Főrendiházi irományok, 1875. II. kötet • 52-99. sz.
Irományszámok - 1875-73
LXX1IL SZÁM. loi A saját használatrai termelés tehát sok tekintetben hátrányos a dohányjövedékre, s annak eltörlése a kincstár érdekében teljesen indokoltnak mutatkozik. Ezúttal azonban a törvényjavaslatban csakis az engedély-illetéknek azon raérvbeni felemelése czéloztatik, melylyel az engedély-illetékekből befolyó összeg alább áll azon haszonnál, mely a kincstárnak jutott volna, ha a saját használatrai termelők, terményük helyett kincstári gyártmányokat fogyasztottak volna. A polgárosított végvidékre nézve különös tekintettel kelletett lenni arra, hogy az a dohány-egyedáruság behozatala óta mindig mérsékelt illeték mellett termelhetett dohányt, hogy továbbá a végvidéken még a végvidéknek polgárosítása előtti időből léteznek katonai rokkantak, kik az illető családok terhére esnek, ennélfogva mindazon végvidéki lakosok részére, kik folyó évben D ölenkénti 3 5 /io és ^/íoo krajczár engedély-illeték mellett termeltek saját használatra dohányt, az engedély-illeték ölenként 20 krban, a felügyeleti illeték pedig minden egyes engedély után 50 krban volna megállapítandó ; azon családok pedig, kik végvidéki katonai rokkantak, az 1873. évi október 1-ső napját megelőző időben tartoznak, a sajáthasználatrai dohánytermelés élvezetében, a mérsékelt felügyeleti illeték fizetése mellett, az eddigi D ölenkénti 1 75 /ioo kr. fogyasztási illeték iránt lennének meghagyandók, a mig ezek száma a természetes apadás folytán lassanként egészen el nem enyészik. A4. §-ban a házközösségekre vétetik figyelem, ezekre t. i. eddig más engedélyezési mérvek állottak fenn mint egyéb termelőkre. A volt végvidéken a földeknek a házközösségekhez tartozók közötti felosztása már megengedve lévén, ezen házközösségek feloszlatása rövid idő alatt várható. Az 5. és 6. §§. azon intézkedései, melyek folytán a sajáthasználatrai dohánytermelési engedély, valamint a kincstári és kiviteli dohány term élőknek meghagyott dohányról kiadott okmány csak határozott időre szolgálhat fedezetül az illető egyén dohánykészletére, — szükségesek azon okból, mert tapasztaltatott, hogy olyanok, kik már több évig nem termeltek dohányt saját használatra, illetőleg nem váltották meg a nálok talált dohánykészleteket, a múlt években részükre kiadott engedélyt, illetőleg okmányt igyekeztek felhasználni a terhükre eső jogtalan dohánybirtoklás igazolására. Valamint a sajáthasználatrai termelésért minden engedélyezett • öl után meghatározott 20 krnyi fogyasztási illeték nem elégséges az ezen termelés folytán a dohányjövedéki jövedelemben ejtett csorba kipótlására, ugy az 1868. évi XIV. törvényczikk 8. §-ban a kincstári és kiviteli termelőknek meghagyott dohány minden bécsi fontja után ugyanazon összegben kiszabott illeték sem fedezi a kincstári eladásban ez által keletkező fogyatkozást. Ugyanis az e czímen kiadott dohányban még találkozik igen sok anyag, mely szivargyártásra is közép-finom, valamint hazai pipadohányra alkalmatos, miért is szükséges a fogyasztási illetéket minden kilogramm után legalább is harmincz krajczárban megállapítani. Tekintve a kiadandó dohánymennyiséget, az fejenként 12 fontban volt megállapítva, mely mennyiség métermérték szerint 6.72 kilogrammnak felel meg, miért is az ezentúli járandóság 6Y2 kilogrammra terveztetik. A 7. §-hoz. A községi elöljáróknak azon kötelezettsége, miszerint a náluk átnyújtott dohánytermelési bejelentéseket átvenni, azokat az azokban foglalt adatok iránt átvizsgálni és az illetékes pénzügyi hatóságnak benyújtani tartoznak, részint az 1868. évi XTV. törvényczikkben, részint pedig az ezen törvény által törvényesített szabályokban ki van mondva, a jelen törvényjavaslat által tehát uj teher a községi elöljáróságokra nem hárittatik. A mindennapi tapasztalat azonban mutatja, hogy a községi elöljárók ezen kötelezettségüket vagy épen nem teljesitik, vagy pedig abban igen hiányosan és késedelemmel járnak el,
