Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-07-01 / 7-8. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. július-augusztus „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért" Mindszenty Józsefet 90 éve szentelték pappá, 60 éve foglalta el az érseki széket, 30 éve hunyt el „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem törté­nelmi szolgálata. Nemzetem szenve­dése mellett a magam sorsa nem fon­tos. Nem vádolom vádlóimat. Ha a helyzetet időnként megvilágítani kény­szerülök, az csak nemzetem feltörő fáj­dalma, kicsorduló könnye, megrázó igazsága. Imádkozom az igazság és szeretet világáért” - írta Emlékiratai­ban Mindszenty József, a XX. századi magyar egyház kiemelkedő mártír­sorsú főpapja. Élete, üldöztetése, majd az emigrációba kényszerített szolgálata végig e fent megfogalmazott igazság jegyében telt. A legnehezebb időkben sem felejtette el Istenét, Egyházát és Hazáját. Sorsában e szent-hármasság összefonódott. Mindszenty József 1892. március 29-én látta meg a világot Vas megyé­ben, Mindszenten. Szülei szőlő- és földmívelők. Édesapja Pehm János községbíró, majd közgyám, később egyházközségi és iskolaszéki elnök. Édesanyja Kovács Borbála felmenői a zalai Zrínyiek várjobbágyai. A hat test­vér közül József a papi pályát válasz­totta. 90 évvel ezelőtt, 1915. június 12- én szentelte pappá gróf Mikes János püspök. Életének jelentős részét meghatá­rozta két elnyomó és embertelen rend­szer serege: Hitleré és Sztáliné. Mint írta: „A magyar föld a világtörténelem két legvérengzőbb diktátorának had­színterévé vált.” Mindkét elnyomás el­len határozottan tiltakozott. 1944. októ­ber 31-én Magyarország négy egyházi méltósága: Shvoy Lajos, Apor Vilmos, Mindszenty József püspökök, valamint Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát levelet írt az akkori miniszterel­nöknek. Levelükben leszögezték: „Egyén feláldozhatja magát a nemze­tért, tízezrek és tízezrek ebben a világ­háborúban is hősökként haltak meg nemzetünkből hazánkért: de a nemze­tet öngyilkosságból odavetni csak úgy elvből nem lehet. A felelősség és lelki­ismeret nem engedi. Ha az volna a kér­dés, honnan vesszük a jogot hogy sza­vunkat felemeljük, emelt fővel válaszo­lunk: magyarok vagyunk, elszakíthatat­lan sorsközösségben élünk és akarunk élni a nemzettel.” Mindszenty József jól látta a két el­nyomó hatalom veszélyét: „.. .az egyik mentéssel, a másik felszabadítással ra­bolja vagy pusztítja a sokfelé szétszag­gatott drága magyar föld utolsó értékeit.” A Vörös Hadsereg és a velük érkező szovjet „felszabadítókról” Mindszenty tiszta képet adott Emlékirataiban: „Az első napokban az ablakhasadékon át fi­gyeltem meg a bolsevista lelkiség meg­nyilvánulásait, és a megszálló katonák tetteit.. .A kapukat, melyeket a megret­tent lakók bezártak és betámogattak, úgy döntötték be. Bent a férfiakat fal­hoz állították s úgy indultak a rejtege­tett nők, bor, értékek és élelem felku­tatására. Minden mozdítható érték után kinyújtják a kezüket. Órákat, gyűrűket, női ékszereket leszednek a kézről, nyakról, és kiemelnek a fiókokból. Más értékeket a tulajdonos mellének szegezett géppisztoly segítségével. Sok haláleset történt, különösen a nők vé­delmében. Napközben is, de éjszakán­ként még inkább hallom a megtáma­dott és és elhurcolt nők sikolyát a kör­nyékről. Részeg katonák szabad pré­dája lesz a város és környéke...” Mint ismeretes, a megszálló orosz katonák tömegesen erőszakolták meg a magyar nőket és asszonyokat. Egy­házmegyéjéből Mindszenty József megrázó adatokat kapott: „Az Irgalma­­sok Kórházában az oroszok bevonulása óta 1000-nél több nőt kezeltek, közü­lük 800-at ázsiai szifilisszel. Sok asszony öngyilkos lett, megőrült.” Egy másik eset a következőkről számolt be: „Egy faluban a fiatal plé­bánost azért gyilkolták meg, mert a templomba gyűjtötte az asszonyokat és leányokat. A fiatal jegyzőnét a lakásán előbb 17 katona egymás után meg­erőszakolta, s azután a ház előtt jaj ve­­székelő 9 éves fiát agyonlőtték. A fér­jét, aki védelmezte, letartóztatták, s mint «háborús» bűnöst deportálták.” A Püspöki Kar tiltakozó levelei ellenére a magyar nép meggyalázása tovább­folytatódott szerte az országban. Ebben a vészterhes időben épp hat­van évvel ezelőtt kapta meg Mind­szenty prímási kinevezését XII. Pius pápától 1945-ben. Hazánk utolsó her­cegprímásaként, mint első zászlós úr, közvetlen a király és az államfő után következő, tehát legelső közjogi mél­tóságát Szent István király óta alkotott törvényeink biztosították. „A herceg­­prímás kettős méltósága mindkét vo­natkozásban igen súlyos, felelősségtel­jes munkát jelent, úgyhogy a maga szá­mára meg kell halnia, hogy a magyar katolikus Egyház és a magyar haza ja­vára élhessen és dolgozhasson” - val­lotta magas küldetéséről. Székfoglaló beszédében megfo­galmazta: készen áll magyar népe ér­dekeinek és alkotmányban biztosított állampolgári és emberi szabadságjo­goknak a megvédésére. Mint Magyar­­ország főpásztora hitt az imádság ere­jében. Híveit a következőkre bíztatta: „ Kedves Híveim! Ez a nemzet volt a dicsőség nemzete egy félezreden ke­resztül, két századon át vérző-szen­vedő nép. A huszadik század megint vér- és siralomvölggyé tette ezt a föl­det. Legyünk most az imádság nem­zete! Ha újból megtanulunk imád­kozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjára­tában és édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bí­zom. Ne veszítsétek el bizalmato­kat!... Ha Isten-Atyánk és Mária- Anyánk segít, akarok lenni népem lel­kiismerete, hivatott ébresztőként ko­pogtatok lelketek ajtaján...” Mindszenty hercegprímás nagysá­gára vallott, hogy a megtépázott ország első főpapjaként nem költözött az Esz­tergomi Palotába, hanem Budapesten maradt. Mint mondta: „Úgy van rend­jén, hogy a romország prímása rom­házban lakjék.” A fiatalságban, annak erejében bí­zott. Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta: „A gyűlölet kavargása lehet félelmetes, mint a kráterek világa, de én hiszek a szeretet végső győzel­mében és hittel hirdetem: a mi eszmé­nyünk olyan Magyarország, amelynek alapja a vallás-erkölcs, támasza a nem­zeti érzés, fiai és leányai hívők és ma­Nem túlzás Magyarországot Mind­szenty országának nevezni? - tette fel a kérdést Lezsák Sándor független or­szággyűlési képviselő, a Mindszenty Társaság ügyvivője a Tihanyban rende­zetett Mindszenty szimpozion ülésén. Válaszolt is rá mindjárt: - Vállaljuk bát­ran, hogy hazánk Mindszenty országa! Emeljük fel fejünket és szívünket! Erősítsük magunk méltóságát! Mind­szenty bíboros élete bátran vállalható. Ez a feladata és hivatása a Mindszenty Társaságnak. A Mindszenty életmű ma is forrás a fiatalok számára - tette hozzá köszöntő beszédében a képviselő. A Mindszenty Társaság által szer­vezett tanácskozás főpapi szentmisével kezdődött az apátsági templomban, melyet Kiss-Rigó László esztergomi segédpüspök mutatott be. Ezt követően az előadók között felszólaló Habsburg Mihály főherceg, a Mindszenty Alapít­vány elnöke hangsúlyozta: mintegy 950 ezer magyar hívő imádkozik Mindszenty bíboros boldoggá avatásá­ért. A Mindszenty Alapítvány elnöke kiemelte: A Hercegprímás életéről, szenvedéseiről, életszentségéről szóló tanításokat a fiataloknak kell tovább­adniuk, akiket olyannyira szeretett. Szőke János szalézi szerzetes, Mindszenty boldoggá avatási perének posztulátora előadásában hangsú­lyozta: - Az egyház ereje a vértanúk és szentek életáldozatában rejlik. Nem véletlen tiltották sokáig, hogy megem­lékezzünk róluk! Mint mondta, az egy­ház nem divat után futkos, hanem azok életét mutatja fel, akik Krisztusért ál­gyarok... Legyetek mindannyian egy­­egy fundamentumkő, egy-egy biztos oszlop a hazában, s amint gyakran éne­kelve imádkozzátok: tiszták, hősök, szentek!” Magyarország első zászlós ura a kommunista egyházüldözés kezdetén meghirdette a Mária-évet 1947-ben, s országszerte több százezer ember vett részt a szentmiséin. Legfontosabb kö­vetelménynek tartotta, hogy a püspök szeresse az igazságot és ahhoz élete árán is ragaszkodjék! A püspök sem­milyen körülmények között sem mondhatja a fényt árnyéknak, vagy az árnyékot fénynek, a jót rossznak vagy a rosszat jónak. Vallotta: „Mindaddig, amíg a magyar népben él a hit, ez a hit nagy erőt ad a nemzetnek a talpraál­­láshoz. Ami az én szerény személye­met illeti, nem tekintem magamat egyébnek, mint nemzetem és népem szolgálattevőjének.” így gondolta ezt üldöztetése idején is. Az egyházi iskolák államosításakor nem engedélyezték a papoknak és szer­zeteseknek az állást. Mivel a marxiz­musnak fő ellensége volt a vallás, a vi­lágkommunizmusnak egyik fő ellen­sége lett Mindszenty bíboros, hercegp­rímás, akit el kellett távolítani az útjuk­ból. Letartóztatása és kirakatpere előtt már tudta és rögzítette: „ nem mondok le érseki tisztemről, és semmiféle úgy­nevezett ’vallomást’ nem fogok tenni. Ha ellenkezőleg cselekednék, az csak a kínzásoknak és egyéniségem erősza­kos megtörésének volna következmé­nye. Nyilatkozatommal, melyet már novemberben megírtam, a kommunis­ták által oly sokszor rendezett új kira­katperről akartam előre lerántani a lep­let. ..” Függetlenségéhez ragaszkodott a végsőkig. „Szegények lehetünk, de függetleneknek kell maradnunk. Az az egyház, amely nem független, az ate­ista államban csak rabszolga-szerepet tölthet be” - vallotta. A hírhedt Andrássy út 60-ba szál­lításának időszakáról a következőket rögzítette: „Péter Gábornak is volt hi­vatala az Andrássy-út 60-ban, ahová most engem is beszállítottak. Szobájá­ban éjszakánként hallgatta a gyötört emberek jajkiáltásait, nyögését, és ha­­lálhörgését. Parancsára gumibottal ke­zelték vallomásuk előtt a vádlottakat, veséiken, legérzékenyebb szerveiken dozták életüket. Felidézte: a Herceg­­prímás hamvainak hazahozatalakor már elhangzott az óhaj Mindszenty József boldoggá avatásáért! Szőke János ki­emelte: Örüljünk, hogy vannak szent­jeink, akik egyben példaképeink. Kö­zöttünk élnek olyan civilek, akik hősies fokon éltek. Ilyen személy Bálint Sán­dor néprajztudós, akinek boldoggá ava­tása hamarosan megkezdődik. Rabságban is szabad - állapította meg előadásban Mindszenty bíboros­ról Jókai Anna. A Kossuth-díjas író párhuzamot vont II. János Pál és Mind­szenty József életútja között. Mindket­ten rendületlenül, és rendíthetetlenül hordozták életük szentségét, a sokszor fájdalmas keresztet. Mindszenty min­dennemű támadást, börtönt elviselt, mégis rabságában is szabad maradt. Ez életének titka. Egyszerre viselte a szen­vedést és a keresztény méltóságot, ugyanakkor gyakorolta az irgalmassá­got. Az írónő rámutatott: mekkora fáj­dalmat jelenthetett a főpapnak, amikor 1973-ban VI. Pál pápa üresnek nyilvá­nította az esztergomi széket, s ezáltal úgy érezte, övéi hagyták cserben. Hangsúlyozta: - Az sebezte meg, akit egész életében védett. Igazi Krisztus­kereszt lehetett ez számára. De mint tudjuk a Hercegprímás végül is legyőzetve győzött. Külső pozíciójá­ban talán sikerült ideig-óráig elhallgat­tatni, de hosszú távon soha. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója Mind­szenty életútjának állomásait felvá­zolva, személyes élményeiről is beszá­ütlegelték őket, szeget vagy tűt vertek körmük alá, leégették a szemöldökü­ket cigarettával, kábító- és izgatósze­rekkel tették idegroncsokká őket... Nemcsak az Andrássy-úton kínozták roncsokká vagy halálra a magyar haza­fiakat..” Mint ismeretes Mindszenty József, Magyarország első főpapjának meg­gyalázása, fizikai bántalmazása, brutá­lis ütlegelése, hamis nyilatkozatok gyártása, akaratbénító kábítószerek használata mind-mind a kommuniz­mus, s azok működtetőinek szégyene. Magyarország hercegprímása szen­vedéseiről ezt írta: „Beszél ugyan ma­gyarul, de az arca nem magyar. Gyű­löletét már régóta gyűjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyűlölködő ar­cát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tőlem. Egyszerre nekem fut, és csizmával egész erejével belerúg födetlen gerin­cembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk. Többet akkor, úgy látszott nem is tudott rúgni, valami luciferi öröm­mel arcán, pihegve mondja: - Életem legboldogabb pillanata volt ez.. Miközben ehhez hasonló rémtette­ket követtek el ellene, például mezte­lenre vetkőztették és úgy futtatták, ő kínzása alatt arra a töméntelen szenve­désre gondolt, amely népünkre sza­kadt. „Köztük a tömegesen megerősza­kolt magyar lányok, apácák és édesa­nyák sorsára és lelkiállapotára. Oben­­nük is hasonló világomlás mehetett végbe” - írta Emlékiratában. Mindszenty Józsefet e kirakatper­ben életfogytiglan tartó fegyházra ítél­ték. Csupán az 1956-os forradalomnak köszönhette szabadulását. Majd a for­radalom leverését követően az ameri­kai követségre menekült, ahol 1971-ig tengette életét. Ezt követően Bécsbe tá­vozott. Utolsó éveiben missziós mun­kába kezdett, megkereste a világban szétszóródott magyar honfitársait és hirdette nekik Isten igéjét. Többek kö­zött eljutott Angliába, Németországba, az Amerikai Egyesült Államokba, Ka­nadába, és Dél-Afrikába. Mindenütt az egyház „fejedelmeként”, méltóságához illően fogadták. Élete utolsó keresztjét mégis saját Egyházától kapta. Az 1973-as év végén mély fájdalommal vette tudomásul, hogy VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi széket. Ma­molt. Felidézte ama nevezetes 1956. november 3-i napot, amikor a főpap ki­­szabadulásakor szózatot intézett a ma­gyar néphez a Rádió stúdiójából, s e történelmi pillanatban épp ő dolgozott a helyiségben. Az egyház összeroppantása, a föld elvétele, vallásos emberek kiszorítása a közéletből, általános szolgalelkűség és a félelem kiterjesztése a társadalom minden rétegére - ezek jellemezték azt a kort, melyben Mindszenty bíborost elítélték egy tipikus konstruált koncep­ciós perben - mondta Kahler Frigyes egyetemi tanár, jogtörténész tényfel­táró előadásában. Kijelentette: azÁVÓ tagjai beépültek a katolikus egyházba, majd hamis bizonyítékokkal és hamis levelekkel ítélték életfogytiglan tartó börtönre Magyarország főpapját. A kommunista gépezet terve szerint mi­nél több embert kellett tönkretenni, ki­végezni körülötte, de a Hercegprímást demoralizálva kellett életben tartani. A jogtörténész a Mindszenty-pert ele­mezve megállapította: A per az ország alávetésének technikáját hordozta, és tanúskodott egy főpap vértanúságáról. Idén a Mindszenty-díjat M. Kiss Sándor történésznek, és Tímár Ágnes ciszterci szerzetesnőnek ítélte a Mind­szenty Társaság kuratóriuma. Ösztön­díjban Bank Barbara részesült, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett diplomát, s jelenleg a recski in­­temálótábor történetének feldolgozásá­val foglalkozik a Történeti Hivatal munkatársaként. F.Á. gyarország hazájától távol élő herceg­­pírmása ekkor Egyháza szeretete és hű­sége mellett, az igazságra gondolt, s vá­laszlevelében arra kérte a Szentatyát, in­tézkedését helyezze hatályon kívül! Ám ehelyett kirakatpere 25. évfordulóján, 1974. február 5-én, szinte az egész ke­resztény világ megütközésére nyilvá­nosságra hozták érseki székéből történt eltávolítását. Másnap nagy fájdalmára a sajtónak a következő nyilatkozatot tette. Idézünk belőle: „Mindszenty bíboros nem mondott le sem esztergomi érseki székéről, sem prímási méltóságáról. A döntés kizárólag a Szentszék határo­zata.” Döntését a következőkkel indo­kolta. Részlet a nyilatkozatból: 1. „Ma­gyarország és a magyarországi katoli­kus Egyház nem szabad.” 2. „Az egy­házmegyék kormányzása a kommunista rezsim által felépített és ellenőrzött egy­házi közigazgatás kezében van.” 3. „Egyetlen magyar érseknek, megyés­püspöknek, illetve apostoli kormányzó­nak sincs módjában az említett egyházi közigazgatás összetételén, illetve műkö­désén bármit is változtatni.” 4. „A rend­szer dönt abban a kérdésben is, hogy ki milyen egyházi állásba kerülhet és ab­ban meddig maradhat...” A nyilatkozat­­tétel e mondattal zárult: „Ilyen körülmé­nyek között Mindszenty József bíboros nem mondhatott le.” Nem tudhatom, a jogaitól meg­fosztott Hercegprímás szavai eljuthat­tak-e az akkor még megszállt Magyar­­országra, hisz akkor még gyermek vol­tam, vagy csak a nyugati világ értesül­hetett e megrázó nyilatkozatáról. Min­denesetre egy évre rá, 30 évvel ezelőtt, 1975. május 6-án Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása elhunyt Bécsben. Halálakor megkon­­dultak a világ templomainak harang­jai. Magyarország kommunista veze­tése pedig még a hírt is elhallgatta. A harangok némán, befelé zokogtak. S talán a hívek ezrei is, akik a Szabad Eu­rópa Rádiót hallgatva értesülhettek a halálhírről: Elhunyt a XX. század egyik legkiválóbb, legtöbbet szenvedő magyar főpapja. Végezetül álljon itt Erdő Péter bí­boros, prímás, esztergom-budapesti ér­sek nyilatkozata, mely elhangzott 2005. április 30-án, a Mindszenty bí­boros halálának 30. évfordulójára tar­tott megemlékező szentmisén az esz­tergomi Bazilikában. „Harminc éve annak, hogy főpász­tor elődünk, Mindszenty József vissza­adta lelkét Teremtőjének. Ebben a tör­ténelmi órában alkalmunk van arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt 60 év vértanúinak és hitvallóinak példájára. Hányán voltak hazánkban püspökök és papok, szerzetesek és világi hívők, akik a nácizmus idején vagy a kommuniz­mus hosszú évtizedei alatt üldöztetést, megaláztatást, testi és lelki szenvedést, börtönt, sőt halált is vállaltak hitükért, Krisztus tanítása és az Egyház iránti hűségükért! Tisztelettel tekintünk fel tanúságté­telükre. Áldozatuk és helytállásuk erőforrás katolikus közösségünk szá­mára. Olyan lelki kincs, amelyből a jövőben is meríthetünk. Hálát adunk értük a Gondviselő Istennek. Öröksé­güket megilletődött lelkülettel magun­kénak valljuk. Fájdalommal emlékezünk arra, hogy voltak olyan keresztények, sőt egyes egyházi vezetők is, akik a körül­mények nyomása alatt nyilvánosan el­határolódtak üldözött testvéreinktől, és elfogadták az ellenük gyakran felho­zott koncepciós vádakat. A múlt sebe­inek begyógyítását és Isten irgalmát kéijük egész magyar katolikus közös­ségünk számára. Ezzel a lelkülettel imádkozunk azért, hogy Isten szolgáját, Mindszenty József bíborost mielőbb a boldogok so­rában tisztelhessük.” Valóban hívők ezrei várják oltárra emelését. Elgondolkodtató: vajon mi­ért halad az ő boldoggá avatása lassab­ban, mint a többi társáé? Nem azért-e, mert egykori üldözői, a bolsevizmus működtetői, e rémtettek kiagyalói ma is köztünk élnek? Frigyesy Agnes Mindszenty szimpozion Tihanyban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom