Főrendiházi irományok, 1875. I. kötet • 1-51. sz.

Irományszámok - 1875-27

170 XXVII. SZÁM. A ngugdij kiszabása, 15. §. A havi nyugdij a beszámítható szolgálati időalapján akkéut szabatik ki, hogy az tiz teljes szolgálati év után, az utoljára kapott tényleges szolgálati havidíjnak egy harmadát, teljesen betöltött tizenöt, de még be nem töltött tizenhatszolgálati év után pedig az utoljára kapott tény­leges szolgálati havi-díjnak három nyolczadátképezze. Az utóbbi hányadhoz minden további teljesen eltöltött szolgálati év után a havi-díjnak 2 1 / 2 százaléka adatik ugy, hogy teljesen betöltött negyven szolgálati év után a tényleges szolgá­lati egész havi-díj képezi a nyugdíjt, mely azonban amazt túl nem haladhatja. 16. §. Tisztek, katonai lelkészek és katonai hivatalnokok számára legkisebb nyugdij-összegül évi háromszáz forint állapittatik meg, mely Összeg a nyugdíjra jogositottnak akkor is utal­ványoztatik, ha a 15-ik §-ban kitett számítás szerint annál csekélyebb illeték is járna. 17. §. Azon katonai egyéneknek, a kik csak időleges nyugdíjban részesittetnek, ez utóbbi minden évre, melyre az 5-ik §. szerint nyugdij-igénynyel birnak s azon Összegben jár, mely őket teljesen betöltött tiz szolgálati év után megilleti. 18. §, Őrnagyi helyi alkalmazásra előjegyzett századosok, katona-képző-intézetekben alkalmazott lelkész-tanárok, valamint a tanügyi igazgató, a tanárok és tanár-segédek, továbbá a es. és kir. katonai bécsi állatgyógyintézetben alkalmazott lóvasallási tanitó kor-pótdíj, a nyugdíj kiszabá­sánál a havi-díjhoz való hozzászámitással szintén számba veendő; a századosoknál azonban csak akkor, ha az illető, a helyi alkalmazásra történt előjegyzés napjától számítva, még legalább két évig szolgált. 19. §. Egyébb a rendfokozattal vagy alkalmazással összekötött mellék-illetékek a nyugdíj kiszá­llásánál figyelembe nem vétetnek. Azonban a tényleges állományban kapott személyi pótdíj teljes Összege a nyugállomány­ban is jár, még pedig azon javadalmazás terhére, melyből azt az illető élvezte, ha annak enged­ményezése az illető legfelsőbb elhatározásban határozottan, nem egyedül a tényleges szolgálat idejére szoríttatott. 20. §. A valamely magasabb állomásra ideiglenesen kinevezettek nyugdíja, nem az általuk idő­legesen teljesített magasabb fokú működés, hanem a valóságos rendfokozatuk után járó havi­díjuk alapján szabatik ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom