Főrendiházi irományok, 1875. I. kötet • 1-51. sz.

Irományszámok - 1875-27

182 XXVII. SZÁM. lel vagy igazolványnyal küldetnek el, állandó rokkantsági nyugdíjra nyernek igényt, ha a leg­közelebbi öt év alatt ugyanazon bajaik következtében, melyek a rokkantságot előidézték, újólagos felülvizsgálatnál bizottságilag elismert keresetképtelenség is állapitható meg. Ezen föntartás a föntebbi időtartamnak lefolytával föltétlenül megszűnik. Igéviy időleges rokkantsági nyugdíjra. 76. §. Azon altisztek és közkatonák, kik a felülvizsgálatnál való bemutatásuk alkalmával minden katonai szolgálatra — s a 4. §-ban emiitett esetekben, polgárilag is keresetképteleneknek talál­tattak ugyan, kiknél azonban bajaikból részbenvaló kigyógyulás s ennek folytán valamely ka­tonai szolgálatra újra képesitésök, illetőleg önálló keresetképességük remélhető, a rokkantsági nyug­díjban csak időlegesen, vagyis a felülvizsgáló bizottság javaslatához képest, legalább egy, leg­fölebb pedig három évre részesíthetők. Az illetők a kiäzabott idő lejárta elŐt ismét felülvizsgálat elé állitandók, a mikor is az újólagos felülvizsgálati leletnek megfelelő elbánásban részesülnek. Beszámithatő szolgálati idő. 77. §. A rokkantsági nyugdíjaknak kiszabásánál csak a tényleges szolgálat ideje (8 §.) vétetik tekin­tetbe, be nem számitható ellenben a beszólitásig való szabadságon vagy a tényleges szolgálaton kivüli tartalékban töltött idó — az ujoncz-kiképzések és hadgyakorlatok kivételével, — továbbá ä netaláni szökési időköz, végre a börtönbüntetés teljes ideje, ha ez utóbbi hat hónapnál tovább terjedett. Hogy a honvédségnél töltött mely szolgálati idő tekintendő beszámithatónak, azt a 120. §. határozza meg. A bucsu-levéllel vagy igazolványnyal való elbocsájtás előtt eltöltött szolgálati idő, a nyug­díj kiszabásánál csak akkor számítható be, ha a hadsereg, haditengerészet vagy honvédség szolgá­latába való visszalépés közvetlenül az elbocsájtásután történt. 78. §. A 10. és ll.§-ban foglalt határozványok, a szolgálati évek sa hadi fogságban eltöltött idő felszámítása iránt az altisztekre és közkatonákra nézve is érvényesek. A katonai térképezésnél és háromszögelésnél alkalmazva volt hadapródoknak és altiszteknek katonai ellátásba való átvételük esetében a nyugdíj kiszabásánál a szolgálati időnek a 13. §-ban emiitett elönyösebb betudására van igényük. A rokkantsági nyugdíj kiszabása. 79. §. A rokkantsági nyugdíj az illető altiszt vagy közkatona azon valóságos rendfokozata alapján szabatik ki, melyet az a katonai ellátásba fölvétele előtt viselt, azután pedig a szolgálatban töltött azon idő alapján is, mely neki betudható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom