Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-02-01 / 2. szám

2006. február Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Neves és névtelen hősök, akik mertek tenni a megmaradásért, az elvesztett országrészek visszaszerzéséért. Övék a tisztelet és dicsőség. Mert 1918-ban egy véres háború után jött Trianon, amely1920. június 4- vel a gyász és a megtöretés örökre ki­törölhetetlen fogalmaként ivódott bele a magyar nemzet leikébe, s véget nem érő vesszőfutás kezdetét jelentette e jobb sorsra teremtett népnek. Megtöretőink hatalmas tort ültek felettünk az ország testét zsíros konc­ként széttépő szomszédainkkal, milli­ókat fosztva meg állampolgárságuktól, emberi méltóságuktól, hazájuktól. Az elmúlt több mint 80 év mega­láztatásai, történelemhamisításai, az in­ternacionalizmus jegyében folytatott általános agymosás majdnem tökéle­tes eredménnyel jártak: jóformán tel­jesen megsemmisítették a valós nem­zettudatot az anyaországban. De mint parázs a hamu alatt, izzott a feltámadás reménye és a tenni aka­rás dühe, elsősorban azokban, akiknek bőrére égett a szülőföld elvesztésének fájdalma, a politika tétovaságával és te­hetetlenségével szemben. Bátrak voltak, akik mertek! Róluk azonban nem illett beszélni, vagy ha mégis, csak elítélően, vagy mint a kártékony megszállottakról. Az elmúlt tizenöt évben helytör­téneti és visszaemlékező írásokban meg-megemlítik őket, valós igazság­­tételben azonban nem részesültek, pedig nekik köszönhető többek kö­zött a békediktátum után a hűségvá­rosok és községek országon belüli megmaradása. Ágfalva, Sátoraljaújhely, Sopron! Kik és mik is voltak a sokáig „név­telennek” tartott hősök, a felkelők, a szabadcsapatok, majd végül a Rongyos Gárda? A válasz elejét Bőhm András meg­fogalmazásában adjuk meg az Agfalvi mozaik című művéből. FELKELÉS NYUGAT­­MAGYARORSZÁGON A Trianoni béke 1920. június 4-én el­szakított az országtól nyugaton 4312 négyzetkilométert 340917 lakossal. A terület átadása és átvétele végett Sop­ronba érkezett Hamelin francia, Gor­ton angol és Ferrario olasz tábornok. Az első ülések után közölték, hogy az úgynevezett 8. zónát (amelybe Sop­ron is tartozott) 29-ig el kell hagyni a magyar fegyveres erőknek. Ezt kö­vetően kezdődhet meg a hivatalok, in­tézmények kiürítése. Mivel a két fél bé­kés úton tárgyalásokkal nem találta meg a közös nevezőt, a magyaroknak a terület megmentése érdekében már csak egy eszköz maradt a kezükben: a fegyveres felkelés. 1921. augusztus 21-én az osztrák csendőrség és vámőrség 11 oszlopban átlépte a határt, megkezdte a megszál­lást. Augusztus 28-án az osztrák meg­szállók ismét megindultak és elfoglal­ták Ágfalvát, Brennbergbányát, Som­­falvát és a környező területeket. 1921. augusztus 28-án kezdetét vette a Nyugat-Magyarország felke­lése. Héjjas Iván augusztus 28-án a soproni Károly király laktanya udva­rán - a menekült Selmecbányái főis­kola akkori székhelyén - három cso­portra osztja embereit, és úrnak indítja őket Ágfalva, Lépesfalva és Kismarton irányába. A bal szárny harminc embere a kapott parancs értelmében Bánfalva- Ágfalva felé menetel Francia Kiss Mihállyal az élen. A középső csoport parancsnoka Maderspach Viktor, Er­délyből menekült bányamérnök, tar­talékos huszárkapitány. A jobb szárnyon halad negyven emberével vitéz Kaszala Károly, a vi­lágháború markáns alakja, híres pi­lótája. Az osztrák csendőrök és magyar felkelők között lezajlott rövid tűz­harcnak egy hősi halottja van, a kecs­keméti születésű Baracsi László. (Kecskemét város 1928. szeptember 9-én emlékművet, Sopron város sír­emléket emeltetett tiszteletére.) A le­zajlott ütközet után néhány napos csend következett. A hazáért mindhalálig AZ ÁGFALVI ÜTKÖZET Az osztrákok Sopron környékét ugyan kiürítették, de nagy erőket von­tak össze Ágfalván, amelyeket napról napra gyarapítónak, hogy kellő pilla­natban birtokba vegyék a soproni víz­műveket és a várost megadásra kény­szerítsék. 1921. szeptember 6-án hajnalban Maderspach szolgálaton kívüli száza­dos felderítői pontos ismeretekkel tér­nek vissza az ellenség helyzetéről, ere­jéről, felszereltségéről, tartalékairól. Az erőviszonyok nem kedvezőek, 1:6-hoz, az osztrákok javára, tehát minden egyes felkelőre, a tartalékokat is beszá­mítva, 6 osztrák fegyver jut! Az elszántság magyar részről ren­díthetetlen: „A hazáért mindhalálig!” Annak ellenére, hogy a főiskolás rajok minden egyes tagja tisztában van azzal, hogy mire vállalkozott. Tudja mindenki, hogy itt csak győzni lehet! És azt is, hogy a hadszíntéren elfogott fegyveres civil személy a nemzetközi egyezmény értelmében csakis statári­­ális elbírálásban részesülhet! A faluban háromnegyed ötöt üt a templom órája. Rövid parancsszavak, Maderspach százados, Gebhardt százados, Székely százados pa­rancsnokok utasítására Egry, Obendorf és Varga főhadnagyok bevetésre indulnak, minden a leg­nagyobb rendben megy. Székely Elemér százados a tulajdonkép­peni „vezérkari főnök” pompás stratégiai felvonulást hajtott végre. A felfejlődés tervszerűen ha­lad. Az első és második raj az erdőszél és a brennbergi vasútvo­nal közötti mezőn szaggatott raj­­vonalban tör a falu felé. Ugyan­akkor Gebhardt százados szom­bathelyi vasutasokból és bosnyá­­kokból összeválogatott rajával a falu alsó szélén tör előre. Az osztrák csendőrök által a falu északi részén megszállt va­súti őrházból eldördül az első lö­vés, majd sortüzek és géppuska­­kelepelés jelzi, hogy az ütközet az egész vonalon megkezdődött. A csata­zaj egyre fokozódik, az osztrákok hi­hetetlen tölténypazarlása jelzi, hogy szívósan ellenállnak, így kétségessé válhat, hogy egyszeri gyors lerohanás­­sal, súlyosabb véráldozat nélkül kiker­­gethetők Ágfalváról. A felkelők betörnek a faluba, az osztrákok váratlanul megkezdik a visszavonulást. A főtéren öt magyar közel ötven főt szorít be az iskolába, majd kitérnek a túlerő elől, és a főerőkhöz csatlakozva felkészülnek, hogy hátba támadják az iskolába szo­rult csapatot. A roham után kiderül, hogy a faluból ugyan sebtében kitaka­rodtak az osztrákok, de a vasút men­tén újabb ádáz küzdelem alakult ki. A kiürített iskolaudvaron, Olcsán bosnyák szakaszvezető két bajtársával esővizes hordóba lövöldöz, a hatás óri­ási, a detonáció felért egy közepes űr­méretű löveg dörrenésével. írták is né­hány nappal később a bécsi lapok: „Tü­zérséggel kiegészített kétezer főnyi in­­szurgens támadta meg Agendorfot.” Obendorf parancsnok raja a brenn­bergi vasútvonal mentén támad, a vas­úti őrházból az osztrák csendőrök ál­tal zúdított golyózáporában nem állnak meg