1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.

A képviselőház - A képviselőház választóit tisztikara és bizottságai - A képviselőház bizottságai

A képviselőház választóit tisztikara és bizottságai Az 1931 július 18-ára egybehívott országgyűlés képviselőháza első ülését július hó 20-án, hétfőn tartotta. Karafiáth Jenő dr-nak, a képviselőház háznagyának felkérésére Apponyi Albert gróf kor­elnök foglalta el az elnöki széket, a korjegyzői tisztet pedig a követ­kezők töltötték be: Vázsonyi János, Mojzes János, Apponyi György gróf, Láng Lénárt, Urbán Gáspár báró és Dinnyés Lajos. A kormányzó a következő nap, július 21-én nyitotta meg ünne­pélyesen az országgyűlést az Országház kupolacsornokában s az utána következő ülésen nyújtották be a képviselők megbízóleveleiket, ugyanekkor sorsolta ki a korelnök az igazoló osztályokat. A képviselő­ház harmadik, július 22-én tartott ülésén választották meg a kép­viselőház elnökét, két alelnökét, háznagyát és hat jegyzőjét, a július 23-án, csütörtökön tartott ülésen azonban még négy jegyzőt válasz­tottak. A képviselőház választott tisztikarának névsora a következő: Elnök: Almássy László. Alelnökök: Puky Endre és Czettler Jenő. Háznagy: Karafiáth Jenő. Jegyzők: Brandt Vilmos, Esztergályos János, Frey Vilmos, Héjj Imre, Patacsi Dénes, Petrovics György, Griger Miklós, Herczegh Béla, Pakots József, Takách Géza. A képviselőház bizottságai Állandó igazoló bizottság. Elnök: Váry Albert. Jegyző: Her­czegh Béla. Rendes tagok: Csák Károly, Farkas Gyula, Gyömörey Sándor, Jánossy Gábor, Mihálffy Vilmos, Strausz István. Póttagok: Dencz Ákos, Flandorffer Ignác, vitéz Kenyeres János, Mártonffy Gyula, Péchy László, Tauffer Gábor, Tóth Pál, Zsigmond Gyula. Állandó összeférhetlenségi bizottság. Elnök: Putnoki Móric. Helyettes elnök: Túri Béla. Jegyző: — Tagok: Bessenyey Zénó, Bródy Ernő, Büchler József, Hajós Kálmán, Láng Boldizsár báró, Niamessny Mihály, östör József, F. Szabó Géza. Földművelésügyi bizottság. Elnök: — Helyettes elnökök: Gyömörey Sándor, Keglevich Gyula gróf. Jegyző: Gálffy Dé­nes. Tagok: Biedermann Imre báró, Bodó János, Bottlik József,

Next

/
Oldalképek
Tartalom