Főrendiházi irományok, 1872. VII. kötet • 347-398. sz.
Irományszámok - 1872-373
206 CCCLXXIII. SZÁM fogyasztási adóárszabás kikerekitését, valamint ezen árszabásnak Budapest fővárost illetőleg néhány adóköteles tárgygyal leendő kibövitését hozza javaslatba. Az egyes §§-ra nézve javasolt módosítások a következőkben találják indokolásukat : 1. §-hoz. A szőlőtörkölyre Öntött vizböl készült lőrének az 1868. XVII.'törvényczikk 2. §-a által engedélyezett adómentessége a mellett, hogy az államkincstár kárára van, számos visszaélésre szolgáltat alkalmat, a mennyiben gyakorlatilag egyátalában nem ellenőrizhető, vájjon az engedélyezett adómentes mennyiség nincs-e meghaladva és csak is a törvény által megengedett használatra fordittatik-e. A pénzügyőrök mai létszáma ezen ellenőrzési feladatnak teljességgel nem felelhet meg, de ha maga az ellenőrzés átalában lehetséges volna is, sikeres kezelése annyi zaklató kutatással járna, hogy ezen adómentesség kedvezés lenni megszűnnék. A szőlősgazdáknak az 1868. XXXV. törvényczikk 2-ik §-ában a házi szükségletre szánt borra nézve engedélyezett adómentesség szintén sok visszaélésre adott alkalmat. De ezenkívül jogegyenlőségi szempontból se helyeselhető, hogy a szőlőbirtokosok azért, mert a földbirtoknak e nemével birnak, más honpolgárok felett, kiknek ily birtokuk nincs, adómentességi kiváltságot élvezzenek. A bor- és husfogyasztási adó megváltása esetében visszatérítési százalékok czímén a kincstárral kiegyezett községeknek az 1868. XXXV. törvényczikk 4. §-a és az 1868. XVII. törvényczikk által jóváhagyott pénzügyi szabályzatok által biztosított kedvezmény megszüntetése míg egy felől az államkincstárra nézve nem kicsinylendő s évenkint körülbelül 130,000 frtra becsülhető előnynyel jár, addig más felől az illető községeket tényleg nem terheli, mert a valóságos adóköteles bor- és húsfogyasztás egész pontossággal meg nem állapitható s azért az adóbiztositási tárgyalások alapjául csak az átlagosan és biztonvárható fogyasztás vétetik, a kiegyezkedett község tehát oly adó átalányt fizet, mely nagyobb vagy kisebb mérvben, de mindig a tényleges adóköteles fogyasztás mögött marad, s ez a község javára esik. Igazolja ezt azon tény, hogy bérbeadási tárgyalásoknál a hivatalosan megállapított fogyasztási adóösszeg — nagyon ritka eseteket véve ki — a legkisebb összeg, mely mellett az adószedési jog a bérlőnek átengedtetik és a bérleti ajánlatok ezen összeget sokszor tetemesen meghaladják, habár a bérlő beszedési százalékokra igényt nem tarthat is. 2. §-hoz. Az 1868. évi XXXV. törvényczikk 3. §-ának javaslatba hozott módositás és az úgy nevezett ráutalási mód ' alkalmazása a törvényjavaslatban emiitett esetekben, az utóbbi évek tapasztalatai alapján az államkincstár érdekei megóvásának szempontjából elkerülhetlenül szükségesnek mutatkozott. Az 1868. XXXV. t. ez. 2. §-ban megállapított adóbeszedési rendszer mellett a kincstár, különösen kisebb községeknél, hol az adóösszeg csekélysége miatt bérlő nem találkozik, s ugyanezen oknál fogva a házi kezelés sem alkalmazható, oly esetekben, midőn a község ajánlata a megállapított adóköteles fogyasztás mögött maradt, s a község ajánlatának emelésére reá nem bírható, azon kényszerűséggel áll szemben, hogy a község ajánlatát elfogadni kénytelen, mert minden más mód hiányzik az adónak biztosítására. Nagyobb községekben ezen eset ritkábban fordul ugyan elő, mert azokban az adónak bérbeadása rendszerint sikerül, de a kincstár itt is a legtöbb esetben a bérlő pressioja alatt áll. — Az adónak házi kezelése csak a pénzügyőrség létszámának jelentékeny szaporítása árán lenne eszközölhető, mert e rendszer alkalmazása a mostani létszám mellett