a fiuk. Egyetlen géppuska hely­színre rendelése és a tartalékok beve­tésének mérlegelése közben, erős oszt­rák kötelék szuronyt szegezve az erdő felől tör a vasút felé. Nyílván azzal a szándékkal, hogy felkoncolják a sebe­sült, tehetetlen magyarokat. Drámai pillanatok, az elkeseredés és a düh vesz erőt a felkelőkön! Szilaj rohammal vetik magukat az ellenségre, a géppuska támogatásával a többi raj és a tartalékok oldalba kapják az oszt­rákokat, akik vad futással menekülnek, s magukkal sodorják a csendőrzászló­aljukat is. így végződött szeptember 8- ára virradóra az ágfalvi ütközet. A felkelők felszabadították Sopron vármegye jó részét a megszállás alól. Az osztrákok vesztesége számottevő, több halott és súlyos sebesült. A felkelők három hősi halottja Pehm Ferenc, Machatsek Gyula, Szé­­chányi Elemér. A felkelők nem pihentek, az ország megtartásáért az ezeréves határok men­tén november közepéig szakadatlanul dúltak a harcok, jelentős veszteséget okozva a megszállóknak. Az ágfalvi csata után a bécsi lapok legnagyobb része kígyót-békát kiáltott a felkelőkre. Ezen rosszindulatú beál­lítással szemben a nagy német biro­dalmi lapok igen tárgyilagosan ítélték meg ezt a hazafias mozgalmat. A Ber­liner Tageszeitung például így ír: „A bandamozgalom, amit az osztrák sajtó banditamozgalomnak keresztelt el, ide­ális érzésű fiatalembereknek hősies szabadságharca. Ezek a fiatalemberek Nyugat-Magyarországon verődtek össze a Magyarország szétszakítása el­leni küzdelemre.” A NÉPSZAVAZÁS szavazott le és 502 volt az érvénytelen. A végeredmény Magyarország 65,1 szá­zalékos győzelmét jelentette. Tegyük még hozzá, ebből magában Sopron városában 72,8 % volt a Ma­gyarországra voksolók aránya. A népszavazás eredményeként Sop­ront és közvetlen környékét: Fertőhöz, Balf, Fertőrákos, Ágfalva, Sopronbán­­falva, Harka, Nagycenk és Hidegség visszacsatolták Magyarországhoz. Ek­kor kapta Sopron a Civitas Fidelissima (a leghűségesebb város) címet. FELVIDÉK ÉS KÁRPÁTALJA VISSZACSATOLÁSA 1938-39. A RONGYOS GÁRDA Németország 1938 nyarán a cseh kér­dés erőszakos megoldására készült, azt sem titkolták, hogy számítanak a ma­­g\ ar fegyveres részvételre is. Az au­gusztusban Berlinbe látogató vitéz nagybányai Horthy Miklós kor­mányzó, Imrédy Béla miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter előtt Hitler feltárta ebbéli terveit, és a magyar szándék felől érdeklődött. A Kormányzó külpolitikai nehézsége­inkre és a honvédség felkészületlensé­gére hivatkozva nem vállalta az akcióban való részvételt. Ezzel a magyar katonai vezetés is egyetér­tett, nem tartotta lehetőnek a csehszlovák erődvonalak elleni támadást. A vezérkar értékelése szerint mozgósítás esetén az ak­kori gyenge fegyverzettel csak az év végére érhették volna el a 100%-os bevethetőséget. A berlini látogatással egyidő­­ben került nyilvánosságra a bledi egyezmény, amelyben a kisantant államok elismerik Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. Az elsősorban csehszlovák kezdemé­nyezésre történt lépéssel Magyar­­országot az erőszakról való le­mondásra akarták rábírni, levá­lasztani a készülő német akcióról. A lépés ki is váltotta a németek rosszallását, a revízióról való le­mondást látták benne. A müncheni egyezmény, majd az 1938. október 9-e és 13-a közötti si­kertelen magyar-csehszlovák tárgya­lásokat követően november 2-án ki­hirdetett bécsi döntés fegyveres harc nélkül juttatott vissza 12 400 négyzet­kilométernyi területet 1 100 000, fő­leg magyar polgárral. Hitler szemére vetette a magyar szövetségesnek, hogy csak akkor cselekedett valami­vel erőteljesebben, amikor a beavat­kozást már veszélytelennek látta. Az ellenzék támadást intézett a kormány ellen, hogy a német politika egyér­telmű aktív kiszolgálásával tegye jóvá hibáit. Imrédy németországi útjáról hazatérve, félretéve korábbi mérsékelt nézeteit, egyértelmű németbarát poli­tikába kezdett. Ez ki is váltotta a mér­sékelt politika nézetet valló parla­menti pártok ellenszenvét, de a hon­védség korszerűsítésével és felfegy­verzésének gyorsításával mindenki egyetértett. A Felvidék visszacsatolására és katonai megszállására 1938. novem­ber 5-10-én került sor. A II. hadtest Csallóközt, az I. az Ipolyságot, a VII. Kassát, a VI. pedig Munkácsot és Ungvári vette birtokba az előzetesen megállapított terv szerint. A kormány külpolitikai okokból nem kívánt nyíltan fellépni Csehszlo­vákiával szemben, a háttérben azonban a további magyar területek, illetve Kár­pátalja visszaszerzése érdekében rejtett katonai akció előkészítésére megszer­vezik a Rongyos Gárda elnevezésű szabadcsapatot. A Rongyos Gárdát Homlok Sándor ezredes a vezérkar 5. Osztályának ve­zetője és Kozma Miklós ezredes irá­nyításával hozzák létre 1938 őszén. A szabadcsapatot félkatonai szerve­zetekből, civil önkéntesekből és behí­vott tartalékosokból állították fel, hiva­tásos tisztek és tiszthelyettesek veze­tésével. Tizenkilenc diverzáns zászlóaljat hoztak létre, egyenként 900 fővel. A zászlóaljakon belül 57 kisebb csopor­tot szerveztek. Az ország különböző laktanyáiban megalakított és felszerelt civil ruhás egységeket Vásárosna­­ményban vonták össze. Október 6-án, a komáromi magyar-csehszlovák tár­gyalások megkezdése előtt Tarpánál átdobták az első járőröket a határon. A lengyelekkel is összehangolt akciók hidak, vasutak, katonai objektumok ellen irányultak, hogy előkészítsék a honvédség zavartalan, tervszerű felvo­nulását és ütközetbevetését. A Felvi­dék megszállása után, kárpátaljai te­rületen egészen az év végéig folytak a harcok. Azonban a Kárpátalja ellen tervezett magyar katonai támadás csakhamar aktualitását vesztette, így az egységeket visszavonták és lesze­relték. A magyar kormány ugyanis le­hetségesnek tartotta, hogy a müncheni egyezmény és a bécsi döntés után ki­alakult helyzetet, a csehszlovák had­sereg újabb demoralizálódását kihasz­nálva, megszállja Kárpátalját. Az ak­cióban szabadcsapatok bevetésével a lengyelek is részt vettek volna. A támadást 1938. november 18-ra tűz­ték ki. A németek azonban, akik a Kárpátaljával kapcsolatos akkori el­képzeléseiket, valamint a bécsi dön­tőbíráskodásban való részvételük ré­vén tekintélyüket látták veszélyez­tetve az önálló magyar akció esetén, az olaszokat is megnyerve tiltakoztak a magyar akció ellen. A kormány erre a támadást először november 21-re halasztotta, majd végleg lefújta. Németország 1939 márciusában annektálja Csehszlovákiát és felszólítja Magyarországot Kárpátalja megszállá­sára. A hadműveletet a VI. és VII. had­test hajtotta végre, a