Főrendiházi irományok, 1865. II. kötet • 167-339. sz.

Irományszámok - 1865-208

CCVIIL SZÁM. tályai többségének és központi bizottságának vé­leményével is találkozván, a magyar országos küldöttség nem tett e részben semmi megjegyzést, csak örömét fejezhette ki, bogy Horvát-, Szlavon­és Dalmátországek érinteti kivánata a központi bi­zottság előterjesztése által is támogattatik. „Az alföldi vasút folytatását, az esz ék-fiumei von alt illetőleg, azon kivánatát fejezte ki a tisztelt horvát küldöttség, hogy az eszék-fiumei vonal, Szlavónia közepén át, Eszék, Sziszek, eshetŐleg Zágráb és Károly város, mint főpontok érintésével vezettessék Fiúméba, s hogy e vonal részletes tár­gyalása annak idején közös értekezésre utasit­tassék, „Valamint a tisztelt horvát küldöttség fent­közlött nyilatkozata elején elismerte, részünkről sem vontuk kétségbe, hogy ezen alföldi, illetőleg eszék-fiumei vasút kérdése a magyar korona orszá­gainak közösügye. Az ily közösügyek, miként tárgyalása és elhatározása képezi egyik főtárgyát a kiegyenlítésnek, melynek előkészítése végett a két országos küldöttség kiküldetett; s reméljük, hogy a munkába vett kiegyenlítés által e tár­gyalási és elhatározási mód szabályosan meg fog állapittatni. „E reményben azon meggyőződésünket nyil­vánítottuk a horvát küldöttség előtt, hogy a kérdé­ses eszék-fiumei vasút irányának az előre bocsátott fölmérések és technikai előmunkálatok alapján tör­ténendő részletes kijelölésénél s az ez iránti intéz­kedéseknél Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok jogai teljes épségben fognak tartatni, s alkotmányos és törvényes befolyásuk semmi esetre sem fog mellőztetni." Gróf Mailáth Antal m. k., elnök. Csengery Antal m. k., alőadó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom