Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-104
48 CIV. SZÁM. 1431. Az 54-ik §. 4-ik pontja a képviselőház szövegezése szerint /) bettivei, a főrendi házi módositás szerint i) betűvel jegyzett bekezdés tárgyalása alkalmával Paczolay János képviselő a következő módositványt nyújtja be: A közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat 54. §-a a főrendi ház által javaslatba hozott, a pénzügyi bizottság által újból fogalmazott szerkezetben és pedig e szavak után a 3-ik bekezdésben „ha a zálogolás" tétessék : „az év augusztus havától a jövő év április végéig.* Ugyanezen ponthoz Remete Gréza képviselő azon módositványt adja be : „A tavaszi vetőmag aratástól következő évi april hó végéig, az őszi vetőmag pedig aratástól november végéig a zálogolás alól kivétetik*. a fóldmívelö osztálynak más foglalkozású adózók felett oly előnyöket biztositana, melyek a törvény előtti egyenlőséggel meg nem egyeztethetők. A ház a módositványok mellőzésével a főrend. ház izenetében foglalt javaslathoz elvileg hozzájárul, azonban a szöveget nem találván eléggé szabatosnak, félremagyarázások elkerülése czéljából i) pont gyanánt a pénzügyi bizottság következő szövegezését fogadja el: n í) a szükséges vetőmag következő megszorítással : ha a zálogolás az év február—april időszakában történik, tavaszi vetőmag czímén 1.25 hectoliter ; ha a zálogolás az év szeptember—novemberi szakában történik, őszi vetőmag ezűnén 2*5 hectoliter hagyatik menten minden catastrális hold szántóföld után, melyet a végrehajtást szenvedő tulajdonul bir és házilag mivel vagy míveltet; és pedig mindkét esetben annyi catastrális hold szántóföldet számítva őszi, illetőleg tavaszi vetés alá, a mennyit a végrehajtást szenvedő évenként tényleg elvetni szokott, a vetőmagnak ily módon kiszámított mennyisége azonban nem lehet nagyobb azon mennyiségnél, mely a végrehajtást szenvedő által a megelőző évben ugyanazon gabona-nemekben tényleg felhasználtatott".