1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Márkus József - Melczer Géza - Meltzl Oszkár

272 igazságügyi bizottságnak évek óta tagja és több szerves torvényt referált az előadói székről. A magyar jelzálog-hitelbank igazgatója és jogügyi osztályának vezetője. Márkus József, Jász-Nagykún-Szolnokmegye, Jákóhalma kerület 1848. szeptember 24-én Jász-Árokszálláson született, (jymnasiumi tanulmányait és a jogi tanfolyamot Egerben végezte. 1873-ban le­tette az ügyvédi vizsgát és szülővárosában nyitott ügyvédi irodát. 1874-ben a nevezett város tiszti ügyészévé s még azon év folyamán a közbirtokosság jogtanácsosává választatott. Első minőségeben 12 éven keresztül a rendezett tanácsi szervezet megszűnéséig megmaradt, míg a birtokosság jogi ügyeit máig is vezeti. 1881­ben mint ellenzéki jelölt Éles Henrik kormánypártival szemben kisebbségben maradt, míg 18í*2-ben a függetlenségi jelölt ellenében heves küzdelem után képviselővé választatott s a nemzeti part soraiban foglalt helyet. Melczer Géza, Borsodmegye, Csáth kerület 1860. ápril 20-én Sajó-Örösön született, fia kellemesi Melczer Gyulának, Borsodmegye alispánjának. Középiskolai tanulmányait Kassán befejezvén, Bécsben a műegyetemet látogatta és mérnökké képezte ki magát. E minőségében 1882-ben részt vett az arlbergi vasút építésében, majd a tiszaszabályozási munkálatoknál műkö­dött. Közben önkéntesi szolgálatának tett eleget és a 10. sz. huszár-ezred tartalékos hadnagyává neveztetett ki. Az 1887-iki választások alkalmával mérsékelt ellenzéki programmal képviselővé választatott. 18U2-ben nemzetipárti programmal újra megválasz­tatott. Tagja a közlekedésügyi bizottságnak. Meltzl Oszkár, Xagy-Szehen város, 1. kerület 1843. október 18-án Szász-Régenben, Maros-Tordamegyében szü­letett; 1861-ben a beszterczei ev. ág. gymnasiumot, 1866-ban a jog- és államtudományi tanulmányokat végezte s a nagyszebeni kir. jogakadémián és a budapesti egyetemen letett szigorlatok után megnyerte a jogtudori czímet. 1866-ban lépett megyei, illetőleg állami szolgálatba s elébb a tordai és szászrégeni megyei törvény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom