Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-06-01 / 6. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. június DÖBRENTEI KORNÉL Nem sorvadó köldökzsinór Öncsonkítás alkotmánybírósági asszisztenciával Akár 18 éves kortól kérni lehet a művi meddővé tételt? Nem véletlen, hanem az őstudás meg­nyilatkozása, hogy az Édesanyák nap­ját a bénító telet száműző kikelet szép­ségesen energikus hónapjának, május­nak első vasárnapján ünnepeljük. Ami­kor a diadalmasan zöldbe borult, vi­rágzó anyatermészet szinte tobzódik a reményben, mert az ígéretes élet csú­csán van. Hittől duzzadón, hogy az ál­dott Kezdet beteljesül. És akkor, éles ellentétként, a Stabat Mater, amely egy középkori egyházi ének kezdősoraként nemcsak évszáza­dok művészetét - zenét, festészetet, szobrászatot, költészetet - inspirálta, ha­nem mindannyiunk lelkét is. Mert meg­tapasztalt igazság: minden édesanya a Fájdalmas Anya is, Mater dolorosa, aki nem mindig - Magyarországon különö­sen nem - az ígérkező gyümölcsfák, ha­nem a keresztfák vagy bitófák tövében áll, mert elvették tőle méhének kínok közt kihordott gyümölcsét, fiait, gyer­mekeit. Mert elveszi, elviszi, túszul ejti, vagy elveszejti őket a világ. Mint aho­gyan minket is, merthogy a lényeg ugyanaz, csak a forma más. Borzasztó lehet megélni mindezt, innen a génjeikbe égett aggodalom, féltés az élet s a lélek megrablóitól, akik ellen a szelíd szeretet kevés. In­nen hát a megváltás - kiváltás? - re­ményében a teljes, odaadó, önzetlen önfeláldozás. Megrendítő erkölcsi ma­gaslat, a szeretet-Himalája hegyvonu­lata, s hozzá emelő erőként társul a hű­ség. Mindent és mindeneket pénzért (folytatás az 1■ oldalról) Ez sem teljesült, ezért ezt a progra­mot 2005-ben a 100 lépésnek neve­zett kormányprogram követte. 2006- ban újabb szocialista választási prog­ram kábította el a lakosságot, és a négy év alatt most készülő nyolcadik - immáron kormányzati - program minden jel szerint semmi érdemlege­set nem vesz át a mindössze negyed­éve készült elődjétől. Az ellenzék képviselői a bőség za­varában szenvednek, amikor ennyi félbemaradt program teljesületlen ígé­reteit kérik számon, hiszen már a vá­lasztások előtt 600-nál is több telje­sületlen ígéretet tartottak nyilván. A készülő kormányprogram eddig kiszi­várogtatott részletei szerint a válasz­tási ígéretekkel szemben nem lesz adócsökkentési program, sőt, újabb adóemelésekre számíthat a lakosság. A korábbi, az árak fékentartását ígérő programmal ellentétben az energia­­hordozók és a gyógyszerek rohamos áremelkedése várható, és nem lesz semmi a szavazatszerző csalinak be­dobott ígéretből, a 62 év felettieknek a tömegközlekedés járművein történő ingyenes utazási lehetőségéből sem. Nem bővül a foglalkoztatottság sem, ugyanakkor a közszférában tízezres elbocsátások várhatók. A kormány mindenekelőtt a valós gazdasági helyzet bemutatásával adós, hiszen, ha ennyire ellentétes tartalmú a választások előtti és a választások utáni programja, akkor nyilvánvalóan eltitkolja a valóságot. A polgári kor­mány alatt csökkent az ország adós­ságállománya, miközben megőrizték a stratégiai fontosságú vagyontárgya­kat. A 2002 utáni négy évben duplá­jára nőtt az ország adósságállománya, és a nemzeti jövedelemhez viszo­nyítva Argentína és a Fülöp szigetek után Magyarország lett a harmadik legeladósodottabb ország a világon. Mindemellett a kormány eladta az ál­lami nagyvállalatokat, az ország re­pülőterét és közútjait - és mégis nőtt az adósságunk. Súlyos adóterheket raktak a gyermeknevelő családokra - emiatt is gyorsult a népesség pusztu­lása - és mégis nőtt az adósságunk! Mindezek a felelőtlen kormányzás egyértelmű bizonyítékai. Sajnos, a vá­lasztók többsége 2006-ban, az 1956, évi forradalom 50. évfordulójának évében nem csupán az akkori pesti srácok emlékét gyalázta meg, hanem a felelős kormány felállítását követelő megvehető világunkban az annyira áhított biztos pont. Az egyértelmű, a mindent vállaló, gyarló magyarázkodá­sainkra igényt nem tartó, kikezdhetet­len anyai hűség. A soha el nem sorvadó köldökzsinór, úgy is, mint az egyetlen visszaút, mert ahhoz vezet, aki minden férfi-nő viszonyból eredő taktikázás, azaz feltétel nélkül elfogad, visszafo­gad szeretete mérhetetlen erőterébe. A legelvetemültebb bűnözőnek is, akit, ha az egész emberi társadalom ki is vet magából, ez marad utolsó menedékül. Talán ezért van az, hogy az édesanya megsértése még a börtönökben is főben járó bűn. Akinek az anyjáról becsmérlő szavakkal szólnak, az elég­tételt vesz, üt, megtorol. Érdekes, hogy odabent még az anyagyilkosságért el­ítéltek is így cselekszenek. Hatalmas, ösztönből és nem csu­pán jogállásból-érzékből táplálkozó törvény ez. Eszme, amely mélysége­sen áthatja a világot, s benne minket. Anyanyelv, anyaföld. Nem véletlen szókötések. Megmaradásunk funda­mentumait jelenítik meg mozgósító erővel, merthogy veszélyben vannak az alapok is. És amikor az apák és a fiúk végleg kivesznek vagy kidőlnek a sorból, és nincs férfi, akit küzdésre, tusára lelke­sítsenek e szent ügyekért - ezeket csak itt nálunk tartják bizonyos körökben idejét múlt, patetikus fogalmaknak, köztük például azt, hogy Haza -, nos, akkor előállnak, hogy bátorságból, el-48-as márciusi ifjak törekvését is. A mai szavazók és távolmaradók egy, a magyar jövő iránt rendkívül felelőtlen kormány folytonosságát tették le­hetővé. 2002 után a szociálliberális kor­mány - bár teli kasszát vett át a pol­gári kormánytól, és ebből az önkor­mányzati választások előtt népszerű béremelő intézkedéseket tudott meg­valósítani - minden gond esetén az előző kormányra mutogatott, mint a bajok okozójára. Most a maga okozta gazdasági válságért nem tudja másra hárítani a felelősségét, ezért a megol­datlan gondok elől előre menekül. Olyan demokratikus intézményeket okol gazdasági nehézségeinkért, ame­lyek felszámolása nem egyszerű több­séget, hanem kétharmados többséget igényelne. A döntő túlerőben lévő, kormány­­párti sajtó gondoskodna arról, hogy ismét az ellenzék legyen a gazdasági gondok bűnbakja, amennyiben nem járulna hozzá a parlament kormányt ellenőrző szerepének a mérséklésé­hez, ha nem adná áldását az ezer éves - és csak a bolsevik diktatúra idején szünetelő - megyei önigazgatás fel­számolására, és ha nem csonkítaná meg a községek és a városok saját döntési lehetőségeit. Akár 1947-ben. Akkor is a taka­rékosság, és a „racionalizálás” jegyé­ben tették formálissá a megyék, vá­rosok, és falvak önállóságát. A parla­menti „időhúzás” elkerülése céljából bólogató bohócok gyülekezetévé fo­kozták le a parlamentet. Utóbb a ki­nevezett képviselők évente csak két­­három alkalommal gyűltek össze csu­pán azért, hogy fenntartsák a parla­menti demokrácia látszatát. Őszintébb szocialista alkotmányjogászok időn-Belföldi előfizetés lapunkra rózsaszín utalvánnyal az alábbi címre: Nyugati Magyarság 1022 Budapest, Bimbó út 53. fsz. 2. Egy évre 2500 Ft szántságból, okos hazaszeretetből pél­dát mutassanak a Zrínyi Ilonák. Elő­állnak az ’56-os decemberi gyászru­hás nőtüntetés orosz tanoktól el nem rettenő, névtelen hősei, elő a Wittner Máriák, a nemrég elment Püski Ilus néni, elő a polgári körök önkéntes szervezői, mai nagymamák, akik egy­kor úgy harcoltak a pusztulás, a pusz­títás ellen, hogy akartak, mertek gyer­meket szülni. Vagy akár az édesanyám, aki tavaly tavasszal ment el. S akit, szóltam már erről, még Rákosiék alatt deklasszált elemként a Lampart műveknél foglal­koztattak betanított segédmunkásként. Éveken át a hatalmas présgép, a „nagy­­döngölő” közvetlen közelében dolgoz­tatták, oda osztotta be a párttitkár, pusztuljon az osztályellenség jelszóval. Anyánk mindkét dobhártyája megre­pedt, de nem helyezték odébb, és ő fo­gát összeszorítva csak azért is kitartott, ki a három gyerekéért. így lett súlyos halláskárosult. Amikor hetenként kimentünk hozzá, beszélgetés helyett kedélyes - mert humorérzékét egy percre sem vesztette el - ordítozással telt el a nap. Ám idővel türelmetlenség vett rajtunk erőt, és mindnyájan elfáradtunk, hogy megértessük magunkat. Csak anyánk szeretete nem merült ki. És most, hogy elment, tudom igazán, hogy minden evilági jajkiáltásomat vagy öngyötrő suttogásomat pontosan hallja és meg­érti odafönt az égben. ként kifejtették, hogy semmi államér­dek nem fűződik a parlamentarizmus szerintük „burzsoá csökevényének” formális fenntartásához, és meg kel­lene szüntetni. Valószínűleg csak azért nem teljesült a javaslatuk, mert már nem volt főállású képviselője ennek a látszat-parlamentnek, ezért rendkí­vül olcsón működött. Ma is egy ap­rócska, olcsó, és a kormánynak enge­delmeskedő parlament létrehozása a szocialisták célja. Az akkori ellenzék a szovjet inter­nálótáborok árnyékában érthetően nem tudta megvédeni demokratikus intéz­ményeinket, hiszen 1947-ben több or­szággyűlési képviselőt is elhurcoltak a szovjet megszállók, és a házelnök is hamarosan külföldre menekült. De va­jon ma miért nem határozottabb az el­lenzék ellenállása? Miért egyezett bele az ellenzék abba, hogy a „takarékos­ság ürügyén” csökkenjen a kormányt ellenőrző parlamenti bizottságok száma? A kormány korábbi években tanúsított tékozló hajlama miatt - amit csak a parlament ellenőrző szerepe fé­kezett - minden ellenőrző rendszeren „megtakarított” forint százezerszeres veszteséget okoz az országnak! A takarékosságot célzó jelszavak ellenére a kormánypártok növelni kí­vánták a parlamenti alelnökök számát, hogy alelnöki poszthoz juttassák a vá­lasztások idején iskarioti Júdás szere­pet vállaló Demokrata Fórum elnökét. Akkor is, 1947 után is ugyanez tör­tént, hogy busás jövedelemmel járó posztokkal jutalmazták a szociálde­mokrata és a kisgazda pártokba be­épült júdásokat. A kormánypártok mai véleménye már csak azért is álságos, mert 1998-ban azzal az indoklással nem biztosítottak parlamenti alelnöki posztot az akkor 15 főt számláló Ma­gyar Igazság és Élet Pártja frakciójá­nak, hogy túl kevesen vannak - ma pedig zömében ugyanazok a szocia­lista és szabaddemokrata képviselők ragaszkodnának egy 11 főnyi frakció alelnöki posztjához. A vita még nem dőlt el, remélhetően nem enged az el­lenzék. „História est magistra vitae” - „a történelem az élet tanítómestere” - mondták a régi Rómában. Azokat a né­peket, amelyek nem tanultak eléggé a sorsukból, a történelem a korábbi gyöt­relmeik ismételt átélésére ítéli. Hogy a negatív