Főrendiházi irományok, 1869. II. kötet • 127-189. sz.
Irományszámok - 1869-187
364 CLXXXVII. SZÁM. állásának biztosítására, nemkülönben a törvényes határozmányok teljesitése szempontjából szükségeseknek fognak találtatni, ezek által azonban, a már egyrészt az eszközlött elővizsgálat, másrészt a közigazgatási vonaljára» folytán meghatározott pályanyom és pálya-hossz-szelvény változást nem szenvedhetnek. Ha az épités kivitelénél, gazdálkodási vagy üzleti tekintetből akár a pályavonal, akár a részlettervek megváltoztatása kivánatosnak vagy szükségesnek mutatkoznék, mi által egyébként se a pályatervezet főirányának változást szenvedni, se azon esetnek bekövetkezni nem szabad, hogy szemben az elfogadott vonallal a lejt- és irányviszonyok kedvezőtlenebbekké váljanak, ily változtatások megengedése a kormánytól lesz kikérendő. 4. §• A pálya al-épitménye egy vágányra előállitható, és ehhez képest a terület kisajátítása egyelőre annyi térfogatra szoritkozhatik, a mennyi egynyomu-sínuthoz és a kitérőkhöz, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. A mennyiben azonban tekintettel a jövőre, a ministerium czélszerünek itélendi a földterületet már most kétvágányú vasutra kisajátítani, az engedélyes erre méltányos és külön megállapítandó kárpótlás mellett köteleztetik. Mihelyt a forgalom annyira növekedett, hogy a tisztajövedelem a befektetett tőke névleges öszszege 8 °/ 0 - os kamatainak megfelel, mihelyt továbbá az állam által nyújtott előlegeket és azok kamatait törlesztette, köteles a kormány kivánatára minden kártalanítás nélkül egy második vágányt letétetni, A forgalom növekedtével minden más esetben is kivántathatik a második vágány előállítása csakhogy ekkor a részletes határozmányok az engedélyesekkel egyetértőleg lesznek megállapitandók. 5. §. A munkálatok kivitelénél az engedélyesek által következő átalános rendszabályok lesznek követendők. a) Alépítmény. A maximai emelkedési viszony az érsekujvár-baáni és az érsekujvári-komáromi vonal-szakaszon legyen ugy, mint 1: 200, a baán-trencséni vonalszakaszon legyen ugy, mint 1: 62V2A komáromi vár és dunapart közelébe eső vonalrészeken a kormány helybenhagyásával egy a százötvenhez álló (1: 150) emelkedési viszony is alkalmazható, a mennyiben ez által aránytalanul nagy munkák kiméltetnének meg. A kanyarodásoknak a nyilt pályán és pedig az érsekujvár-baáni és az érsekujvár-komáromi vonalszakaszon 500 méternél, a baán-trencséni vonalszakaszon 275 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok. A mennyiben azonban az érsekujvár-baáni és az érsekujvár-komáromi vonalszakaszokon a minimai félátmérő alkalmazásával aránytalanul nagy munkák szükségeltetnének, az esetben a fenn meghatározott félátmérő a mondott szakaszon mindazonáltal csupán a kormány beegyezésével — helyenként 300 méterre leszállitható. A pálya szabályszerű (normal) keresztszelvényeire nézve a bevágásoknál és töltéseknél, a falazatokon és azok közt azon szabályok és szabványrajzok követendők, melyek az állam költségén foganatba vett vonaloknál megállapittattak, s nevezetesen, melyek szerint a pálya koronaszélessége ott, hol a sínek a talpfán feküsznek, 4 méterre határoztatott. Ezen szabványrajzokkal megegyezőleg kell a kövecs-ágyat előállítani, s annak azon időben midőn a pályafentartási költségeknek az üzleti számadásba fölvétele kezdődik, a talpfák befödésével, a keresztszelvény-szabványokban meghatározott mértékkel kell bírnia.