Főrendiházi irományok, 1872. IV. kötet • 205-237. sz.
Irományszámok - 1872-232
356 00XXX1I. SZÍM. b) a hajót magyar alattvaló által kell parancsnokoltatni és hosszujáratu hajón a parancsnokon kivtil belföldi hadnagynak kell lenni ; c) a magyar korona területén fekvő anyakikötővel kell birnia, és d) lajstromozási okmányt és hajó-személyzeti jegyzéket kell a hajón tartania. Ezen kötelezettségek közül a lobogó viselésének kötelezettsége a tengeri hajók és a tengeri hajózás természetéből következik s további indokolást nem igényel. A hajó parancsnokolására vonatkozó kötelezettségek már sokkal kényesebb természetűek és az eddig fennállott szabályzatoktól lényeges eltérést tartalmaznak. Az eddig fennállott rendszabályok szerint ugyanis a hajó parancsnokának, ugy a hajó-személyzet két harmadának belföldinek kell lenni, — azonkivül ha a hajóparancsnok irni nem tud, belföldi Írnokot (serivans) s végül hosszujáratu hajókon, ha a hajó 100 tonnánál nagyobb egy, és ha 200 tonnánál nagyobb, két belföldi hajólegényt (mazzó) kell alkalmazni. Ezen intézkedések oly korból származnak, midőn az angol hajózási acta utánzása alapján minden állam saját alattvalói számára kívánta a hazai hajózás előnyeit biztosítani, s külföldiek teljes kizárása által vélte a czélt elérhetni. Most, midőn a közgazdasági elvek átalános megszilárdulása folytán végre érvényre jutott azon igazság, hogy kizáró intézkedések és monopóliumok által semmiféle téren nem érhető el az átalános jólét emelésének óhajtott czélja, legtöbb törvényhozás abban hagyta ezen irányt és szabadelvűbb intézkedések által támogatja tengerészetének felvirág* zását. A törvényjavaslat is ez irányban halad — s nem kívánja többé a belföldi haj őszemély zetet és pedig annál kevésbé, mert egyrészt tengerészeink mint kitűnő és aránylag olcsó hajósok a nélkül is inkább szerződtetnek más nemzetiségüeknél és mert másrészt hajóinkat még akkor is, midőn — mint ez gyakran külföldön megesik, vagy épen nem, vagy aránytalanul felcsigázott áron kapnak csak belföldi tengerészeket, ilyeneknek szerződtetésére késztetni a józanság követelményeivel ellentétes eljárás volna. Az írnokról szóló intézkedés már a körülményeknél fogva elavult s jelenleg nem fordulhat elő az eset, hogy hajó-parancsnok irni ne tudjon, ennél fogva ezen intézkedést megújítani nem kellett. A hajó-legényekröl való intézkedés azáltal látszott indokoltnak, hogy ily kényszer mellett lehetségessé vált a szegényebb sorsú gyermekeknek magukat a tengerészetben kiképezni; mivel azonban a hajó parancsnokok úgyis szívesen vesznek saját szolgálatuk számára ily inasokat, de azon kivül a czélzott kiképzés ily módon nagyon is csekély arányban éretik el, ezen intézkedés is fölöslegesnek találtatott és elhagyatott. A törvényjavaslat az eddig fennállott korlátokból csak egyet tart meg, miszerint a hajó magyar honpolgár által parancsnokolandó. De ezen intézkedésében korántsem követi az eddigi felfogás intentióit és nem czélozza azt, hogy ez által a belföldi parancsnokok kezébe monopólium fektettessék, hanem ez intézkedést a nemzetközi rendészet és hajózás természetéből származtatja. A hajó, mely nemzeti lobogó alatt jár. a nemzeti terület egy részét képviseli ; e területen, épugy mint a szárazon, az ország törvényei biztosítják a személy- és vagyonbátorságot, és e biztonság védelme, sőt az állami közigazgatási jogok teljes gyakorlata, mely sok esetben az élet és halál feletti jog gyakorlásáig terjed, a hajóparancsnokot illeti, de ő viszont felel is az államhatóságnak a reá bizott jogok lelkiismeretes gyakorlásáért és e végből az államnak hatalmában kell állania, őt felelősségre vonni. Mindez leginkább akkor lehetséges és legbiztosabban ugy érhető el, ha a hajóparancsnok belföldi. A javaslat mindazáltal hosszujáratu hajón még a parancsnokon kivül hajóhadnagyot, éspedig belföldi hajóhadnagyot kivan. Ez az eddigi rendszer irányában ujitás, mely igazolását abban találja, hogy hosszujáratu hajón megesik, miszerint hosszabb utazás alkalmával, a parancsnok vagy betegség miatt képtelen lesz a
