1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - perényi Perényi Zsigmond báró - Perlaki György

PERÉNYI PERÉNYI ZSIGMOND BÁRÓ. 1870 november 25-én Budapesten született. Gimnáziumi tanulmányait a wieni Theresianumban elvégezvén, két évig Budapesten hallgatott jogot. 1895-ben lépett a közigazgatási pá­lyára, mint ugocsamegyei közigazgatási gyakornok. Már 1895 dec. szolgabíróvá választották s egészen 1896 októberig töltötte be hivatalát, mikor a nagyszőllősi kerületben (Ugocsa vármegye) szabadelvüpárti programmal képviselővé választották. Egészen 1903-ig volt képviselő. Ekkor lett Mármarosmegye főispánja s a megye közönségének ragaszkodásától s tiszteletétől kisérve 10 éven át töltötte be nehéz positióját, A közigazgatási reform­munkálatok idején 1913-ban nevezték ki belügyi államtitkárrá s egészen 1917-ig ült az államtitkári székben, 1913 július 8-án a gyomai kerület választotta munkapárti programmal képviselővé, A Ház munkájában egészen 1918 novemberig vett részt. Erdemei­ért megkapta a Lipót-rend középkeresztjét, 1917-ben pedig a v b. t. tanácsosi cimet. A forradalmak idején nagy agilitással vett részt a polgári társadalom megszervezésében. Érintkezés­ben volt ugy a szegedi mint a wieni ellenforradalmi szervere­tekkel. 1919 augusztus 15-én belügyminiszterré neveztetett ki s augusztus 27-ig töltötte be a miniszteri méltóságot, A feldúlt közrend s a közigazgatás helyreállítása érdekében nagy mun­kásságot fejtett ki A Magyar Nemzeti Szövetség elnökévé vá­lasztotta s azóta főként ezen nagy hivatásu társaság érdekében dolgozik. Az Országos Közművelődési Tanácsnak 1923 márc.-ig volt elnöke. A társadalmi életben is nagy szerepet visz. 1927 február 25-én Klebelsberg Kuno gróf lemondása után megüre­sedett komáromi kerület egységespárti programmal képviselővé választotta. PERLAKI GYÖRGY. 1885 április 22-én Szászváron (Baranya megye) született. Miután középiskoláit Pécsett s a műegyetemet Budapesten el­végezte s mérnöki oklevelet szerzett, az állami munkáknál Pécsett kapott alkalmazást. Itt maradt a világháború kitöréséig. 1914 júliusban bevonult katonának a 69. sz. (pécsi) gyalogezred kötelékében végigküzdötte az egész háborút. Különösen az olasz 296

Next

/
Oldalképek
Tartalom