Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-02-01 / 2. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. H]ooDogját?Bams ©O' GOo® ° CB®mgj[?®B® dÉS^Bcí^mG XXIII. évfolyam, 2. szám ~ » Z 1 on 17* Cl CD 2005. február A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 191).-*t - &3.5U (---------------------------------------------------------------------------------------------------Á DÖBRENTEI KORNÉL Végül is győztek Meghívtak a tordai csata 60. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre, az ótordai temetőben a Honvéd sírkert beszentelésére. Abban a házban szálltam meg, Nagy Albert esperes úr és családja vendégeként, ahol - emléktábla hirdeti - Petőfi Sándor szállott meg 1849. július 21-én. Utána már Segesvár következett... Rossz ómen. És akkor elvonult képzeletben előttem a hazáért elesett költők méltóságos menete, melyet nem a tehetség hierarchiája szervezett oszloppá, hanem a halál. Hirtelenjében, többek közt Balassi Bálint - most ünnepeltük születése 450. évfordulóját Zrínyi Miklós, Petőfi Sándor, Gyóni Géza, Radnóti Miklós, Gérecz Attila ötlenek eszembe, akik mindhalálig kitartottak a haza ügye mellett. A Hazáért mindhalálig. Ez a némelyek számára valószínűleg ellenszenves jelmondat tömör és kikezdhetetlen erkölcsi, nemzeti hovatartozást jelent ki esküi erővel. Évtizedeken át működött, hatott és hat ma is, kivált azok számára, akik József Attila, a vörös fasizmust leleplező költő szavaival élve: túllátnak e mai korcsmán. És az áruláson, amely mindenütt, de a Kárpátok övezte tájakon különösen hatékonyan üzemel, és a tragikus végeredmények bizonyítják napjainkig, hogy mennyire rombolóan. 1956 világtörténelmet befolyásoló eseményei után, a vérbíróságok döntése nyomán - ma is nem egy taláros hóhér regnál a hatalomban, vagy húz zsíros nyugdíjat, harminc ezüstnél jóval többecskét -, a bitó alatt számosán kiáltották: a Hazáért mindhalálig. Ennél hitelesebb, megrendítőbb önigazolást, a nemzeti eszmének feltétel nélküli alávetettséget, szolgálatot nemigen lehet találni. Mert ez Létprogram, akkor is, ha a halál dimenziójában teljesül ki. Utódnemzedékekre osztott feladat. Szikáran szólva: maga a rendszeres helytállás. Mint történt Tordán hatvan évvel ezelőtt. Már akkor is az oroszok. 1849, 1945, 1956 véres történelmi mezsgyekarói mutatják, amikor úgynevezett felszabadítóként vették el a szabadságot, löktek le bennünket a Balkánra, gyarmati sorba. És mindig árulók segítségével. Anélkül nem megy. Elismert tény: a magyar katonai vitézség egyike a legjobbaknak a világon. Megtapasztalhatták ezt az áttörök is, három nap helyett több mint három hétig álltunk ellen a túlerőnek. Van ugyanis gyakorlatunk a túlerő leküzdéséhez. Ám belső, pártütő ellenségeinkre ez nem áll. Az egymás elleni kijátszások, ármánykodások rendszere ellen nemigen tudjuk felvenni a harcot. Eger várában, emlékezzünk csak, egyetlen áruló volt, azóta megszaporodtak. Magyar nyelven beszélünk, de azt, hogy mit jelent a Haza, amely magától értetődő hovatartozás és vállalás akár egy dánnak, írnek vagy portugálnak, nos ezzel a természetes érzéssel nemigen tudnak mit kezdeni mostanában a magyari urak. És ez nagy baj. Lám Árpád vére imigyen fajul. Szerintük a globalizmusban, a népek európai gyülekezetében a nemzeti lét, karakter mit sem számít. A nagyoknál még igen; nemzeti önérzetük megőrzésének köszönhetik, hogy még mindig nagyok, paritás-képesek, hogy nem szajkózzák lehangolóan, merjünk kicsik lenni. Hát merjünk mi is nagyok lenni, legalább lélekben! Éppen most, hogy tervszerűen kicsivé akarnak nyomorítani minket. Hogy a nyelvünket nem beszélik sokan, hogy nagy történelmünk dacára a megmaradásért kell küzdenünk, olyannyira, hogy már a világbank hivatalos lapjában is megjelent: kívánatos volna, ha a honi magyarság létszáma öt és hat millió között mozogna. És mire jutnak az elcsatolt részek magyarjai, akiket az anyaországbéliek egy számottevő hányada oly rútul cserben hagyott, megtagadott? Tény, a jelenlegi politikai, szociálpolitikai tendenciák e tragikus nemzetfogyást „garantálják”. Mindezek tudatában magasodik föl a tordai csata, az ellenállás megvívóinak emléke. Hatvan éve nem lehetett e hőstettről méltóan beszélni. Most lehet és kell! Számunkra az elesettek, erkölcsi értelemben, túlélték a történelmi időt, végül is győztek. Nagy az ára. Adós fizess, tartja a közhasznú mondás. Csakhogy mi már, ahogy a Himnusz is kimondja, előre és utólag is megfizettünk. Nem tudom miért, és milyen jogon verik le rajtunk a világ bűneit, munkálkodnak ádázul ellenünkre a nemzetközi be- és végrehajtók. Azt tudom, a tordai hősök életáldozata is benne van a kamatos kamatban. A tordai példa, akár az Illyés megírta ozorai példa világos: olykor meg kell halni a hazáért, hogy megmaradjon. Olykor, mint most, élni kell érte. \_______________________________________________________/ LIPTÁK BÉLA Jövőnkről, összefogásról, megbékélésről Barátaim voltak mindketten, mellettük álltam távozásuk perceiben és velem vannak ma is, emlékük rányomja bémeg a harcot túléltem és elmenekültem. Nem panaszkodásként említem a bűntudatot, nálam ez energiaforrás is, hasznát veszem! Különösen azért veszem hasznát, mert optimizmussal vegyül. Optimizmusom ugyanazoknak az 1956-os hősi napoknak az emlékeiből táplálkozik, mint bűntudatom. Ezt az optimizmust szeretném megosztani, az én pesszimizmusra és önrombolásra hajló népemmel most, amikor eljött az ideje, hogy rendezzük végre közös dolgainkat. Szeretném, ha együtt elgondolkoznánk azon, hogy miként is járja végig egy nép a történelem iskoláját? Hányszor vizsgázik és mit tanul, vagy tanulhat ezekből a vizsgákból? Igen, tudom, hogy a december 5-i vizsgán nem az egész népem vizsgázott jelesre, de nem egy elrontott dolgozaton múlik az érettségi, és fontos, hogy ne felejtsük: vizsgázott ez a nép máskor is, másként is! 35 NAP Iszonyatos természeti katasztrófával köszönt el a világtól a 2004-es esztendő. A délkelet-ázsiai szökőár halálos áldozatainak száma a legújabb hírek szerint megközelíti a 300 ezret. Hajszálon múlott, hogy nincs köztük az a két magyar Fiatalember, akinek beszámolóját és helyszíni felvételeit - kizárólagos joggal - a 7. oldalon közöljük. eszméletét, a szájára tett fülembe még ezt suttogta: „Öcsi, van egy kis cukor a zsebemben, vegyél!” Jancsit magyar pufajkások géppisztolysorozata ölte meg a Műegyetem főkapujánál. Akkor érzékeltem először, hogy mi is a halál, amikor leesett cipőjét próbáltam a már merev lábára visszaerőszakolni, s persze nem ment. lyegét minden gondolatomra, így ezekre a bizakodó újévi sorokra is. Amikor az ember karjai között meghal egy barátja, attól valahogy megváltozik. Én legalábbis 20 éves korom óta magamban hordozom Jancsi és Marika emlékét. Hordozom az emlékkel járó bűntudatot is, elvégre közös álmainkért ők az életüket adták, én 1956-ban én úgy ettem vadidegenek asztalánál, úgy aludtam az idegenek ágyában, hogy közben a zsebemben lapuló 20 forintomat senki el nem fogadta! Én azzal a 20-assal a zsebemben léptem át az osztrák határt, mert tőlem a szabadságharc 35 napja alatt soha, senki pénzt el nem fogadott! Elég volt fizetségnek a nemzetőr karszalagom minden magyar asztalnál, mert ez a nemzetiszínű szalag engem családtaggá tett egy egész ország minden otthonában. (folytatás a 4. oldalon) IFJ.FEKETE GYULA Pártok rendeződése A politikai életben általában jellegtelen hónap a január. A hideg és a nehezebb közlekedés