Főrendiházi irományok, 1872. IV. kötet • 205-237. sz.
Irományszámok - 1872-205
134 CCV. SZÁM. Az 1692. évi felosztási összegek később nem igazíttatván ki a megváltozott gazdasági viszonyoknak megfelelőleg, a már eredetileg is gyarló felosztás, mind nagyobb aránytalanságokat öltött az egyes megyék, illetőleg községek között. Az előállott s növekedett hiányokat azonban különféle politikai okok miatt nem látta czélszeríínek a parliament uj becslések által kiigazítani, hanem e helyett 1798-ban Pitt Vilmos ministerelnök indítványára azon okból, mivel ezen adó a hosszú gyakorlat által, mintegy a földbirtokon függő passiv terhére változott, megválthatónak, illetőleg egyszermindenkorra megállapítottnak nyilatkoztatá. Az adókulcs 20%-ban állapíttatott meg, s a megváltás oly kép szabályoztatott, hogy a megváltási Összeg, a megállapított tételnek negyvenszere volt azon esetben, ha az összeg állampapírokban, s harminczszor akkora, ha az készpénzben fizettetett le. Azóta 1860-ig 888,303 font sterling földadótőke folyt be a megváltás czímén az államkincstárba, s csak még meg nem váltott rész után fizettetik a fent 1871-re befolytnak kimutatott 1.104,540 font évi járulék. Ez átalakulás folytán nem is vetetik többé ez adó rendes adóul ; mint ilyen a jövedelemadó A. és B. shedulája által helyettesittetik. ; ÍI. À ház a dó. 1851-ben hozatott be az eddig fennállott ház- és ablakadó helyébe. Ezen adó alá tartozik mindazon ház, melynek évi bérértéke 20 fontnál több. A 20 font alóli házbér adómentes. Az évenkinti adó lakházaknál a házbérnek 3% %-kát, bérlő által lakott, vagy oly épületek után, melyek boltul vagy vendéglőül szolgálnak, a bérérték 2y 2 %-át teszi. III. A fényűzési adók. a) Cselédadó. 1777-ben hozatott be, eleinte a nocselédek után is járt, később azonban csak a férficselédekre szoríttatott. Kivétetnek a királyi udvar, külföldi államok képviselői, s kórházak, katonatisztek s társaskocsi-tulajdonosok szolgálatában álló cselédek. A gazdasági-, ipari s kereskedelmi üzleteknél alkalmazott cselédek az illető ipari adónál jönnek figyelembe. Adótételek: minden 18-ik évét túlhaladott cseléd után 1 font l shilling, a 18. évnél fiatalabb cselédek, valamint alkertészek s vadászlegények után 10 shilling 6 pennybeu állapíttattak meg. b) Kocsiadó. Csak a fényűzési kocsik után fizetendő. Kivétetnek alóla a társas- és bérkocsik, s a mezőgazdasági vagy ipari czélokra szolgáló kocsik. Az adótételek 1853 óta következő tarifa szerint állapittatnak meg : Négykerekű kocsik, ha átméretük 30 hüvelyk, vagy nagyobb, fizetnek: a) az egyfogatuak 2 fontot, b) a többfogatuak 3 font 10 shillinget,