két lovas és egy gépesített dandár támogatásával. A csa­patok a német támadással együtt már­cius 15-én indultak meg. A Szics gárda mindössze egy-két helyen mutatkozó kisebb ellenállását leküzdve a gyorsan mozgó alakulatok március 17-én elér­ték a lengyel határt. Sikerük a hazafias elszántságnak, a magyar katonai hősiességnek és a min­dent felülmúló a hazáért mindhalálig eskünek köszönhető. Erdős László nyugállományú honvéd ezredes A Nyugati Magyarság HIRDETÉSI DÍJSZABÁSA 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft 1/1 oldal = 200.000 Ft Hirdetesfelvétel magyarországi irodánkban 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel/Fax: 326-7531 vagy közvetlenül kiadóhivatalunknál: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9 canada Tel/Fax: (514) 731-4192 A világ minden részében jelen vagyunk! J A felkelők harcának eredményeként népszavazást rendeltek el Sopron ho­vatartozásának eldöntésére. A népszavazás körülményeit és ered­ményét ismét a fenti írásból idézzük. „Az 1920. június 4-i trianoni béke­­szerződés Sopront és vidékét Ausztri­ához csatolta. Ebbe Sopron és környé­kének lakói nem nyugodtak bele. J. Hamelin francia, Ferrario olasz és G Gorton angol tábornokok, a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság tagjai Fegyveres csoportokat szerveztek és háborút viseltek az idejövő osztrák kar­hatalommal szemben. Ebben részt vet­tek egyes csendőralakulatok, munká­sok és tisztviselők. Hallgatólagosan tá­mogatta ezt az ellenállást a Sopronban, a jelenlegi Ruhagyár épületében szé­kelő Antant Bizottság olasz és francia tagozata is. Az ellenállás azt eredmé­nyezte, hogy 1921-ben népszavazást rendeltek el Sopron hovatartozására vonatkozóan. A szavazás időpontját véglegesen a következő napra jelölte ki a tábornoki bizottság: Sopron december 14., Brennbergbánya 15., vidék december 16. A szavazás idejére a város területe nyolc kerületre oszlott, ezeknek, vala­mint a nyolc falunak megfelelően sza­vazatszedő bizottságok alakultak. Min­den szavazónak kézbesítettek 1921. november 25-éről keltezett, a Városi Tanács aláírásával és a tábornoki bi­zottság francia nyelvű bélyegzőjével (...) ellátott szavazóigazolványt. Ezt egy osztrák és egy magyar megbízott ellenjegyezte. Minden igazolványra kézírással került a szavazásra jogosult teljes neve, pontos lakcíme és igazol­ványszáma. A város lakosságát úgy osztrák, mint magyar részről bősége­sen ellátták Hogyan szavazzunk? - Wie wird abgestimmt? című röpcédulákkal. A propagandabizottságok irodáiba óránként futottak be a jelentések. Az illető körzetbe tartozó főiskolások cserkészfiúkkal szolgálati jegyeket küldtek be, jelezvén, hogy hány sza­vazott le a gondjaikra bízott névsor­ból, mennyi a biztos magyar szavazat és mennyi a bizonytalan a legreáli­sabb számítás szerint. Mint később megállapítottuk, 10- 12 százalék volt csak a differencia a va­lódi és becslésük szerinti eredmények között. De hiszen műszaki főiskola vé­gezte a számításokat! Mivel Ausztria szavazólapja karton volt, összetépése­­kor elég hangosan reccsent. így a jó­hallású’ főiskolások mindig tisztában voltak azzal, hogy ki hova adta le sza­vazatát.” Sopronban és a községekben 26.900 szavazatra jogosult volt, ebből 24. 063

Next

/
Oldalképek
Tartalom