miatt nincsenek felvonulások, tömeggyűlések, és az Országgyűlés is ilyenkor tartja a téli szünetét. Idén januárban mégsem volt csendes a közélet, mert a pártok elkezdték az érdemi felkészülést a 2006. évi országgyűlési és helyhatósági választásokra. Nem elsietett ez a készülődés, annak ellenére sem, hogy a napi politikától távolabb állók csak szeptemberoktóber táján érzékelhetik erőteljesebben a pártok közötti küzdelem kiéleződését. Ezt a küzdelmet azonban valamennyi pártnál szükségszerűen megelőzi egy párton belüli megmérettetés, ami napjainkban zajlik. A párton belüli küzdelmek gyakran élesebbek, mint a pártok közöttiek, és a riválisok még az eszközeikben sem válogatnak annyira gondosan, mint a nyílt politikai színtéren. Ezekben a hónapokban a posztkommunista ellenőrzés alatt álló tömegtájékoztatás látszólag pártatlanabb, és gyakrabban közöl kormánypárti politikusokról is kritikus véleményeket - csakhogy nem az ellenzék érdekében, hanem valamelyik kormánypárton belüli rivális érdekében. Mihelyt eldől a párton belüli küzdelem, a média hírválogatási, hírközlési és kommentálási magatartása is visszazökken a megszokott kerékvágásába. A hatalom kézzel fogható közelségében mindig élesebbek a párton belüli nézeteltérések, mint attól távolabb. A szocialista párt januárban kénytelen volt feloszlatni egy egész megye - Vas megye - összes választott testületét, mert a párton belüli megmérettetés kelléktárába bekerült a szavazatvásárlás, az életveszélyes fenyegetés, a verőlegények bevetése, és a börtönökben szokásos azonos neműek közötti erőszak eszköze is. Hangsúlyozni kell, hogy elvtársak használnak fel ilyen eszközöket elvtársaikkal szemben, azaz jobb, ha bele se gondolunk a más pártállású riválisaikkal szembeni indulataik erősségébe. A vezető kormánypárton belüli eldurvult küzdelem oka az, hogy a hatalom birtokában a párt hatalmas jövedelmekkel, és a maradék közvagyon elprédálási lehetőségével jutalmazza meg a vezetőit. Az egyik megyei pártvezető a valós forgalmi érték töredékéért juthatott egy többszáz hektáros volt állami gazdaság tulajdonjogához, egy volt miniszter puszta szóbeli tanácsok fejében hét millió forint díjazásban, 132 havi minimálbérnek megfelelő összegben részesült, és maga a miniszterelnök sem hagyja ki az önmaga által teremtett lehetőségeket. Cége - az ellenzék ügyészséghez benyújtott vádirata szerint - a közelmúltban jóval a piaci értéke alatt juthatott korábban köztisztviselők számára fenntartott üdülők birtokába, megismételve az egy évtizeddel korábbi kormányüdülőt eltulajdonító ügylet eljárását. Erős tehát a párton belüli tülekedés mind a mesés jövedelmek megszerzéséért, mind a közvagyon elsíbolási lehetőségéért. Magyarországon a kádárista bírói kar érintetlenül hagyása miatt nem volt arra példa, hogy a kommunista nómenklatúra leplezetlen tolvajlásait bírósági ítéletek révén tegyék semmissé, míg például Szlovákiában, vagy a közelmúltban Ukrajnában már folytattak ilyen sikeres eljárásokat. Éles a párton belüli küzdelem azért is, mert a lúvatalosan képviselőjelöltté, polgármester jelöltté választott párttagok már néhány hónap múlva tetemes összegű választási pénzalap felett rendelkezhetnek. Mindeközben drámai mértékben növekszik az ország eladósodottsága, és az ellenzéki pártok követelése érdemi válasz nélkül marad a 3500 milliárd forinttal megnövekedett adósságállomány hovafordításáról. Miniszterelnöki válasz ugyan született, miszerint a „pénzügyekben járatlan ellenzék fogja be a száját” - de ez a válasz nem tesz eleget a polgári demokrácia minimális követelményeinek sem. (folytatás az 5. oldalon) Marika életét a Móricz Zsigmond Körtér védelmekor oltotta ki egy szovjet páncélos. Mielőtt elveszítette volna
