Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)

2007-02-01 / 2. szám

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. ffloamgapDams ®G gDd© Ei7©sG = ca®mgj[?®Bs dF®©©B(i]©[i)G XXIV. évf., 2. szám 7 « • ^ 2007. február A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSAG HAVILAPJA 260.- Ft - $ 4.50 f------------------------------------------------------------------------------------> WASS ALBERT Magyarok vagyunk Minden nyelvész jól ismeri azt a tünetet, amikor bizonyos szavak értelmezése hosszantartó téves használat folyamán átalakul, eltolódik az eredeti értelemtől és ennek folytán egyre több félreértésre nyújt alkalmat. A magyar nyelv sem mentes ettől a sajátos betegségtől, még kevésbé a „politikai’ nyelv. Emiatt aztán szükséges, hogy időn­ként újra és újra tisztázzuk azokat a fogalmakat s azoknak eredeti jelentését, melyek a téves használat folyamán zavarossá váltak a köztudatban. Egyik ilyen, legtöbbet szenvedett szavunk a „nemzeti”, idegen kifejezéssel „nacionalista” jelző. Olcsó politikai szemfényvesz­tők annyit labdáztak már ezzel a jelzővel, hogy a köztudatban már majdnem megbélyegző jelentése lett. „Nemzeti érzés”, „nemzeti gondolkodás- mód”, „nemzeti alap” ma már mind olyan kifejezé­sekké váltak, a többnyire szándékosan félrevezető használat miatt, melyek csupán valami nagyon is ködös emberi álláspontot takarnak, annak ellenére, hogy a valóságban ezek a kifejezések teljesen, tisz­tán és világosan meghatározzák az egyén helyét az emberi világ rendjében. „Nemzeti alapon” áll érzésében, gondolkodásában és tetteiben az olyan ember, aki alárendeli magát annak a vérségi és kulturális közösségnek, melyhez származása alapján tartozik. A nemzeti ala­pon álló magyar tehát elsősorban magyar, aki a többi magyarban szélesebb családjának tagjait látja. Ugyanakkor pedig tudatában van annak, hogy ugyanúgy mint ahogy szűkebb családjának boldogulása elsősorban a családtagok egymás iránt való szeretetén, összetartásán és együtt-dolgozásán múlik, ugyanúgy a nemzet sorsa is, beleértve a sajátját és minden más magyarét, a nemzet minden egyes tagjának egymás iránt megnyilvánuló szeretetének, illetve ennek a szeretetnek gyakorlati értékén dől el. Ha tehát valaki azt mondja magáról, hogy „én nemzeti érzésű, nemzeti alapon álló magyar vagyok”, ez azt jelenti, hogy ő testvéri szeretetet hordoz a szívében mindenkivel szemben, aki magyar, és ezért a magyar testvéri közösségért, ennek a magyar testvéri közösségnek a boldogulásáért nem csak hajlandó dolgozni, áldozni és ha kell szenvedni is, de örömmel teszi ezt, mert csak így képes kielégíteni saját lelkiismeretét. A „nemzeti” (nacionalista) jelző tehát nem azt jelenti, hogy gyűlölünk, lenézzük és készek vagyunk legyilkolni mindenkit, aki nem magyar; ezt csupán a szándékos félrevezetés igyekszik belemagyarázni a szóba. De igenis jelenti azt, hogy aki ellensége a magyarnak, az nekem is ellenségem, aki bántja a magyart, az engem is bánt, s aki a magyar család békéjét háborítja vagy jövendőjét veszélyezteti, annak számolnia kell velem is, mint egyénnel. Az Ószövetség tanúbizonysága és tanítása szerint a világ leg­nemzetibb (legnacionalistább) népe az istenfélő zsidó nemzet volt s ennek folytán tekinthette csak magát „Isten választott népének”. Vallási törvényei szigorúan megkövetelték az egymás iránti testvári szeretet gyakorlati vállalását is, mint az isteni szeretet kiérdemlésé­­nek legfontosabb kívánalmát. Nemzeti alapon álltak a próféták is, egytől-egyig, kivétel nélkül; ebben gyökeredzett erkölcsi erejük. Jézus volt az első, aki ki merte mondani, hogy „felebarátod a sza­maritánus is”, vagyis az egymás iránt való kötelező szeretet nemzeti korlátokon túl az egész emberiségre vonatkoztatta. Azonban a szeretet alaptörvényének az egész emberi világra ki­terjedő krisztusi tanítása nem mondta ki sehol, hogy „csak az idegent szeresd, feledkezz meg a magad fajtájáról.” Az Istennek tetsző és ezáltal az emberi életnek egyedül értelmet adó szeretet megnyilatko­zása ma is elsősorban a családdal, másodsorban a nemzettel és csak harmadsorban az egész emberiséggel szemben kötelezi el az egyént. A sokat szajkózott, de ritkán gyakorolt törvény: „szeresd felebará­todat mint Önmagadat” ma is éppen úgy „nemzeti alapra” helyezi az embert mint Mózes korában, mindössze azzal a különbséggel, hogy a „felebarát” krisztusi értelmezése túllépi a nemzeti határokat, azonban a nemzet megtagadása nélkül. Magyar vonatkozásban két érdekes tünetet figyelhetünk meg. Azok, akik undorral ejtik ki a „nemzet” szót és minden igyekezetük­kel azon vannak, hogy félremagyarázzák annak értelmét, általában nem hisznek semmiféle „szeretet-törvényében” és a hűséget csak önmagukkal szemben ismerik el kötelezőnek. Másik pedig minden hangos beszéd és furfangos írás ellenére sem sikerült még kiagyal­­niok a testvéri szeretet pótlására egy olyan erőforrást, mely képes lenne maradandóan, vagy legalább is huzamosabb időre összefogni az egyéneket és önfeláldozó cselekvésre bírni őket egy közös cél érdekében. Ne szégyelljük tehát, hogy nemzeti érzésű, nemzeti gondolkodású és nemzeti alapokon álló magyarok vagyunk. Legyünk inkább büsz­kék reá, mert ennél szebb, önzetlenebb, keresztyényibb és gyakorlati eredményeiben célszerűbb emberi álláspontot és cselekvési keretet G a mai napig még nem talált ki senki.______________________________. Január és február most a felkészülés ideje. A növekvő adók, az elszaba­duló infláció, a csökkentett szociális ellátások, a romló egészségügyi, okta­tási és közlekedési szolgáltatások mai időszakában a röpke pillanatokig ta­lálkozó ismerősök közül egyre többen biztatják egymást egy rövidke párbe­széddel. „Márciusban újra kezdjük?” „Márciusban újra kezdjük!” Persze senki sem veszi szó szerint követen­dőnek és követhetőnek ezt a felhívást, mert a mai körülmények között nem igaz a maga teljességében, de szépen hangzik és a dicső múltra utal. Ötven évvel ezelőtt az októberi forradalom leverését követően sokan bíztak egy márciusi újra-kezdés lehetőségében. A Szovjetunió akkor már aláírta azt az osztrák államszerződést, amelyik Magyarországon nem engedte volna meg külföldi haderő állomásozását. Ennek ismeretében nem volt telje­sen alaptalan az a bizakodás, hogy nem lesz tartós a szovjet megszállás, és egy márciusi lakossági tiltakozás megakadályozhatja majd a szocialista egypárti uralom restaurációját. Ennek a bizakodásnak a jegyében terjesztet­ték el a „Márciusban újra kezdjük!” jelmondatát. Még maga a forradalom leveretője, Kádár János is azt mondta 1956 decemberében, hogy a szovjet csapatok hamarosan elhagyják az or­szágot. Sajnos, azoknak lett igazuk, CZÉRE BÉLA akik megjósolták, hogy a Szovjetunió felrúgja ezt a nemzetközi szerződést is, és kiépíti itt a maga kliensálla­mát. Ez a klientúra eredendően csak­is hazaáruló szemléletű tudott lenni, és a következő évtizedekben mindig nagyon ideges volt a nemzeti ünnep előtti hetekben. Lehallgatták a tele­fonokat, felbontották a leveleket, a munkahelyeken kiszedték a szemét­kosárból az elhasznált indigókat, ille­gális plakátokra vadászva állandóan figyeltették a kerítéseket és házfa­lakat, provokátorokat és hallgatag megfigyelőket küldtek szét a kocs­mákba, piacokra, egyetemekre és a főiskolákra, a fürdőkbe és a mozikba, fodrászüzletekbe és az orvosi rende­lőkbe. A túlbuzgó rendőrök gyakran még két beszélgető embert is durván „szétoszlattak” illegális csoportosu­lásra hivatkozva. Akkoriban három ember számított csoportosulásnak, és a kéretlenül odatolakodó rendőr ma­gát számította harmadiknak. A hatal­mi dölyf, a leplezetlen rendőri önkény és nagy fegyveres túlerő láttán bámely demokratikus gondolkodású ember érzékelte, hogy a fegyvertelen civilek­re leadott sortűzek után felelőtlenség lenne újra kezdeményezni az októberi tüntetéseket. Még is, még ők is tovább adták a „MŰK” jelszavát, mert olyan jó volt látni a hatalom idegességét és az államigazgatást bitorlók félelmét. Szinte megismétlődik az akkor már átélt történelem napjainkban is. Most is szemben áll a néppel egy illegitim szo­cialista rezsim, amelyik csalárd módon, hamis választási ígéretek révén szerezte meg a parlamenti többséget, és a koráb­bi kormányzati sikertelenségét hazugsá­gokkal és adathamisításokkal leplezte el. Most is szemben áll az országgal egy dölyfös, az alkotmányos gyülekezési jogot nem tisztelő, a rendőrségi törvény előírásait tudatosan megszegő, és ál­lományát tekintve részben betegesen szadista rendőrség. Most is a szocia­lista-szabaddemokrata parlamenti több­ség felhatalmazása alapján a rendőrség felbonthat leveleket és csomagokat, lehallgathat telefonokat és feltörheti az Interneten történő levelezés postaládá­it. Most is vannak olyan személyek a bírói karban, akiknek a tárgyalásain a megvert áldozat kap büntetést, és nem a brutalitásokat elkövető. Ezért a polgári demokrácia védekezésbe szorult hívei most is valamiben bízni szeretnének, és látni szeretnék a hatalom félelmét. Ezért a ,MUK” jelmondata ma is idealizál, ma is szépít - de szükségünk van rá a hatalom által megalázott demokratikus önérzetünk megtartása miatt. Ugyan úgy, mint akkor. Valójában mindenki érzi, hogy nem kezdhetünk újra semmit sem márciusban, mert októberben sem kezdtünk el semmit. (folytatás a 8. oldalon) Létkérdés Orbán Viktor támogatása Az Európai Néppárt képviselőcso­portja december 7.-én közmeghallga­tást szervezett Brüsszelben az októ­ber 23 .-ai budapesti rendőri bmtalitás ügyében. Ami történt, az az Európai Unió szégyene, jelentette ki Camiel Eurlings, az Európai Néppárt alelnö­­ke. A szégyenteljes képek bejárták az egész világot, különösen gyalázatos volt, hogy a békés tüntetést és megem­lékezést brutális rendőrroham kísérte. Ami 2006 október 23.-án történt az az egész Európai Unióba vetett hitet ásta alá - mondta Camiel Eurilngs. És a gyalázatos akciót elrendelő főrendőrt, Gergényi Pétert ki is tüntették. Még a brüsszeli szocialista képviselők is bevallották a folyosókon, hogy szé­gyenük magukat. Morvái Krisztina szerint a magyar miniszterelnök nem átallotta azt állítani, hogy „egy kisebbség terrorjától a rendőr­ség kemény eszközökkel védi meg a több­séget”. Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő elmondta: sok áldozattal beszélt. „Egy olyan lánnyal is, akit tíz órán át nem részesítettek orvosi ellátásban. A fiatalokat megbilincselték, fogdába vetették, meg­verték, megalázták. Egy lánynak a boká­ját rugdosták kékre, mert nem állt elég széles terpeszben. Egy húsz éves lánynak betörték a fejét. Voltak, akiket leköptek, és számot festettek rájuk a Magyar Rádió ud­varán, ahol rohadt fideszeseknek nevezték őket.” Czigány Imre, az Európai Bizottság tisztségviselője mondta el, hogy amikor a Kossuth téri útlezárás okát tudakolták az áldozatok, az volt a rendőrség válasza: „ha majd a földön fekszel, és szétrúgjuk a pofádat, megtudod, mi az az útlezárás”. Egy sajátos rendőralvilág kezdett el szeptember 19.-étől október végéig Buda­pesten őijöngeni, olyan, emberi mivoltuk­ból kivetkezett, leállatiasodott rendőrök, akik minden valószínűség szerint lélek­ben mindig is a hajdani ÁVH-val, majd a Kádár-rendőrséggel rokonszenveztek, ma pedig a magát szocialistának hazudó, MSZP-s bűnöző-rabló csoport szolgálatá­ban állnak. Ez a mai, a nevéből egyetlen betűt kihagyott, MSZMP helyett magát MSZP-nek nevező bűnbanda egyáltalán nem tudott és nem is akart megújulni: ma ott folytatja, ahol 1989 előtt abbahagyta. Ez az MSZP - az SZDSZ-szel együtt - a mai Európa szégyene. Az MSZP nem szo­ciáldemokrata és az SZDSZ nem szabad demokrata, európai, nyugati értelemben véve semmiképpen sem az. Ezért az eu­rópai szocialistáknak és a német szabad demokratáknak semmiképpen sem sza­badna a Gergényit pártoló és kitüntető Gyurcsányékkal és Demszkyékkel kö­zösséget vállalnia. Ez a két párt, az MSZP és az SZDSZ- a rendőrségen és a titkosszolgálatokon keresztül - már-már a legnagyobb erőt, tekintélyt jelentő Fidesz és a baráti KDNP fizikai megsemmisítésére törekszik, ezt mutatja világosan mindaz, ami október 23-án az Astoriánál és a Károly kőrútnál történt. Tudatosan, tervszerűen a Fidesszel szimpatizáló tömegeket belenyomták az akkor már szinte csak maroknyi ellenál­lót jelentő radikális csoportokba, s utána- természetesen a Fidesz-szimpatizáns emberek ellen is - olyan brutális terrort alkalmaztak, amely példáüan Európában. A jobboldalt egyszerűen meg akarja ez a terrorista kormány félemlíteni, egységét pedig - álljobboldali ügynököket vagy „jobb” esetben a baloldallal együtt „gon­dolkodó”, szavazó együttműködőket tele­pítve közéjük - megbontani. Január 10-én az ügyészség már beje­lentette, hogy nem nyomoznak Gergényi Péter ellen. A szemkilövésért is végső soron felelős Gergényi ellen. Viszont a rendőrség a közbeszerzési eljárás meg­kerülésével vásárol könnygázgránátokat, paprikagázt és csapatszállító gépkocsikat - a magyarság ellen, a március 15-ei tün­tetésre készülve. Milyen emberek ezek a pribékek? Akik nem a bűnözők ellen ké­szülődnek, hanem a nemzet ellen, a jobb­oldali nemzeti pártok ellen fegyverkeznek, fenekednek. Kiszivárgott hírek szerint az Európában már mindenütt betiltott gumi­lövedékek bevetésére is sort akarnak a rendőri vezetők keríteni. A Gergényi-féle szemkioltó lövedékekre. A rendőrség, a kormánynak gazsuláló Nemzetbiztonsági Hivatal és főleg a Gyurcsány-féle multibé­rencek háborút akarnak a magyarság ellen, a magyarság még teljesebb kifosztása és rabláncra fűzése érdekében, de ezt a hábo­rút el fogják veszíteni. Ez a rákosista szellemiségű, MSZP- s, SZDSZ-es, apróantalos-gyurcsányos hatalom már régóta maga alá gyűrte a tit­kosszolgálatokat is. Nem volt túlságosan nehéz dolga: a titkosszolgálatok csak rö­vid ideig, talán Antallék és Kövér László idején szolgálták a nemzeti érdekeket, ma már jó ideje az ellenzéket, a nem­zeti tábor embereit figyelik, hallgatják le. Szilvássy György gátlástalan kancel­lária-miniszter és emberei olyan híreket terjesztenek, hogy számos jobboldali cso­port az alkotmányos rend megdöntésére készülődik. (folytatás a 8. oldalon) IFJ. FEKETE GYULA „MUK?" „MŰK!" NYUGATI

Next

/
Oldalképek
Tartalom