Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)
2006-03-01 / 3. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. cnoamgjaffBamg GOq® ° CBorogFCDDS c£] ° GD cg cg B (U ® dp G XXIII. évf., 3. szám, 2006. március A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 260.- Ft - $ 4.50 C ' A A Magyar Királyi Szent László Lovagrend hivatalos levele dr. Sólyom László köztársasági elnökhöz Excellenciás Elnök Úr! Kérem, fogadja nagyrabecsülésünket és őszinte jókívánságainkat. A Magyar Királyi Szent László Lovagrend tisztikara megnyugvással fogadta Elnök Úrnak a civil szervezetek fontosságára figyelmeztető kijelentéseit. (...) Több mint 20 éves, a hivatalos diplomáciától független „civil diplomáciai” munkánk tapasztalataiból ugyanakkor igazoltnak látjuk azt a tényt is, hogy a politikai közhatalom egyre inkább csak egy virtuális Magyarországot testesít meg, míg a civil szféra a reális, vagyis a tényleges Magyarország szándékait és törekvéseit fejezi ki a maga autonóm tetteivel a gyakorlati élet és a valóságos nemzetvédelem, valamint a nemzetpolitika szinte minden területén. Ez a tudathasadásos közállapot - a civil diplomácia tapasztalatai szerint - társadalmi robbanás nélkül hosszabb ideig már nem tartható fenn. Nincs még egy olyan országa Európának, ahol a közhatalom szereplői olyan nyílt támadást merészelnének indítani az országalapító nép ellen, mint nálunk, vagyis minden és mindenki ellen, aki hitében, erkölcsében, jelképeiben és törekvéseiben eredendően és tisztességesen keresztény és magyar. Tűrhetetlen, hogy a magyarságot, mint gazda-nemzetet a legbensőségesebb ünnepei idején is erkölcstelenül provokáló támadások kitalálói és elkövetői - köztársasági elnöki rosszallás hiányában - még megerősítettnek is érezzék magukat. Felkérjük ezért Elnök Urat, hogy a köztársasági elnöki intézmény nemzetvédő tekintélyét latba vetve nyilvánosan szálljon szembe minden olyan megnyilvánulással, amely az országalapító magyar nép békéjét, legbensőségesebb tradicionális érzéseit és jelképeit alantas eszközökkel folyvást támadja. Nem szükséges itt felsorolni azokat a köztudott tényeket, amelyek a társadalmi indulatokat ezen intemacionalistaanarchista-nihilista csoport részéről mára a robbanásig fokozták. E csoport „trónfosztása” az élhető és békés Magyarország legfőbb előfeltétele. Reméljük, hogy e közakaratot is kifejező figyelem-felhívásunkkal Excellenciád felelősségteljes munkáját (...) következetes rendi tevékenységünkkel mi is támogathatjuk. Ha mindez elmarad, akkor a magyar nemzet számára nem marad más eszköz, mint az 1222. évi Aranybullával szentesített nemzeti ellenállás és annak feltartóztathatatlan és káros következménye az „ököljog”! Lovagi tisztelettel és nagyrabecsüléssel Budapest, 2006. január hó 7-én, Attila napján. Dr. Nagy László Rendi kormányzó \_________________________/ Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Még 2004 nyarán, az Európai Unió parlamenti képviselőinek választása idején történt, hogy dudálástól hangos autós tüntetést tartottak a fővárosi utak elhanyagolt állapota miatt. Merthogy lépten-nyomon gödrök, kátyúk sokasága tette - és teszi azóta is - veszélyessé a közlekedést. A tüntetők személy szerint is bírálták a főpolgármestert - aki a szabaddemokraták jelöltjeként épp akkortájt került az uniós képviselők listájára, és aki - a tüntetők véleménye szerint - érdemtelen