Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-02-01 / 2. szám

4. oldal

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

2006. február

Kiszolgáltatott vállalkozó - túlméretezett, telhetetlen állam

Mint cseppben a tenger - bécsi szeletben a rendszer

(folytatás a 3. oldalról)

Megtermeli a megélhetéséhez szükséges anyagiakat, sőt jövedelme tetemes részét közteher formájában befizeti az államnak különböző közfeladatok ellátására. A másik jellemzője, hogy élőmunka-igényes tevékenységet végez, tehát foglalkoztat. Olyanokat, akik egyébként munkanélküliek lennének. S ez a szerepe a közeljövőben még tovább erősödik, hisz fölméréseink szerint várható, hogy a 250 fő fölötti munkaerőt foglalkoztató cégek csökkentik a foglalkoztatottak számát. A magyar gazdaság kitörési pontja tehát az, hogy direkt és indirekt eszközökkel, összehangolt módon erősíteni kell a kis- és középvállalkozói szektort. Mindenütt a világon ez történik.

Magyarországon 840 ezer bejegyzett vállalkozás van, tételezzük fel, hogy csak egyharmada vagy egynegyede fel tudna venni legalább még egy embert - abban a pillanatban egészen más lenne a munkaerő-piaci helyzet.

Új - nevezzük így - neokonzervatív gazdaságpolitikára volna tehát szükség, amely az ország belső erőforrásaira és a belső fogyasztására épít, de ugyanakkor exportorientált is. Nem könnyű a kettőt összehangolni, de nem is lehetetlen. A magyar gazdaság növekedésének kb. 40 %-a belső fogyasztásból jön, 60 %-a exportorientációból. Ha csak az egyikre építek, lemondok a másik „motorról”. Az okos gazdaságpolitika tehát megpróbálja mindekét erőforrást teljes erővel érvényre juttatni.- Aki mindezt - a tőkeszegénység kínjait és következményeit, a magas adókat és járulékokat, az egyenlőtlen piaci verseny- és pályázati feltételeket, a körbetartozást, és a többit, amiről itt nem szóltunk - túléli, az viharedzett magyar vállalkozóként folytathatja útját a gyakran változó törvények és előírások Szküllái és Kharübdiszei között, az APEH vigyázó tekintetétől kísérve, aki meg nem, az elmerül a habokban és csődöt jelent. Elérkeztünk a vállalkozói élet utolsó stációjához, a csődhöz, illetve a felszámoláshoz.

Falvainkban az iskolákat bezárják, a templomok pedig már sok helyen lélek nélkül maradtak. Az erőltetett szocialista nagyipar arra kényszerítette az embereket, hogy a városokba tóduljanak, elidegenedve egymástól és a természettől. Akik nem bírták ezt az elszigeteltséget, és tehették, felszámolták panellakásaikat, és visszamentek a gyökereikhez, falura.

Az utóbbi évtizedekben nagyon megváltozott a falvak szerepe. A megtartó közösség, az együtt munkálkodás, esetleg a több generációs családoknak az együtt élése ma már nemcsak a városokban, hanem akár egy ilyen agglomerációs településen is másként alakul, és az utóbbi években a gazdálkodóknak, a földből élőknek is nagyon nehéz sora van. Győri-Nagy Sándor kultúr-ökológustól kérdezzük: mit lehetne tenni

(folytatás az E oldalról)

A kereszténység kiiktatása - lásd a közelmúltból az Eu-alkotmányt -, az egyház, a történelmi egyházak üldözése közel hatvan éve változatlanul tart.

Csak a módszer változott, s hogy milyen változatosan, azt a „rendszerváltás” éveiben is megtapasztalhattuk. A politikai, gazdasági nyomásgyakorlás mellett versben, prózában, tévéfilmeken kövemek el arra igencsak alkalmas elkárhozottak hitéleti provokációkat, kipróbálván meddig tágul egy keresztény nép tűréshatára. Sajnos, úgy tűnik határtalanul.

Néhány évvel ezelőtt egy költőnek kikiáltott kreatúra írt egy gusztustalan, saját szexuális zavarairól is árulkodó klapanciát a Szent családról, mely szerint, míg József a korcsmában mulat, a feleségét a mi szent Máriánk Isten bevonásával „zakatol”. A verset leközölték, tehát engedték, nem volt ellenállás. Aztán jött valaki és rádión keresztül közölte az ország nyilvánosságával: szíve szerint az összes keresz- A csődnek és felszámolásnak még nincs kultúrája nálunk. A fejlett gazdaságokban ez majdhogynem tanulási folyamatként épül be a vállalkozások életébe - az igazság persze az, hogy más körülmények között. Ott, ha kiderül, hogy egy cég nem finanszírozható, nem működtethető, akkor felhagy az addigi tevékenységével, és nem halmoz fel veszteségeket, nem vesz fel olyan kölcsönöket, amelyeket aztán nem tud kifizetni. A másik, amit ezzel kapcsolatban el kell mondanom: a csődök számának növekedése nem feltétlenül megbízható mutatója a gazdaság állapotának. Hiszen a vállalkozások döntő hányada mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a csődöt. Mi tehát csak a jéghegy csúcsát látjuk, a valóságban sokkal több kis cég szünteti meg a tevékenységét, mint amiről tudunk. Felméréseink szerint a következő 5 évben a magyar vállalkozások egyharmada - tehát kétszázezernél több - fogja olyan mértékben megváltoztatni a tevékenységét, hogy az fölér egy megszűnéssel. Ez, ebben a globalizációs folyamatban, amelyben vagyunk, természetes folyamat. A kérdés az - és ez a gazdaságpolitika felelőssége -, hogy mennyire fájdalmas folyamat ez a társadalom egészének szempontjából. Az, hogy én mint vállalkozó versenyképes vagyok-e, elsődlegesen a magam felelőssége, az pedig, hogy az állam megtegyen mindent, hogy engem helyzetbe hozzon - az a gazdaságpolitika felelőssége.- Még egy utolsó kérdés, ha megengedi, Elnök úr. Öntől mint kamarai elnöktől nem kérhetek olyat, hogy állást foglaljon valamelyik párt gazdasági programja mellett vagy ellen. Arra azonban, mint szakembert, felkérném, hogy ismertessen - legalább nagy vonalakban - egy olyan fejlesztési irányvonalat, amelynek eredménye az lenne, hogy egy rendkívüli munkabírású, az országépítésben és életszínvonal-emelésben mindig óriási szerepet vállaló réteg, a tisztességes vállalkozók rétege könnyebben boldoguljon.

azért, hogy a falvaknak a közösségteremtő feladata megmaradjon?- A falu nélkül nem fog talpon maradni egyetlen ország sem, ezt egész határozottan kijelentem. Hogyha sikerülne mindenkit panelekbe telepíteni egy országban, akkor az az ország elveszítené a tájérzékét, elveszítené a hazaérzékét. Lehet hazamenni elvileg egy panelházba is, én is éltem panelben, ezért mondom, de az csak lakás. Az otthonhoz, a házhoz hozzá tartozik egy mindenség-szelet, a mindenség-szelet az egy földdarab, a növények, az állatok, amelyekért csak én felelek, és természetesen hozzátartozik egy végtelenség-szelet. Ha fölnézek az égre, ott vannak a csillagok, az enyéim is, ott van a Nap, ott van a Hold, az enyém is, de úgy az enyém, hogy mindenkié. Ebben a mindenség-szeletben, itt a Földön, van egy olyan szelet,

Karácsonytól

húsvétig

tényt kiirtaná. Az ellene fellépőket kiközösítette a művész társadalom hasonszőrű kisebbsége. Tehette, mert a nagy többség hallgatott, hallgat ma is.

Sőt, takarosán igazodik. Igazolódik. Legújabban Mária, Magyarország szent királynéja egy tévéfilmben nem Istennek, hanem éppen a vatikáni svájci gárdistáknak szerez testi örömet. És mindenki lesunyja a szemét és mindenki hallgat, és karácsonyozik.

Miért, hogy nálunk mindig, nappal és éjszaka egy végiében háromszor szól a kakas?

És milyen orcátlanság és hatalmi abszurd arrogancia, hogy a mostani politika, miközben folytonosan támadja - mert létében akarja ellehetetleníteni -, az egyházat, még önvédelmi jogától, a hívők megóvásának jogától is megfosztaná, és „objektivitást” követel tőle.- Először is: újra kell gondolni az állam feladatait. Meg kell szabadulni azoktól, amelyek szükségtelenek. Értelemszerűen attól a hivatalnokseregtől is, amely nem érdemi munkát végez. Ez a vállalkozók szempontjából nyilván tehercsökkenést jelent majd, kevesebb bürokratikus akadályt. Ez az önkormányzati struktúrákra és valamennyi háttérintézményre is vonatkozik. A másik: olyan programokat kell beindítani a képzésben, amelyek gazdaságközeli munkaerőt képeznek. Ideértve a felsőoktatást, a szakképzést és a felnőttképzést, tehát a munkaerő átképzését is. Harmadszor: olyan KKV programokra lenne szükség, amelyek előnybe hozzák a hazai kis- és középvállalkozókat, a közbeszerzéstől kezdve a forráshoz jutáson át a piacra jutásig bezárólag. Negyedszer: termékbe beépíthető kutatásfejlesztést kell ösztönöznünk. Ötödször: oly módon kell alkalmaznunk az EU-s szabályzókat, hogy azzal ne rontsuk a magyar vállalkozók versenyképességét.

Ki kell alakítanunk egy reális jövőképet a gazdaságban: tisztában kell lennünk azzal, milyen szellemi, földrajzi vagy fizikai erőforrásokkal rendelkezünk, s ezekre alapozva olyan gazdaságfejlesztési programot kell kidolgoznunk, amelybe beépülhetnek a kis- és középvállalkozások is. Mondok egy példát: szépen felújítottuk a gyógyfürdőinket országszerte. A következő lépés legyen az, hogy felújítjuk a szállodákat és megnöveljük a számukat. Ha ez megvan, növeljük meg a vendéglátóhelyek számát. Közben győzzük meg Európát, hogy jöjjön ide gyógykezelésre, testi-lelki felüdülésre. Üljünk le az egészségügy finanszírozóival, hogy nem pénzelnének-e itt egy gyógyulási folyamatot. Ha igen, akkor orvosokat, masszőröket és szakosított egészségügyi személyzetet kell képeznünk e faladatok ellátására. Végül csatlakoztassunk az egészhez olyan kulturális és szórakoztató programokat, amelyek tartalmasabbá, vonzóbbá teszik az itttartózkodást. Egyszóval igyekezzünk komplex módon kihasználni minden erőforrásunkat.

amiért csak én tudok felelni, a szomszédom nem, mert neki is van egy kiutalt táj-szelete, egy kiutalt éden-szelete, azért neki kell felelnie. De ha nem engedjük vissza az embereket a tájba, hanem megtervezünk neki egy világot, abból nem lesz élet. Akkor betlehemezhetünk is akár, emlékezhetünk arra, hogy valamikor, valaki megszületett, de hát az a Jézus nevű valaki azért született meg, hogy az isteni üzenetet ember formában, érhetően elmondja nekünk, hogy vállalnunk kell szenvedést a másik emberért, vállalnunk kell az állatért, a növényért, magyarán azért az édenért, amelybe bele vagyunk téve. A falut életben kell hagyni. Az ember, dolgozhat akár számítógép gyárban is, de legyen otthon ebben az Edenben, mert különben nem tudja, hogy hol van otthon a világban.

(MNO)

Magyarán, maradjon békességben, mint békepapjai máig kiheverhetetlen kollaboráns regnálása idején. Akik nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a család, amely szent, nemzetmegtartó erő, többnyire szétzülljön, ne tudja magát átmenteni. Az elemi összetartozás megjelenítőjeként, olyan tisztaságban, amilyenre például Petras Mária kötelez láttatóerejűen híres kerámiáival.

És mily szomorú tudomásul venni, hogy a harmadik évezred állítólag egy új időszámítás kezdetén időszerűbb, mint valaha a Reményik Sándor által megfogalmazott parancs, feladat - már önazonosságunk védelme érdekében is -, hogy „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”

Advent az átélt várakozás, karácsony a beteljesült ígéret és húsvét közt sűrítve lepereg előttünk az emberiség szellemiségtörténete. A Megváltót a megváltandók kivégzik. De nem a reményt. Mert karácsony nélkül nincs jövő, húsvét, új esély, hogy a magyarság feltámad és végre magára talál. Úgy legyen.

A városi ember tizenegy hónapot dolgozik keményen, hogy a tizenkettediket nyugodt, kellemes körülmények között tölthesse el pihenéssel, családjával együtt. Nekem mint vidéki panziótulajdonosnak, vendéglősnek az a dolgom, hogy meggyőzzem őt, vidékre, falura jöjjön nyaralni, mert itt természetközeli környezetben, civilizált körülmények között, egészséges táplálékot fogyasztva, elviselhető áron tud igazán pihenni, feltöltődni. Vegyük sorra: természetközeli környezetben. Csak kilép az udvarra, ott kapirgál a baromfi, futkároz a kutya, macska, a karámban ott a tehén - s nem akármilyen, hanem ősi magyar szürkemarha -, az ólban ott a sok disznó - ez is ősi fajta: mangalica. Van ahol ló is van a háznál, lovagolni is lehet. De aki nem lovagol, az túrázik egy jót a közeli erdőkben, kirándul a hegyekbe, vagy ha azt sem, csak sétál egyet a határban, magába szívja a föld, a mezei virágok, az érő gyümölcs illatát...

A második: civilizált körülmények között. Rám, mint panziótulajdonosra ugyanolyan szigorú Eu-s szabályok és előírások vonatkoznak, mint bármelyik osztrák vagy német panziósra, arról nem beszélve, hogy egyszer s mindenkorra eljátszanám a vendég bizalmát, ha nem ugyanazt a kényelmet, tisztaságot nyújtanám neki, mint amit a határon túl megkap a pénzéért.

Tovább: egészséges táplálékot fogyasztva. Mit mondjak: ott voltunk abban az élőláncban január 28-án, amely körülfogta az Parlament épületét a génmanipulált élelmiszerek ellen tiltakozva, s ott leszünk február 19-én Budapesten, a TF-en, ahol az egészséges magyar élelmiszerről lesz szó. Nem hagyhatjuk, egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy zöldutat kapjanak nálunk sem a génmanipuláció mint módszer, sem az így előállított termékek. S nemcsak azért, mert nyilvánvaló, hogy károsak az egészségünkre, hanem azért is, mert ha hagyjuk magunkat belesodortatni egy ilyen manipulált világba, lemondunk fennmaradásunk zálogáról, arról, hogy a laboratóriumokban „termett”, uniformizált ízű tömegcikkek áradatával szemben mi igenis tiszta és jóízű élelmiszert tudunk és akarunk előállítani.

A magam példájából indulok ki, és abból, az alapelvből, amit nagyon szeretnénk már idehaza is érvényesíteni végre, hogy a magamfajta vállalkozó ne csupán a nyersanyagot állítsa elő, hanem igyekezzen részt vállalni a feldolgozásból is, és inkább kész terméket értékesítsen a piacon. Van egy kis földem: ott megterem, ami a jószágnak kell. Az udvaromon felnő az állat - magyar állatfajokkal foglalkozom - úgyszólván ősi, természetes körülmények között. A következő lépés az lesz, hogy - ha az egészségügyi hatóságok is úgy akarják -, csinálok egy kis feldolgozó üzemet, itt feldolgozom, az éttermemben pedig feltálalom a húst. A nyersanyag mindössze ötszáz métert „utazik” a fogyasztóig, nincsenek csomagolási, szállítási költségeim, nincs közvetítő, aki rárakja a végtermék árára a maga nagy- és kiskereskedelmi hasznát, nincs fölösleges adminisztráció,

A magyar gazdaság nem volt képes az Európai Unióban kirívóan magas inaktivitási ráta csökkentésére ill. a foglalkoztatási szint emelésére, a 2003-2005 közötti 3- 4%-os GDP növekedés ellenére sem. A magyar gazdasági növekedés szerkezetet elsősorban a foglalkoztatási és aktivitási szint alakulása tükrözi. Jelenleg a gazdasági növekedés döntő részben a külföldi multinacionális cégek többletexportjából ered, ahol a többletexportot lényegében nem kíséri többlet-foglalkoztatás, így nem javul a magyar gazdaságban az aktivitási/ inaktivitási arány és nem növekszik a foglalkoztatás szintje. Az aktívak száma 4.100.000 körül megállt, míg a foglalkoztatottak száma 3.900.000 fős szint körüli kismértékű ingadozást mutat. Az EU 25 tagállama közül Magyarország kirívóan rossz aktivitási rátával bír és az 57%-os

ugyanakkor helyben adok munkát állatgondozónak, hentesnek, szakácsnak, pincérnek... A termelői, szolgáltatói lánc minden résztvevője jól jár, a vendég pedig elégedett, hisz tiszta és ellenőrzött húsból jóízű marhapörköltet kap ebédre vagy vacsorára.

És ez nemcsak a vendéglátásra érvényes, hanem más vállalkozásokra is a gyümölcs- és zöldségtermesztéstől kezdve a borászatig. Tiszta környezetben egészséges mezőgazdaság, helyben kiépített sok-sok kis feldolgozóüzemben előállított egészséges élelmiszeripari végtermék - ez a mi kitörési lehetőségünk, és akkor nem kell bezárni a falusi iskolát, postát, nem néptelenednek el a falvak. Mindeközben az ország, az állam is jól jár, mert nem vittük külföldre a pénz, helyben teremtettünk munkahelyet, s az így képzett jövedelem adójából és az egyéb járulékokból jelentős bevételre tett szert.

A modell „ki van találva”, javában működik Németországban, Ausztriában. Úgy látszik tőlünk nyugatabbra már rájöttek, hogy a globalizációnak nemcsak előnyei vannak, hanem hátrányai is, s a hátrányból is megpróbálnak előnyt kovácsolni.

A végére hagytam az ár kérdését. Hogy szakmába vágó példával éljek, vegyünk egy adag bécsi szeletet. Ha egy osztrák kollegával hasonlítom össze az áraimat, a következőt látom. A nyersanyag - hús, tojás, olaj, zsemlemorzsa - ára nagyjából azonos, ami első hallásra nyilván eléggé meglepő, hisz fentebb már vázoltam, hogy mi minden nem terheli az én húsom árát, úgy illenék hát, hogy az enyém jóval olcsóbb legyen. Sajnos nem így van. Az unióhoz való csatlakozásunk egy sor fogyasztó-, egészség-, munka- és tűzvédelmi stb. beruházást követelt meg tőlünk, s miután mi többnyire tőkeszegény kisvállalkozók vagyunk, ezeket csak hitelekből tudtuk megoldani. A hitelek kamatai pedig nálunk jóval magasabbak, mint bárhol Európában - ilyenformán természetesen jócskán megdrágítják a nyersanyagomat. De ez nem minden: az új előírásoknak való megfelelés érdekében jóformán minden területen külön szakembert kell fizetnem. A szigorú előírások ugyanis egyformán vonatkoznak kis és nagy egységre, márpedig nekem, a kisvállalkozónak nyilván nehezebb kitermelnem a szakértői díjat, mint egy több száz embert foglalkoztató üzemnek. És akkor a különféle adókról és járulékokról még nem is beszéltem.

Térjünk vissza a bécsi szelethez! Az előállításához két további dologra van szükség: energiára és emberi munkaerőre. Nos, az energia ára nagyjából szintén azonos, s egyedül a humán erőforrás az, ami az osztrák kollegának jóval többe kerül, mint nekem. És most jön a poén: az ő étlapján a bécsi szelet mellett háromszor akkora összeg áll, mint az enyémen.

Mint cseppben a tenger, a bécsi szeletben is benne van az egész gazdaságpolitikánk, az egész adó- és járulékrendszerünk, s az is, hogyan próbál meg ilyen körülmények között talpon maradni a magyar kisvállalkozó.

Oláh Ferenc - panziótulajdonos

foglalkoztatási ráta is mintegy 8-10 %-kal alacsonyabb az EU-15-ök foglalkoztatási szintjénél. Mindez azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés magas tőkeigénynyel, de alacsony munkaerőigénnyel megy végbe. Ez a növekedés szerkezetéből adódik, amelyben az export és az eszközigényes autópálya építés a döntő forrás. A magyar kisvállalkozások teljesítményüket és beruházásaikat a GDP növekedési ütemnél lényegesen kisebb mértékben bővítik, egyes szektorokban a beruházások kifejezetten csökkennek. A magyar gazdaság rossz pályán van, mert egyre jobban eltér egymástól a GDP és a GNP növekedési üteme: utóbbi az előbbinek már alig a felét éri el.

A gyorsabb felzárkózáshoz a mostaninál sokkal kedvezőbb növekedési szerkezetre van szükség.

A falut életben kell hagyni!

Egy helyben toporogunk