Főrendiházi irományok, 1875. II. kötet • 52-99. sz.
Irományszámok - 1875-88
LXXXVIII. SZÁM. 327 adófizetésre reá bírni igyekeztek, az önkéntes adóbefizetések sokkal kedvezőbb eredményt mutattak, mint azon községekben, melyek ily szorgalmazást nem gyakoroltak. Az intésdijnak megállapítása azért volt szükséges, mert egyfelől az intést végrehajtási fokozatnak akarom tekinteni, másfelől pedig csak ezen dij megállapításától függ, hogy a törvény ezen intézkedése pontosan végre is hajtassék. A javaslatban előforduló azon intézkedés, mely szerint a községeknek a hátralékok beszedéseért ^egy százaléknyi jutalom adatik, igazolva van a méltányosság tekintetei által, mert kétséget nem szenved, hogy a községek teendői a hátralékok behajtása által szaporodnak. 4. A törvényhatóságoknak a közadók biztosításánál való közreműködésére vonatkozó intézkedések azonosak az 1868. XXI. t. ez. 68—83. §§-aiban foglaltakkal, azon módosításokkal azonban, melyek egyfelől a törvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. XLII. és 1872. XXXVI. törvényezikkek rendeleteiből önként folynak, másfelől az államkincstárnak biztosítása végett okvetlenül szükségesek. A közadók elsőbbségének árverések, birtokeladások, árfelosztások és a csődeljárás eseteiben három évi tartozásra való kiterjesztését követeli az államkincstár érdeke, kívánatossá teszi azt az adóügyek kezelésének egyszerűsítése is, a mennyiben ez intézkedés által sok esetben elesnék a közadók telekkönyvi biztosításának szüksége. Azon intézkedést, mely szerint a közadók elsőbbsége a végrehajtási foglalás elrendelése napjától visszafelé számítandó, követeli az államkincstár érdekeinek megóvása. A gyakorlat ugyanis mutatja, hogy míg a végrehajtási eljárás teljesen keresztül vitetik, s az ingatlan vagyon a vevő kezére leüttetik, — abban gyakran évek múlnak el, mert a végrehajtás igénykeresetek, felebbezések, semmiségi panaszok közbevetése által 4—5 évig is elhúzódik. Ily esetekben tehát a végrehajtás elrendelése és a leütés napja között 4—5 évi időköz feküdvén, az államkincstár azon esetben, ha, a mint ez ismételten történt, a legfőbb Ítélőszék az 1868. XXI. törvényezikknek nem eléggé szabatosan szövegezett 85-dik §-sza alapján az elsőbbséget a leütés napjától számítaná visszafelé, — elsőbbségi jogától megfosztatnék, nem csak azon közadókra nézve, melyek a végrehajtás előtt fennállottak, hanem nagy részben azon adókra nézve is, melyek a végrehajtás folyama alatt az árverés befejeztéig felszaporodtak, de melyeket a végrehajtást szenvedett fél vagy fizetési képtelenség miatt, vagy rósz szándékból nem fizet meg. A javaslatban előforduló azon határozmányt, hogy a közadók nem évülnek el, — követelik az államkincstár érdekei megóvására való tekintetek. Ezen elv több más államban is el van fogadva, de magából a közadó természetéből önként folyik is. Az adótörvények és szabályok elleni kihágások büntetéséről szóló intézkedések elejtik az eddigi rendszer szerint fennálló azon elvet, mely szerint ily kihágások eseteiben a kincstár megrövidítésére czélzó szándék hiánya a törvényszerű büntetéstől fölment, azon további szigorítással, hogy az, ki a kincstár közegeinek ravasz fondorlatokkal tévedésbe ejtése, vagy tévedésben tartása által szándékosan károsítja, mint csaló bűnvádi eljárás utján büntetendő. A gonosz szándékra vonatkozó elvnek elejtése azért szükséges, mert ezen elvnek fentartása mellett, eltekintve attól, hogy azt, vájjon valamely mulasztás rósz szándékból követtetett-e el? a legtöbb esetben constatálni csaknem a lehetetlenséggel határos, s minden gondatlanságból támadt mulasztás, bármily súlyosak legyenek is az abból az államkincstárra nézve támadt hátrányok, — büntetlenül marad ; — a vámforgalomra és a fogyasztási adó alá eső üzletekre vonat-
