Főrendiházi irományok, 1872. VIII. kötet • 399-433. sz.

Irományszámok - 1872-410\411

CDX-XI. SZÁM. 107 5457. A jelentés 19-ik lap-oldalának tár­gyalásánál a bizottság által indítványba hozott határozati javaslat 1-ső bekezdése elfogadtatott, a 2-ik bekezdés pedig Tisza Kálmán belügyminister indítványa következtében mellőztetett. A hozott határozat értelmében felhivatik a belügyminister a ház által, hogy Bogyay Lajos és Gerzon Antal részére 875, illetőleg 1556 frt 66 1 /! krral kijelölt többletek további fizetését szüntesse be. 5458. A D. kimutatásban megnevezett azon 58 egyénre nézve, kik az 1867-ik évi márczius 10-ik napját megelőző időben nyugalmaztattak, Madarász József a zárszámadási bizottság jelenté­sének 19-ik és 20-ik lap-oldalán kifejtett vélemény ellenében következő két módositványt adott be: „A 19-ik lap D. pontjában a számvevőszék által 24,703 frt 50 krral végkielégithetőknek ajánlott egyénekre nézvs a számvevőszék véle­ményét, hogy elégíttessenek ki végleg, elfogad­tatni kérem". „A zárszámadási bizottságnak jelentése 20-ik lapján előadott s megnevezett 9 egyénre nézve, a könyörületi elnézést hozván ja­vaslatba, s igy az államot évenként 2305 frttal kívánván igazságtalanul terhelni, alólirt képviselő a számvevőszék véleményéhez csatlakozva, e nyugdijak további fizetését megszüntetni, s őket végkielégittetni kéri." Madarász József s. k. Azonban a ház mindkét módositványt mel­lőzvén, a bizottság véleménye alapján a belügy­ministert oda utasittatni határozta, hogy a saját tárczáját terhelő nyugdijakról szóló D. alatti kimutatásban 4, 11, 15, 39, 40, 45, 47, 48, 50, 55, 59, 77, 84, 94, 108, 114, 115, 128, 132, 136, 140, 148, 150, 161, 172, 181, 208, 213, 219, 220, 247, 251, 273, 276, 277, 278, 279, 280, 281, 282, 283, 284, 285, 286, 288, 289, 296, 297, 298, 299, 300, 301, 316, 330, 354, 360, 375, és 378. sz. a. megnevezett 58 egyénnek nyugdijai tovább is fizettessenek. 14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom