Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
2005. március Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal SZILÁGYI KÁROLY Packáz, packázik: „ hatalma, ereje, fölénye tudatában v. a másik fél kiszolgáltatottságát kihasználva úgy bánik vkivel, hogy viselkedése, intézkedései durván sértik az illető érdekeit, önérzetét.” A Magyar Nyelv Értelmező Szótára Packáznak a gazdákkal Több mint két hete tüntetnek már a gazdák amikor ezeket a sorokat írom, és a tárgyalások nagyjából ott tartanak, hogy most már megvitatták, miről fognak vitatkozni. Napokon át folyt a huzakodás a helyszín körül, újabb napokon át azon hisztériáztak holmi hátrányos sorsú pótállamtitkár-helyettesek, hogy csak akkor hajlandók tárgyalni, ha a gazdák nem tüntetnek, aztán mégiscsak asztalhoz ültek, megszületett valami javaslat-féle, most az pattog hol ezen, hol azon a térfélen. Gyurcsány őfelsége nem áll szóba a gazdákkal (csak a jól fűtött parlamentből üzenget, hogy „200 milliárdot követelnek tőlem a gazdák” - l’état c’est moi - de neki esze ágában sincs fizetni), Németh Imre őkegyelmessége pedig úgy véli, megengedheti magának, hogy „csöpögő nyálú hatalomsóvároknak” titulálja a márciusi kemény télben kitartóan tüntetők egy részét. Ennél a cinikus fárasztó-sérte - gető-megalázó taktikánál, amelyet egy Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumnak, illetve egy, a Magyar Köztársaság Kormányának nevezett színtársulat alkalmaz a kisemmizett, megrabolt és bevallottan pusztulásra ítélt gazdák ellen, már csak az a felháborítóbb, hogy - mint nemrég a határon túli magyarokkal - most a gazdákkal próbálja meg szembefordítani az ország lakosságát, pontosabban annak manipulálható részét. Csak úgy adhatnánk a gazdáknak - mondják a farizeusok -, ha mástól vennénk el. Azt pedig nem tehetjük, úgymond, mert mi az egészért vagyunk felelősök. Csak nem az ország egészére értik? Mert az eddigiekből nem ez derült ki. És - már bocsánat - ez a felelősök szó sem hangzik valami jól a szájukból. Packáznak a hívükkel „Magyarország keresztény ország?” - kérdezi kihívóan a kutyát A Magyarok Világszövetsége február elején kétnapos konferenciát szervezett Budapesten magyarországi és külhoni magyar egyházak, civil és politikai szervezetek képviselőinek részvételével a 2004. december 5-i népszavazás tanulságairól és a kettős állampolgárság ügyéről. Az alábbiakban kiemelünk néhány gondolatot a konferencia zárónyilatkozatából. A konferencia részvevői a maguk és a több mint másfélmillió igennel szavazó nevében: ♦ Kérik az Országgyűlést, hogy a tavaszi ülésszak során vegye tárgysorozatára a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítására született törvényi kezdeményezéseket, és tegye lehetővé számukra magyar állampolgárságuk kérelmükre történő - akadálymentes honosítással való - visszaállítását. A kormánynak a legújabb, a külhoni magyarokra vonatkozó kezdeményezésével kapcsolatban kijelentik, hogy üdvözlendőnek tartanak minden olyan indítványt, amely a külhoni magyarok és a magyar állam közötti kapcsolatok ápolását megkönnyítené, azokat szorosabbra fűzi. Ugyanakkor minden felet arra kérnek, hogy óvakodjanak az elodázó, félrevezető pótcselekvésektől. Felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar állampolgárság visszaállítása, annak minden magyar számára alanyi jogon való elérhetővé tétele az első számú nemzetstratégiai cél, amelyet semmi más nem pótolhat. ♦ Kérik: a magyar állam haladéktalanul tegye lehetővé, hogy maPackáznak velünk csóváló farokpárt óriásplakátja. Miért kérdi? Netán csípné liberálisék szemét, ha valóban az volna? Hát a liberalizmus az ő értelmezésükben nem azt jelenti, hogy szabadjon ennek az országnak akár kereszténynek is lennie, ha a lakosság tetemes hányadának úgy tetszik? Eddig legalábbis az volt, több mint ezer éven át, töröknek, tatárnak, orosznak, kommunista, liberális és egyéb istentelen ideológiáknak ellenében, megannyi maradandó értékű hozadékával a keresztény erkölcsnek, kultúrának, művészetnek, hagyománynak - ezt akarják most megkérdőjelezni? Vagy ha szerintük nem keresztény, akkor milyen? Az épp csak hogy öt százalékos választási eredmény okán netán liberális? Vagy csak fricskázgatnak bennünket, mint a Tilos Rádió vérszomjas műsorvezetője, Kósáné és társaik? Próbálgatják a tűréshatárunkat? Mi bajuk a keresztényekkel? Mi sosem erőltettük rájuk a nézeteinket, sosem akartunk leszámolni velük, sosem mondtuk, hogy ne legyenek ateisták, ne neveljék istentagadóvá gyermekeiket. Mi bajuk a keresztény egyházakkal? Miért fosztják meg az egyházi iskolákat még attól a kevés költségvetési támogatástól is, amit eddig kaptak? Hiszen abban a költségvetésben a keresztény adófizetők pénze is benne van bőven! Sőt! Dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára mesélte a napokban egy tévéműsorban (nem a közszolgálatin), hogy megpróbált közbenjárni ez ügyben Magyar Bálint oktatásügyi miniszternél. Másfél órán át tárgyaltak, de a miniszter úrról lepergett minden érv, a legcsekélyebb jelét sem adta a megértésnek vagy a segítőkészségnek.- Egyet hadd kérdezzek még - futott neki egy utolsó kísérletnek a püspök úr, amikor Magyar Bálint már az óráját kezdte nézegetni -, demokratikusnak és korrektnek tartja-e a miniszter úr, hogy adva van, mondjuk két szomszéd, az egyik állami, a másik egyházi iskolába járatja a gyermekét, és az egyik kap állami támogatást, a másik meg nem?- Igen, demokratikusnak és korrektnek - válaszolta a miniszter. És nem szakadt le a mennyezet. Packáznak AZ ÖNKORMÁNYZATOKKAL Egy eleve igazságtalan elosztási rendszert tovább rontva a kormány idén úgy adja oda a támogatást az önkormányzatoknak, hogy annak mintegy hatvan százalékát (!) azonnal vissza is veszi, arra kötelezve az önkormányzatokat, hogy a személyi jövedelemadó részének valamivel több mint 12 százalékát céltakarékba helyezze. Ez a céltartalék állítólag az „államháztartás egyensúlyának biztosítását” célozná. A benne elhelyezett pénz sorsáról nem szól a fáma, a lényeg az, hogy az önkormányzatok nem használhatják fel, kénytelenek eladósodni, sorra venni fel a bankoktól a méregdrága hiteleket a puszta működésük finanszírozásához, ideértve a nagyvonalúan megemelt közalkalmazotti fizetéseket is, amelyekhez elfelejtett fedezetet biztosítani a kormány. Debrecen esetében például, közli Kosa Lajos polgármester, „a kormánytól kapott normatív finanszírozású átengedett bevételek, illetve a szja-hozzájárulások 820 millió forint növekményt jelentettek 2004- hez képest, amiből most 460 milliót kell zárolniuk. Magyarán: a kormány támogatása még a felét sem éri el annak, amiről előzőleg beszéltek.” Kosa szerint országos szinten a kormány ily módon 25-30 milliárd forintot vesz vissza az önkormányzatoktól. Packáznak a vállalkozókkal Nincs rá adatom, hány száz milliárd forintnyi áfa-visszaigénylés kifizetését késlelteti az APEH - Draskovics pénzügyminiszter úr parancsára - a közösségi adatokkal való egyeztetés címén, valójában a költségvetés réseinek betömése céljából. Arról viszont van, hogy ebből körülbelül százhatvan milliárdnyinak a visszafizetése állítólag most folyik, az általános felháborodást csillapítandó. A magyar vállalkozók nagy többségének tőkeerejét ismerve nem sok fantázia kell hozzá, hogy elképzeljük, mit jelent számukra ez a három-négy hónapnyi késedelem. Azt talán mondanom sem kell, hogy ugyanakkor ezek a vállalkozók természetesen minden adójukat, járulékukat, Isten a megmondhatója milyen kötelezettségüket annak rendje s módja szerint rég lerótták az állammal szemben. Packáznak a kommunista DIKTATÚRA ÁLDOZATAIVAL Sorra jelennek meg az interneten a különféle ügynöklisták. Ez önmagában nem volna olyan nagy baj, ha nem lógna ki oly szembeötlően a lóláb: vitatható hitelű, célzatosan megszűrt listákkal, bűnöst és áldozatot egybemosva alaposan bemószerolni a politikai ellenfeleket és az egyházakat, meghurcolni egy sor ártatlan kisembert. Az akció csúcspontja az volt, amikor az egyik államtitkár kijelentette, hogy minden párt sáros, mindegyiknek található képviselője a listákon, csak a szocialistákénak nem, hisz azokat nem szervezte be a hatalom. Szerencsére jött azonnal a cáfolat - csodák csodájára baloldalról -, hiteles dokumentumok formájában, hogy dehogynem, ezerszámra! Most már csak azt várom, mikor jelenik meg a főkolomposoknak, a különféle jelentések megrendelőinek a teljes listája, rajta a jelenlegi kormányfő egyik-másik családtagjával. Vagy azt várhatom? Apropó, dicső múlt. Most ünnepeltették meg velünk a rosszemlékű Bokros-csomag megszületésének 10. évfordulóját - kíváncsi volnék, mibe került nekünk ez a „szakértői” összeröffenés. Várom, mikor nyilvánítják nemzeti ünneppé e jeles dátumot, mikor állítanak szobrot, vagy neveznek el utcát az egyébként szintén a pökhendiségéről és arroganciájáról elhíresült pénzügyminiszternek. Packáznak az adófizetőkkel, VELED, VELEM - MINDANNYIUNKKAL Miközben ott tartunk, hogy a gazdasági növekedésben leküzdöttük magunkat az utolsó helyre az újdonsült EU-tagok mezőnyében, hogy szégyenpadra ültetnek bennünket a brüsszeli oligarhák a hatalmasra duzzadt államháztartási hiány miatt. Ott tartunk, hogy - mint az amerikai külügyminisztériumjelentésében olvasható - Magyarországon „a lakosság 25 százaléka nagy szegénységben él”, hogy az EU egyik alapítványának felmérése szerint „a magyarok 63 százaléka nem engedhet meg magának egy hét üdülést sem, és minden harmadik-negyedik megkérdezett magyarnak nehézséget okoz, hogy kijöjjön a havi jövedelméből”. Ott tartunk, hogy az emberek munkájával szerzett érték több mint 50 %-át elvonja a kormány, az állam működtetésére ugyanakkor 10,9 % többletet találunk a költségvetésben. A 2006-os választásokig csak kormányimázsra (értsd: önreklámozásra) rekord összeget, 3,5 milliárd forintot költhetnek Gyurcsányék. Ez lett az olcsóbb állam szép jelszavából. Meg az, hogy a munkaügyi minisztérium létszámkarcsúsítása például úgy festett, hogy 12 alkalmazottat bocsátottak el, miközben - a háttérintézményeivel együtt - 5000- et (ötezret) továbbra is foglalkoztat. (Nem tudom, milyen háttérintézményekről van szó, de az ötezret egy kicsit sokallom - kíváncsi volnék rá, hogy mondjuk a gazdag Svédországban hány ember dolgozik a munkaügyi minisztériumban, hány államtitkár és államtitkár-helyettes van köztük, és hányán furikáznak Audikkal és BMW-kel, mobiloznak az adófizetők pénzén.) Apropó, adó! Hazai kereskedelmi szakértők arról számolnak be, hogy a magyar fogyasztóknak egyre nagyobb hányada vásárol Ausztriában, ahol átlagban 20 (!), illetve Szlovákiában, ahol 17%-kal olcsóbban jutnak a legkülönfélébb árucikkekhez. Hogy miért? Mert ott ennyivel kevesebb adó terheli az árakat. Emlékszünk még az SZDSZ jelentős adócsökkentéseket ígérő, ízléstelen óriásplakátjaira? Három éve vannak hatalmon, ezalatt nemhogy csökkentették volna, hanem harminchárom esetben emelték az adókat, és hat új adót vezettek be Egyszóval: packáznak velünk rendesen. Meddig tűrjük még? Első számú nemzetstratégiai cél A Restitutio in integrum konferencia zárónyilatkozatából gyár állampolgárságukat egyoldalú nyilatkozattal visszanyerhessék mindazok a szomszédos államokban élő, vagy onnan elszármazott magyarok és leszármazottaik, akik magyar állampolgárságukat születésükkel szerezték meg. Ez az indítvány azokra a személyekre vonatkozik, akik magyar állampolgárságukat a Magyar Népköztársaság által 1958-1979 között megkötött kétoldalú megállapodások következtében veszítették el, amelyeket a magyar állam 1990-ben felmondott. A felmondás következtében a megállapodás semmis, semmissé kell válnia az általa okozott kárnak is! Ezeknek a nemzettársainknak magyar állampolgársága él. Azt két-A szép emlékezetű Halász Gyula, alias Brassai, Picasso és a francia művészvilág fotográfusa, valamikor a múlt század derekán nagy feltűnést keltő albumot készített az „utca művészeinek” munkáiból. A párizsi utcaképet sajátos bájjal díszítő falfirkákat ő nevezte el graffitinek. Mint emlékirataiban úja, szépnek, ötletesnek, a párizsi utca emberének sajátos lelkűletét kifejezőnek találta ezeket a falakra firkált vagy éppenséggel falakba vésett „műveket”. A graffitik őshazája, s valamikor nagyhatalma Párizs volt, ám minden jel arra mutat, hogy mára ezt a státust feladni kényszerült Budapest javára. De ségbe vonni senkinek nem áll jogában, még akkor sem, ha a magyar állam mulasztása folytán a kárvallottak állampolgársága jelenleg még alvó állapotban van. ♦ Elítélik, hogy a magyar kormány és a kormánypártok a NEM szavazat és a népszavazástól való távolmaradás mellett kampányoltak. Különösen súlyosnak tartják, hogy a kampány megtévesztő, valótlan állításokra épült, és olyan alantas, közösségromboló érzelmeket állított a nemzet egységesülési törekvésével szembe, mint az önzés és az irigység. A kormányoldal által folytatott kampány tagadja a történelmi magyar nemzet létjogosultságát, a területi elvre zsugorítva, és a tele hasra züllesztve le annak fogalmát. Firka vajon helyes-e ez az állítás, mert az ugyan kétségtelen, hogy fővárosunk szinte minden szabad falfelületét valamilyen firka ékesíti-ékteleníti, ám afelől már alapos kétségeink vannak, vajon megilleti-e ezeket „az utca művészete” megnevezés. Azon is alapos okunk van elgondolkodni, miért éppen a rendszerváltozás táján kezdett igazából honossá válni e szokás, s miért éppen az utóbbi egy esztendőben váltott át ez egy agresszívebb formára, feladva ♦ Kijelentik, hogy a 2004. december 5-i népszavazás, mindamellett, hogy nem bizonyult ügydöntő erejűnek, kétségbevonhatatlanul előremutató hozadékkal bír. ♦ Soha nem tapasztalt egységbe tömörített minden külhoni magyar politikai szervezetet. Azok is, akik korábban tétováztak, vagy ellene beszéltek -remélhetőleg visszafordíthatatlanul - a kettős állampolgárság, azaz a külhoni magyarok magyar állampolgársága visszaállításának híveivé váltak. ♦ Minden magyarországi és külhoni magyar történelmi keresztény egyház egyértelműen és visszavonhatatlanul állást foglalt, az igen szavazatra bíztatott. Ezzel nemcsak a magyar nemzet egysége „művészi elveit”. A mai falfirka érthetetlen, sokunk számára értelmetlen s épp ezért félelmet keltő jelrendszerével valamit üzen, mégpedig, mert közszemlén van, valamennyiünknek. De ugyan mit? Az utca emberének sajátos lelkűletét fejezi-e ki? Ha így van, akkor lelkiek terén felettébb rosszul állunk. Netán fenyegetnek? Ez esetben a helyzet még rosszabb. Nem lenne haszontalan, ha egy-két bágyatag kísérletet leszámítva, a városgazdák többet foglalkoznának ezzel az egyre inkább elharapódzni látszó jelenséggel, amely alighanem még a rend őreinek is adna munkát. Paizs Tibor és ebből fakadóan élete mellett foglaltak állást, hanem visszatértek ahhoz az évezredes gyakorlathoz, mellyel a magyar nemzet életének sorsdöntő pillanataiban az egyház állást foglalt és híveivel sorsközösséget vállalt. ♦ Azáltal, hogy a magyar állam felelős intézményei - az Országos Választási Bizottság, az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés, a Köztársasági Elnök - egytől egyig pozitívan véleményezték a népszavazásra bocsátott kérdést, egyszer és mindenkorra véget vetettek annak az obstrukciós gyakorlatnak, amellyel a magyar nemzet egységének ellenzői arra való hivatkozással tagadták meg a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítását, hogy az sértené a párizsi békeszerződést, az EU jogrendjét vagy a kisantant országok valamelyikével megkötött, illetve bármely hatályos nemzetközi szerződést, amelynek Magyarország részese. A másfél éves népszavazási folyamat bebizonyította, hogy a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítása végső soron, egyedül és kizárólag a magyar politikai osztály akaratától függ. ♦ A népszavazás bebizonyította, hogy nem deviancia Trianonról és annak következményeiről beszélni. A külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítása nemcsak számukra, hanem Magyarország számára is élet és halál kérdése. Budapest, 2005. február 12-én A Restitutio in integrum konferencia résztvevői