Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-12-01 / 12. szám

DR. UNOKA JÓZSEF Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal A multikuturális társadalomról Az elmúlt hónapban az afrikai bevándor­lók párizsi zavargásai, gyújtogatásai bor­zolták fel a kedélyeket nálunk is. Koráb­ban a németországi török bevándorlók és az őslakosság közötti ellentétekről ér­keztek hírek. Napi aktualitás az európa­itól eltérő kultúrájú Törökországnak az Európai Unióban történő felvétele is. Mindemellett hazánkban is egyre nő az ázsiai és afrikai, a mi kultúránktól nagy mértékben eltérő kultúrájú bevándorlók száma. Talán nem tudják az európai és hazai politikusaink, hogy a tűzzel játsza­nak, vagy ellenkezőleg: tisztában van­nak a várható következményekkel és ép­pen ezért engedik be hazánkba ezeket az idegen tömegeket, esetleg csak vala­milyen rövid távú előnyökért, vagy nagyhatalmi nyomás hatására áldozzák fel az ország hosszabbtávú nyugalmát. Bármi is az oka, előbb-utóbb nagy árat fizethetünk érte. Ismeretes, hogy az azonos kultúrá­hoz, nemzetséghez és valláshoz tartozó beköltözőnek is hosszú ideig kell bizo­nyítania, alkalmazkodnia a befogadó kö­zösség értékrendjéhez, hasznossá kell tennie magát a közösség számára, hogy befogadják. El kell fogadni és tisztesség­gel kell gyakorolnia a befogadók erköl­cseit, magatartási formáit, stb. Sőt ha már befogadták, és szinte eggyé vált a befogadókkal, még akkor is jövevény­ként él a befogadókban évtizedekig. Ez nem valami indokolatlan idegengyűlö­let, diszkrimináció, rosszindulat a beván­dorlóval szemben (esetleg antiszemitiz­mus, ha zsidó az illető), hanem nagyon is fontos önvédelmi reflex, hogy le­hetőleg ne kerüljön be a közösségbe in­gyenélő, rendbontó, bajkeverő, aki a kö­zösség korábban kialakult erkölcseit és nyugalmát megzavaija. Hosszú évszáza­dokon át működő reflexről van szó, amelynek következtében hazánkban ko­rábban a települések nagyságától és el­tartó-képességétől függően általában 5- 10 cigány, illetve zsidó (vagy más eltérő kultúrájú) család élt egy-egy faluban. A cigányok közösségi értékteremtési készsége sosem volt valami nagy, de ko­rábban a létfeltételeik biztosítása érde­kében tették, amihez értettek: vályogot vertek, vessző- és a gyékénykosarakat fontak a falusi gazdaságok számára, da­gasztó-, mosó- és gyúróteknőket vájtak, emellett ők voltak a kovácsok és vigas­ságok alkalmával a zenészek is. Ellát­ták a gyepmesteri teendőket, ők takarí­tották el a beteg állatokat, sőt az ügye­­sebbje kupeckedett. Volt, aki tiltott sze­rencsejátékot űzött, jóslással, kuruzslás­­sal igyekezett eltartani a családját. Ez mindaddig így volt, amíg a szocializ­mus idején le nem szoktatták őket a munkáról. Mára odajutottunk, hogy ez a népcsoport nagy része úgy munkanél­küli, hogy nem is keres munkát, szociális segélyből, „gyorstermelésből” (más ter­mésének a leszedéséből és árusításából), valamint gyermekpótlékból él. A zsidóság pedig korábban is több­nyire kereskedett, kisebbrészt ipart űzött, és közülük került ki a bankárok, gyárosok, írók, újságírók, orvosok és művészek jelentős része is. Vagyis szintén sok területen hasznosította ma­gát a lakosság szolgálatában. A prob­lémát egy részüknek az elhatalmaso­dása, a kommunista és liberális színek­ben politizáló zsidók okozták és okoz­zák erőszakos hatalomvágyukkal, és azzal, hogy még az eget is a saját ér­tékrendjük szerint kívánják átfesteni. Az idegen értékrendűek európai környezetbe történő betelepedése és a ránk erőltetett liberális és bolsevik­kommunista értékrend okozta és okozza ma is a legtöbb kárt, mivel nem egyeztethető össze a mi magyar ke­resztény nemzeti értékrendünkkel. Csak a zsidó vezetésű kommuniz­mus idejében jött divatba, hogy minél semmirekellőbb, munkakerülőbb vagy lumpen valaki, annál alkalmasabb a rendszer kiszolgálására, s kiválóan hasz­nosítható például besúgóként, be- és végrehajtóként, szavazóautomataként és zavarkeltőként. Csak a kommunista ura­lom idején csináltak - egyéb jelent­kezők híján - a névtelen, értékrend-de­ficites senkikből bizalmi embereket, mi­vel csak bennük bíztak. Csak azóta nem számit, hogy valaki ki fia borja, milyen környezetben nőtt fel, mihez ért, sőt az sem számít, hogy korábban ki volt és mit, hogyan csinált. Rőföskereskedőből és aszfaltkoptatóból csináltak mező­­gazdasági államtitkárt, kondásból, bá­nyászból tsz-elnököt. Azóta lett gyakor­lattá, hogy a gazemberek is zavartala­nul folytathatják az üzelmeiket, mert ha lebuknak, csak átfestik a cégért és gond nélkül garázdálkodhatnak tovább. Ezeket a „hagyományokat” foly­tatja most a szociál-liberális kormány azzal, hogy idegen kultúrájúak betele­pítésével igyekszik tovább lazítani a magyar nemzeti értékrendet. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon elképzelhető-e két, vagy több eleve ellentétes kultúrájú nép zavar­talan, tartós együttélése? A történelmi tapasztalatok szerint nem. Vegyük például az ezeregyszáz éves hazánkat, amely az elmúlt száza­dok alatt többnemzetiségű ország volt. Láttuk, hány háború, hány forradalom okozói lettek a nemzeti ellentétek, mennyiben fékezték hazánk kibonta­kozását, okozták nemzeti értékeink pusztulását, végső soron magának az országnak a szétszaggatását. Annak el­lenére, hogy az itt élő népcsoportok többségének az értékrendje a magyar­hoz közelálló, keresztény alapú volt. Mennyivel inkább összeférhetetlen az eleve ellentétes kultúrájú népek együtt­élése. Ez csak vagy nagyfokú önmér­sékléssel lenne elképzelhető, egy ide­ális közösségben, ahol ki-ki vígan él a maga értékrendjében, anélkül, hogy a másik népcsoportra kényszerítené a sa­játját, vagy diktatúrában, ahol az egyik nép a többi népcsoportot és annak ér­tékrendjét durván elnyomja. A multikulturális életmód erőlte­tése ugyanúgy kétélű fegyver, mint amilyen a liberális és kommunista esz­mék ránk erőltetése is volt. Az idege­nek megfelelő szabályozás nélküli be­telepítése annyit jelent, hogy ketyegő bombát helyeznek el a házunkban. Hogy mikor robban, nem tudni, de hogy előbb-utóbb robban, az biztos. Hogyan igazodjunk hát el a sokat emlegetett Szent István-i befogadás és a szélsőséges idegengyűlölet, a végle­tes bezárkózás két véglete között? A különböző kultúrák színesíthetik, gazdagabbá tehetik egymást, mindad­dig, amíg a befogadottak tömegei nem érnek el egy kritikus határt, és nem akarják ellentétes értékrendjüket rá­kényszeríteni a befogadó lakosságra. Ezt viszont már nem szabad megen­gedni, vagy ha mégis bekövetkezik, feltétlenül tiszta vizet kell önteni a po­hárba, akár úgy is, hogy kenyértörésre visszük a dolgot. Az a befogadó nem­zet, amely ezt eltűri, először a kultú­rája szétszaggatását kockáztatja, majd önmaga is az erőszakos idegenek mar­talékává válik. Nézzük meg, hogy kik propagálják elsősorban a multikulturális társadalom előnyeit, az idegenek, különösen a sa­ját értékrendjükhöz tartozók mértékte­len betelepítését? Elsősorban a nemrég betelepült, idegen értékrendű, tabunevű rejtőzkö­dők és értékrend-deficites bérenceik. Azok, akik ma is a nagyobb létszámú roma népcsoportot faltörő kosként használva bomlasztják a magyar társa­dalmat és az Európai Uniót. Ugyanis egy szétvert értékrendű, többnemzeti­ségű, széthúzó országban jobban lehet a zavarosban halászni. Hazánkban, ahol a gyakori háborúk és járványok miatt megritkult lakosság helyére a királyaink gyakran telepítet­tek be a környező keresztény országok­ból a hazánkéval rokon értékrendű, de más nemzetiségű népeket, mindig el­lenezték a mienkével eleve ellentétes értékrendű - izmaeliták és izraeliták - betelepedését. Már II. Endre és a pá­pai legátus által megkötött beregi szerződés is kimondta, hogy meg kell akadályozni az izmaeliták és izraeliták elhatalmasodását az országban. Nem utolsósorban ennek a tanácsnak a fi­gyelmen kívül hagyása vezetett hazánk ismételt szétdarabolásához, a tragikus bolsevik-kommunista diktatúrákhoz, hazánk jelenlegi politikai és gazdasági ellehetetlenüléséhez, és a rejtőzködők értékrendjének ránk erőltetéséhez. Csak reménykedhetünk, hogy még megakadályozható hazánk teljes pusz­tulása, ha gyorsan és radikálisan cse­lekszünk. Hogy mi a teendő? 1. Mindenekelőtt le kell állítani az idegenek további betelepítését. 2. Az izgága, hatalmaskodó ki­sebbséget a helyére kell tenni, mint tet­ték ezt a lengyeleknél és a cseheknél. Nem engedhető meg, hogy egy több­nemzetiségű országban az egyik ki­sebbségi népcsoport a többiek rovására tevékenykedhessen, a többségnek dik­táljon. S az sem megengedhető, hogy a lakosság egyik része tartsa el a má­sikat, vagy, hogy egy szociális se­gélyből élő népcsoport elhelyezkedési diszkriminációval zsarolhassa az eltar­tóit, annyival is inkább, mivel a múlt századok során a saját munkájukból is meg tudtak élni hazánkban. Elég lenne a háló beszerzésében, a halászat megismertetésében és a kifogott halak értékesítésében segíteni őket. Minden­képp az a cél, hogy önállóan tartsák el magukat. 3. Az Európai Unió, maradjon meg európainak, vagy később semmivé lesz. Ez itt nem Amerika, hanem kul­turális integritásukat megőrizni akaró országok közössége. Amerikának tett kis szívességek miatt - az USA-szö­­vetséges Törökország felvétele az EU- ba, vagy Irak megtámadása Izrael vé­delmében - előbb-utóbb borulhat az egész Európai szövetség. 4. Az Európai Uniónak értelmet csak az ad, ha sikerül Európában tartós békét elérni, egyenletes fejlődést és nyu­galmat biztosítani, ami csak úgy lehet­séges, ha nem komplikáljuk még mi is a helyzetünket a korábban betelepedet­tek zsarolásának elfogadásával, előre ki­számítható rossz döntésekkel, és még rosszabb betelepítési politikával. NAGY PÁL Erdélyi noteszlapok Élő gond és remény Csak újságokban olvashattam, csak rá­dió- és tévéadásokban hallhattam, hogy nemrég négy erdélyi városban - Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Kolozsvárt, Nagyváradon - békésen tüntető fiatalok és nem fiatalok köve­telték az önálló állami magyar egye­tem, a kolozsvári Bolyai visszaállítá­sát. Nem lehettem jelen a tüntetők kö­zött, sajnos; minálunk, épp a bolyaiak városában senki sem vonult utcára ezen a hűvös októberi napon, hogy or­szág-világ szeme láttára, füle hallatára jelezze: Vásárhely magyarsága is szo­lidaritást vállal a jó ügyért harcoló tün­tetőkkel, mindazokkal, akiknek volt és van bátorságuk ilymódon is, ezúttal is kifejezésre juttatni a romániai magyar közösség jogos követelését. Mi lehetett az oka ennek a meggon­­dolkoztató tartózkodásnak? Máris fe­ledésbe merült volna a másfél évtized­del ezelőtti, történelmi súlyú gyertyás­­könyves felvonulásunk emléke, mikor több mint százezer ember hullámzott végig a város főterén, hallgatva a hívó szóra, s emelte fel szavát egyebek mel­lett a kommunista-nacionalista több­ségi diktatúra által önkényesen meg­szüntetett (beolvasztott) Bolyai Tudo­mányegyetem mielőbbi újraindítása ér­dekében? Vagy már nem is olyan időszerű ez a követelés? Megelégszünk bizonyos magyar karokkal a multikul­turálisnak becézett Babes-Bolyain? Az egész helyett, ami volt, a fennen lobog­tatott töredékkel? Mintha változatlanul ott lappangana még némely koponyák méyrétegeiben az a különös, megalázó vélekedés (magyar egyetemi oktató hangzotatta nyilvánosság előtt), hogy az erdélyi magyarság még nem eléggé érett egy önálló magyar egyetem mű­ködtetésére... 1581-ben, midőn Báthory István fe­jedelem megalapította Kolozsvárt a Farkas utcai jezsuita kollégiumot, amit egy év múlva XIII. Gergely pápa aka­démiai rangra emelt, Erdély, ugyebár, már érett volt szellemileg arra, hogy ilyen rangú tanintézményt mondhas­son magáénak. S kerek 300 esztendő múltán ugyanitt megnyithatta kapuit a Ferenc Józsefről elnevezett tudomá­nyegyetem. 1945. május 29-én pedig a bukaresti Hivatalos Közlönyben megjelent a Mihály király által aláírt 406-os és 407-es törvényerejű rende­let, mely jóváhagyta egy állami magyar egyetem beindítását Kolozsvárt - ez lett a Bolyai. Amit aztán 1959-ben Ceausescu és Ion Iliescu vezényleté­vel megszüntettek, illetve beolvasztot­tak a Victor Babes nevét viselő román egyetembe - nem utolsó sorban az er­délyi magyar értelmiség nem kis há­nyadának az 56-os magyarországi nép­forradalommal való szolidaritás-váll­alása megtorlásaként. Azóta élő gond és remény a Bolyai ügye sokak számára ezeken a tájakon. Sepsiszentgyörgyön épp úgy, mint Marosvásárhelyen. Erről az élő gondról és reményről szólott a közelmúltbeli tüntetés-sorozat is. Magasszintű csűrések-csavarások, részleges megoldások, ígérgető politi­kai megnyilatkozások, hatalmi huzavo­nák közepette és ellenére sem mond­hatunk le soha a kolozsvári Bolyairól. Tüntetésekkel és tüntetések nélkül kí­vánjuk érvényesíteni jogainkat. Talán rádöbennek erre előbb-utóbb a külön­féle rendű és rangú illetékesek is. Kukac - És egyebek Egy idő óta rádióban, televízióban egyike a legyakrabban hallható magyar szavaknak: kukac. Nézem, mit mond róla a Magyar Értelmező Kisszótár. Ezt mondja: kukac fn. 1. Az ormányosbo­garak lárvája. Giliszta. 