Főrendiházi irományok, 1872. VII. kötet • 347-398. sz.
Irományszámok - 1872-360
116 QGCLX. SZÁM. Nem marad tehát egyéb hátra, mint hogy az engedélyilleték megszabásánál vagy a nagyobb nyereség (a finomabb fajoknál) vagy a kisebb nyereség (a közönséges fajoknál) vétessék alapul. Minthogy pedig a dohány-egyedárus ág fennállása mellett a saját használatra való dohánybevitel csak kivételes engedményt képez, a mely tehát nem adathatik meg ott, a hol dohányjövedék oltalmának szükségével ellentétben áll: nem szenvedhet kétséget, hogy a külföldi dohányok bevitelénél fizetendő engedélyilletéknek a finomabb dohánynemek egyedárusági nyereségeért kell egyenértéket nyújtania. Ezen.elv a fennálló engedélyilletékek behozatalánál is teljes mértékben követtetett és azok a czélnak mindaddig megfeleltek, mig a belföldi eladás finom fajainak jövedéki nyeresége az engedélyilletékek mértékét lényegileg nem haladta meg. A német-szláv Örökös tartományokban 1836. évben behozott árszabás a dohány- és burnótnak csak egy-egy faját tartalmazá, melynél a jövedéki nyereség fontonkint 3 frtnál többet tett; ezen árszabás a burnótnak csak 19 faját, a dohánynak pedig, ide értve a szivarokat is, csak 23 faját foglalta magában. Belföldi szivarból akkor csupán 6 faj volt forgalomban, melynek legfinomabb faja nagybani eladásnál 100 darabonként 3 frttal adatott. Ezen viszonyok évtizedeken át nem változtak annyira, hogy az engedélyilletékek felemelése szükségesnek tartatott volna; az utolsó tiz év alatt, főleg a dohányjövedék kezelésének Magyarországban a magyarországi kezelőség által lett átvétele óta azonban a dohányjövedék által áruba bocsájtott fajok száma rendkivüli terjedelmet nyert, úgy, hogy a változott forgalmi viszonyok következtében lehetségessé vált az eladási árakat és ezekkel a jövedéki nyereséget annyira fokozni, hogy az engedélyilletékek felemelése az egyedáru ság érdekében elutasithatlannak mutatkozik. Eltekintve azon számos dohányfajoktól, melyek az átalános árszabásban foglaltatnak, a fogyasztóknak jelenleg a következő különlegességek nyújtatnak: 115 valódi havanna szivarfaj, 48 belföldi szivarfaj, 8 szivarka-faj, 17 pipadohány- és 6 burnótfaj, melyek nagyrészt a fennálló engedélyilletékeknél sokkal nagyobb jövedéki nyereséget eredményeznek. Ennek szükségképeni következménye, hogy külföldi dohányoknak saját használatra való bevitele gyors emelkedésnek indul. Mig az engedélyillefcék behozatala előtt azok helyett szedett levéldíj fennállásuk utolsó három évében, a birodalmi tanácsban képviselt országokban évenként átlag csak 18,005 frtot hozott és az engedély illetékek még egy évtized előtt a monarchia mindkét felében alig haladtak meg 100,000 frtot, addig ezen illetékek 1873-ban a birodalmi tanácsban képviselt országokban már 400,000 frtnál nagyobb és a magyar korona országaiban 100,000 frtra rugó összeget értek el, és addig, mig a jelenlegi illetékek fennállnak, azok további emelkedése bizton várható. A bevivőnek annyira kedvező viszonyok befolyása alatt, melyek az engedélyilleték levonása után a nyereség még nagyobb részét nála hagyják, valóságos iparág képződött, a mely a beviteli engedélyek alapján külföldi dohányok behozatalával foglalkozik. Nyilván való, hogy ez által nem csak az államkincstárnak tetemes kár okoztatik, hanem hogy maga a dohánymegadóztatás is azon fogyasztók hátrányára, kik szükségletüket a jövedéki árudákból fedezik, egyenlőtlenné válik. Azonkivül számos fedezési okmány forgalma alkalmat nyújt a dohánycsempészet előmozdítására s eltitkolására.