az uniós képviselői tisztségre, hisz még a főpolgármesteri kötelezettségeit sem tudja teljesíteni, és elszabotálja a közutak rendben tartását. Mit tett erre a főpolgármester? O is csatlakozott a tüntetőkhöz, és határozott elöljáróhoz méltóan erőteljesen dudálni kezdett az utak tűrhetetlen állapota miatt! Mintha semmi köze nem lenne a tengely- és nyaktörő ittak állapotához! A főpolgármester alkalmatlanságát leplező szociálliberális sajtó lelkesen helyeselte a főpolgármester tüntetési színjátékát, aki a főváros pénztelenségéért a már közel két és fél évvel korábban leköszönt polgári kormányt hibáztatta. Természetesen ugyanez a sajtó leszedi a keresztvizet a nem kormánypárti polgármesterekről, ha netán gyakori az úthiba a településükön. Nos, ennek az eseménynek a szellemisége köszön vissza a mostani választási hadjáratban is. Február utolsó napjaiban a miniszterelnök durcásan kijelentette, hogy nem megy el az esztergomi Suzuki gyárnak egy új autómodellt felavató ünnepségére, mert így kívánja kifejezésre juttatni nemtetszését a Munka Törvénykönyvét sorozatosan sértő munkáltatói gyakorlat ellen. A kormány amúgy képviseltette magát egy miniszter révén az ünnepségen - olyan nagyon mély tehát nem lehetett a miniszterelnök felháborodása. Gyurcsány úgy tett, mintha nem ő lenne a törvényesség fenntartásáért felelős kormány vezetője, mintha nem ő irányítaná azt a kormányt, amelynek a munkaügyi ellenőrei zöld gallyakkal álcázva állnak lesben, hogy fülön csípjenek egy-egy feketén dolgozó szőlőmunkást, keményen büntetik a hazai kisvállalkozókat - ugyanakkor mit sem tesznek a multinacionális nagyvállalatok törvényellenesen elrendelt túlórái, vagy törvényeket sértő elbocsátási gyakorlata ellen. Ezzel az erővel a miniszterelnök akár együtt dudálhatott volna a jogsértések ellen tiltakozó és ezért elbocsátott szakszervezeti vezetővel a gyár bejárata előtt - mint bármely más áldozat. Csakhogy a miniszterelnök ebben az ügyben sem áldozat, hanem tettestárs! Hiába dicsérte a szociálliberális sajtó „munkáspártiságáért” - valójában elárulta a dolgozók elemi érdekeit, és semmi olyat nem tett, amivel érdemben védte volna az állásukat féltő kiszolgáltatottakat. Nem rendelte el az eset kivizsgálását - ami kötelessége lett volna, nem büntetett, nem záratott be egyetlen műhelyt, telephelyet, vagy raktárt sem! Eljátszotta a kívülálló szerepét - mint a főpolgármester 2004-ben -, a sminkelést meg a lakáj-sajtóra bízta. A tapasztalatok szerint, sajnos, nem is eredménytelenek ezek a primitív választási praktikák, hisz az erős szociálliberális sajtómonopóliumra és véleménydiktatúrára támaszkodhatnak. Ilyen háttérrel szinte bármit lehet ígérni, bármilyen valótlanságot lehet állítani - és a kormánypártok élnek is ezzel a lehetőséggel. Szorgalmas politológusok adatai szerint a 2002. évi választások idején a mai kormánypártok vaskos választási programjai 619 máig megvalósulatlan ígéretet tartalmaztak, míg a megvalósultaké elenyészően kevés. A szocialista párt taktikája az, hogy újabb ígéret-kötegekkel kápráztassa el a választókat, és egy ehhez hasonlóan részletes választási programot kémek számon az ellenzéki pártoktól. Mivel az ellenzék politikai felfogásától idegen a felelőtlen ígérgetés, értelemszerűen csak vesztesek lehetnek egy ilyen összehasonlításban. Erőfeszítéseik arra irányulnak, hogy a korábbi választási ígéretek megvalósulásáról vitatkozzanak - erre viszont a kormánypártok nem hajlandók, mert szerintük a választás a jövőről szól, és nem a „múltba Tévedésről”. Mivel a nyomtatott és elektronikus média döntő hányada a kormánypártok befolyása alatt áll, ma azt harsogják szinte minden választási hírben, hogy az ellenzék „megfutamodik” a kormánypárti jelöltek kihívásai elől, mert program hiányában nem tud miről vitatkozni. Ez természetesen nem igaz, hiszen valamennyi ellenzéki pártnak megvan a maga - ha nem is Raffai Kinga: Hitem szerint, 1848 több száz oldalon át részletezett - programja. A legnagyobb ellenzéki párt nyolc témakörben nyolc minisztert hívott ki vitára - akik a részletes program hiányára hivatkozva visszautasították a kihívást. A taktikai harc még folyik, és csak remélni lehet, hogy az ellenzék érvényesíteni tudja szándékát, azt, hogy ne csak programokról rendezzenek a televíziós adók nyilvánossága előtt vitákat, hanem az előző választás ígéreteinek a megvalósulásáról is. Sajnos, egy másik fontos választási kérdésben az ellenzék engedett, beleegyezett abba, hogy a két legnagyobb párt miniszterelnök-jelöltje április 5-én vitatkozzon egymással a közszolgálati televízió adásában. Eredetileg az ellenzék április 7-ét javasolta a vita időpontjául, a kampánycsend előtti nap estéjét. Magyarországon ugyanis a választások napja, az április 9-e előtti napon már nem lehet agitálni, nem lehet a tömegtájékoztatásban, vagy nyilvános helyen választási vitákat, hírelemzéseket rendezni, azaz kampánycsend lesz. A kampánycsend előtti nap estéjéhez azért kellett volna ragaszkodnia az ellenzéknek, mert a tömegtájékoztatás 75-80 százalékát posztkommunista vezetők irányítják, és nem lett volna szabad időt hagyni nekik arra, hogy szokásuk szerint, féloldalasán értékeljék a vitát, és részrehajló módon elemezzék a szembenálló felek érveit. Az lett volna a legszerencsésebb, ha a választópolgárok minden befolyásolástól mentesen, maguk vonják le a legerősebb két jelölt közötti vitából adódó következtetéseiket. Erre csak akkor lett volna esély, ha a vitát követő kampánycsend miatt nem működhetne a túlerőben lévő szociálliberális propagandagépezet. (folytatás a 6. oldalon) DÖBRENTEI KORNÉL Ne csak vakulj, tanulj is magyar! Végül is előnyben volnánk, azokkal szemben is, akik a demokrácia, avagy a szólásszabadság nevében rendre oktatnak minket. Merthogy 1557-ben, Európában elsőként, kimondottuk a vallásszabadságot a tordai országgyűlésen. A különféle keresztény irányzatokon túl, tulajdonképpen kijelentettük, hogy bár egy az Isten, neveztessék akár Allahnak, lahvénak vagy Devlának - netán kimondhatatlannak - csak a hozzávezető ösvények különbözőek, és ez nem oszthatja meg az emberiséget. Lelkileg hatalmas, önmagában bízó nép gondolata ez. Nem kéne, nem volna szabad elfelejteni, hogy mi valamikor - eme erkölcsi magasságból már csak lezüllesztettek minket - többet tudtunk az etikus demokráciáról, mint a mostani kirablott és kirabló nyugati, elpogányosodott, haszonelvű demokráciák. Még akkor is, ha történelmi csatáink folyamán gyakran kiáltottuk - tehettük, hiszen Szent István által Boldogasszony anyánk oltalmába ajánlottan, megmaradásunk érdekében kiálthattuk - Jézus segíts! Kérve, hogy áldassanak meg a magyar fegyverek az igazság védelmében. Mert történelmünk folyamán azért csak kiderült, ha máskor nem, hát napjainkban, hogy a magyarságnak is lehet, nemhogy lehet, de van is történelmi igazsága. És itt nemcsak a trianoni diktátumra gondolok. Volt is, van is más is. De az is tény - akár ellenünkben is -, hogy mások más nevű istenhez fohászkodtak: áldja meg a fegyvereiket. Ebben eredendően hasonlók vagyunk. Amiben nem, az az isteni parancsolatok megőrzése. Mert akadnak népek, amelyek az emberi-isteni értékek mellett kitartanak konokul, s tán éppen ezért nem tűntek még el a föld színéről, ezért nem lehetett leigázni őket, megtörni, egymás ellen kijátszani. Hiszen kiderült a történelmi folyamatokból, hogy aki nem adja fel az eredendő erkölcsi értékeket, kapaszkodókat, azzal nemigen lehet mit kezdeni, ott megbukik az a demokrácia álorcájában meghirdetett újgyarmatosító kampány, amelynek leplezetlen célja új piacok szerzése a nemzetek önrendelkezésének megszüntetése által. S ez már lélektani háború. Itt válik el, ki a gyenge, s ki az erős. Avagy a bárgyún hiszékeny. Az önfeladó. Mint mi. Nálunk, az idők tanúsága szerint mindennemű blaszfémia büntetlenül elkövethető és rendre el is követtetik. Már a Tilos rádiós provokáció óta is. Legújabban film jelent meg arról, hogy Mária miként részesítette testi örömökben a vatikáni svájci gárdistákat. Volt e film ellen is akár tüntetés? Nem volt. Ezért merik megtenni, meg azért is, hiszen itt, már csak egyedül a Kárpát-medence e szerencsétlen zugában, az igazmondók fejére billogokat lehet sütni, s ezzel a tiltakozóknak végük. E sorok írója is így járt, amikor Szent István hazájában a kereszténység kiirtása ellen protestált. Meghurcolták, rasszistának bélyegezték - alaptalanul -, miközben a magyar nép hallgatott, no és az egyház is. Amelyből máig befolyásos békepapjai, besúgói egy rosszul értelmezett túlélési intézményt konstruáltak, amelybe már Mindszenthy hercegprímás jellemereje nem fért bele, akár egy Paskaival szemben. Mindezt nem lehet olyan egyszerűen lenyelni, mint az ostyát. Akik mindezek tudatában cselekszik meg, váljék egészségükre. Szerintem káros. Mi, magyarok és nemcsak a legutóbbi népszavazáson - az elcsatolt testvéreink kapcsán megrendezett népszavazáson - el-, illetve megbuktunk. Szinte egyedül a világon. Mert rajtunk kívül mindenki más ragaszkodik a saját hitéhez, illetve a megfogalmazott erkölcsi parancsokhoz. Például, mint Afganisztán, Irak vagy Irán, ahol Mohamedre tett minden megjegyzés, főként ha nyegle, halálos bűn. Mint ahogyan testvérárulás az elnyomó idegen hatalmakkal történő kollaborálás is. Ezeket a népeket azért nem sikerült sem meghódítani, sem megvenni - mint a magyarság egy részét -, merthogy nem ismerte el az árulást, tehát a testvér odadobását, mint ahogy a hitük kapaszkodóinak lerombolását sem. Igazuk van! Amerika s a pénz mindenekfölötti hatalmában hívők sokkal előbb buknak meg, mint ők. Mert a véleményük egyértelmű: nincs kettős mérce. Nem lehet - már csak „teremtésileg” sem, a szólásszabadság fals, egyoldalú értelmezésének örve alatt még kevésbé, különbséget tenni például a népirtások között -, mivelhogy a Fentvaló előtt egyenlők vagyunk. És ez a lényeg. Mikor Allah nevében tiltakoznak világszerte, be kell lássuk, az egyenlő elbánás elvéért harcolnak, és ami a fő, hogy meg is merik tenni. Ne csak vakulj, tanulj is magyar! Ugye érted? „Gyáva népnek nincs hazája” - mondja a költő. Mostanában már megint mások helyetted a bátrak, magyar nép. Meddig még? IFJ. FEKETE GYULA
