1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.

A felsőház - A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A református, az ágostai hitvallású evangélikus és az unitárius egyház egyháznagyjai és főhivatalnokai - Dókus Ernő

328 alapította és szerkesztette „Az Űt" című folyóiratot. 1918-ban egyházkerületi főjegyzővé választották. A megszállás alá került Erdély küzdelmeinek egyik vezető szelleme volt. 1921-ben a budapesti kálvintéri templom lelkészévé választották s még ugyanabban az évben a püspöki méltóságba emelték. E tisztségében csakhamar megszerezte a főváros protestáns társadalmának tiszteletét, szónoki ereje mély hatással volt egyháza életének bensőségesebbé tételére s nagy esztétikai tudása és irodalmi működése hamarosan megnyitották előtte a tudós- és íróvilág előkelő helyeit. 1921-ben adta ki „Gondolatok", 1923-ban pedig „Orgonazúgás" című műveit; azóta több kötete jelent meg, nagyrészt essay-k és beszédek vannak összegyűjtve bennük. Az „egyke" elleni küzdelem lelkes apostola, írásaiban s prédikációiban a történelmi egyházak közötti béke hirdetője. Tagja a közigazgatási és a közoktatásügyi bizottságnak. Dókus Ernő (A tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka) 1852-ben született. Református, volt képviselő, földbirtokos. Középiskolai és egyetemi tanulmányainak befejezése után köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. 1870-től 1878-ig a miniszterelnökségen és a honvédelmi minisztériumban volt segédfogalmazó. Amikor miniszteri titkár lett, megvált az állami szolgálattól s átvette birtokai kezelését. Tanulmányútjai során egész Európát bejárta. A gazdálkodás mellett, mint a felsőzempléni egyházmegye tanácsbírája, főjegyzője, gondnoka s a sárospataki református főgimnázium igazgató-tanácsosa tevékenykedett. 1889-ben megválasztotta képviselővé a sátoraljaújhelyi, később a gyulafehérvári kerület s 1906-ig szolgálta sok tudással és híven a szabadelvű pártot. 1910 óta főgondnoka a tiszáninneni református egyházkerületnek. Császári és királyi kamarás. Tagja volt a régi főrendiháznak is. Számos társadalmi és szakegyesületnek vezető tagja. A tiszáninneni református egyházkerület és a sárospataki református főiskola világi főgondnoka, a református törvényhozó országos zsinat és az Egyetemes Konvet elnöke, Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának örökös tagja. Elnöke a lelkész képesítő vizsgálati bizottságnak. Tagja a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság választmányának. Tagja a Magyar Földhitelintézet felügyelő bizottságának. A kormányzó érdemei elismeréséül 1930-ban az I. osztályú Magyar Érdemkeresztet adományozta számára. Élénk irodalmi munkásságot is fejt ki és számos regénye jelent meg, melyek közül kiválóbbak „A végrendelet" és a „Vera" címűek. A felsőházban főleg egyházi és közjogi kérdésekkel foglalkozik. Tagja a közigazgatási és a közjogi és törvénykezési bizottságnak.