Főrendiházi irományok, 1872. VI. kötet • 278-346. sz.
Irományszámok - 1872-310
OCCX. SZÁM. 173 Melléklet a 310. számú irományhoz. Indokok, a megyék, kerületek, vidékek és székek 1875. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről előterjesztett törvényjavaslathoz. A „megyei háziadóról" benyújtott törvényjavaslat indokolásában kijelentettem, hogy az általam javasolt azon intézkedés, mely szerint a megyei háziadó 1875. évi július l-jén szándékoltatott életbe léptetni, csak azon esetben leend gyakorlatilag kivihető, ha az emiitett törvényjavaslat még ez évben emeltetik törvény erejére. Minthogy azonban a megyei háziadóról szóló törvényjavaslat, miként most már előre láthatni, a törvényhozás által e hónapban már tárgyalható nem lesz, és minthogy az 1873. évi XII. törvényczikk hatálya a folyó év végével megszűnik : szükséges a megyék, kerületek stb., közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásainak miként leendő fedezéséről az 1875. évre törvény által gondoskodni. Ily körülmények között nem tartok egyéb intézkedést létesíthetőnek, minthogy az eddig fennállott gyakorlat, mely szerint a megyék, kerületek stb., közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásai, valamint a királyföldi hatóságoknak „adjutum salariale" czimen nyújtott államsegély az állampénztárból fedeztettek, és ezen czélokra háziadónak kivetése meg nem engedtetett, még a jövő évre is kivételesen fenntartass ék. A fentebbiek alapján szerkesztett jelen törvényjavaslatban a megyék 1875. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaira, valamint a királyföldi hatóságoknak ugyanazon évben nyújtandó államsegélyére megállapított 4.976,336 forintnyi Összeg, nem haladja felül az ugyanezen czélokra az 1874. évi államköltségvetésről szóló 1873. évi XXXV. törvényczikk 1. §. XIV. fejezet 3. czim négy rovata alatt megszabott hitel főösszegét. A most bemutatott törvényjavaslatban felvett 4.976,336 frt és az 1873. évi XII. törvényczikkben megszabott 4.800,956 frtnyi hitel közt mutatkozó 175.380 frtnyi különbözet abban találja indokolását, hogy az utóbbi Összeg, mint a magyar határőrvidéki részek közigazgatási költségeire szükségelt fedezet, az 1873. évi XII. törvényczikkben nem foglaltatván, az 1874. évi államköltségvetésről szóló 1873, évi XXXV. törvényczikk 1. §. XIV. fejezet, 3. czim, 4. rovata alatt külön vétetett fel, mely külön felvételnek, miután a határőrvidéki részek az 1873. évi XXVII. törvényczikk alapján az illető vármegyékbe bekebeleztettek, szüksége többé fenn nem forog. A megyei törvényhatóságok 1875. évi kiadásainak fedezésére szükséges összegek megállapítására nézve, jelen törvényjavaslatnál ugyanazon elvből indultam ki, melyre az 1873. évi XII.