Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.

Irományszámok - 1875-106

CVÏ. SZÄ §§ A mi a második bekezdésben foglalt s a k. n. váltórendszabályból átvett intézkedéseket illeti, azok elfogadását különösen azon körülmény javaihatja, hogy azok mint helyesek és czélzerüek, a kereskedelmi törvény tervezetébe is átvétettek, s e részben a magyar váltótörvény 112. §-ban is feltalálhatók. 59. és 60. §§-hoz. A porosz javaslat, mely a k. n. váltórendszabálynak alapul szolgált, 38. §-ában feljogosította ugyan a váltóbirtokost a részletfizetés elfogadására: de erre ötét még az esetben sem kötelezte, ha a váltó csak részben fogadtatott el. Ez intézkedés, mely az akkori váltótörvényekben nyilvánuló felfogást emelte érvényre, a lipcsei tanácskozmányban elvettetett s a váltórendszabály 38. czikke által helyettesittetett. Szükségesnek látszik, hogy a szóban levő intézkedés, melyet a czélba vett egyöntetűség végett a jelen tervezet is átvett, közelebbi vizsgálat tárgyává tétessék annál is inkább, mert az váltótörvényünk e részbeni intézkedésével homlokegyenest ellenkezik. Igaz, hogy a szóban levő intézkedés a német jogtudósok közt nem talál átalános helyeslésre; mind a mellett annak jogosultságát alig lehet alaposan kétségbe vonni. Eltekintve ugyanis attól, hogy a törvény bizonyos tekintetben inconsequentiát követne el, ha a részbeni elfogadást megengedve, a részletes fizetés elfogadását egészen a váltóbirtokos önkényétől tenné függővé — a szóban levő intézkedés mellett nem csak azon körülmény harczol, hogy általa a váltóbirtokos jogos igényein sérelem nem történik ; hanem főleg az,, hogy a váltókapcsolatban álló személyek súlyosabb felelősségével semmikép sem férne meg, ha a váltóbirtokos a részletes fizetést kénye szerint visszautasíthatná s őket az egész váltóösszeg erejéig megtámadhatná; valamint a többek részéről ajánlott közbenjárásnál, a törvény nem a váltóbirtokos önkényére bízza az ajánlatok bármelyikének elfogadását, hanem az előzők lehető felszabadulását tartja szem előtt: úgy joggal kötelességévé teheti a váltóbirtokosnak, hogy ez ne utasítson el magától egy oly ajánlatot, mely a mellett, hogy jogait nem csorbítja, reducálja azok felelősségét, kik váltóigéret beváltásáért subsidiarius kötelezettséget vállaltak. Igaz, hogy a váltóbirtokos, kivált ha az elfogadás feltétlenül történt, a teljes fizetésre számithat; de ebbeli jogain nem történik sérelem az által, hogy a részletfizetés elfogadására köteleztetik, mert a hátralékos összeget ugyanazon módon követelheti, melyet részére a törvény a fizetés teljes megtagadása esetére kijelöl. A mi a 60. czikkben foglalt s nagyobbrészt a k. n. váltórendszabályból átvett intézkedéseket illeti, azok a váltó formális természetében találják indokolásukat. A váltó nem pusztán bizonyítási eszköz, hanem alapja magának a váltói kötelezettségnek olyképen, hogy váltó nélkül váltószerződés nem képzelhető ; ebből folyólag a fizető csak akkor szabadul meg a kötelezettség alól, ha neki a váltólevél visszaadatik, felszabadul pedig ez esetben feltétlenül s a nélkül, hogy a fizetésről külön nyugtára szüksége lenne. A most érintett körülmény indokolja egyúttal egy részről azon intézkedést, mely szerint az elfogadó vagy kibocsátó részletfizetés esetében a váltó visszadását nem követelheti ; hanem egyedül a fizetés nyugtatványozását, s annak a váltóra leendő feljegyzését kívánhatja. A k. n. váltórendszabály intézkedik ugyan a duplicatumoknál azon esetről, ha az elfogadott vagy forgatott példány a fizetés alkalmával vissza nem adatik s ez esetre az illető kötelezetteket tovább is felelősség alatt tartja, de nem intézkedik határozottan a részletfizetés feljegyzésének elmulasztásáról; azonban a váltórendszabály szerkesztőiről nem tehető fel, miszerint