Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)

2007-07-01 / 7-8. szám

10. oldal

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

2007. július - augusztus

Dalnoki Miklós Béla vezérezredes (1890-1948)

Miklós Béla vezérezredes Erdélyben,

Dálnokon született-Magyarország egykori ideiglenes miniszterelnöke iskoláit a kőszegi katonai reáliskolában, valamint a Ludovika Akadémián végezte, 1910- ben avatták hadnaggyá. Az I. világháború után, mint vezérkari tiszt több helyen teljesített szolgálatot, 1933-tól 1936-ig Berlinben, mint katonai attasé működött, 1939 tavaszán a 2. lovas dandár, 1941. márc.

I- től az újonnan megalakult gyorshadtest, 1942. februártól októberig a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka, november 11-től a Kormányzó főhadsegédje és katonai irodájának vezetője, majd 1944. július 1-től az I. Magyar Hadsereg parancsnoka. Az 1944. október 15-16-i nyilas puccs után szűkebb törzsével átment a Szovjet Vörös Hadsereghez és 1944. október 17-én kiáltványt adott ki „az orosz hadsereggel való ellenségeskedés megszüntetésére és a német hadsereg elleni harc megindítására”. 1944. december 12-én több magyar politikussal és katonatiszttel megérkezett Debrecenbe. Az 1944. december 13-20-i választásokon pártonkívüli programmal az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották. A Debrecenben 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke 1945. november 15-ig és a debreceni koalíció jobbszárnyának egyik vezető képviselője.

Magyarország számára 1944 nyarára teljesen nyüvánvalóvá vált, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút: korábbi szövetségeseik közül előbb a románok, majd a finnek is átálltak a szövetségesek oldalára. Horthy Miklós kormányzó már az első német vereségek után, 1942-től titkos úton próbálkozott egy angolszász különbéke előkészítésével. Kállay Miklós kormányfő ez irányú megbízatása azonban nem vezetett eredményre. Miután az orosz csapatok 1944 elején megközelítették a magyar határokat, a kormány kiugrási szándékáról tudomást szerző németek 1944. március 19-én - a kormányzót és kíséretét csapdába ejtve - megszállták Magyarországot. A románok 1944. augusztus 23-i kiugrása és hadüzenete után, szeptember 10-én Horthy Miklós kormányzó a Koronatanács ülésén bejelentette elhatározását, hogy fegyverszünetet köt a Szovjetunióval.

Faraghó Gábor altábornagy vezetésével szeptember 28-án tárgyaló küldöttség utazott Moszkvába, aki október

II- én aláírta az ’’Előzetes Fegyverszüneti Egyezményt” a Szovjetunióval, amelyhez az USA és az Egyesült Királyság, külön kikötésekkel ugyan, de egyetértését adta. Ennek pontjai szerint Magyarország kiürít minden 1937. december 31. után szerzett területet és azonnal hadat üzen Németországnak. Az elvileg szigorúan titkos küldetés híre azonnal kiszivárgott a németekhez, akik rögtön léptek. Ok is régóta - és sokkal körültekintőbben - készültek, sőt felkészültek a magyar kiugrásra, információikat a legfelsőbb körökből, egyebek között az ún. kiugrási irodában ténykedő ifjabb Horthy Miklós egyik bizalmas barátja révén szerezték.

Horthy Miklós kormányzó október 11-én Vattay altábornagy jelenlétében fogadta Miklós Béla vezérezredest, a Kárpátokban küzdő 1. hadsereg parancsnokát. Tájékoztatta az előzetes fegyverszüneti feltételekről, s meghagyta neki, hogy az „1920. március 1-jei rendeletem végrehajtandó” szövegű üzenet lesz a jel a kiugrás kezdetére. Az Észak-Erdélyben harcoló 2. hadsereg parancsnokát, Veress Lajos vezérezredest képviselő Geréb László alezredesnek Vattay altábornagy mondta el ugyanezt. A kormányzó, akadályoztatásának esetére dálnoki Veress Lajos vezérezredest jelölte ki saját helyettesítésére, mint homo regiust, csakhogy Geréb a kapott tájékoztatást a németeknek is továbbadta. A 3. hadseregtől senkit sem rendeltek be, a német barátságáról közismert Heszlényi József altábornagyot kihagyták az előkészületekből.

Október 15-én reggel a németek hamis üzenettel titkos találkozóra'hívták és elfogták ifj. Horthy Miklóst, akit szőnyegbe csavarva vittek el. Nagyjából ekkor zajlott a Várban a Koronatanács ülése, amelyen a kormányzó bejelentette, hogy fegyverszünetet kért, a kormány támogatta álláspontját. Lakatos Géza miniszterelnök ekkor mondta: Ugrást csináltunk a sötétbe... A kormányzó ezután magához kérette Edmund Veesenmayer német követet, Hitler helytartóját és közölte vele elhatározását.

Kora délután a rádióban beolvasták Horthy Miklós kormányzó és legfőbb hadúr proklamációját, amelyben - részletezve a német megszállás következményeit - bejelentette: mivel a németek az országot meg akarják fosztani szabadságától és függetlenségétől , a fegyverszünet mellett döntött. Horthy felhívta az ország polgárait, kövessék őt „a magyarság megmentésének áldozatos útján".

A „KIUGRÁS” azonban nem sikerült. Horthy Miklós kormányzónak a háborúból való kilépésnek nem voltak meg sem a politikai, sem a katonai feltételei. Magyarország 1944. október 15-én 2/3 része német 1/3-a orosz megszállás, április óta folyamatos angol amerikai bombázások alatt állt. A háborús helyzet és a németek által ellenőrzött állami vezetés, a demoralizált belpolitikai állapotot tetézte a nyugatra tartó hatalmas menekült hullám kezelhetetlensége is. A Kormányzó, magára maradt, a Honvéd Vezérkar mozgástér, igazi akarat és teljes elszántság hiányában történő ideges kapkodása, „elkésett” és ellentmondásos intézkedései a Szálasy féle hatalomátvétel felgyorsítását segítette elő. Mindemellett a tábornoki kar nagy része német barát volt, rokonszenvezett a nyilasokkal, így a titkos hadparancs mellé lényegében azt semlegesítő utasításokat adtak. Ennél fogva a fegyverszünetre, a harcok felfüggesztésére vonatkozó parancsok le sem jutottak az arcvonalban harcoló csapatokhoz.

Ezért is a fronton lévő csapatokat Horthy Miklós kormányzó, legfőbb hadúr proklamációja teljesen váratlanul érte. A tisztek nem tudták, hogyan kell értelmezniük a hallottakat. Az elhangzott kormányzói hadparancs sem igazította el őket, hiszen abban esküjük teljesítésére hívták fel őket, de nem intézkedtek konkrét teendőikre. Az esküt pedig úgy is lehetett és kellett értelmezni, hogy folytatniuk kell hazájuk védelmét az idegen hatalmak beözönlő hadseregeivel, tehát a szovjettel és a románnal szemben. Vörös János vezérezredes öt óra utáni hadparancsa pedig egyértelműen elrendelte a harc folytatását. Igaz, ott volt a „bármilyen oldalról” jelző is, de ezt a tisztek túlnyomó többsége nem értelmezte úgy, hogy I. és II. Világháborús szövetségese, a német hadsereg ellen kellene felvennie a harcot. Most köszönt vissza az, hogy a kormányzói proklamációból kihagyták a Németországgal való szembefordulásra vonatkozó mondatot.

Hallván a kormányzói proklamációt, de meg nem kapván a megbeszélt jelmondatot, Miklós Béla vezérezredes, az 1 Magyar Hadsereg parancsnoka rádión kereste a Várat. Vattay altábornaggyal tudott beszélni, akitől először haUotta meg az október 11-én megbeszélt jelmondatot. Másnap reggel telefonon beszélt Vöröss vezérezredessel, akitől a harc folytatására kapott parancsot, továbbá arra, hogy tegyen eleget az 1. német páncélos hadsereg parancsnoka, egyben hadműveleti elöljárója, Gotthard Heinrici vezérezredes meghívásának. Miklós vezérezredes, vezérkari főnökével, Kéri Kálmán vezérkari ezredessel együtt átment a szovjet oldalra, megbeszélni az együttműködés kérdéseit, de ezzel magára hagyta a vezetésére bízott hadsereget. A 17-én megérkező László Dezső altábornagy minden nehézség nélkül átvette az 1. hadsereg parancsnokságát.

Veress Lajos vezérezredes, a 2. Magyar Hadsereg parancsnoka Pogány ezredest, Vattay altábornagy helyettesét érte el. Pogány ezredes leadta Veress vezérezredesnek az átállást jelentő jelmondatot. Érdemleges intézkedések megtételére azonban nem maradt ideje, mert saját vezérkari főnökének közreműködésével a 8. német hadsereg vezérkari főnöke letartóztatta. A kormányzó akadályoztatásának esetére megbízott homo regiust kikapcsolták az eseményekből. Október 17-én Major Jenő altábornagy átvette a hadsereg parancsnokságát.

A 3. hadsereg parancsnoka, Heszlényi József altábornagy a helyén maradt. Az ellenállni próbáló parancsnokokat kivégezték, vagy leváltották, még a kormányzó házi ezrede is átállt. A főváros stratégiai pontjait március 19. óta másodszor is német csapatok szállták meg. A háborúból való kiválás terve összeomlott.

Itt kell megjegyezni, hogy a szovjet és szövetségesei pontosan erre számítottak, amikor a látszat fegyverszüneti egyezményt előkészítették, és aláírták. A feltételek megszabásánál, a végrehajtásra megadott 48, illetve 72 órás időtartam ekkora horderejű feladatra, két hadsereg harcának beszüntetésére vonatkozólag, a német szövetségesi vezérkar ellenőrzésével, 3 német hadsereg szomszédságában, gyermeteg elképzelés. Ugyan is a siker borította volna Németország, és Berlin négyhatalmi elfoglalását, az 1942-es Washingtoni Egyezményt és az 1943-as Teheráni Megállapodást a háború utáni új világrend kialakítására vonatkozó USA és szovjet terveket. Igazolván ezt a tényt a Szövetségesek politikai céljainak feláldozták az 1943-44- ben nagy véráldozatok árán Olaszországot elfoglaló expedíciós szövetségi erők sikereit.

Budapesten 1944. október 15-én este a rádióban beolvasták a még a német követség védelmét élvező Szálasi Ferenc nyilas pártvezér előre elkészített kiáltványát, amelyben bejelentette a hatalom átvételét és a háború folytatását. A Várat hajnalban elfoglalták a németek, az elrabolt fiával zsarolt Horthy Miklós kormányzó és legfőbb hadúr Veesenmayer német helytartó kényszerítésére visszavonta előző napi proklamációját, majd kinevezte Szálasit miniszterelnökké és lemondott Magyarország kormányzói tisztségéről. Ezt követően 1944. október 17-én családjával együtt Németországba deportálták és így lezárult egy negyed századig tartó nevével fémjelzett magyar történelmi korszak.

Magyarország egész területe hadszíntérré válik, Hitler Budapestet erődvárossá teszi, amelyet védeni kell az utolsó emberig.

1944. december 21-én Debrecenben, a református kollégiumban ült össze az ún. Ideiglenes Nemzetgyűlés. A Nemzetgyűlés 230 tagja közül 39% kommunista, 24% kisgazdapárti, 18% szociáldemokrata, 7% parasztpárti és 6% polgári demokrata és ugyanennyi párton kívüli volt. December 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amelynek elnöke dálnoki Miklós Béla vezérezredes lett, s összetételéről Moszkvában döntöttek. Tagjai lettek magas rangú katonatisztek, valamint 4 kommunista, illetve 2-2 szociáldemokrata és kisgazda politikus. Magyarország választott miniszterelnöke dálnoki Miklós Bélát vezérezredes lett, aki az 1945. november 15-i választásokig töltötte be ezt a posztot. A mandátuma lejárta után a Magyar Függetlenségi Párt vezetője lett, majd politikailag elszigetelődött. 1948-ban halt meg.

Az 1945-ben kialakult új emigrációban külön színt képviseltek a diplomaták, akik hivatali működésük alatt támogatták a nyugati kapcsolatok fenntartása és a háborúból való kiválás gondolatát, lemondásuk után pedig arra törekedtek, hogy Magyarország lehetőleg szakítson Hitlerrel, a nyugati szövetségesek mutassanak megértést a sajátos magyar helyzet iránt és a kiugrási próbálkozások szolgáltassanak arra vonatkozólag bizonyítékot, hogy a magyar nép nem ért egyet a németek oldalán tett háborús erőfeszítésekkel. E diplomaták megszervezésének munkáját Barcza György volt londoni követ vállalta magára. Barcza 1943 tavaszán a magyar ellenzék megbízásából, Horthy és Kállay tudtával Svájcban összeköttetést teremtett az angol kormánnyal, hogy a háborúból való kiválás lehetőségeit, feltételeit és várható fogadtatását kipuhatolja. A németellenes diplomaták összefogását az ország 1944. március 19-i megszállása után határozta el. „A magyarországi események folytán elérkezettnek látta az időt a tervezett külföldi szabad magyar diplomácia szervezetének létrehozására. Bessenyey berni kollégájával együtt megbeszélte, hogy diplomata csoportot alakítanak Követi Bizottság néven, mindazon követek és más diplomaták részvételével, akik szerint a német által erőszakkal kialakított, törvénytelen magyar kormányt nem ismerik el és azzal minden hivatalos kapcsolatot megszakítanak.. Az erre vonatkozó felhívások biztos távirati úton elmentek mindenüvé, ahol ilyen szándékú diplomaták voltak. A szervezet alapítólevelében nyomatékosan kifejezésre került, hogy az belpolitikával nem kíván foglalkozni, mert erre nem érzi magát feljogosítva. Célja a szervezetnek, hogy a szövetségesek támogatásával, azok mellett minden magyar vonatkozású kérdésben tájékoztató és tanácsadó szervként működni, úgy külföldön és amennyire lehet, otthon is. Részt kíván venni a hazafias demokratikus ellenállásban, mindaddig, amíg Magyarországnak a háború végével szabad, törvényes és alkotmányos kormánya nem lesz, melynek - amennyiben az kívánja - rendelkezésére fog állani.”

A Bizottság formálisan 1944. április 3-án alakult meg. Az év őszéig 10 követ és 25 követségi tisztviselő csatlakozott hozzá. Amikor 1944 végén Debrecenben megalakult az ideiglenes kormány, Barcza György a Bizottság nevében - angol-amerikai diplomáciai közvetítéssel - üdvözlő táviratot intézett dálnoki Miklós Béla vezérezredes mini szterelnökhöz. B akach-Bessenyey György volt berni követ 1945. június 4-én Párizsból, a szovjet külképviseletek útján, levelet küldött Gyöngyösi János külügyminiszternek, tájékoztatva őt a Követi Bizottság felfogásáról. Svájcban Bakach- Bessenyey elnöklete alatt és a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front tagjainak bevonásával segélybizottság alakult, amely gyűjtést indított és a befolyt összeget mint egy 30 000 svájci frankot magyar diákok, és menekültek segélyezésére fordította. A Követi Bizottságot - Ghika György volt washingtoni követ révén - támogatta az Amerikai Magyar Segélyakció is. Vladár Ervin volt genfi főkonzul a Nemzetközi Vöröskeresztnél igyekezett összeköttetéseit a magyar menekültek érdekében hasznosítani . Amikor megkezdődött a szlovákiai magyarok kiutasítása, a bizottság tiltakozó memorandumot fogalmazott és juttatott el az angol és amerikai követségeknek.

Az Ideiglenes Magyar Kormány elsősorban idő és bizalom hiányában nem vette igénybe a külföldön tartózkodó náciellenes diplomaták szolgálatait. Igaz, azok sem mutattak különös hajlandóságot, hogy a külügyminisztérium rendelkezésére álljanak, miután a Követi Bizottság Miklós Bélához intézett távirata és Gyöngyösi Jánosnak írt levele megválaszolatlanul maradt. A Követi Bizottság 1945 novemberéig működött. Barcza György a berni angol és amerikai követnek üt levelében arról tájékoztatta a londoni és a washingtoni kormányt, hogy mivel felvették a diplomáciai kapcsolatokat az új magyar kormánnyal, a bizottság elvesztette létjogosultságát, és ezért, mint annak elnöke feloszlatta azt. A diplomaták egy része visszavonult a magánéletbe, másik része társadalmi feladatokat vállalt, többen később együttműködtek a New Yorkban létesített Magyar Nemzeti Bizottmánnyal.

A háborús kormányok náciellenes diplomatái, talán éppen azért, mert tájékozottak voltak a nemzetközi politikában, mindenesetre józanabbul és reálisabban ítélték meg a lehetőségeket és tennivalókat, mint a nyugatra települt magyarok szószólói és hangadói, akiknek körében némely kérdésben a valóságtól idegen és délibábos nézetek uralkodtak. Nem az volt a meglepő, hogy konzervatív felfogást vallottak és a múlt iránti vonzódásukat hirdették, hanem az, hogy mintha nem vettek volna tudomást a háború elvesztéséről és annak bármily megalázó, de elkerülhetetlen következményeiről. Már pedig a mindennapos életükben és személyes sorsukban tapasztalniuk kellett, hogy összeomlott mindaz, amiben hittek és bíztak. Az Érsekújvárról származó Ölvedi János, aki a németországi magyarok legtevékenyebb és legtekintélyesebb közüóihoz tartozott, a földreform ügyében tanúsított magatartáson mérte le, mennyire tarthatatlan volt némelyek viselkedése.

„Az idő, az események végig gázoltak rajtunk - írta 1945 nyarán -, és bárhogyan is alakul a magyarság sorsa, a tényeket ma már tudomásul kell vennünk. Az egyszerű

igazságot, melyet voltaképpen mi fogalmaztunk meg, a fiatal Magyarország, az elmúlt húsz-huszonöt év alatt, és amely úgy hangzott, hogy a magyar parasztot földhöz kell juttatni. Mi megálltunk az igazság meghirdetésénél. Megálltunk, mert a gondolat végrehajtásához nem volt elég erőnk. Most mások valósították meg a gondolatot, amelyet mi is vallunk. Idegen megszállás alatt, idegen erőkre támaszkodva, más lélekkel és más célokat szem előtt tartva. Ez mind igaz. De változtat-e ez a lényegen? Változtat-e ez az alapvető igazságon? Megtagadhatjuk-e a jelenlegi földreform igazságát, korszerűségét csak azért, mert a gondolatot nem mi váltottuk tetté?

A segítő kész diplomaták azonban nem voltak tisztában, hogy egy háborúban szétvert és feldúlt idegen megszállás alatt álló országban, és azok által ellenőrzött kormánynak milyen feladatai és lehetőségei vannak. Akkor, amikor 1945 májusától már egymásnak feszülnek az oroszok és a volt szövetségesei és ott lebegett Európa felett a háború folytatása, hogy milyen veszélyekkel járt egy ingatag nemzeti kormány számára a Nyugatról jövő „politikai támogatás”.

Magyarország minden idők legnagyobb tragédiája, azonban még nem ért véget. Az ország szovjet által történő megszállása és a fegyveres küzdelem 1945 április 12-én ugyan befejeződik, de a bosszú és a leszámolás még csak ezután kezdődik. A győztesek és revansra éhes szomszédaink, valamint a velük szövetséges hazai új hatalom amit a nemzettel szemben elkövet, az már minden sátáni tettet felülmúlt.

Fizetnünk kell a Tengelyhatalmi Szövetségért, a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, É-Erdély visszacsatolásáért, a szovjet elleni háborúért,- majd a háború végén azokhoz csatlakozóknak is- a holokausztért, még annak a Romániának és Szlovákiának is, amelyek mindkettőben bennünket is megelőzve részt vállaltak. Működtek a szovjet hadifogoly és kényszermunka táborok, ahol 12-14 más nemzet fogva tartottjaival együtt talán a 60-as évek elején fejeződött be a magyarok pusztítása. Nem maradhat ki a felsorolásból az úgynevezett nyugati hadifogság sem, ahol a kegyetlenkedésben és több mind 50000 magyar hadifogoly elpusztításában a franciák élenjártak.

A „Benesi-dektrétum”életbel éptetése, amely a „magyarok kollektív bűnösségét,”és „felelősségre vonásáf’mondja ki, még 2007-ben az EU tagság ellenére is életben van, a demokráciát ordítozok és a NAGY NYUGAT tudomásával.

Még a mai napig nem kértek bocsánatot az 1944 és 1958 közötti időben az elszakított területeken az ukrán, a szerb és román nacionalista fegyveres bandák által a magyarok ellen elkövetett etnikai tisztogatásokért. Az új hatalmak által hivatalosan elkövetett ki- és betelepítésekért, a deportálásokért, nemzeti értékek és települések elrablásáért és megsemmisítéséért. Mindezeket tetézte az „1947-es Párizsi békediktátum” erkölcsi megalázása, és anyagi, jóvátételi sújtása. Több mind 60 év után még mindig vita és elhallgatások tárgya a n. Világháború és annak következtében határon innen és túl a több mind 1 ö milliós magyar veszteség. Amelyet még tetézett az 1956-os forradalom résztvevőinek és szimpatizánsainak kivégzése és üldözteteése, az 1990-es években volt Jugoszlávia fennmaradásáért folytatott „milosevicsi háborúban” elpusztított magyarok lélekszáma. A rendszerváltoztatások 17. évében ideje volna végre lezárni és méltón eltemetni hőseinket és áldozatainkat, hogy a magyar lelkekben is véget éljenek a háborúk. Álljunk végre a sarkunkra, hogy ne megint a dörgölőző nagyhatalmakat kiszolgálni akaró lakáj politika rátelepedése rombolja tovább az amúgy is gyenge nemzettudatot.

A történelmi múltunk büszke és bátor vállalásával, jelképeink, értékeink és nemzeti kultúránk megtartásával számolhatjuk fel az erkölcsi és gazdasági válságot. Mind ezek által léphetünk újra Európa egyenrangú nemzetei sorába és válhatunk erős országgá, úgy, mint 1000 évvel ezelőtt. A nagy idők nagy tanúi álljanak örök példaképül a HAZAÉRT cselekedni akaró felnövekvő nemzedékek előtt.

írta és összeállüotta:

l.vErdős László nyá. honvéd ezredes