Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2007. február DOMONKOS LÁSZLÓ Elköszönni egy barangoló szerelmestől Tudjuk, elköszönni mindig voltaképpen annyit jelent mint meghalni egy kicsit: hiszen akitől búcsút veszünk, akármennyi időre is, attól a elbúcsúzást, az elköszönést - valójában a lehetséges nemlét tudomásvételéért kapjuk cserébe („vesszük”, ezért „veszünk” búcsút, ez az ára). Ki tudja, látjuk, halljuk-e egymást még valaha - ez van igazából minden elköszönés legmélyén. Persze, ha most Beke Gyuri bátyám hallaná ezt a jellegzetes bölcsész-fajta okoskodást, kicsit legyintene tán, s mint annyiszor, egy pillanatra megtorpanna így együtt hazafelé tartva a Keleti pályaudvar aluljárójában, megragadná a karomat és enyhén erőteljes hangerővel imigyen szólna: ez most nem érdekes igazán, dolgozz inkább, komám, mert meg kell írni, hogy... Igen, meg kell írni. Jellegzetes háromszéki nyelvjárásban felszólíttatván, meg kell írni ezt és azt, Ady hepehupás vén Szilágyságát és a csángók nem evilági, kozmikus árvaságát, az ingázó székely munkásokat és a dél-erdélyi szórványt, a peremvidékek magyarságát és a 48-as erdélyi harcokat, a vizek törvényét és a nyomjelző rokonságot és legfőképpen, mindig, állandóan azt, hogy az elsüllyedt Atlantisz, Erdély harangoz, harangoz a mélyben. Meg kell írni az éjszakai biciklistákat és hogy négy nap dörgött az ágyú Vizakna s Déva közt, meg kell írni, mi s mennyi a boltívek teherbírása, miközben fölöttük a havasok, milyenek a régi erdélyi skólák és a búvópatakok, Orbán Balázs nyomdokain, ezer meg ezer magyar gond után kutatva Erdélyben. Igen ezt mind meg kell írni. Megírtad, Gyuri bátyám. És most ezt a búcsúztatót is meg kell írni. Hiába húzom-halasztom. Néhány napja láttam egy nem túl jelentékeny filmet, ami annyiban érdekes volt, hogy a szerelmes férfi, nem tudván belenyugodni kedvese halálába, időgépet fabrikál, hogy erőt vegyen, győzelmet arasson az elmúlás fölött. Beke Gyuri bátyám a barangolást választotta. Évtizedeken át bebarangolta imádott szülőföldjét s a végzetbe bele soha nem nyugvó szerelmes szent megszállottságával kutatta, a leghűségesebb vadászeb kitartó szívósságával szimatolta, vizsgálta Tuhutum vezér Erdőn Túli Földjét, minden magyarok tündérkertjét. Amibe belebotlott, amire ráakadt, amit felmutatni akart, mint a magyar házak évszázadokon át annyira, szeretett őrzője, azt elkapta és soha többé nem engedte el. Barangolások Erdélyben című, nyugodtan Orbán Balázs monumentális művéhez hasonlítható eddig nyolckötetes munkája önmagában szenzációszámba megy, s akkor még sem említettük a többit, a riportok, szociográfiák valóságos özönét, egy grandiózus életmű többi darabját, közel hatvan kötet páratlan gazdagságát, teljességét, fajtánkért aggódó, bátor és tiszta hangját és tanítani való, a műfaj szakmai követelményeinek a legmagasabb szinten megfelelő nívóját, igényességét. Az erdélyországi vidékeket, a szülőföldet mindenütt, keresztülkasul bebarangoló szerelmes így vélte legyőzni az időt s a végzetet, mi reánk szakadt egykoron. Igazi tollforgató volt és igazi székely ember. Ez a kettő így együtt azt jelentette, hogy háromszéki á-zó nyelvjárásban hévvel védte s értelmezte kéziratait régi törzs-munkatársunkként itt, lapunk szerkesztőségi összejövetelein éppúgy, mint Chrudinák Alajos egykori Panorámájának értekezletén, baráti borozások alkalmával és a Magyarok Világszövetsége lapjának szerkesztői szobájában, vitatkozott, érvelt a magyarság érdekeiért itt és amott, így és amúgy. Kicsit ravaszkás hun-székely szemeit olykor kicsit összehúzta, jó magyaros bajsza szinte megrezdült ilyenkor: „de gyerekek, értsétek meg, hogy...” Hol megértettük, Gyuri bátyám, hol nem. Meg kell írni, igen. Meg kell írni, hogy egyszer majdnem egy hetet töltöttem vele Erdélyben. Higgyék el, nem túlzás: a jó 700 kilométeres úton szinte a szó szoros értelmében minden követ ismert. Persze hazafelé tartottunk, Uzonba, a szülőfaluba, hol Gyuri bátyám akkor már díszpolgár vala s ahol érkeztére a kései óra dacára egymásnak adták a kilincset a házban a jó háromszéki földik, s mikor az ünnepségen a templomkertben beszélni kezdett, a nyakas, nem éppen meghunyászkodó tekintélytiszteletükről ismert székely atyafiak elcsöndesedtek és följebb emelték a fejüket. Meg kellene írni, hogy a régi, legendás nagy magyar nemzedék tagjaként megtisztelt bennünket azzal, hogy - méltatlanul tán - hol engem, hol Hornyik Mikit olykor felhívott s a segítségünket kérte: információt, kiegészítést, megerősítést. Meg kellene írni, hogy Beke György, aki idén augusztusban töltötte volna be 80. életévét, sokkal, de sokkal több volt riporternél-szociográfusnálírónál: az erdélyi magyar szellem legszebb földi megtestesüléseinek és a legújabbkori egyetemes magyar kultúra legkiválóbbjainak egyike volt, a valóságfeltáró nagymesterek igazi reprezentánsa, magyarságunk önvédelmi küzdelmének fáradhatatlan frontharcosa. És barangoló szerelmese Erdélynek. A barangoló szerelmessel pedig, ha már elköszöntünk tőle, nincs semmi baj. Véle az időgép. ANISZI KÁLMÁN Sütő András után néhány hónappal Beke György József Attila-díjas író, újságíró, szociográfus és műfordító is elment a minden élők útján. Uzonban látta meg a napvilágot 1927-ben, és a Székely Mikó Kollégiumban tarisznyálták fel életre szólóan szellemiekkel és erkölcsiekkel. Már Sepsiszentgyörgyön a költő és nyelvtudós Szabédi László környezetébe került, a Székely Mikó Kollégiumban pedig olyan írókkal találkozhatott, mint Veres Péter, Sinka István, Mécs László, az erdélyiek közül Asztalos István és Nagy István. A népi írók művein nevelkedett. Illyés Gyulát, Veres Pétert bizonyos értelemben eszményképének tekintette. Beke György nagyon korán lépett az újságírói pályára. Tehetségét több műfajban is kipróbálta. Hatalmas ismeretanyagát, írói képességeit rangos szociográfiai, irodalmi és más műfajokba tartozó alkotásokban kamatoztatta. A valóság sokoldalú feltárása mellett gazdag élményanyagának regényes feldolgozására is törekedett. „Mint az Előre főmunkatársa állandóan járhattam az országot. így alakult ki bennem az az elhatározás, hogy a Magyarország felfedezése (Féja Géza, Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kovács Imre és mások) mintájára próbáljam megírni az egész Erdély szociográfiai képét” - vallotta. Erdély múltjának, jelenének legjobb ismerőjeként újra felfedezte, és bevitte a köztudatba a moldvai csángó-magyarokat. A tényfeltáró szociográfia vitathatatlan mestere volt. Beke György Orbán Balázs példáján fellelkesülve, a hiteles alkotó alázatával vágott bele a nagy szellemi kalandba: az erdélyi magyarság múltjának, jelenének szociografikus feltérképezésébe. Tizenkét kötetre