Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-05-01 / 5. szám

2006. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal Gazdák és földek A választások első fordulója után ki­derült, hogy vidéken sokkal keveseb­ben szavaztak, mint a fővárosban. A Fi­desz abban reménykedett, hogy a má­sodik fordulóban több vidéki szavazó vesz részt, de ez nem így történt. En­nek okait is elemzi Ángyán József egyetemi tanár, aki a MAGOSZ szak­értőjeként Fideszes támogatással került be most az Országgyűlésbe.- Mi volt az oka, hogy nem mentek el a gazdák?- A vidék társadalma az egyáltalán nemcsak a parasztságot jelenti ma már. Részben városias, kisvárosi népességről is szó van, illetve a falvak társadalma is erősen megosztott és különféle csopor­tokból áll. Megtaláljuk azt a - lehet, hogy korábban éppen az iparban dol­gozó, vagy a városok környékén élő munkanélkülivé vált - népességet is, amely meglehetősen reménytelennek látja a sorsát és nem lehet olyat mon­dani, ami megmozdítaná. A vidéki sze­génység legalább olyan súlyos és mély, mint a városi szegénység is manapság Magyarországon. Másrészt az a benyo­másom, amit persze a történelmi okok nagyon szépen magyaráznak, a paraszt­ság is egy több rétegű társadalmi cso­portot jelent Magyarországon. Ott van­nak az agrárium tőkés részvénytársasági formái is, amelyek bérmunkásokat al­kalmaznak. Maga az egyéni gazdálko­dói kör is több rétegű csoportot jelent, és ennek mély történelmi gyökerei van­nak. Amit Illyés a puszták népeként ír le, tehát a volt nagybirtokok cselédsége, és az ebből kinőtt gazdálkodói réteg iga­zából mélyen hordja magában azt a tör­ténelmi tapasztalatot, hogy neki mindig megmondták, hogy mit kell csinálni. Ezek részben hajlamosak akár tőkés tár­saságok bérmunkásaiként is követni azt, amit az alkalmazójuk mond. Másrészt pedig, ha egyéni gazdálkodó, akkor is tétovább, bizonytalanabb. Ezt a réteget talán a magángazdálkodók közül is ne­hezebb megmozdítani és megszólítani. Van persze a gazdatársadalomnak egy parasztpolgár rétege, akik korábban is önállóan gazdálkodtak, akik öntudato­sak, akik tudják azokat az értékeket, amit ők hordoznak. Földhöz való ra­gaszkodásuk és szeretetük egészen más és történelmi gyökerekből táplálkozik. Hogy térséget is mondjak: Hódmezővá­sárhely környéke, vagy Karcag kör­nyéke, a Közép- és Alsó-Tisza vidék. Parasztság az sokkal inkább ebbe a pa­rasztpolgár kategóriába tartozik, akik nagyon határozottan jelentek meg az el­múlt évben is, amikor gazdademonst­rációk voltak. Akik nem hagyják a jus­sukat, akik ragaszkodnak az őseik föld­jéhez és a saját tradícióikhoz. Részle­tes elemzést igényel, hogy ezek a kü­lönböző csoportok milyen módon vet­tek részt a szavazáson és az az igazi pa­rasztpolgár réteg, aki felfogta a téteket, ez a réteg bizony akár azt is mondhat­juk, hogy teljes létszámában részt vett a választásokon. Más kérdés, hogy nem elég nagy ez a réteg ma még Magyar­­országon ahhoz, hogy ezekre alapozva fordítani lehetett volna a sorsunkon.- Az agrárdemonstrációk egyik fő témája is volt, hogy kinek a tulajdo­nába kerül a magyar föld. A választás előtt a MAGOSZ felhívást intézett a kormányhoz, hogy állítsák le a föld­eladásokat.- Ma az egyéni gazdálkodók kezé­ben az ossz mezőgazdasági területünk­nek az 57 %-a van. Közel fele tőkés részvénytársaságok kezében lévő föld­terület, ezek nagyüzemeket jelentenek zömében. Amikor a MAGOSZ az el­len tiltakozott, hogy az állami földeket a Nemzeti Földalap értékesítse, akkor tulajdonképpen az ellen a rendszer el­len tiltakozott, amelyben az előző kor­mány, vagy a régi-új kormány, mond­hatjuk úgy, megváltoztatta az elővásár­lási sorrendet, amikor nem a természe­tes személyként megjelenő családi munkára alapult gazdálkodási formá­kat részesíti előnyben a vásárlásnál, ha­nem épp a részvénytársaságok részvé­nyeseit. A veszély tehát itt az, hogy épp az a paraszti réteg nem jut földhöz, aki­nek a megerősítésén kéne munkálkod­nunk, hogy egy európai rendszerhez csatlakozni tudjunk. Ez ellen tiltako­zott és nem a földértékesítés ellen a Magyar Gazdakörök Szövetsége.- Igen, de ahogyan Ön is mondta, ez pontosan szembemegy az európai irányvonalakkal, hiszen ott a családi gazdaságok erősek, ott egy 10-15-20- 30 hektáros gazdaság is attól függően, hogy mit termel, meg tud élni, a csa­ládját el tudja tartani a gazda. Nálunk Magyarországon még kevés az ilyen gazdaság. Ezen hogy lehetne most vál­toztatni?- Az a bajunk, hogy többféle fo­lyamat a történelmünkbe egymásba csúszott. Egyszerre jelenik meg a glo­balizáció, ami a piacot a teljes libera­lizáció irányába tolja, ugyanakkor megjelent az európai közösséghez, egy új értékrendhez való csatlakozás is. És ráadásul súlyosbítja a helyze­tet, hogy Magyarországon sajnálatos történelmünk folyamán nem volt le­hetőség az eredeti tőkefelhalmozás fo­lyamatának a lefolytatására. Úgy tű­nik, hogy Magyarországon minden egyéb minőségi, szerkezetátalakítási, struktúraátalakítási szempontot meg­előz az eredeti tőkefelhalmozás. Ne felejtsük el, nemzeti vagyonunk nagy része elkelt. Amibe a tőke spekulálni tud, az nem kis szelete a magyar nem­zeti vagyonnak. Ez a termőföld, és ez még közel 700 ezer ember kezében van, akik részben vagy egészben mezőgazdaságból élnek, vagy bérbe adják pillanatnyilag a földterületeket. Hát épp arról szól ez az itt zajló fo­lyamat, hogy a magyar tőkéscsopor­tok saját érdekérvényesítési képessé­güket jól kihasználva, és sok esetben a korábbi nómenklatúra részeként ki­épített kapcsolati tőkéjüket kihasz­nálva, ezt a nemzeti vagyonelemet akarják tulajdonképpen megszerezni még azelőtt, mielőtt a teljes liberali­zációja a földpiacnak bekövetkezik. A magyar földárak 3-500 ezer forint/ hektár közti földárat jelentenek ma Magyarországon, Ausztriában 5 mil­lió forint alatt nem lehet egy hektár földet szerezni. 2011-ben legkésőbb liberalizálnunk kell az európai meg­állapodás alapján a földpiacot. Ez azt jelenti, hogy bárki, bármilyen tőke­erővel a világ bármely pontjáról aján­latot tehet a magyar földre. Úgy tű­nik, hogy az a folyamat, ami most zaj­lik, az egy szűk tőkés csoport által mozgatott folyamat. Ez nem lehet több, mint néhány száz ember akár, az agrárpénzeknek például több mint 90 %-át, kevesebb mint száz ember teszi zsebre - mondta Szanyi Tibor egy jó másfél évvel ezelőtt. A bajunk az, hogy ebben a spekulációban a pa­rasztság, aki széthordta a földet arra a 700 ezer egységre, amit ma a sta­tisztika nyilvántart, ez inkább útban van. Nehezebben hozzáférhető ez a nemzeti vagyonelem, minden ilyen szempontból megelőz egyelőre ez a tőkés spekuláció. A legnagyobb hol­ding, ami már egy kézben van Ma­gyarországon, az 300 ezer hektár. Egy kisebb megyényi terület. (Magyar Rádió) Magyarország a parlamenti választások után A Budapest Analyses tanulmánya Az áprilisban megtartott kétfordulós parlamenti választásokon Magyaror­szágon ismét a két kormánypárt, a Ma­gyar Szocialista Párt (MSZP) és a Sza­bad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) szerezte meg a kormányalakításhoz szükséges többséget az országgyűlés­ben. E pártok négy éves kormányzati teljesítménye vitathatatlanul gyenge. Az utóbbi másfél évben alig foglalkoz­tak kormányzással, minden figyelmü­ket és erejüket a választási kampányra összpontosították. A magyar állam sú­lyos pénzügyi helyzetben van, az áp­rilis közepén közzétett költségvetési adatok szerint a hiány elérte az egy évre tervezettnek több, mint a felét. A gazdaság teljesítménye régiós összeha­sonlításban romlik. A végletekig elha­nyagolt államigazgatási intézmények­ben irányítási válság van kialakulóban. Kérdés, hogy az újraalakuló kormány hogyan lesz képes úrrá lenni a problé­mákon. Elemzés A legtöbb magyarországi gazdasági elemző, politológus és a médiumok döntő többsége a választási kampány során meglepő módon viszonyult a kormányzó pártokhoz és az ellenzék­hez. A kormány sikerpropagandája el­lenére ismertek voltak • a költségvetés komoly aggodalomra okot adó adatai, • a gazdaság romló teljesítménye, • a növekvő munkanélküliség, • az Európai Unió többszöri figyel­meztetése a költségvetési egyensúly felborulása okán, • a nemzetközi hitelminősítő intéze­tek Magyarországot „leminősítő” értékelései és • az eredeti működésétől eltérő fel­adatokra kényszerített és ezért szét­zilált, a felbomlás szélén álló köz­ponti kormányzat bénultsága. E rendkívül gyenge kormányzati teljesítmény ellenére a magyarországi véleményformáló körök legtöbbjében mégis az a nézet kerekedett felül, hogy „adjunk még egy esélyt ennek a kor­mánynak”. Politikai váltógazdálkodás mellett az ilyen viszonyulás egy vitathatatla­nul gyenge teljesítményt nyújtó kor­mányzathoz és a korábban kormány­zati pozícióban jól teljesítő, most ellen­zéki Fidesz - Magyar Polgári Szövet­séghez (Fidesz) meglehetősen szokat­lan. A Fidesz kormányzott, de nem kampányolt, és 2002-ben elveszítette a választásokat. Az MSZP-SZDSZ ko­alíció 2002-t követően nem kormány­zott, hanem kampányolt. 2006-ban is megnyerte a választásokat, de most Magyarországnak komoly nehézsé­gekkel kell szembenéznie. A Fidesz 2006-os választási vere­sége két súlyosabb okra vezethető vissza. Az egyik az elhibázott válasz­tási kampány. Noha e kampány tech­nikai lebonyolítását, szervezettségét il­letően aligha merülhet fel kifogás, tar­talmi elemei, üzenetei disszonánsak voltak. A kampánystratégák ahelyett, hogy az ország valós helyzetére irányí­tották volna a figyelmet, inkább ígéret­versenybe bonyolódtak az MSZP-vei, nem számolva azzal, hogy egy ilyen verseny a legjobb esetben is csak „dön­tetlenre hozható ki”. A másik ok a Fi­desz elnökének, Orbán Viktornak a meglehetősen széles körű elutasított­sága a magyar választópolgárok köré­ben. Az ígérgetés mellett a két kor­mányzó párt kampányának legfőbb eleme Orbán démonizálása volt. Mi­vel a magyarországi elektronikus és írott sajtó aránytalanul nagy hányada az MSZP és az SZDSZ klientúrájához tartozik, az Orbán-ellenes hangulatkel­tés sikerrel járt. Ugyanakkor Orbán Viktor az a po­litikus, aki a szavazni hajlandó válasz­tópolgárok csaknem felét képes pártja, a Fidesz mellé állítani. (A Fi­desz a voksok több, mint 42%-át kapta.) Ennek az ambivalens helyzet­nek a kezelésére a Fidesz nem találta meg a megfelelő megoldást. Bizo­nyára hibát követett el a Fidesz akkor is, amikor kampányából csaknem tel­jes egészében kiiktatta a külpolitikát. A magyarországi médiában sarokba szorított Orbán számára nemzetközi színtéren kínálkozott volna egy „kitö­rési pont”. Az ismert, nagy presz­tízzsel rendelkező nemzetközi sze­replőkkel való kapcsolattartás - ami nem azért maradt el, mintha ezek a vezető politikusok elutasították volna, hanem azért, mert a Fidesz nem kí­vánt élni ezzel a lehetőséggel - a ma­gyarországi választási kampány során is hitelteleníthette volna a magyar po­litikussal szemben felhozott hamis vá­dak jó részét. (Ahogy 2005-ben egyet­len sikeres izraeli út is elegendő volt ahhoz, hogy a Fidesszel szemben ad­dig nap mint nap hangoztatott antisze­mitizmus igaztalan vádját háttérbe szorítsa.) Az Orbán Viktor vezette Fidesz ma Magyarországon az egyetlen, tömeg­támogatottsággal is rendelkező politi­kai formáció, mely a kommunista rendszerben gyökerező, az 1980-as évek második felében kialakult, gazda­sági, politikai és média-szereplőket magában foglaló érdekszövetségen kí­vül helyezkedik el, és szemben áll az­zal. Ez az elsődleges magyarázata an­nak, hogy a magyar politikai élet köz­ponti témája Orbán eltávolítása a po­litikai színtérről és ezáltal a Fidesz meggyengítése. Ilyen értelemben a 2006-os parlamenti választásokon a „régi” Magyarország győzelmet aratott az „új” Magyarország felett. Ami az MSZP-nek és az SZDSZ- nek a kampány során előnyt jelentett, a kormányzásban hátrányára van: a ha­talmasra duzzadt klientúra. E klientúrához tartozik számos párt közeli, sokszor parlamenti képviselők tulajdonában levő gazdasági vállalkozá­son kívül a média egy tekintélyes sze­lete, kutatóintézetek, könyvkiadók, sőt, egy kis jobboldali parlamenti párt is - a Magyar Demokrata Fómm (MDF) -, amely elzárkózva a Fidesszel való vá­lasztási együttműködéstől a jobboldal­ról közvetetten segítette a két baloldali párt hatalmon maradását. A költségve­tési hiány 2006 első három hónapjában nem azért ugrott a tervezettnek a dup­lájára, mert a kormány „hangulatjavító” intézkedéseket hozott volna a választá­sok előtt (ezek jószerével csak ígéretek), hanem jórészt a klientúra étvágyának csillapítása miatt. Következtetés Az őt a hatalomban megtartó klientú­rájának foglyaként az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció aligha lesz képes úr­rá lenni a pénzügyi, és az ebből követ­kező gazdasági nehézségeken. A kor­mányzati apparátus „átállítása” pénz­kifizető központtá és a kormányzati te­vékenységek gazdasági szférába tör­ténő „kiszervezésének” irányítójává ugyancsak kevés reményre ad okot a kormányzás működésének helyreállí­tását illetően. Az Európai Unió tagja­ként Magyarországra hámló kötelezett­ségek teljesítésének elmaradása sem lesz sokáig áthidalható ügyes kommu­nikációs fogások segítségével. A pót­lólagos legitimitást a nemzetközi szín­téren kereső kommunista utódpárt, az MSZP alkalmazkodóbb, „kezesebb” partner az európai uniós szervek és tag­államok, valamint a multinacionális vállalatok számára, mint a nemzeti ér­dekek mellett határozottabban kiálló, „kellemetlen” Fidesz. De a rossz kormányzás minden bi­zonnyal lerombolja az európai uniós együttműködés feltételeit Magyaror­szágon, és kedvezőtlen körülményeket teremt mindenfajta gazdasági tevé­kenység számára is. Tekintettel a ne­héz helyzetre nem kizárt, hogy a most megalakuló kormány a rendszerváltás óta először nem tudja kitölteni a négy éves mandátumát. Ezért ma Magyar­­országon az egyik legfontosabb kérdés az, hogy a választásokon vesztes Fi­deszt a csalódottság ellenére sikerül-e megfelelő szervezettségi szinten to­vább működtetni. (Nemzeti Hírháló) Fel a fejjel! Dávid Ibolya pálfordulása nagyjából el is döntötte a második forduló végkime­netelét. Miközben az MDF-es elnök asszony az elmúlt két hétben megállás nélkül acsarkodott Orbán Viktor és a Fidesz ellen, a választókat arra sem ér­demesítette, hogy megismertesse ve­lük: miféle új konzervatív értékrendre akarja zsebpártocskáját felépíteni. Az egyre indulatosabbá váló elnök asszony nagy általánosságokban szó­nokolt a jobboldali politikáról, a konk­rétumokról csupa liberális közhelyeket sütött el. Aki ugyanis a multik felma­­gasztalásával próbál új híveket szerezni a nemzeti oldal számára, az nincs tisz­tában a jobboldali értékrenddel, össze­keveri a szocialista és a liberális esz­méket, egyféle megfoghatatlan egyve­leget gyúrva egy virtuális jobboldal számára. Bizonyosra vehető, hogy az MDF elnökének a második fordulót megelőző durva színjátéka sok jobbol­dali szavazót zavart meg. A jobboldal egyéb hibái mellett ennek tulajdonít­ható a csúfos végkifejlet, a nemzeti ol­dalnak a 2002-es választásinál is gyen­gébb szereplése. Az eredmények láttán azonban semmiképpen sem szabad összetör­nünk: ne hagyjuk, hogy eluralkodjék felettünk a kétségbeesés. Ha jobban belegondolunk, az elmúlt négy hét során ismét nagyszerű teljesítmény volt a nemzeti oldalon állók össze­fogása: ne feledjük, hogy a Fidesz végül is egyetlen képviselői mandá­tumot sem veszített 2002-höz viszo­nyítva. A jobboldalnak tehát még mindig óriási tartalékai vannak, ezen kívül föl kell térképeznie a parlamen­ten kívüli politikai utakat. A demok­ráciának számos olyan eszköze van, amely akkor is alkalmazható, ha a hagyományos eljárások végleg fel­mondják a szolgálatot. Hiba lenne azt gondolni, hogy a nemzeti oldal most száműzetésre kényszerül. Meggyőződésem, hogy Orbán Vikto­­rék rövid idő alatt talpra állnak a jobboldal mai vereségéből. Megható volt látni a választások második fordulójának estéjén a Szent­­háromság térre összegyűlt rengeteg fi­atalt, láttuk arcukon az értetlenkedés jeleit, de ezekről az arcokról azt is le­olvashattuk, hogy a tábor nagyon ha­tározott. E fiatalok számára a válasz­tásoktól függetlenül a jövő igenis el­kezdődött. Ok alkotják azt a fiatal ma­gyar nemzedéket, amelyben nem csa­lódtunk, ők elejétől a végéig a legma­gasabb hőfokon izzva kampányoltak a kormányváltás mellett. Becsülettel helytálltak. Jó volt látni határon innen és túl, hogy él még a magyar, vannak közös álmaink, közös terveink, közös nem­zetstratégiánk arra az időre, amikor vé­gül is meg fogjuk nyerni közösen a vá­lasztásokat. Az összetartozás lángját kell tovább ápolnunk, bárhol éljünk is a világon: ne engedjünk a kísértésnek, a hazugságnak, a megtévesztők, a meg­osztok politikájának. Fájdalmasan kell megtapasztal­nunk, hogy az országrombolás min­den időben könnyebb volt az ország­építésnél. Magyarország, a magyar nép példája mégis azt bizonyítja, hogy a történelem folyamán az építők min­dig erősebbnek bizonyultak a rombo­lóknál, a kishitűeknél, a megalkuvók­nál. Nincs ez ma sem másként. (Erdélyi Napló) Belföldi előfizetés lapunkra rózsaszín utalvánnyal az alábbi címre: Nyugati Magyarság 1022 Budapest, Bimbó út 53. fsz. 2. Egy évre 2500 Ft

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom