Főrendiházi irományok, 1865. I. kötet • 1-166. sz.
Irományszámok - 1865-14
36 XIV. SZÁM. nyeinek alapjául tekinthetjük. Es minekutánna az 1861-ki február 26-kán kelt csász. nyilt parancs az 1860-ik October 20-kán kiadott cs, diplomában felállított elveknek, habár azok módozatában némileg messzebb terjedett foganatosítását rendezi, annak Magyarországra való alkalmazásában annál kevésbbé birnánk megnyugodni, mivel ezzel épen a pragmatica sanctio által biztosított leglényegesebb alkotmányos jogainkat látnánk megszüntetve, és mivel oly törvényhozási szervezetben való tettleges részesüléshez, mely a magyar törvényhozás jelentékenységének és alkotmányos nyomatékának teljes elnyeletését természeténélfogva csak az időtől föltételezi, — soha nem járulhatunk Őszinte megnyugvással és köszönettel veszik a főrendek Fölségednek az 1848-diki törvények alaki törvényességét elismerő kegyes nyilatkozatát, — de midőn Fölséged magasztos szavaib an alkotmányos lételünk éltető erejét képező jogfolytonossági elv elismerésével találkoznak, nem hiszik annak elvileges elösmerését a törvények gyakorlati foganatositásától tartósan elválaszthatónak. Készeknek nyilatkoznak e tekintetben törvényszabta állásuk határain belül a törvények gondos átvizsgálásában résztvéve egyrészről Fölséged aggodalmait azok veszélytelenségének bebizonyítása által eloszlatni, másrészről a mennyiben valamely törvénynek a törvényhozás rendes utján leendő megváltoztatása szükségesnek mutatkozandik, alkotmányunk alapelveivel összhangzó javaslatokhoz hozzájárulni. Régi és ujabb törvényeink hangsúlyozzák a magyar kormány függetlenségét és felelősségét; Helyhatósági intézményeink, alkotmányunk e tisztes és nagyértékíí támaszának, mely még mindég teljes életképességgel bír, mielőbbi rendezett helyreállitása képezi a nemzet sóvár óhajtásainak egyik főtárgyat, — és ezért egy független felelős, egyes személyekben öszpontosított, és általuk képviselt törvényes magyar kormánynak minélelőbbi felállítását Fölséged atyai gondoskodásától várják a főrendek ; — mely magyar felelős minisztérium az idő és változó viszonyok igényeinek megfelelő gyors, hatályos és független kormányzatot biztosítván, a megyei, városi és kerületi szerkezet rendezett fölélesztésével együtt az ország jogos kivánalmai és igényei megnyugtató kielégítésének biztos és hathatós eszközét képezendi. Kegyeskedik Fölséged az ország rendéinek és képviselőinek oly királyi előtérj észt vény eket annak idejében kilátásba tenni, melyek az ország szellemi és anyagi érdekeit tág körben érintendik. Fiúi haladattal köszönvén Fölségednek ez előrelátó gondoskodását és áthatva a megoldást igénylő számos törvényhozási feladások fontosságától, kötelességünknek ismerendjük azoknak egész figyelmünket és lelkiismeretes közre műnk álásunkat szentelni, bizton reményivé, hogy sikerülend minden tekintetben oly törvényhozási intézkedéseket megállapítani, melyek az ország minden osztályai, nemzetiségei és vallásfelekezetei jogosult kívánalmainak méltányos teljesülését eszközölve és érdekeik kellő számbavételén alapulva, a hazafias közremunkálásnak önkénytes és lelkesült működését biztositandják. Es midőn Fölségedet fiúi bizalommal megkérjük, hogy magas figyelmét mind azokra kiterjeszsze, kik e válságos időszakok ellentéteinek és bonyodalmainak áldozatul estek, egyik előzményét véljük megindítani azon mindnyájunk által oly forrón óhajtott pillanatnak, midőn Fölséged alkotmányunkat esküvel megerősítve szent István apostoli elődje szent koronáját fölteendi. Mert e magasztos pillanatban fognak elenyészni és szemeink elől eltűnni a szomorú emlékezetek és viszálykodások azon sötét felhői, melyek e hazának és vele Fölséged egész birodalmának láthatárát oly sokáig elborították, és visszatérendnek a belső béke és megnyugvás azon szerencsés napjai, melyek a fejedelem és népei közötti bizalom és egyetértés áldásthozó szellemétől áthatva, Fölségednek jövő uralkodását, Magyarország azon felejthetetlen dicső királyai korszakainak sorába helyezendik, melyek a magyar nép kegyeletes emlékezetében legmelegebb hálával párosultan fennállanak és fennállani fognak, míg a mennyei gondviselés nemzetünknek életét ezen világrészben talált ezer éves uj hazájában megtartani kegyes lesz. Kik egyébiránt császári királyi kegyelmébe mély alázatossággal ajánlottak maradunk.