Főrendiházi irományok, 1872. IV. kötet • 205-237. sz.
Irományszámok - 1872-236
CCXXXVI. SZÁM. 375 A vaspálya különféle állomásain alkalmazott hivatalnokok, a társaság által szorosan körülirt hatáskörben, ennek megbízása és meghatalmazása alapján működnek. Azért a vállalat minden kárért, melyet a hivatalos személyzet, hivatalos eljárása folytán okoz, oly mérvben felelős, a milyen mérvben minden személy saját cselekményeiért feleletre vonatható. Ezen szavatosság e szerint nemcsak a hivatalnokok cselekvényei és mulasztásai, de ezeknek hivatalos állásukban elkövetett bűntényei által okozott kárra is kiterjed. De nemcsak a rendesen és állandóan alkalmazott hivatalnokok cselekményeiért, hanem azon egyénekért is kell a vaspálya-vállalatnak felelni, kiket üzeme körül ideiglenesen alkalmaz, mivel ez a megbizó és megbízott közti viszony jogi természetéből folyik. Ezen felelősség világos kijelentése folytán, a vaspálya-vállalatok közegeik megválasztására különös gondot fognak forditani. Az üzleti szabályzatok értelmében kötelesek a vaspálya-társaságok a szállitási eszközöket és a pályát folytonosan jó karban tartani. Felette sajnos következményei lehetnek itten a legkisebb elnézésnek vagy mulasztásnak. Minthogy azonban a hiányos szállitási eszközök következtében történt szerencsétlenség után, a hiány bebizonyítása számtalan technicai részletek figyelembe vételével van egybekapcsolva, melyek a valódi és a biró által felfogható tényállás megállapítását, gépészeti ismerettel biró szakférfiaknak is gyakran lehetetlenné teszik, szükséges kimondani, miszerint nem a károsított köteles a szállitási eszköz hibás voltát bebizonyítani, hanem a társaság tartozik a birót arról meggyőzni, ha felelősségétől szabadulni akar, hogy a kár nem az ő hibája miatt, hanem a társaságtól független személy tette, vagy elhárithatlan esemény következtében állott be. Ebből kitűnik azon fontos feladat, mely a bíróra a jelen törvényjavaslat életbeléptetése után vár. Minden egyes esetben ő fog határozni, vájjon beszámítható cselekmény vagy mulasztás, vagy pedig elhárithatlan esemény-e a szerencsétlenség okozója. Az elhárithatlan esemény (vis major) egyes nemei elő nem számithatók. A törvényjavaslatban azért inditványoztatik ezen műszó, mert magában foglalja mindazon események fogalmát, melyek sem előre nem láthatók s ennek folytán ki nem kerülhetők, sem emberi erő és óvatosság által meg nem akadályozhatok. Ezen esetben a törvénynek csak azon hivatása lehet, hogy a helyes irányt kijelölje és a többit a biró józan belátására bizza, mert a casuistika e téren végtelen és a legtüzetesebb elősorolás által sem meríthető ki. A vaspálya-vállalat e szerint minden egyes esetben köteles azon bizonyítékokat előállítani, melyek alapján a biró a felelősség iránt Ítéletet mondhat. A kártalanítási Összeg megállapítása iránt következő jegyzendő meg. Ingó dolgokon történt kár a szerint állapittatik meg, a milyen nagy a dolgok értékapadása és ez többnyire határozott összegben kimutatható. De nem lehet kényesebb feladat, mint az ember életének vagy a testi sértés nagyságának értékét határozott összegben megállapítani. Az emberi életben nyilvánuló sajátszerűségek, melyek ennek az egyéniség jellegét kölcsönzik, itt a legnagyobb mérvben tűnnek fel. Az életkor, a testalkat, a foglalkozás és a keresetág ezen kártalanítási igényeknél tekintetbe veendők, de csak valamelyikét a kárpótlás megállapításánál mint kizárólag irányadó mozzanatot határozottan felállítani, mivel ez egyoldalúságot és igy igazságtalanságot szülne, szintén lehetetlen. Nincs e tekintetben oly mozzanat, mely ily esetben általános zsinórmértékül vehető lenne. Itt csak a birói belátás a fennforgó körülmények gondos figyelembe vétele mellett, a fennforgó viszonyok alapján határozhatja meg a kár összegét.