2. Kisfiú hím­vesszője... Megkersem a magyar Szi­­nonímaszótárban is, ahol ezt olvasom: kukac (kül. ételben, gyümölcsben, ill. oszló tetemben élő) pondró; giliszta, (nemi szervként) hímvessző. Koszolányi Dezső, ha élne, szent meggyőződésem szerint semmiképpen sem sorolná a legszebb magyar szavak közé. De nem kell ahhoz Kosztolányi­nak lenni, hogy érzékeljük: a kukac inkább undort keltő, visszataszító, s ennek következtében lehetőleg kerü­lendő szó; egyáltalán nem tartozik édes anyanyelvűnk legféltettebb kincsei közé. És mégis: rádióban, televízióban nap mint nap sűrűn találkozunk vele. Beásta magát - mint egy fertőző féreg - a mai magyar nyelv média-állomá­­nyánk mélyrétegeibe. Amikor elindult hódító útjára - ezen a terepen - senkinek sem jutott eszébe, hogy lehetne s kellene helyette valami mást, szebbet, kevsébé gilisztást, rokon­szenvesebbet, nyelvünk szelleméhez méltóbbat taláni, ugyanerre a célra? Per­sze: még most sem lenne késő megkez­deni valaminő kukactalamtó mozgalmat a szóbanforgó intézmények háza táján. És nemcsak ott... Mert a kukac különféle alakválto­zatai mostanság jelen vannak itt-ott az írott sajtó hasábjain, sőt némely irodal­minak nevezett művekben is. Nem rit­kán leíródik cikkekben, versekben, no­vellákban, regényekben a kukac - vagyis a hímvessző - ef betűvel kez­dődő (közismert) változata, annak je­léül, hogy a szerző jajdemilyen szóki­mondó tollforgató tud lenni, midőn rá­szánja magát. Nemrég egy regényrész­letet olvashattam egyik hetilapunkban, s ezúttal arra a nem mindennapi szel­lemességre figyelhettem fel, hogy Má­tyás király New hontban bizonyos por­nóújságok címoldala láttán rádöbben: „Rövid f...om van...” (Sokatmondó, hogy a szereksztőség épp ezt a részle­tet érdemesítette közlésre a különben jónevű magyar író regényéből.) Van azonban a kukacnak változa­tos lírai - mondhatnám: szagos - mel­lékterméke is; legyen szabad idéznem néhány sort egy költeményből, mely nemrégiben látott napvilágot: „fehér falak közé / zárkózik a sors / a sorba a test / a testbe meg én / egy vécécsé­szén nyöszörgők”. Félreértések elkerülése végett jel­zem: ez a műalkotás nem a Nemzet­közi vécénap alkalmával jelent meg, hanem jóval előbb. (A Nemzetközi vécénap megtartásáról szóló híradást ugyanis csak ez év november 19-én kö­zölte a helyi sajtó.) És mit szólhatunk arról a felhábo­rító esetről, hogy egy magyar kereske­delmi tévéadó a minap olyan rajzfilmet tűzött műsorára, melyben Széchenyi István úgy ábrázoltatik, mint aki lovak­kal fajtalankodik, Szűz Mária pedig pornófilm szereplője. 2005 őszén ez volt látható egy magyar televízióban - a magyar kisgyerekeknek szánt adás­ban... Tudom, innen, a Maros középső folyásának mentéről nem hallatszik messzire az én hangom, de mégis élén­ken csatlakozom mindazokhoz, akik tiltakoznak az efféle útszéli malacko­dások, kukackodások ellen! Üdvös lenkukacok, a pondrók - és szinonimáik - nyelvünkből, kultúránk­ból - a jó ízlés térhódítása nyomán. Ismét Kosztolányira gondolok, idézve 1932-ben írt sorait: „A nyelv a tudósnak ereklye, a költőnek, az írónak hangszer, a hírlapírónak fegyver. Vajon nem közös érdekünk, hogy ez az erek­lye minél tisztább, hogy ez a hangszer minél zengőbb, hogy ez a fegyver mi­nél fényesebb és élesebb legyen?” A Nyugati Magyarság HIRDETÉSI DÍJSZABÁSA 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft 1/1 oldal = 200.000 Ft Hirdetesfelvétel magyarországi irodánkban 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel./Fax: 326-7531 vagy közvetlenül kiadóhivatalunknál: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9 canada Tel./Fax: (514) 731-4192 A világ minden részében jelen vagyunk! .J 2005. december - 2006. január

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom