Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. november KAKUCSI LÁSZLÓ Gyakran hallani, hogy az emberek elfordultak a közélettől, elegük van a politikából. Valójában nem a politikából van elegük, hanem az olyan politizálásból, amelynek nem a közjó szolgálata a célja, hanem - annak rovására - az egyéni és csoportérdekek érvényesítése. Széchenyi szerint az angolok a szegénységtől, a franciák a nevetségességtől, a spanyolok az ördögtől, az oroszok a cártól, a magyarok pedig az elfajult és hűtlenné vált magyartól félnek a legjobban. Nem alaptalanul. Ideológiák helyett tényeket, szómágia helyett valóságon alapuló életigazságokat kell(ene) a mindenkori és mindenhonnani politikai gyakorlat erkölcsi alapjául tenni. Örök óhaj! Pedig éppen ez a hiteles politikai érdekképviselet conditio sine qua nonja. Különösen kisebbségi helyzetben. Persze politika és politika között óriási különbségek vannak. Ha nem tudjuk az embereket bevonni bizonyos kérdésekbe - mondta Orbán Viktor az idei tusnádfurdői találkozón -, ha nem tudjuk világossá tenni, hogy az ő véleményük szinte döntésszerű erővel történő figyelembevétele nélkül nem születhetnek nemzetpolitikai döntések, ha ezt az érzést nem tudjuk kialakítani és e mögé nem tudunk tényeket állítani, akkor a magyar demokrácia legitimitása meg fog kérdőjeleződni. Egy nemzetegyesítéses politikához nemcsak az Európai Unióra, hanem egy valóságos magyar demokráciára, magyarországi demokráciára is szükségünk lesz. Csak a tényeken alapuló helyzetfeltárás nyújthat igaz képet valamely nemzeti közösség, esetünkben az erdélyi magyarság múltjáról jelenéről és lehetséges jövőjéről. Az erdélyi magyarság helyzete ma kétségkívül reménykeltőbb, mint a szocializmus évtizedeiben, kiváltképp a Ceausescu korabeli Romániában volt. Megnőtt az emberek mozgásszabadsága, ki-ki szabadon gyakorolhatja vallását, megnyílt a tér a véleménynyilvánítás előtt, viszont az egyéni önkifejlés és a nemzetrész kibontakozásának esélyeit illetően változatlanul sok az akadály, visszarántó erő. Mintha megállt volna az idő errefelé!... Erdély magyarsága nem érvényesít(het)i, hanem kuncsorogja jogait, elorzott javait. Csakhogy a veréblépteknek nincs se szaporája, se távlata. Ennek a nemzeti közösségnek nem opportunista érdekvédőkre van szüksége, hanem Böjté Csabákra, akik mernek és okosan cselekszenek is. Nyolcvanöt éves történelmi tapasztalat birtokában a transsylván magyarság tisztában van azzal, hogy csak annyi lehet ismét az övé, amennyit kiharcol magának. A bukaresti hatalom csak azt hajlandó visszaszolgáltatni, amire a belső és a nemzetközi erők rákényszerítik. És csak addig hajlandó megtenni, ameddig a kényszerhelyzet tart, és az érdekei úgy kívánják. Románia most még kívül van az akolon, ezért enged apróbb dolgokban olykor, de ha egyszer benn lesz... Ez a mostani az erdélyi magyarság kegyelmi ideje, ami az emyedetlen önépítkezés jegyében kéne múljon. Ezt a lehetőséget kellene érdekképviselőinek (ha valóban azok!) maximálisan, bátran, okosan kihasználni. Bizony nagyon itt az ideje, hogy végre igazságot szolgáltassanak Erdély magyarságának az elszenvedett teméntelen sérelemért. Viszont az elfogult, részrehajló román igazságszolgáltatás a legkülönbözőbb jogsértések, méltánytalanságok prolongálásának, a status quo fenntartásának legfőbb bajnoka. Orbán Viktor a tusnádfurdői találkozón nem véletlenül hívta fel erre a figyelmet. Akinek van füle, hallja, és okuljon belőle: Találkozunk a Kárpát-medencében nem ritkán egy-egy államon belül az igazságszolgáltatás magyarok elleni elfogult működésével, a kettős mércével, a magyar oktatási intézmények hátrányos megkülönböztetésével, a magyarok lakta területek gazdaságilag hátrányos helyzetbe hozásának kormányzati törekvéseivel. Elegendő, ha Erdély országban az észak-erdélyi autópálya körüli küzdelmekre hívjuk fel a figyelmet. Ezek a jelenségek mind a mai magyar kárpát-medencei élet valóságához tartoznak. Ezekkel a törekvésekkel szemben keményen fel kell lépni. Vajúdó idők ‘Az anyanyelvű oktatás, különösen az önálló magyar egyetem ügye egy tapodtat sem haladt előre. Egy több mint másfél milliós nemzeti közösségnek nincs önálló anyanyelvű egyeteme, miközben Romániában sok román egyetemet, felsőfokú intézményt építettek és működtetnek magyar dolgozók adóiból is. Ez tűrhetetlen és tarthatatlan állapot! Ha a román igazságszolgáltatás nagy néha törvényileg lehetővé teszi is kisebb jogos magyar követelések teljesítését, végrehajtását büntetlenül rendre elgáncsolják a helyi potentátok, akik zömben a többségi románság soraiból kerülnek ki. Nem véletlenül Románia Európai Unióba való felvételének egyik alapvető feltétele az igazságszolgáltatás megreformálása, amiről a honatyák hallani sem akarnak. A román kormányfő ilyetén törekvése olyan kemény ellenállásba ütközött a parlamentben, hogy kénytelen volt bejelenteni lemondását, amit később a természeti katasztrófára hivatkozással vont vissza. Nyolcvanöt sanyarú kisebbségi év után, gazdaságilag tönkretéve, számbe- Uleg megcsappanva, apadó önbizalommal és lassan sorvadó nemzettudattal az erdélyi magyarság újkori „honfoglalása” pusztán önerőből nem fog menni. A Gyurcsány-kormány pedig enyhén szólva indifferens. De azért van remény. Orbán Viktor nemzetegyesítő politikája a választások után új erőt adhat, hitet önthet minden tiszta szívű nemzettestvérünkbe. A négy-öt millió a világban szétszóródott, illetve a határok mellett tömbben élő magyarság egykori istencsapás-szerű szétszóratásának hátránya valójában mára előnnyé változtatható. Föltéve, hogy ezt a szétszóródott magyarságot és szétszabdalt Magyarországot képesek vagyunk egyetlen jól működő gazdasági övezetté és hálózattá szervezni. Viszont ehhez - elsősorban az anyaországban - olyan szemléletváltásra van szükség, amely a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást nem segélyezésnek tekinti, nem támogatásként gondolja, nem hátrányt, tehertételt lát benne, hanem befektetést, közös hasznot, lehetőséget és gazdasági erőforrást. Abból kell kiindulni, hogy Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a tizenöt milliós magyar nemzetben van. A legmagasabbra tornyosuló akadálya egy tisztességes és az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitikának éppen az, hogy a jelenlegi országvezetés nem néz szembe a valóságos helyzettel. Ahhoz, hogy a határon túli magyarokat az anyaország felkarolhassa, jól működő egészséges gazdaságra van szükség. A következő választásokat követően a nemzetpolitikai fordulat mellett gazdaságpolitikai fordulatra is szükség lesz, vagyis egy radikális adócsökkentési és munkahelyteremtési programot kell indítani. Ha ezzel nem nézünk szembe, akkor a magyar gazdaság nem erősödik meg, dinamizmusa továbbra sem tér vissza, és reménytelenné válik egy magyarországi magyar gazdaságból kiindulva egy kárpát-medencei életerős magyar gazdaság fölépítése. Az erdélyi magyar nemzeti közösség újjáéledésének, megerősödésének még a gazdaságinál is komolyabb akadálya a népesség folyamatos csökkenése. Ez a régi keletű, ám az utóbbi évtizedekben ijesztően felgyorsult, felfokozott etnikai arányváltozás a magyarság rovására, nem kétséges, tudatos kormányzati törekvés eredménye. (Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy anekdotát. Magam az erdélyi születésű Cseres Tibor írótól hallottam, akinek korábban Tamási Áron mesélte volt. Főhatalomváltás után, valamikor a húszas években, midőn Erdély földjét ortodox templomokkal szórták tele, egy székelyföldi román templom felszentelésekor a pópa a következő szavakkal fordult híveihez: „Az Isten egy szerencsés pillanatban nekünk ajándékozta Erdélyt. Most rajtatok a sor, hogy teleszüljétek, benépesítsétek! Mert tudjátok meg, nem azé az ország, aki fegyverrel megveszi, hanem aki benépesíti, belakja.”) A maga immoralitásában zseniális gondolat. Tessék csak elolvasni meggyőződés végett Nyírő Józsefnek a Mezőség elrománosítását ábrázoló Néma küzdelem című regényét. A szocialista iparosítás burkolt legfőbb célja: hogy elproletárosodott, zsellérsorba süllyesztett Kárpátokon túli románokkal duzzassza fel a magyar többségű erdélyi városokat és falvakat, drasztikusan megváltoztatva ezáltal Erdélyben a történelmileg kialakult etnikai arányokat. Jóllehet az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását nemzetközi egyezmény tiltja, de ezért az erőszakos beavatkozásért soha egyetlen nagyhatalom, még az anyaország (!) sem emelte fel a szavát. A magyar polgári kormány volt kormányfője azt szorgalmazza, hogy a jövőben sokkal erőteljesebben kell képviselni a magyar külpolitikában azt a véleményt, hogy az Európai Unión belül a kettős mérce nem fogadható el. Ha a régi Európában a kisebbségi autonómia teljesen magától értetődő Katalóniától Dél-Tirolon át Finnországig, akkor az újonnan csatlakozott európai uniós országokban is ugyanilyen magától értetődő követelésnek, sőt közösségi jognak kell lennie. A Kárpát-medencében a magyarok rovására tapasztalhatunk etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvéseket. Ez nem fogadható el. Találkozhatunk olyan törekvésekkel, amelyek a magyarlakta vidékek adminisztratív szétdarabolására törekednek. Találkozunk olyan törekvésekkel, amelyek a magyarok fizikai megfélemlítését célozzák (elegendő, ha a Délvidékre gondolunk). Ezek ellen határozottan fel kell lépni. A magyarországi politikai acsarkodás, széthúzás, kihatva az erdélyi magyarságra is, felaprózta erőit. Ennek haladéktalanul véget kell vetni, összefogni és radikalizálódni a jogos követelések teljesítéséért. A kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5- i népszavazás a Gyurcsány-kormány nemleges magatartása miatt eredménytelen volt. Az erdélyi és mind a határon kívül élő magyarság csak most kezd ocsúdni a döbbenetből. így utólag, de azért nem túl későn mondjuk ki, hogy szégyenkezve véssék agyukba: azok, akik a 2004. decemberi népszavazáson eltaszították maguktól oltalmat kereső külhoni nemzettestvéreiket; azok, akik Trianon nyomán kisebbségi sorba kényszerült magyar felebarátaiktól megtagadták a lehetőséget, hogy kettős állampolgárokként a nemzettesthez szervesüljenek; azok, akik ahelyett, hogy a kisebbségi lét viszontagságaitól testileg megviselt és anyanyelvűkben megalázott, megtiport külhoni magyarokat gondolkozás nélkül magukhoz ölelték volna, hogy nyolcvannégy évnyi kilátástalanság után - szülőföldjükön maradva - immár az anyaország védőszárnyai alatt testben és lélekben megerősödjenek újabb küzdelmekre a kirekesztő fészekfoglalókkal szemben; azok, akik ahelyett, hogy agyonázott, didergő lelkű nemzettestvéreiket, kopogtatásra, szó nélkül beengedték volna házukba, farizeuskodva, így „bátorították” őket: „Tartsatok ki!”, s , jó szándékuk” jeléül legfeljebb egy hitvány, szakadozott kis esernyőt nyújtottak volna oda nekik a fergeteg ellen, tehát akik ezeket tették, megbocsáthatatlan bűnt követtek el; és akár undok önzésből követték el, akár azért, mert gátlástalan politikacsinálók rútul becsapták őket, tettükkel az emberiét aljára süllyedtek, és nincs fórum, amely lemoshatná róluk ezt a gyalázatot! Ä hamis prófétákról nem is szólva!... Ám ezek a szegény megtévesztettek Magyarország lakosságának bár nem is elenyésző, de mindenképp kisebbik hányadát teszik ki. Él tehát a remény, hogy a kettős állampolgárság előbb vagy utóbb élő valósággá fog válni, és ismét egységes nemzet lesz a magyar. A státustörvényhez hasonló merész, bátor, Európában elfogadható kisebbségvédelmi, ha kell, egyoldalú lépéseket is vállalnunk kell majd - vetítette előre a volt és reményeink szerint leendő miniszterelnök. - Éppen ezért a Magyar Állandó Értekezletre továbbra is szükségünk van. Elfogadhatatlan, hogy a Magyar Állandó Értekezletet hosszú idő óta nem hívja össze a magyar kormány. Sőt, nekünk majd abban kell gondolkozni a jövőben, hogy a Magyar Állandó Értekezletet hogyan lehet továbbfejleszteni valami össz-világmagyar képviselet irányába, amelynek a mainál sokkal jelentősebb konzultatív és talán néhány esetben döntési jogot is érdemes lesz majd átadni, illetve amelyre érdemes lesz ilyeneket ráruházni. Az állampolgárság kérdése nem kerül le a napirendről akkor sem, ha Románia belép az Európai Unióba. Azért sem, mert a Szerbiában, Kárpátalján és Horvátországban élő magyarok, úgy tűnik, még hosszú évekig nem lesznek tagjai az Európai Uniónak. Tehát a kettős állampolgárság Erdélyországon kívül néhány más fontos százezres nagyságrendű magyar közösségeknek továbbra is érdekük. A magyar igazolvány sem válik fölöslegessé a jövőben. Akinek van, nagyon vigyázzon rá, mert rövid időn belül ez lesz a Kárpát-medence legértékesebb dokumentuma. Egy Erdélyországban élő magyar számára anyagi értelemben, jogosítványokat, iskoláztatást, gyermektámogatásokat tekintve a státustörvény és az annak nyomán létező magyar igazolvány többet jelent, mint a kettős állampolgárság. A kettős állampolgárság idejében a szülőföldjükön maradó magyarok támo-Egyesülni és kiválni (folytatás az 5. oldalról) A teljesség igénye nélkül a legfontosabbakat számba véve, az érdekérvényesítés következő, nagyon fontos, talán nélkülözhetetlen feltételeit találjuk:- Az anyaország védhatalmi vagy garantáló hatalmi szerepvállalása.- A magyar kisebbség államalkotó szerepének alkotmányos elismerése.- Egyéni és kollektív jogok egyidejű szavatolása.- A nemzeti kérdés megoldásában mind a területi, mind a személyi elv alkalmazási lehetőségének elismerése, vagyis az autonómia mint önkormányzati forma és a kulturális autonómia mint a szabad identitásválasztás jogi formájának törvényes garanciája.- A magyar nyelv a magyarság által (is) lakott területeken hivatalos nyelvként való elismerése.- A magyar többségű településeken az etnikai arányok a közigazgatási határok módosításával, vagy betelepítéssel történő megváltoztatásának tilalma.- A politikai - parlamenti - képviselet biztosítása.- Teljes gazdasági egyenjogúság, a vállalkozás szabadságának diszkrimináció mentes biztosítása, a határon átnyúló együttműködések támogatása. Teljesen egyértelmű, hogy az Unió biztosította keretek önmagukban elégtelenek a kisebbségi jogok megfelelő szintjének biztosítására. Ezt minden közösségnek jó helyzetfelismeréssel, világos koncepcióval, kemény akarattal és erős érdekérvényesítő tevékenységgel kell kivívnia. A megoldás egyébként, bármennyire ellentétesnek tűnik is bizonyos aktuális politikai tendenciákkal, nemcsak a kisebbségi, de a többségi nemzet érdeke is. Az elnyomás ugyanis a többségi nemzettől rendkívül sok energiát igényel, melyet saját gyarapodásától von el. A demokrácia minden esetben jogkiterjesztéssel jár. A jogkiterjesztés megvalósulása pedig már önmagában is annak a belátását jelentené, hogy Európa és benne a Kárpát-medence népei soha a történelem folyamán nem tudtak egymás rovására boldogulni, s csak azokban a rövid periódusokban gyarapodtak, vagy tudták magukat a külső támadásokkal szemben megvédeni, amikor összefogtak egymással^ gatásának továbbra is a magyar igazolvány lesz a legfontosabb jogosultsági dokumentuma majd. Sokkal több, mint kuriózum, egyenesen jelzésértékű volt Orbán Viktornak a baloldalról, annak vezéreiről kifejtett véleménye: A XX. században megjelent a modem baloldal Közép-Európában, aminek eredményeképpen, amikor erre lehetőséget kapott, rárontott a saját nemzetére. így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék, így rontottak a saját fajtájukra Rákosiék. Ugyanezt tették 1956-ban azok, akik rárontottak a forradalomra. És ha nem is ilyen harcias eszközökkel, de 2004. december 5- e is tulajdonképpen egy kormányzati rárontás volt a saját nemzetünkre. Mindazáltal nekünk a baloldalra a jövőben szükségünk lesz: nemzeti egység nincs a baloldal részvétele nélkül Stratégiai célok állandósága nincs egy nemzetileg elkötelezett baloldal nélkül sem. A hosszabb távon is kiszámítható nemzetegyesítési törekvések állandóságához arra is szükség van, hogy a magyarországi baloldal nemzeti fordulatot hajtson végre. Az Európai Uniónak vannak olyan tagállamai, ahol számban megegyező, hasonló történelmi gyökerekkel és hozadékkal élő nemzeti közösségek élnek kisebbségben - például Dél-Tirol, Katalónia, Finnország stb. -, mint amilyen az erdélyi magyar nemzeti közösség. Ha esetükben az autonómia tartós megoldást jelentett, akkor - oly sok hányattatás után! - miért ne hozhatna megoldást és nyújthatna jövőképet az autonómia az erdélyi magyar nemzeti közösség számára is. Az autonómia tulajdonképpen eszköz arra, hogy hosszú távon gyarapodással teli jövőképet kapjon a magyar nemzeti közösség - ennek a véleményének adott hangot Gáli Kinga Európa parlamenti képviselő. Az erdélyi magyar nemzeti közösség gyarapodása aztán jótékonyan hatna ki egész Romániára. Ha ezt kérdést ilyen természetes módon közelítjük meg, nehéz lesz ellenvetést találni Romániának arra, hogy miért nem lehetséges autonómia Erdélyben. De ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy az Európai Unió autonómiát fog adni az erdélyi magyarságnak. Ne higgyük, hogy az Európai Unió csatlakozási feltételként szabja Romániának az autonómia megadását. Ám az uniós országok létező modelljei, alapelvei katalizáló tényezőként hathatnak. Az autonómiát magának az erdélyi magyar közösségnek kell kitárgyalnia a mindenkori román hatalommal. Ezért fontos, hogy Tusnádon idén nyáron először sikerült egy asztalhoz ültetni Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét és Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. Az erdélyi magyar közösség érdekképviselőinek nem kell feltétlenül mindenben egyetérteni, és egyformán nyilatkozni, de mindenképpen közösen kell eldönteniük, melyik legyen az az irány, amerre vállvetve kell hogy tolják valamennyien az erdélyi magyar nemzeti közösség szekerét. Ha ebben nem tudnak megegyezni, akkor a szekér sem fog elindulni. Biztos, hogy csatlakozás előtt könnyebb a feltételeket betartatni, mint utána. Éppen ezért annyira fontos, hogy a betartatás ne csak kívülről, hanem belülről is jöjjön. Ha végignézzük az európai uniós modelleket, mindegyiknél fontos tényező volt a külső és belső nyomásgyakorlás. Itt akár perdöntő is lehet, hogy mennyire lesz erős a magyar közösség. Meg kell értetni a brüsszeli hivatalnokokkal, hogy kisebbségi kérdés nemcsak emberi jogok megsértéseként jelentkezhet, létezhet, hanem jövőkép és gyarapodás tekintetében is. S hogyha a magyar közösség Erdélyben nem lát jövőt, nem hisz a saját jövőjében, akkor az legalább annyira tragikus következményekkel jár(hat), mint hogyha azt az adott emberi jogok megsértéseként vizsgáljuk. A külföldi és az erdélyi tényezők mellett harmadik szereplő kell hogy legyen ebben a mindenkori magyar kormány. Hiszen leginkább az európai tanácson dőlnek el a dolgok, ahol kormányok képviseltetik magukat. A mindenkori magyar kormányra pedig legalább akkora feladat hárul, mint az előbbi kettőre. Nem vitás, hogy nehéz játszma lesz, de a játszmát egyszer el kell kezdeni!
