Főrendiházi irományok, 1872. V. kötet • 238-277. sz.
Irományszámok - 1872-245
128 CCXLV. SZÁM. LXVII. Vegyes intézkedések. (211-217. §§.) A javaslat utolsó fejezete a közjegyzői törvény életbeléptetésénél szükséges átmeneti intézkedéseket foglalja magában. A 211. §. a törvény életbeléptének napjául folyó évi november 1-ét tűzi ki. Oly határidő ez, a mely egyrészről lehetségessé teszi, hogy az érdekeltek és a nagy közönség is a törvény kellő' ismeretét megszerezzék ; másrészről elég arra is, hogy az igazságügyminister a szükséges előmunkálatokkal elkészüljön. A 212., 213. és 216. §§-ok ideiglenesen eltéréseket engednek a törvény egyes szabályaitól. Ez eltérések a dolog természetéből folynak. Az intézmény első szervezésénél ugyanis egyáltalán nem lesznek adataink arra nézve, hogy mily számmal nevezhetők ki a közjegyzők, ha tisztességes megélhetésüket biztosítani akarjuk ; valamint azt sem tudhatni, hogy fog-e elég alkalmas pályázó jelentkezni. E körülményekre van tekintettel a 212. §. a) és b) pontja. — Szintoly természetes ugyanazon szakasz c) pontjának intézkedése, mert a kinevezendőktől nem lehet két évi közjegyzői gyakorlatot kivánni addig, a mig ez intézmény legalább annyi ideig fenn nem állott. Ugyanilyen a 213. §. intézkedése, a mely a még nem létező közjegyzői kamarák helyettesitéséről gondoskodik. A javaslat 54. §-a szerint bizonyos jogügyletek érvényéhez közjegyzői okirat szükséges. E szigorú szabálynak előfeltétele az, hogy a felek a közjegyzőhöz könnyen hozzá juthassanak. Addig tehát, a mig ezen előfeltétel nincs biztositva, a mig nem bizonyos, hogy fog-e legalább minden járásbíróságba egy közjegyző neveztetni (212. §. 6), lehetetlen azon szabályt életbe léptetni. Az 1840. évi XV. törvényczikk alapján kinevezett váltójegyzőket a javaslat nem akarta jogaiktól megfosztani. E kímélet azonban csak a már szerzett jogokra vonatkozik, és a jövőre nézve a javaslat a váltójegyzők kinevezését megszünteti. (214. §.) A hiteles helyek, melyeknek hatásköre e törvény által a közjegyzők kezeibe megy át, megszüntetendők. A javaslat csakis azon jogot tartja fenn számukra, hogy a már gondviselésük alatt levő iratokról hiteles kiadványokat adhassanak ki. Budapest, 1S73. május hó 3-án. Dr. Pauler Tivadar s. k.