Főrendiházi irományok, 1872. I. kötet • 1-79. sz.

Irományszámok - 1872-36

XXXVI. SZÁM. 165 gőzösön csak 500 tonna fér el ; azaz majdnem kétakkorára kell épiteni a postagőzöst, hogy ugyanannyi hordképessége legyen, mint az áruszállítási hajónak. A hajó tömegét a viz ellentállásával combinálva, már most azon törvény állíttatott fel, hogy a gyorsaság egyszerű arányban való növelése végett a kőszénfogyasztást köbarány szerint kell emelni, azaz : míg az áruszállító, óránként csak 7—8 tengeri mértföldet haladó gőzös 500 lóerőre óránkint -körülbelül egy tonna kőszenet emészt, a hasonló erejű postagózösnek, mely óránkint 10—13 tengeri mértföldnyi sebességgel halad,kőszén szükséglete óránkint 2—2^2 tonnára emelkedik. Világos, hogy a mint a szolgálat és viszonszolgálat elve szerint ítéltetik meg a Lloyd és az állam közti viszony, egyedül a fennebb elősorolt tényezők szolgálhatnak az állami járulék kiszámításá­nál alapul, nem pedig bármi más a vállalat üzleti bevételei és üzleti kiadásai Összehasonlítására fektetett combinatiók. Mert ha pontosan kiszámíttatnék is, mily viszonyban állanak egymáshoz a szerződéssze­rűség fentartandó vonalakra eső összes igazgatási és üzleti költségek s az e vonalokon elért üzleti bevé­telek : nem szabadna szem elől téveszteni, hogy egyfelől a kitűnő veszteséget nem lehetne mindig egé­szen a postaszállitás terhére róni, másfelől pedig a netalán mutatkozó nyereség teljesen nem ütné meg azon mértéket, melyet elérhetett volna a vállalat, ha a postaszállitás békóit nem viseli. Kevesebb, mint most, a Lloyd jövedelme csakugyan nem lehetne, ha a posta szolgálatában álló hajóit saját kénye és belátása szerint foglalkoztathatja; ellenben, igenis beérhetné, vagy legalább beérhette volna, ha a postaszállítási el nem vállalta volna, jóval kevesebb költséggel, mivel az áruszállí­tási üzlet sem oly tetemes tőkebefektetést, sem oly jelentékeny üzleti kiadásokat nem igényel. Szolgáljon ezek felvilágosítására következő Összehasonlító számítás : A triest-konstantinápolyi és triest-alexandriai gyorsmenetek fentartására szükséges : 8 gőzös üzletben, 2 gőzös tartalékban. Ezen 10 hajó értéke, egyet 500.000 frttal számitva, 5,000.000 frt. 5,000.000 frt után évenkint törlesztés 5% == 250.000 frt biztosítás 5°/o = 250.000 „ kamat 5% = 250.000 „ karbantartás 1QQ/ Q = 500.000 „ összesen 1,250.000 frt. A két vonal menet s jövet 2402 + 2356 = 4758 t. mfld óránkint . 10 mfld = 475 óra óránkint csak 1% tonna kőszén, 475 órára = ....... 832 tonna évenkint 52 járatra 52 X 832 = 43.264 tonna 43.264 tonna pr. 20 frt = 865.280 frt zsold és ellátás 8 hajóra számitva pr. 36.000 frt. . 288.000 „ összesen . . 2,403.280 frt. Ugyanezen vonalak, tisztán árúszállitásra rendezve be, kerülnének : 10 hajó à 360.000 frt, mivel a gép felényi erejű s a hajótest a csekélyebb szénkészletre való_ tekintetből is kisebb lehet, 3,600.000 frt tőkét képvisel. 3,600.000 frtból 25% = . . 900.000 frt óránkint 8 t. mfldet számitva 4758: 8 = 595 óra 52 menetre = . 30.940 „ óránkint 3 / 4 tonna szén, 23.205 tonna à 20 frt = 464.100 frt zsold és ellátás 8 hajóra pr. 30.000 frt = . . . . 240.000 „ 1,604.100 frt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom