Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-11-01 / 11-12. szám
. P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. [3D®©©D(l]®mG XXTV. évf., 11.-12. szám 2007. november-december A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 260.- Ft - $ 4.50 (------------------------------------------------------------------------------------\ DOMONKOS LÁSZLÓ Búcsú és üdvözlő biztatás a magyar gárdának Aki már korábban átélt hasonlót - egy lap, egy igazi fórum kényszerű megszűntét -, tudja, hogy ilyenkor az ember egyszerre küzd a daccal és az elérzékenyüléssel. Utóbbi tudvalévőén nem férfias dolog, előbbivel meg csak akkor megyünk valamire, ha érdemi, tartalmas jövőt vagyunk képesek felvázolni. Csakazértis-jelleggel. Lapunk, a Nyugati Magyarság több mint két évtizedes, közel negyed évszázados fennállás után megszűnik. Az okok sokfélék, túl messzire vezetnek, különben is: ha részletekbe menő pontossággal diagnosztizáljuk a megboldogult távozásának okait, a letaglózó tény - a halál maga - attól még könyörtelen valóság marad. így hát most, a legvégső órákban, úgy vélem, üdvösebb arról írni - ami megmarad. Aminek meg kell maradnia. Augusztus legelején adta hírül a magyarországi sajtó: megalakul a Magyar Gárda. „Azoknak kell összefogniuk, akikben még van életösztön” - mondja az egyik alapító. És hozzáteszi: most aztán már tényleg nincs hová hátrálnunk tovább.(Igaz, Döbrentei Kornél már hosszú évekkel ezelőtt feltette a legfontosabb kérdések egyikét: "meddig hátrálunk, a méhfalig?”) Az alakulóban lévő, a frissen létrejött magyar gárdához, a magyarok gárdájához kell szólni - ilyen, nekünk, toliforgatóknak katasztrofális percekben is. A Magyar Gárda létrejöttét kísérő, megszokott-várt hisztériás rikoltozás mértéke: az első ok az örömre. Még mindig félnek tőlünk, még mindig van súlyunk, jelentőségünk, tekintélyünk. Azután: a magyarság talpraállása - hosszú, elképzelhetetlenül gyötrelmes folyamat lesz - végre látványosabb formában is megkezdődött. A Magyar Gárda megszületését többszörösen is jelképes értékűnek érezhetjük. Realizálódni kezd, amit legjobbjaink 2002 óta többször ki is mondtak - alighanem a legújabb kor legnagyobb pápájának végszavai is ott kísértenek erősödő fénnyel a háttérben: Ne féljetek! Nagyon is indokolt hát a biztatás a magyarok gárdájának. És - végre! - ki lehet mondani: nem is minden alap nélküli.- - nyugati . — Magyarság Egy lap, egy szívünknek oly kedves, éveken át többünk legfontosabb, legrendszeresebb fórumának megszűnte : csatavesztés ugyan - mégis, Adyt követve, üdvözlet a győzőnek jár. És ez az üdvözlet nem keserű, nem halk és könnyes és könyörgő és megalázott, mint nagy költőnké volt, nem, hála a magyarok igenis létező Istenének. Hangos, vidám és magunkban bízó ez az üdvözlet. Mert a mieinknek szól. A magyar gárdának, a magyarok gárdájának. Ne feledjétek el a Nyugati Magyarságot, ne feledjétek el, hogy ehhez a magyar világhoz tartoztok, miként hűséggel e lap is mindhalálig, ne feledjétek, hogy mivel tartoztok a múltunknak, a hagyományainknak, dicsőséges elődeinknek, irtózatos-nagyszerű históriánknak, krisztusi módra szenvedett népünknek, a hazának, amelyet igenis édesnek kell mondani, hogy szívébe fogadjon és hűséges fiai lehessünk. Semmiféle búcsú nincs. A biztatás és az üdvözlet után csak egyetlen szó marad: indulás. U.i.: Köszönjük Roy Máriának a lap több évtizedes támogatását és köszönjük Olvasóinknak, hogy figyelemmel kísérték a megjelent írásokat, kitartottak mellettünk. £ feiá*. Á . Jk IFJ. FEKETE GYULA REMÉNYTELI AVVENT Halvány reménysugarak bíztatják a magyarságot az elmúlt hetekben. Talán-talán lassan kedvezőbbre fordul a sorsunk - gondoljuk egyre többen. Annak ellenére gondoljuk, hogy Magyarországon várhatóan 2008-ban is tovább süllyed az ország a társadalmi,- gazdasági-, szociális-, és morális válság mocsarába - de ennek a süllyedésnek a bekövetkezése már korábban eldőlt. Persze, tovább lassul a gazdasági növekedés, sajnos, tovább pusztul és fogyatkozik a magyar lakosság, tovább nő az infláció, terjed majd a munkanélküliség és nyomasztóvá dagad az ország adósságállománya - de mindezek a negatív tendenciák a múltban elkövetett választói hibák következményei. Ma a bajok eredendő forrását, a szocialista-szabaddemokrata országromboló kormányzást - már nem szavaznák meg a tavaly még elbutított, illetve hamis adatokkal és ígéretekkel megtévesztett választók. A közhangulat ma összehasonlíthatatlanul józanabb. Az első reménysugár november elején jött Felvidékről, mely szerint Prágában megtalálták gróf Eszterházy János földi maradványait. Hiába rejtette el a hatalom, hiába titkolta porainak a hollétét - halálának éppen az ötvenedik évében a Sors megadta számára a tisztes eltemetés lehetőségét. Gróf Eszterházy János egész életét a másodrendű polgárokként kezelt szlovákiai magyarság sorsának javítására szentelte, mindemellett politikusként is ragaszkodott a keresztény humanizmus és erkölcsök tiszteletben tartására. Egy olyan embertelen korban akart ember maradni, amikor a hasonló utat követők nagy eséllyel az életükkel, egészségükkel vagy a szabadságukkal fizettek meggyőződésükért a mindenkori hatalomnak. O meg merte tenni, hogy elítélte a németek magyarországi bevonulását, meg merte tenni, hogy egyedüli képviselőként nem szavazta meg a szlovákiai parlamentben a zsidóságra vonatkozó korlátozó törvényeket, és nyilvánosan el merte mondani, hogy milyen politikusi célokat és eszközöket tart mélységesen embertelenek és Európa keresztény hagyományaival összeegyeztethetetlennek. Számára egyformán elfogadhatatlan volt mind a náci, mind a bolsevik diktatúra. A hivatalos cseh és szlovák soviniszta kormányok végtelenül gyűlölték, hamis vádak alapján először halálra ítélték, majd élete végéig mostoha körülmények között börtönben tartották ezt a megtörhetetlen magyar politikust. Természetesen az ő esetében is hamis vádak alapján történt ítélkezés, jelesül szélsőséges nacionalizmus, és németekkel való kollaboráció volt az ítélet indoka. Cseh, szlovák és ruszin rabtársai tanúskodtak utólag ezen vádak tarthatatlanságáról - például egy görög-katolikus ruszin püspök volt mellette a halálos ágyánál. (Folytatás a 8. oldalon) TÓTH ISTVÁN TŰNŐDÉS 3. (holodomor, avagy kettős a mérce) Ukrajna - ha szabad ezzel a kegyeletsértő kifejezéssel élnem —, gőzerővel emlékezett az 1932-33- as évek mesterségesen előidézett éhínségére. A fiatal ukrán állam, amely a térségben középhatalmi statusra törekszik, minden lehető módon meg akarja mutatni magát a világnak. Egészen természetes, hogy erre tragikus és drámai történelmi eseményeit is felhasználja. Az ukrán parasztság halálra éheztetése, az erőszakos kollektivizálás unikális ukrán drámának is mondható. Még akkor is, ha a parasztság földtől való megfosztásával, a kollektív gazdaságokba kényszerítésével a Szovjetunió a második világháború után helytartóinak közreműködésével a hódoltatott országokban is tett kísérletet. Ennek a sanyargatásnak leginkább két csatlós, a jelentős mezőgazdasággal bíró Lengyelország és Magyarország volt kitéve. A nyomásnak a lengyelek sikeresebben álltak ellen, mint a magyarok, s tömeges éhhalál szerencsére egyik országban sem keletkezett. Az ukrán drámára való emlékezés és a diplomáciai missziókon keresztül a külföld emlékeztetése teljes mértékben indokolt. (Az ukrán missziók rendezvényeikkel világszerte megemlékezésre inspirálták a fogadó országok politikai, gazdasági és társadalmi elitjeit.) Ukrajna célja a holodomor genocídiumként való elismertetése. Kijevnek ez a törekvése egyelőre nem vezetett sikerre. Részeredmény ebből szempontból, hogy a 193 tagállamot tömörítő UNESCO november 1-i közgyűlése a „Holodomor ukrajnai áldozatai emlékének megörökítéséről” szóló határozatot fogadott el. A parlament, a Verhovna Rada 2006. november 28-án hozott törvényt az ukrajnai éhínségről. Juscsenko elnök most arra készül, hogy korrekciókat tegyen a törvényben. A változtatás lényege az, hogy akárcsak a holokauszttagadásnak, az ukrajnai éhínség tagadásának is legyen büntetőjogi következménye. Miközben fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt, enyhe rezignáltsággal állapítjuk meg, hogy a hivatalos Ukrajna ebben a kérdésben sem egyenlő mércével kezeli a területén élő nemzetiségeket, nemzetrészeket. Történetesen a kárpátaljai magyarokat és németeket, kiknek elődeit, hozzávetőlegesen negyvenezer férfit, 1944-45 telén a megszálló szovjet hadsereg, azzal, hogy munkatáborokba hurcolta őket, kollektív büntetéssel sújtotta. Se vége se hossza a mi drámáinknak is. Az áldozatok rehabilitálását Ukrajna függetlenné válása óta kérik a helyi magyar szervezetek, s a probléma változó hangsúlyokkal része a magyar-ukrán diplomáciai kapcsolatoknak is. Talán a torz területmegtartó legitimáció miatt - ezzel meginoghatna Kárpátaljának Szovjet-Ukrajnához való önkéntes csatlakozásának hamis tétele — ,Kijev képtelen megkövetni a magyarokat. Hibás és rövidlátó magatartás, egyáltalán nem használ az ukránok ellen elkövetett népirtás nemzetközi elfogadtatásának. Különösen, ha magunkat is - regnáló kormányunkat nem ideszámítva —, a nemzetközi közvélemény részének tekintjük. Hogy mégis van remény az igazság felmutatására, arra az ad okot, hogy 2006-ban a Kárpátaljai Megyei Tanács nagy többséggel hozott politikai határozatot az áldozatok rehabilitálásáról. Ebből az látszik, hogy Kárpátalján az ukránok és ruszinok is képesek a helyén kezelni az egykori tragédiát, s elismerni a magyarok és a németek jogos fájdalmát. Hogy Kijev nem? Ez mintha arra utalna, Ukrajna mégsem egységes ország, bár ezt a tételezést politikusai szinte naponta előhozzák. (RMDSZ, a magyar mórszövetség) Romániának fel kell készülnie arra, hogy lemondjon a kis pártokról - jelentette ki november közepén még az EP-választás előtt egy rádiós interjúban Traian Basescu román államfő az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről szóló népszavazás kapcsán. Érvelésében Basescu a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta fel példaként, amely az államfő szerint mindössze hatszázalékos parlamenti jelenléte ellenére „parancsol” a román kormányban. (folytatás a 8. oldalon)
