Főrendiházi irományok, 1872. II. kötet • 80-156. sz.

Irományszámok - 1872-80

LXXX. SZÁM. 25 74. §. A polgármester: a) a tanács elnöke; 6) intézkedik azon ügyekben, melyek a törvény- vagy a szabályrendeletek értelmében a polgármester hatásköréhez tartoznak ; c) átveszi a városhoz intézett kormányrendeleteket, leveleket, jelentéseket, folyamodványokat ; d) végrehajtja a kormány rendeleteit. Ha azonban valamely rendeletet törvénybe ütközőnek, vagy a helyi viszonyok között károsnak vagy épen kivihetetlennek vél, jelentést tesz 24 óra alatt a főpolgármesternek, s távollétében felir az illető mínisterhez. Ha a minister a' felirat ellenében továbbra is fentartaná rendeletét és a polgármester a ministeri leirat után se érezné magát a rendelet végrehajtására kötelezettnek: a főpolgármes­ternek azonnal jelentést tesz, s annak rendeletére, vagy ha távol van, annak nevében a rend­kiviili közgyűlést legfeljebb 10 napra azonnal összehívja, s a rendeletet a közgyűlés« elé ter­jeszti, mely azt rögtön felvenni és tárgyalni köteles; e) végrehajtja a kormány azon rendeleteit, melyek a 12. §. szerint azonnal és feltétlenül végrehajtandók, s eljárásáról a végrehajtás után a legközelebbi közgyűlésnek jelentést tesz; /) rendelkezik a törvényhatóság tisztviselőivel, a segéd- és kezelőszemélyzettel, s ha hivatalos kötelességének teljesítésében, vagy valamely hivatalos megbízásban egyik vagy másik pontosan el nem jár : a teendők teljesítésével más rendes vagy tiszteletbeli tisztviselőt biz meg, s azt a házipénztárból a hanyag tisztviselő fizetésére utalványozott napidíjakkal látja el ; g) aláirja a főváros nevében kiállított okmányokat, leveleket, felterjesztéseket; h) őre a főváros pecsétének; i) a közgyűlésnek s a főpolgármesternek tüzetes jelentést tesz intézkedéseiről, s a főváros közigazgatási állapotáról ; \Í Ä) felfogadja, különös tekintettel a kiszolgált katonákra és honvédekre, a városi "szolgákat, kik ha hiven teljesitik kötelességüket, élethossziglan alkalmaztatnak; Ï) a mennyiben rögtöni intézkedés előbb szükséges, mintsem a tanács "összegyűlhetne, elren­deli a karhatalmat ; wi) utalványoz a házi pénztárra a költségvetés korlátai között, s az] ügykezelés szabályszerű rendének megtartása mellettJ Egyesek a polgármester sérelmes határozatait a közgyűléshez és onnan a belügyministerhez felebbeztetik. 75. §." A fővárosi tanács áll a polgármester, egy vagy a szükséghez képest két alpolgármes­terből és a tanácsnokokból, kiknek számát a közgyűlés állapitja meg. 76. §. •* A fogalmazási, a szak-, segéd- és kezelőhivatalokat, azok szervezetét, személyzetét és hatás­körét a tanács előterjesztése alapján a közgyűlés határozza meg. 77. §. A tanács a fővárosi törvényhatóság végrehajtó közege, ugy az állami közigazgatás, mint az önkormányzat körében ; egyszersmind önálló közigazgatási hatóság mindazon ügyekben, a melyek FŐRENDI IROMÁNYOK II. 1872/5. . 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom