Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-07-01 / 7-8. szám

DR. PUNGUR JÓZSEF Amikor az EU elhatározta, hogy tíz új keleteurópai országgal bővíteti önmagát, szükséges és hallatlan nagy kockázatot vállalt. Szükségest, mert a Szovjetunói megszűnte után a diktatú­rája alatt levő országok Kelet-Európá­­ban is felszabadultak. Ezzel lehetővé vált a fél évszázada mesterségesen kettészakított Európa valamiféle egy­ségének helyreállítása. Történelem kínálta lehetőség volt ez, amit nem lehetett elszalasztani. Márcsak azért sem, mert egyértelmű jelek utaltak rá, hogy visszatérhet az ezeknek az or­szágoknak politikáját jó százötven éve megszabó nacionalizmus, megintcsak beláhatatlan következményekkel. A már létező nyugati EU-ba való besorolásukat sürgette az Európát fe­nyegető, egyre jobban megvalósuló globális gazdasági kihívás is, nem­csak Amerika, hanem a Kína vezette feltörekvő ázsiai országok részéről is, megtetézve az Iszlám egyes csoport­jainak nyugatelleneségével és terro­rizmusával. Az EU Kelet felé való nyitása nem volt nehéz döntés, mivel egyrészt ez a valamikor német „Drang nach Osten” (Kelet felé való nyomulás) ismerős politikájának modem változata volt, az eredeti célok megtartásával: új területek, azok népességének, termé­szeti kincseinek bevonása a Nyugat érdekkörébe. Másrészt a keleteuró­pai népeket másfél évszázada gyötrő nacionalista civakodás megállítása is volt a cél, mely világháborúk kirob­banásához vezetett, s amely lőporos hordóvá változtná megint ezt a régiót, különösen a Balkánt. A fentiekből következően az új EU tagállamokkal kapcsolatos nyugati tennivalók így csoportosíthatók: 1. ) Területüket, természeti kincse­iket és népességüket be kell vonni az EU hatáskörébe annak mintegy aláren­deltségeként a privaizáció és a nyugati bankok, multik közreműködésével. 2. ) A nacionalizmusukat le kell rombolni és kozmopolitizmussal he­lyettesíteni. 3. ) Minden olyan csoporosulást, pártot, társadalmi réteget és egyházat, amely a nacionalizmus melegágya le­het lépésről lépésre ki kell küszöbölni e társadalmak életéből. 4. ) Gazdasági változások révén strukurális átalakulást kell létrehozni e társadalmakban: az eddigi termelői társadalmakat fogyasztói társadalmak­ká kell átalakítani, s az új társadalmakat piacként kell kezelni. BÓNA MÁRIA ILONA Magyarországon először 1997-ben szereztem tudomást arról, hogy orvos­csoportok kutatják az anya-gyermek kapcsolatot. Mert: „milyensége lehet a feltétele a harmonikus személyiség kialakulásának, valamint a különböző pszichoszomatikus, pszicho vegetatív zavaroknak is”. (Dr. Lázár Imre) A kutatás során felmerült, hogy a „technokrata szülés” - az, hogy a szülést követően elveszik az anyától újszülött gyermekét - mennyire ártal­mas. Lázár Imre japán példát említve beszámolt arról, hogy ott elterjedt az a szokás, hogy az újszülöttet a szülés után azonnal odaadják az anyának és ott lehet mellette végig, míg a kór­házban vannak - miközben minden segítséget megkapnak az ápoláshoz. Szerinte van összefüggés a japán em­ber teljesítménye és a jó anya-gyer­mek kapcsolat között. De nemcsak Japánban, hanem általában a polgári társadalmakban azt sem tartják luxus­nak, hogy diplomás nő, ha anya lesz, akkor „csak” gyermekei nevelésének éljen. Legalábbis míg a gyermekek kicsik és igénylik a jelenlétét. Mert a neveléshez elsősorban testi lelki „je­lenlét” szükségeltetik. Ezekben az országokban - főleg Japánban - azt is megfigyelték, hogy a pedagógus a társadalmi hierarchia csúcsán található, anyagi- és erkölcsi megbecsülésben, megelőzve az összes értelmiségit. Úgy látszik, hogy belát­ták azt az igazságot, amit egy görög bölcs mondott: „Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert.” Persze, nem kell időben és térben ennyire visszalépni, legfeljebb „csak” 281 évet - ha erről a témáról egy ma­A magyarság mint kísérleti nyúl 5. ) A fő megélhetési forrásuk a szolgáltatóiparban lesz. 6. ) Mindezek révén szabályozni kell gazdasági és népességi mutató­ikat olyanképpen, hogy ne légynek képesek jövőbeni konfliktusok kirob­bantására. 7. ) Mindezek a reformok óvatosan, egyenkét és fokozatosan vezetendők be az újonnan csatlakozott országokba. Indokok szóltak amellett, hogy ezeket a gyökres változtatásokat Ma­gyarországgal kell kezdeni. Itt a leg­gyengébb a nacionalizmus, agresszív és defenzív változatában egyaránt. Ugyanis itt volt a legerősebb és a leghatékonyabb a kommunizmus fél­évszázada alatt agresszíven folytatott szisztematikus denacionalizáció. (...) Míg mások a kommunizmus naciona­lista válfaját építették (Románia, Szlo­vákia, Jugoszlávia), a magyarságból sikeresen kilúgozták még a defenzív, tehát egészséges nacionalizmust is. Ennek kiszámíthatóan gyászos kö­vetkezménye lett december 5-ödike, amely az előbbi teória jó próbaköve volt. Ma nincs Kelet-Európábán a ma­gyarnál jobban denacionalizált nép. Nem volt nehéz észrevenni, hogy ugyancsak itt a legkisebb az egyázak társadalmi befolyása. A kommunizmus évtizedei idején ugyanis itt sikerült a legjobban az egyházak tevékenységét a templom falai közé szorítani, elvág­va gazdasági és társadalmi gyökereit. Ez rögtön kitűnik, ha a magyar egyhá­zakat összehasonlítjuk akár a lengyel, akár a szlovák katolikus egyházakkal, vagy az ortodoxokkal Romániában és Szerbiában. Ezekben kivétel nélkül az egyház a nemzeti nacionalista érdekek hordozója lehetett, s elvégezte azt, amit az ateista kommunista rezsimek nem tehettek meg nyíltan ideológiai okok­ból: agresszív naconalizmusra tanítani és nevelni tömegeieket, ami a szom­szédok esetében egyet jelentett a ma­­gyarellensséggel, saját magyar nemzeti kisebbségük ilyen vagy olyan módon való megsemmisítési törekvéseivel. Az sem kerülte el az EU bővítési szakértőinek figyelmét, hogy az újon­nan csatlakozottak közül a politikai és értelmiségi rétegnek a nagyobb része itt lett valamiképpen velejéig megrög­zött kozmopolita... Az 1989-90-es politikai változások után az EU szakértői keresve keresték azt a politikai csoportosulást, pártot, melyet alkalmasnak véltek a nagy változások végrehajtására nálunk. Ez kezdetben az MDF volt. Az MDF azonban a gyors gazdasági átalakulás hevében megkezdett privatizáció mi­att hamarosan népszerűtlenné vált és megbukott. Ekkor egy a kádári idők utáni nosztalgiázásból fakadóan hirte­len az MSZMP-ből átalakult MSZP, a magát szociáldemokrataként megha­tározó párt vette át a hatalmat a liberá­lis SZDSZ-szel együtt. Ezek korlátlan költekezéssek után a megszorító Bok­ros-csomag bevezetésével elveszették hatalmukat, és 1998-ban a FIDESZ kerül hatalomra. A Fidesz szükséges, ám korlátolt összmagyar politikája, amely csak az EU által megtűrt és engedélyezett kulturális dimenzióban érvényesült, mégis sokkhatást váltott ki a jelentős magyarsággal rendelkező szomszédoknál, akik telejajgatták a világot a magyar irredentizmus ve­szélyének feltámadásával, ami a kö­zépeurópai politikai egyensúly felbo­rulásával fenyegethet. Ez több volt a soknál az EU vezetők előtt, akik végül döntöttek az MSZP-SZDSZ koalíció hatalomba való visszahozásáról bizo­nyos feltételek mellett. Ezt 2002-ben elérték, ám a Medgyessy kormány olyan osztogatásba kezdett, ami hosz­­szú távon nem volt tartható. Ezért félidőben belső puccsal a dinamikus, viszont gátlástalan volt KISZ-titkárt, a milliárdos Gyurcsány Ferencet segí­tik hatalomra, majd erősítik meg újra a 2006-os választásokon az MSZP­­SZDSZ koalícióval együtt. Kevesen tudják, hogy az EU-poli­­tikának kialakulásában döntő szerepe volt a 2004 kora őszén Balatonöszö­­dön megtartott baloldali kormányok Blair által összetrombitált találkozójá­nak. Ez szinte alig kapott visszhangot a magyar médiában, nem véletlenül. Ugyanis itt állapodhattak meg a bal­oldali világvezetők abban, hogy az újonnan csatalakozó államok gazdasá­­gi-társadalmi-ideológiai átalakításának addigra kialakított tervét kísérletkép­pen a magyarokon kezdik el megvaló­sítani, mivel ezek a fentiekben említett feltételeknk a leginkább megfelelőnek látszanak. E terv főbb vonásai: a pri­vatizáció további folytatása annak teljes befejezéséig; a multinacionális cégek előnybe juttatása a hazaiakkal szemben; a föld nemzetközi kézbe juttatásának megkönnyítése; a kisipar, kisgazdaság, ezzel együtt a nemzet­­fenntartó hagyományos paraszti réteg eltüntetése; a nacionalista tendenciák vissaszorítása, a trianoni határokon kívül rekedt magyarság magára ha­gyása, végső felszívódása, eltűnése elősegítésére; az egyházak megnöve­kedő társadalmi súlyának visszaszo­rítása, a gazdaság ellehetetlenítése, a kozmopolita ideológia elősegítése a magyarság önfeladása érdekében; ide­gen kultúrájú és vallásu népcsoportok befogadása; az ország népességének 5-6 millióra való lecsökkentése olyan szintre, amely nem jelenthet már ve­szélyt a szomszédokra. Egyszóval a trianoni békediktátum (1920) óta erő­sen meggyengített feudális, szentist­­váni Magyarország maradványainak, csökevényeinek, erkölcsének és esz­merendszerének felszámolása, s ezzel együtt a maradék magyarság gerincte­­lenségének, képlékenységének, tetszés szerint való manipi iciójának kialakí­tása a gyomrán kere, 'tül, vagyis a bér­ből és segélyektől való egzisztenciális függése révén. Az említett konferencián mindeh­hez minden segítséget, biztosítéko­kat és garanciát megkaphatott a régi EU-tagjaitól a magyarság gyökeres átalakításának kísérletét végrehajtani vállaló pártcsoport a feladat sikere ér­dekében. Természetesen azzal is szá­molhattak, hogy e terv véghezvitele nehézségekkel, rizikóval és esetleg kudarccal is járhat. Az ezek kivédé­sét célzó garancia-csomagban benne lehetnek: megfelelő szakértői tanács­adás; a koalíció hatalmon tartása a feladat végrehajtásáa érdekében; dip­lomáciai segítségnyújtás; a szomszéd országok fékentartása; az esetleg fel­lépő belső zavargások leverésének le­hetősége; az átalakulás megnövekedett költségeink korlátlan kölcsönnel való fedezése a nemzetközi pénzintézetek vészjelzései ellenére; sőt a gazdasági összeomlás elkerülésére végső esetben egy titokban megteremtett, de soha nem említett pénzügyi válságalapból való segítségnyújtás, segélyfolyósítás lehetősége is. Summa sumárum minden készen állt a magyar kísérlet bevezetésére, mely ha sikerül, paradigmául szolgál majd a térség más államai dresszúrá­­lására. A kísérlet tehát beindult. Innen érthető, hogy nem sokkal a baloldali konferencia után, 2004 őszén, a kettős állapolgárság ügyében az MVSZ által kezdeményezett nép­szavazás vonatkozásában az eladdig bi­Gondolatok egy társadalmi krízishelyzetről Ki nevelje a gyermeket? gyár bölcselkedését szeretném idézni. Mikes Kelemen 1725-ben, fiktív leve­leinek egyikében (LXII) írta, hogy: „jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván, a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni és tanítani, és aztot tehát az ország szolgálatjára al­kalmatossá tenni.” Egyre gyakrabban hallani arról, hogy „ideológiai válságban van az emberiség - már mindent kipróbált.” Ehhez azt tenném hozzá, folytatva a gondolatot: igen, mindent kipróbált csak egy valamit nem. Mégpedig az utódokról való gondoskodás proble­matikáját nem tudta megoldani. Ponto­sabban, hogy ki nevelje a gyereket? Lehet, hogy ez lesz a veszte? Pedig, csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban és akkor oku­lásul rájöhetnénk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást, vagyis: önmagunk minőségi repro­dukcióját! Pillanatnyilag abban látom a ma­gyarországi problémát, hogy ennek - társadalmi berendezkedésünket te­kintve - sem mennyiségi, sem minő­ségi feltételei nincsenek megteremtve. (Kivéve, az 1998-tól kezdődő négy évet, amikor is a polgári kormány­zásnak köszönhetően a család „intéz­ményét” célzó rendelkezések kerültek előtérbe.) Példaképpen kövessünk nyomon egy újszülött útját, attól kezdve, hogy megszületett a kórházban és már nem szakították el az anyjától. Majd, ha­zamegy a szülő nő kisbabájával! Hát ez az, ami óriási probléma Magyaror­szágon! Van-e hova „haza”vinni azt a gyermeket? Mert, az élővilágban többnyire úgy van, hogy előbb elkészítik a születen­dő utód(ok) számára a „fészket”. Ná­lunk ez évtizedek óta úgy van, hogy előbb meg kell szülni (v. „vállalni” előre) a gyermeket, majd a Hivatal, a Bank elbírálja, hogy adható-e kölcsön az építkezéshez, otthonteremtésre. (Ez olyan, mintha a madarak előbb tojnák a tojásokat, majd fészket rakva, abba összegyűjtenék a közben „kihűlt”, tönkrement tojásokat.) Nem volt ez mindig így! 1945 előtt voltak bérlakások, ame­lyeket ki lehetett bérelni. Nem kény­szerült bele mindenki az erején felüli építkezésbe, „öröklakás” vásárlásába. Csakhogy, ezeket az bérlakásokat ál­lami tulajdonba „vették” és kiutalták. Miután elfogytak a kiutalandó lakások, panelépítkezésbe kezdtek. Átmeneti­leg még ez is jobb volt a semminél. Mi a tanulság? Bérlakásokat kell építeni! Ki kell találni olyan ösztönzőket, amelyekkel érdekeltté lehetne tenni lakásépítő cégeket bérházak építésére! Itt fel kell tennem egy régóta bennem ágaskodó kérdést: az újgazdag milli­árdosoknak miért nem jut, jutott még eszükbe bérházak építésébe fektetni a pénzüket? így segítve a felnövek­vő nemzedékeknek az otthonterem­tésben! Ugyanis, a gyermeknevelés legpraktikusabban úgy oldható meg, ha van egy gondoskodó közösség, a család, és van egy hely, ahol „otthon lehetünk benne.”! Folytatva az újszülött útját, amikor is az édesanya hazamegy gyermeké­vel. Vagyis, hazafuvarozza a párja - mert ideális körülmények között - ott van mellettük oltalmazó, gondosko­dó szeretetével. Ez azért is indokolt, mert nincs kiszolgáltatottabb élőlény az élővilágban, mint az emberi újszü­lött és az őt világra hozó nő! (Hiszen ahhoz, hogy egy csecsemő fel tudjon önállóan ülni, kb. 9 hónapra van szük­sége. Ahhoz, pedig, hogy felálljon 11 hónap, és, hogy járni is tudjon önál­lóan, legkevesebb 1 évre.) Nem véletlen, hogy a II. világ­háború előtti Magyarországon igazi kultusza volt a gyermekvárásnak! Az egész nagy-család várta „Isten ajándé­kát”! Még a legszegényebbek is meg­ünnepelték az újszülött érkezését!!! Sógor, sógorasszony, koma, koma­asszony, mindenki egy emberként segítkezett, hogy a lehető legkomfor­tosabb körülmények közé érkezzen az új családtag! És: a legfontosabb, hogy az egyház is ott állt, készen a fogadásra a gyer­mek megkeresztelésével! Az egyház a magyar falvak életében nagyon fontos szerepet töltött be. Erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentős mértékben befolyásolva. 