tervezett szociográfiai sorozatának, a Barangoló könyveknek a kiadása a Kriterion Kiadó gondozásában indult még a hetvenes években, de a Ceausescudiktatúra pribékjei - megszimatolva az író szándékát - csakhamar hajszát indítottak ellene, és a sorozatot, néhány kötet után, hatalmi szóval betiltották. Az írót, aki akkor A Hét kolozsvári szerkesztője volt, eltávolították főmunkatársi állásából, és hatvan évesen kényszernyugdíjazták. Elgáncsolt szociográfiai sorozatáért és a csángó-magyarok sanyarú életét feltáró munkájáért a román hatalom szilenciumra ítélIsmét szegényebbek lettünk Beke György (1927-2007) te. „...Ha írni akartam, más választásom nem maradt, mint az áttelepülés. Különösen, hogy 1989 elején bírósági eljárás indult ellenem, mivel a budapesti Európa Kiadónál - román engedély nélkül - könyvem jelent meg a moldvai csángó-magyarokról, Csángó passió címmel. Világos volt a hatalom szándéka: menjek el az országból.” Kényszerű áttelepülése után írói munkássága mellett előbb az Erdélyi Szövetség elnökeként, majd a Magyar Élet főszerkesztőjeként és a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztőjeként részt vett az anyaországi közéletben. Az erdélyi magyar szociográfia „új hulláma” Beke György nevéhez fűződik. A Magunk keresése című méltán híres könyvében maga nevezte meg a szociográfia mélyebb értelmét és távolabbi célját, ez pedig az erdélyi magyarság önismeretének a szolgálata. Közösségi sorsproblémákat hordozó szépirodalmi rangú szociográfiai írásaiban, regényeiben közfeladatként jelölte ki a honi elmélyedést (magunk keresése - ez a fogalom tőle származik). Beke Györgynek regényes úton sikerült áthozni Magyarországra kéziratait, jegyzeteit, céduláit, így az író valóra válthatta álmát, megtervezett könyvei sorra megjelentek, illetve a közeljövőben jutnak el az olvasókhoz. Pomogáts Béla irodalomtudós így helyezte el Beke György munkásságát a magyar irodalomban: „A nemzetiségi önismeret egyik legfontosabb műhelye Beke György szociográfiai és riporteri munkája nyomán jött létre. Népszerű riportkönyvei alapozták meg a romániai magyarság mai életének és törekvéseinek hiteles ismeretét. Erdélyben a szociográfia és a valóságfeltáró riport nem pusztán az irodalom műfaji palettáinak egyik színe, hanem a nemzeti felelősségvállalás és elkötelezettség írásban rögzített tanúságtétele is. Mindig is ez volt: számadás arról, hogy a magyarság, amelyet szüntelenül ostromol és pusztít a történelem, miként védelmezi önmagát, miként áll helyt az egyéni és közösségi küzdelmekben, mit veszített ezekben és miben kell megerősödnie, összeszednie magát.” Jóllehet több vonatkozásban is eszményképének tekintette A Székelyföld leírása 19. századi szerzőjét, maga másfajta szociográfiát művelt, mint Orbán Balázs, a nagy előd. Nála lépten-nyomon emberi sorsokba ütközünk. A kiszemelt település, falu vagy város, egyén vagy kisebb-nagyobb közösség mindennapi élete, küszködései mögött, hátországként, mindig ott rejtőzik az ezeréves múlt, a megküzdött történelem, mint valami tudati és érzelmi archimédeszi pont, amibe, bármi történjen is, meg lehet fogózni. Nagyon fontosnak tartotta, hogy az ott élők tudjanak erről a fogózóról. Ezért tekintette elsőrendű jelentőségűnek történelmi múltunk tudatosítását, eleink dicső tetteinek - lett légyen szó csatákról, gazdasági teljesítményről, romjaiban álló ódon várról, tudományos, művészeti, művelődési intézményekről, ősi skoláinkról - átvitelét a köztudatba. Mert hiszen ezek nélkül esendők, bizonytalanok, tudatlanok vagyunk, következésképp könnyen manipulálhatók lehetünk. Viszont a gyökerekben erősen megkapaszkodva, még a legmostohább történelmi időjárás körülményei között is kiálljuk a megpróbáltatásokat. Szociográfiai sorozatának mindegyik kötetében, egész életművében benne rejlik a nemzetféltés, az Erdélyben és a többi utódállamban kisebbségi sorba kényszerült nemzettestvéreink, közvetve pedig az összmagyarság sorsáért érzett felelős aggodalom. Ez az óvó, szerető féltés nagyon is indokolt, mert- mint maga írta egy helyütt - „nem volt még korszaka a magyar történelemnek, amelyben a nemzet részei- szétszakítottságukban - lélekben ennyire eltávolodtak volna egymástól, mint az utóbbi fél évszázadban. Nemzeti jövőnkkel törődő írónak aligha van fontosabb kötelessége, mint újrakovácsolni a nemzet lelki egységét” Az eredendően hat kettős kötetre tervezett - időközben tízre bővített - átdolgozott sorozat Czegő Zoltánnal a Dsida Jenő Baráti Kör találkozóján 2003 júliusában 1996 óta folyamatosan jelenik meg Magyarországon, új megfogalmazásban, és a cenzúra által eltávolított részek visszahelyezésével, valamint a ‘89-es romániai események utáni évek vegyes történéseivel, élményeivel, reményeivel gazdagodva kerül az olvasók kezébe. A szerző ezt a sorozatot véglegesített kiadásnak tekintette. Ez időig nyolc barangoló kötet látott napvilágot. Beke György mindig és mindenhol főleg az erdélyi magyarság lelkületét próbálta megragadni, lét- és tudatállapotukat, életérzésüket, gyötrelmeiket, sötét hangulataikat, a kilátástalanság szorongató érzését és a fel-felcsillanó reménysugarakat. Munkáival tudatosított, felrázott, lelkekbe hatolt, beégetett. A múlt megidézésével tudatosította a ma élőkben azt, hogy az a föld, amelyen élnek, a szülőföldjük, s mint ilyen, a magyar kultúra, a magyar élet számos emlékét őrzi. Tehát az a föld a jussunk: nincs hova és nincs miért hátrálni! Bár az idegen szellemű és lelkületű többségi hatalmak ott tesznek keresztbe, ahol csak tudnak, ilyen szellemi értékekkel feltarisznyálva és erkölcsileg felvértezve nincs mitől tartani, bizakodva állhatunk a kihívások elé. Nem vagyunk egyedül, magunkra hagy ottan, ha együtt vagyunk. És együtt leszünk, ha szüntelen tudatosítjuk egymás felé. hogy vagyunk és összetartozunk. Hogy nem uralkodhat el rajtunk a csüggedés, az önfeladás kísértése nem vehet erőt a lelkeken. Mert az önfeladás: halál. Az élet pedig - Adyval szólva - élni akar. Aki pedig élni akar, és van hite és bizodalma a jövendőben, az még a pokol fenekéről is ki fog tudni törni. Beke György rendkívül gazdag, értékes életművet hagyott ránk. írói munkásságát több kitüntetéssel jutalmazták. Műfordításaiért (1970), prózaírásaiért (1978) megkapta a Romániai írószövetség díját. Magyarországon Művészeti Alap irodalmi díjat (1991), Jósika Miklós-díjat (1996), József Attiladíjat (1999) kapott, és elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét (1997). Lelkünk mélyén bizakodással és azzal az ígérettel búcsúzunk Tőle, hogy a ránk testált értékekkel okosan sáfárkodunk; egy igazabb világ, emberibb jövő reményében pedig folytatjuk azt, amit ő - előttünk/közöttünk járva - példaadóan megcselekedett.
