Főrendiházi irományok, 1869. VI. kötet • 355-436. sz.

Irományszámok - 1869-362

CCCLXII SZÁM. 55 •szabadság kellő felhasználására, az ebből fejlődő sűrűbb társulási érintkezések ápolására nem hiányzott volna a szükséges szabad egyéni mozgásnak lehetősége, ha ezeken fölül a nemzet minden rétegeit át nem futott volna, ép akkor annak eleven érzete, hogy alkotmányos feléledése küszöbén áll : ez ipar-rendszabályzat talán több helyesléssel találkozott, jótékonyabb irányban alkalmaztatott és a kézműipar haladására nagyobb hatással lett volna. De e fentérintett körülmények közt nem birta azon ellenszenvet legyőzni, melylyel itt a sértett önérdeknél, ott az élénk alkotmányos érzületnél találkozott. A magyar felelős ministerium kormányra léptekor igy találta az iparügyet, s kötelességének ismerte addig is, mig e részben törvény keletkezhetik — az iparviszonyok számára rendeleti utón jelelni ki egy szabályzatot, mely szerint az azoknak körében naponként előforduló számos kérdések és esetek intéztessenek. A nemzet iparéletét, mely a gyáraknál 1840 óta — a kézműiparnál pedig 1859 óta az iparszabadság alapján fejlődött, Klauzál minister 1848-ki rendeletének keretébe visszakényszeriteni nem lehetvén s tekintetbe véve, hogy ujabban számtalan magánviszony épen az 1859. évben kibocsátott iparrendelet szerint alakult s hogy e létező állapot, ak megváltoztatása uj rendelet által, mely rövid idő múlva rendes törvénynyel cseréltetett volna fel, ismét a kétszeri átalakulásra kényszeritett iparéletet felette megzavarta volna : a kormány tanácsosnak tartotta az 1859. deczember 20-án keletkezett iparrendszabályzatot ideiglenesen érvényben fentartani — de egyúttal el volt tökélve az első alkalmat felhasználni, hogy az iparügy törvényhozási utón rendeztessék. Miután az e részbeni előmunkálat befejeztetett, nem késtem azt egyes meghivott iparosokkal az ország ipar- és kereskedelmi kamaráival, az országos ipar egyesülettel, sőt az időszaki sajtó közegeivel is véleményadás végett közölni. Az ez utón nyert és általam kellőleg méltányolt nézetek alapján készült elvégre a jelen törvényjavaslat, melyet alkotmányos tárgyalás végett bátor vagyok a mélyen tiszteit országgyűlés elé terjeibztcni. Fontos e törvény hazánk anyagi haladására, fontos az iparos osztály jövőjére nézve is. De minél fontosabb, annál határozottabban állott a kormány előtt a kötelesség, e törvényt oly elvi alapra fektetni, mely nem az elfogultság múlékony nézeteit, hanem az ipar európai solidaritásából és az előhaladott iparos nemzetek tapasztalásaiból levont maradandó igazságokat igyekszik iparviszonyainkban meghonositani. Európa ipari hitvallása jelenleg az, hogy az egyéni akaratnak és tehetségnek a munka és foglalkozás választásában és gyakorlásában szabadnak kell lennie, hogy a szabad munkának versenye nélkül nemzetgazdasági haladás nem képzelhető, s hogy azon nemzet, mely a korlátolt munka bIIincsei közt kisértené meg a versenyt oly nemzetekkel, melyek a szabad-munka készítményeit hozzák a vIIágpiaczra, okvetlenül le fogna győzetni. A jelen törvényjavaslat főelve tehát nem lehetett más, mint az egyéni munkásság felszabadítása az ipar terén vagyis az iparszabadság. Ez alapelvvel öszhangzólag 20-ik éves étetkorától kezdve mindenki gyakorolhat honunkban ipart (1—3. §), engedélyhez csak igen kevés és csak oly iparág van kötve, melynél fontos köztekintetek forognak fenn (5. §), az engedély megtagadásának okai határozottan ki vannak jelölve, hogy a hatósági Önkénynek eleje vétessék (6. §), az épitészeti, tüzrendőri vagy egészségügyi tekintet alá eső üzlettelepek sora meg van alapitva és a felállításuk körüli eljárás a vállalkozó és a közönség érdekében szabáyozva(10—21. §). Az iparos fel van jogositva több műhelyet egy helyen, fiók-műhelyeket más helyen is nyitni, többféle ipart űzni iparos társakkal, közös üzletet állitani, mindennemű segédmunkást felvenni, készítményeit, sőt másnak hasonkészitményeit is, az országban nem csak országos, de heti vásárokon is eladni (27—31. §). A hatósági árszabás csak a húsra nézve van fentartva, de ennek megszüntethetése is a törvényhatóságokra bizva (32. §), más elsőrendű élelmi czikkek és vendéglői áraknál csak a köztudomásra