élmények hatására időben le­gyen később szorongó és figyelmez­tető déja vu érzésük... „Fasiszta jellegű törvénynek” és „a magyar nemzet ellen elkövetett halá­los bűnnek” tartja a Magyarok Világ­­szövetsége az Alkotmánybíróság ha­tározatát a művi meddővé tétellel kap­csolatban. Törvény ugyan még nincs, ám az AB határozatának értelmében június 30-tól minden 18. életévét be­töltött személy, nő és férfi egyaránt kérheti a művi meddővé tételt, család­­tervezési indokkal is. Az egészségügyi és reprodukciós önrendelkezési jogra hivatkozó határo­zat érthetően kiváltotta a civil és kato­likus szervezetek felháborodását, és a nőgyógyász szakma sem ért egyet a szerintük gyakorlatilag „öncsonkítás­nak” nevezhető beavatkozás korlátozá­sainak eltörlésével. A Magyar Nőorvos Társaság május végi konferenciáján határozatban utasí­totta el a tervezett intézkedést, Pál Attila, a konferencia elnöke elmondta, nem tá­mogatják, hogy 18 éves koruktól med­dővé tételt kérhessenek az emberek. „A testi-lelki integritást” érinti a szabályozás - nyilatkozta a kérdésről Gógl Árpád volt egészségügyi minisz­ter, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinet­jének helyettes vezetője. Gógl szerint az Alkotmánybíróság ítélete ugyanak­kor azért jó, mert lehetőséget ad a jog­alkotóknak, hogy szabályozzanak. A törvény egyes pontjainak elutasítása ugyanis nem jelenti a szabályozás tel­jes elutasítását. Gógl szerint eddig a kormánykoa­líció képtelen volt megfelelő törvényt benyújtani: „lényegében ültek a sem­min” - tette hozzá. így június 30-tól a 18 éves fiatalok is sterilizáltathatják magukat, ha „találnak majd olyan or­vost, aki ezt elvégzi”. A szakmai és civil szervezetek a nők esetében végzett beavatkozás tu­lajdonképpeni véglegességére hivat­koznak, amikor felemelik szavukat a törvény ellen. A szakmai szervezetek megkérdezése nélkül hozott döntést az AB - mondta Kormosné Debreczeni Kanadába is eljutott annak a híre, hogy gond van a budapesti XII. kerület egyik terén nemrégiben felállított n. világhá­borús emlékművel, amely egy Turul madarat (is) ábrázol. A ma otthon ural­kodó magyarellenes gondolkodás baj­nokai szerint a Turul fasiszta jelvény, amelynek mennie kell! A szobrot le kell rombolni! Különben is, megfelelő engedélyek nélkül állították fel szél­sőséges személyek. Az engedélyek ügyét nem isme­rem. Lehet, hogy az engedélyt kérő bürokratikus útvesztőben elmaradt egy papíros, vagy csak kimaradt egy bélyegző, de valószínű, hogy az ele­sett katonák kilétéről sem állítottak ki annak idején lepecsételt papírosokat, hanem csak elhantolták őket hősi ha­láluk színhelyének közelében. Hatvan évnek kellett eltelnie, amíg jóérzésű emberek összefogásával végre emlék­művet állítottak fel azokért, akik a Ha­záért harcoltak, a fővárost védték és elestek az idegen hódítók elleni küz­delemben. Tizenöt évvel ezelőtt a hó­dítók végre kivonultak, de szellemi­ségük mérgező hatása ma is ott lebeg nagy tömeg ember agyában és úton­­útfélen hazafiatlan cselekedetekre ösztönzi őket. Az utóbbiak magatartását a valós történelem ismereteinek hiánya is befo­lyásolja. Erre mutat a Turul madár fa­sisztajelképpé való lefokozása. Tudniuk kellene, hogy a Turul madár a hun-ma­gyar mondavilág totem állata volt és a honfoglaláskori magyar törzsek egyesí­tésének szimbólummá vált, amely fel­került a hadi zászlókra és a pajzsokra. A keresztény jelvények később a Tumlt kiszorították, de a millennium idejében a kultusza újraéledt. Az ezeréves Ma-Zsuzsa, a határozat ellen állásfoglalást kiadó Nagycsaládosok Országos Egye­sületének ügyvezetője. .Ahelyett, hogy ösztönöznénk a gyermekvállalást, in­kább azt támogatjuk, hogy ne legyen gyerek” - mondta a NOÉ ügyvezetője, aki szerint ellentmondás van a med­dővé tétel megkönnyítése és az egye­dülálló anyák mesterséges megtermé­kenyítésének megkönnyítése között. Á NOÉ - bár megérti a gyermek utáni vágyukat - az egyedülálló nők helyett elsősorban a kétszülős családok számára könnyítené meg a mestersé­ges megtermékenyítés általi gyermek­­vállalást, még akkor is, ha egyébként éppen a demográfiai szempontok mi­att minél több gyermek kellene. Ok ugyanis azt szeretnék, ha a gyermekek olyan családi környezetbe születnének, ahol mindkét szülő jelenlétével bizto­sított a gyermekek egészséges pszicho­­szociális fejlődése. A NOE-n kívül tiltakozott többek között a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Orvosi Kamara is. „Nem egy átgondolt előterjesztés” - mondta dr. Csemi Péter nőgyógyász a tervezett módosításról. Szerinte 18 éves fejjel még senki nem mondhatja meg, hogy nem akar gyereket; míg fér­fiak esetében a vasectomia után na­gyobb valószínűséggel visszaállítható az eredeti állapot, nőknél ez végleges beavatkozásnak tekinthető: „ez nem olyan mint egy cipzár, hogy felhúzom, aztán lehúzom” - mondta. „A művi meddővé tétel egy hastük­­rözéses módon történő beavatkozás, amely végleges eljárásnak mondható, az eredeti állapot visszaállítását meg­kísérlő műtét sikeressége nem való­színű” - tudtuk meg a szolnoki Heté­­nyi Géza Kórház nőgyógyászától. O egyébként sok ilyen műtétet végez, de csak olyan pácienseken, akik többgyer­mekes anyák, vagy akiknél egészség­­ügyi okokból indokolt a beavatkozás, például cukorbetegség esetén. (Forrás: Hírszerző.hu) gyarországot ünnepelve és a honfogla­lásra emlékezve, szerte az országban ha­talmas Turul szobrokat állítottak fel, amelyeket a területrabló szomszédaink, Trianon után, sorra leromboltak. Ma­gyarországon csak a budai várban, Tata­bányán és Bánhidán maradt meg egy­­egy hatalmas Turul madár szobor. Ta­lán ezek is a fasizmus jelképei? Csak a magyar történelem tudatlanjai agyában születhet ilyen elképzelés. Ám vannak újabb, de kisebb mű­vészeti alkotások, amelyek a magyar­sághoz való hűséget jelképezik. Sőt, az anyaországtól messze élők a Tu­rul madár jelképével állítottak emlé­ket a távoli Hazában elesett hősi ha­­lottainknak, volt bajtársaiknak. Pél­dául az amerikai Cleveland-ban és az ausztráliai Melboume-ben. Legutóbb, 2005. szeptember 3-án, a kanadai Lethbridge városban is felállításra ke­rült egy emlékmű az oda bevándorolt magyarok tiszteletére, akik hatható­san hozzájárultak a manapság hetven ezer lakosú város és környéke ki­fejlődéséhez. A múlt századforduló előtt odatelepült bányászokat, majd a két világháború utáni bevándorlókat és az 56-os szabadságharc után érke­zetteket egy kőoszlop tetején - na most fogódzkodjanak meg a „turulel­lenesek” - egy Turul madár jelképezi. A városvezetőség igen megbecsülte az emlékművet, amely a városháza mellett került felállításra és ünnep­élyes felavatásra. Ezek az én gondolataim, amikor a jobbérzésű magyar testvéreimmel együtt, otthon és távol a Hazától, má­jus hónap végén, a háborúkban elesett magyar hőseinkre emlékezünk. Rada Tibor, Kanada Déjá vu, 1947 Tiszteld a Turul madarat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom