1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Melczer László

MELCZER LÁSZLÓ (Ónod.) Nagybirtokos, Horthy Miklós kor­mányzó sógora. 1861-ben született Sa­jókörösön. Középiskoláit Kassán járta. Katonai pályára lépett. Elvégezte a kadet iskolát; és mint aktiv katonatiszt szolgált 1879-töl 1887-ig. Főhadnagyi rangban nyugalomba vonult és átvette gazdaságát, amelyet azóta is vezet. 1910-ben munkapárti programmal kép­viselővé választották. A kommunisták letartóztatták és tizenötévi fegyházra ítélték el. Két hónap leülése után fog­ságából ugy szabadult ki, hogy a vár­megye huszonöt községének földmi­vesei és gazdái ivet irtak alá, amelyet több száz főből álló kül­döttség hozott fel Budapestre s abban azonnali szabadlábra helyezését követelték azzal, hogy ha ez a legrövidebb idö alatt meg nem történik, a huszonöt falu minden Térí'ia följön Buda­pestre. Ennek a fellépésnek meg is lett az eredmétoye, mert Mehzert azonnal szabadlábra helyezték. Háborúba egyetlen fia, Melczer István hősi halála után önként jelentkezett és bár magas kora miatt csak a front megetti szolgálatra osztották be, de ott is kitartott az összeomlásig. Borsod megyében a hadi­foglyok ügyeletes tisztje volt és példás rendet tartott. 1913-ban, amikor a fölübirtokreformról először volt szó,, az egész ország­ban elsőnek tett gyakorlati kísérletet ebben ; az irányban azzal, hogy birtokából 1600 holdat egy- és kétlholdas parcellákban nincstelen paraszto'knak adott bérbe; kísérlete ugyan nem sok eredménnyel járt, amit a földbirtokreform benyújtása élőit tar­tott ankéton elő is terjesztett. Tekintélyes szereplője a vár­megyei közéletnek, Borsod vármegye törvényhatósági bizottsá­gának. Igazgató-válasziímVnvi tagja az (>\K!E-nek, amelynek kebelében különösen lótenyésztési ügyekben hasznosítja szak­tudását. Elnöke a Borsodmegyei Gazdasági Egyesületnek és a lótenyésztési bizottság elnöke. Kerületében több helyen rész­ben uj népiskolákat épitefl. részben pedig a régiek kibővítésé­hez tetemes államsegélyt eszközölt ki. A modern gazdaság és állattenyésztés terén szép eredményeket ért el. Az ,ónodi Jcerli let választotta meg az 1922 es nemzetgyűlésbe és az 1926-os or­szággyűlésbe is egyséyespárti programmal. 204

Next

/
Oldalképek
Tartalom