5. oldal zonytalan állásponton képviselő MSZP és SZDSZ vezetők egyszerre hihetet­lenül élesen fújták meg a csatakürtöt a külhoni 3.5 millió magyarság további eltaszítása érdekében, ami 2004 de­cember 5-ikén meg is történt. Ezt sehol másutt, egyetlen nemzettel, de még egy banánköztársasággal sem lehett volna megtenni. Lám, még a szomszédok is befogadják a testvért - mi kizártuk! A fentiekből érthető Románia fel­tétel nélkül becsempészése is az EU- ba a 2005 szeptember 26-i parlamenti szavazással. Pedig az erdélyi székely­magyarság autonómiájának a feltétele igazán legitim lett volna a Trianon óta a román rendszerektől elszenvedett erdélyi magyar nemzetvesztés csekély ellentételeként. Innen érthető az is, hogy miért támogatta megjelensével Blair, Putyin majd Bush is az elmúlt kormányzati ciklusban borzalmasan teljesítő MSZP-SZDSZ koalíció ha­talmon tartását az idei választásokon. Különös tekintettel arra, hogy ez a koalíció már eddig is kézzelfogha­tó eredményeket ért el a magyarok zsugorításában. Innen érthető az is, hogy a minisztériumok formális megtartásával miért alakítottak ki egy kamarilla-rendszert, melyben ott van egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, amely majd fogadja a nyugatról be­áramló EU pénzeket - no meg a titkos alapokból folyó segélyeket a rendszer összeomlásának megkadályozására, amiről csak néhányan tudnak majd, s amibe sem a pénzügyminisztérium­nak, sem az országgyűlésnek lénye­gében nem lesz betekintése. Vajon mi várható egy olyan ko­alíciótól, amely egy olyan választási program valóraváltásának ígértével nyerte meg a választást, amelyről maga tudta a legjobban, hogy nem tudja betartani. Arra számítván, hogy a hatalom birtokában egy radikálisan megszorító, végső kiárusító és ma­­gyarság-veszejtő programmal egyrészt tovább rombolhatják a „feudális, szent­­istváni” Magyarország végső marad­ványait, KunBéláék(1919),Rákosiék (1948-1956) és Kádárék (1957-1989) nyomán; másrészt felépítenek valami ködös, globalista, kozmopolita kong­lomerátumot, amelyet ők modemnek vélnek és radikálisan újnak. Vajon mi a biztosíték arra, hogy egy trükkökkel, népbecsapással és hazugsággal hata­lomra került pátkoaliciónak sikerül ennek az „új országnak” a felépítése? És kinek lesz jó, ha sikerül? Vajon meddig lesz még a magyar­ság kísérleti nyúl? Ki nevelje a gyermeket? Azt hi­szem kiderült az eddigiekből a válasz: mi, mindannyian, az egész magyar tár­sadalom! Mert, addig, amíg:- a születendő gyermek anyjának, apjának lehet, hogy nincs éppen állá­sa, jövedelme;- nem valósul meg a teljes foglal­koztatottság;- pontosabban, míg nem valósul meg a társadalmi munkamegosztás azon formája, melyben mindenki a saját szak­májában, hivatásában annyi jövedelmet tudhat magáénak, amelyből meg tudja vásárolni a más szakmák 1.) szolgálta­tásait, 2.) termékeit, 3.) eszközeit, így jutva a tisztességes haszonhoz;- míg az igazán jól-képzett munka­erőnek nem lesz olyan ára, hogy: 1.) meg tud belőle élni, 2.) otthont tud belőle teremteni, 3.) családot tud ala­pítani, 4.) és vállalni tudja, hogy as­szonyáról, gyermekei anyjáról is tud gondoskodni, amíg a gyerek/gyerekek igénylik a mindennapos gondoskodást, az anyai testi-lelki odafordulást, az ál­lam nem vonulhat ki a gyermekgon­dozás (egészségügy), gyermeknevelés (intézményei), oktatás (intézményei) költségeinek átvállalásából! A családi adózás bevezetésével egyidőben. Ha pedig a szoc-liberális hatalom képviselői szándékosan arra rendez­kednek be, mint a sterilizálás „lehető­ségének” rendeletileg való felkínálása, már 18 éves kortól - bizonyítva, azon törekvését, hogy a magyar társadalom ne tudja reprodukálni önmagát - ak­kor ki kell jelenteni, hogy nemzetve­­szejtő krízishelyzet van! Ami ellen - már-csak önvédelemből is - minden létező eszközzel fel kell lépni!!! Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. július-augusztus

Next

/
Oldalképek
Tartalom