Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.

Irományszámok - 1875-106

CVL SZÁM. 93 szerinti, hanem oly napjára tűzetik ki, mely az évben csak egyszer fordul elő; igy pl. a váltó szólhat szt. Mihály, szt. György stb. napra vagy átalában oly napokra, melyek az évben csak egyszer fordulnak elő, mert ép azon körülmény teszi a lejáratot már előre meghatározottá, hogy annak kiszámítása nem szükséges. A k. n. váltórendszabály 30. czikkének azon intézkedése, mely szerint a lejárat a hó 15-dikére esik, ha a váltó a hó közepére lett íizetendöleg kiállítva, a gyakorlatban elégtelennek mutatkozott, mert megoldatlanul hagyta azon kérdéseket, melyek a lejáratra nézve keletkezhetnek, ha a fizetési határidő valamely hó elejére vagy utójára tüzetett ki. E hiányt a nürnbergi tanácskozmány — a hetedik novellában — az által pótolta, hogy a kérdéses esetekben lejáratul a hó első, illetőleg utolsó napját jelölte ki. Miután a nürnbergi tanácskozmány ebbeli megállapodása a n. váltórendszabály kiegészítő részét képezi, a jelen tervezet azt, a kellő egyformaság szempontjából nem mellőzhette. A váltó formális természete azt hozná ugyan magával, hogy ha azon, a törvény által kijelölt valamely kellék hiányosan fordul elő, maga a váltó érvénytelennek tekintessék. Ezen elv szigorú alkalmazása azonban méltatlanságra vezetne : miért is a törvény nemcsak a hiányzó kellék utólagos pótlását engedi meg, hanem bizonyos körülmények közt az ügyletet érvényesnek tekinti akkor is, ha valamely lényeges kellék hiányosnak mutatkozik. Ily hiánynak lehet tekinteni azt, ha a fizetési időben az év hiányzik, mely körülmény már azért sem vonhatja maga után az üzlet absolut érvénytelenségét, mert a felek vélelmezhető akarata s egyúttal a fizetési idő az év hiányában is megállapítható, ha ugyanis a. váltó 1874. márcziusban kelt és az év kitüntetése nélkül novemberre íizetendöleg állíttatik ki, joggal tehető fel, hogy az érdekeltek a legközelebbi, tehát a kiállítási évben előforduló novembert értették ; ugyanez áll azon esetre is, ha a lejárati hó a kiállítás évében már eltelt, ha pl. a váltó 1874. novemberben kelt és az év kitüntetése nélkül márcziusra íizetendöleg állíttatik ki, mert ez esetben sem történik a felekkel jogtalanság, ha lejárati időül a legközelebbi év jelöltetik ki. Ezt kívánja az 51. §. második bekezdése kifejezni, mely a mellett, hogy teljesen jogosultnak tekinthető, még szükségesnek is mutatkozik, mert sok ferde magyarázatnak veendi elejét. 53. és 54. §-hoz> A látra szóló váltóknak, melyekkel a tetszésre kiállítottak teljesen egyenlők, jogi sajátsága abban áll, hogy a váltóbirtokos azokat, a törvény által kijelölt határidőn belől, tetszése szerint bármikor bemutathatja s hogy azok a bemutatással azonnal lejártaknak tekintendők. A tervezet 53. czikkének e részbeni intézkedése annyira ismeretes és annyira átalános, miszerint annak bővebb indokolása egészen feleslegesnek mutatkozik. Már az átalános indokolásban érintetett, miszerint a magyar válfótörvény nem tartalmaz intézkedést a lejárat mikénti kiszámítására nézve, ha a fizetési határidő a lát vagy kelet után számítandó napokban, hetekben vagy hónapokban van kifejezve. E hiányt pótolja a tervezet 54. czikke, mely a közönséges n. váltórendszabályhoz csatlakozva, határozza meg a lejárat mikénti kiszámítását és bővebb indokolást már azért sem kivánhat, mert nemcsak hogy a dolog természetének teljesen megfelel, hanem az idézett többi európai törvények e részbeni hiányos intézkedései felett kétségtelenül elsőséget érdemel. E mellett nem lehetett a jelen tervezet szerkesztésénél azon körülményt sem szem elöl téveszteni, hogy a kérdéses számítási módot a kereskedelmi törvény tervezete is elfogadta, mi már magában véve is elég ok arra, hogy a váltórendszabály szóban levő határozatai, a jelen tervezetbe felvétessenek.