Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-102
40 CII. SZÁM. 8) A tankerületi iskolatanácsok megszűnvén, a közigazgatási bizottság intézkedik a jelen törvényben nem emiitett mindazon ügyekben is, melyeket fennálló törvények a tankerületi iskola tanácsokhoz utasitanak. 9) A közigazgatási bizottság a közigazgatás összes ágainak állapotáról, valamint saját működéséről félévenkint a ministerelnökhöz és a törvényhatóság közgyűléséhez intézendő jelen tésében részletesen kiterjeszkedik a hatósága alatt lévő népoktatásügy állására és e részben tett intézkedéseire s egész működésére is (közigazgatási bizottságról szóló törvény 64., 65., 70. §§.). Ezen kivül valahányszor szükséges, vagy egyes esetekben arra felhivatik, jelentést tesz a vallás- és közoktatásügyi ministerhez. 7- §• A közigazgatási bizottság : 1. Az állami és községi népiskolákra nézve a szülőknek a tanítókkal való ügyeiben és átalában mindazon ügyekben, melyekben első fokon , az iskolaszék s ennek nem létében a gondnokság határozott : — másod fokon ; ; — a községi iskolaszék vagy gondnokság és a tanító közötti panaszokban pedig első fokon határoz. Határozatai ellen a felek a vallás- és közoktatásügyi ministerhez folyamodhatnak ; másod fokon hozott határozata ellen azonban csak azon esetben, ha ezen határozat az első fokú határozattól eltér. 2. Fegyelmi vizsgálatot indithat a vallás és közoktatásügyi minister, rendeletére pedig köteles indítani a községi elöljáróságok bármely tagja ellen : a) ha az megsérti vagy hanyagul teljesiti a törvényben és szabály- vagy kormányrendeletekben az iskolaügy iránt megszabott kötelességét ; b) ha iskolaügyre vonatkozó s a törvényhatóság, illetőleg a kormány által nyilván vagy hallgatólag még helyben nem hagyott vagy megmásított olyan határozatot vagy szabályrendeletet hajt végre, mely felsőbb jóváhagyás előtt végre nem hajtható. Ily esetekben a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvényczikk módosítását és kiegészítését tartalmazó 1876. V. törvényczikk értelmében intézkedik. 3. Állami vagy községi népiskolában alkalmazott akár segéd, akár ideiglenes, akár rendes tanitó ellen, az iskolaszék (gondnokság) feljelentésére vagy a nélkül is fegyelmi vizsgálatot rendelhet el, a vallás- és közoktatásügyi minister rendeletére pedig elrendelni köteles, a tanitó erkölcsi kihágása, vagy hivatali vétsége miatt. A tanitó hivatali vétséget követ el: hanyagság, a növendékekkel durva bánásmód által s átalában a törvényben vagy azon alapuló rendeletben kiszabott hivatalos kötelességének akár mulasztással, akár más módon megsértése által. A közigazgatási bizottság azon tanitót, ki ellen fegyelmi vizsgálat indíttatik, a vizsgálat elrendelésével egyidejűleg felfüggesztheti hivatalától. Azon tanitót pedig, ki büntető vizsgálat alatt áll, mindenesetre felfüggeszti. Határozatai a vallás és közoktatásügyi ministerhez felébb ezhetők. A hozott határozat végrehajtását a felebbezés nem akadályozza. 4. Tanitó ellen a fegyelmi vizsgálatot kis és nagy községben a szolgabíró (dulló stb.}> rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal biró városban a polgármester teljesiti. A vizsgálat foganatositásának idejéről az előbbi pontban emiitett közegek a tanfelügyelőt értesíteni kötelesek ; — a tanfelügyelő a vizsgálatnál jelen lehet. A vizsgálatnál az iskolaszék vagy gondnokság mindig meghallgatandó.