Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2003-08-01 / 8-9. szám
Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 4. oldal 2003. augusztus-szeptember Trianon • Trianon • Trianon • Trianon • Trianon • Trianon • Trianon • Trianon • Trianon A magyar sorskérdés Trianon árnyékában Az utódállamok területére szakított nemzetrészek tragikus sorsán nem tudtak változtatni sem az 1992-től elindított, de a nemzetközi jogban nem értelmezhető „alapszerződések”, sem a napjainkban megfojtott kedvezménytörvény. így e kétoldalú szerződések által is érintett nemzeti kisebbségi és emberi jogok érvényesülése és az anyaországi határokon átívelő oltalom csupán vágyálom maradt, A nemzeti államok egyre növekvő homogenizáló nyomását és az anyaország tehetetlenségét, annak egyre csökkenő tekintélyét megunva, a kisebbségi sorsra kárhoztatott magyarság növekvő öntudatának birtokában, egyre inkább kezébe kívánja venni saját sorsát. Az erőszakos asszimiláció, a ki és betelepítések ellen, a szülőföldön való megmaradás, a nemzeti kultúra megőrzése, a határokon való szabad átjárás biztosítékául kéri, de követelhetné is, a kettős állampolgárság Európában is élő gyakorlatának megvalósítását. A hazai kétarcú, szemfényvesztő politika 13 éve szép ígéretekkel hitegeti a más államok területén élő magyarokat, amikor azonban konkrét lépésekre volna szükség, a nemzetközi fórumokon határozottan ki kellene állni és követelni az igazságtételt a közel egy évszázados megaláztatásokért, visszavonulnak, cserbenhagyják vértestvéreinket. Szembesülni kellene végre a politikusoknak és a még mindig az életképtelen, kommunista ideológia hatása alatt élő hazai társadalomnak, hogy minden bajunk forrása Trianon. Ehhez azonban elmélyült, valós magyar történelmi ismeretekre volna szüksége, elsősorban a törvényhozóknak. Illene tudni, hogy egy igazságtalan nagyhatalmi döntés 1920. június 4-én a magyar lakosság kétharmadát fosztja meg állampolgárságától és megkérdezése nélkül idegen országok polgárává kényszeríti. Ugyanez ismétlődik meg 1945-ben, a kollektív bűnösség elvén, a győztesek jogán, a bosszú és leszámolás véres tobzódása, akitelepítés és elűzetés után. A színmagyar településeken az erőszakos telepítéssekkel megváltoztatják az etnikai arányokat, kisebbséggé téve a többséget, hogy soha többé ne lehessen a helyi lakosság nemzetiségi összetételére hivatkozni az európai határok felülvizsgálatának követelésekor. Mindezek tetézéseként 1944-ben és 45-ben Tito partizánjai, 1990 és 94 között pedig Milosevicsék példátlan vérfürdőt és etnikai tisztogatást hajtanak végre az elcsatolt déli területeken. A nagyhatalmak, a trianoni határok kreálói ugyanakkor csendes szemlélői maradnak e folyamatoknak, az öldöklésnek és pusztításnak. Végül a muzulmán országok nyomására nagynehezen rászánják magukat a háborús bűnök kivizsgálására, de csak Boszniában, a Baranya-háromszögben, miközben Kórógy, Szentlászló, Valkó, Vukovár lerombolása, a magyarok tömegmészárlása máig tisztázatlan. Egyik választási ciklus magyar kormánya sem tiltakozott, és azóta sem követeli a tragédia tisztázását, a felelősök megbüntetését. Milyen az anyaországi politikai felelősség akkor, ha közel 60 éve után sem követi meg a magyarokat senki a csehszlovákiai deportálásokért, a pozsonyligeti, szojvai mészárlásért, a román maniu-gárdisták erdélyi pogromjáért, a fogsáni, és temesvári, a Duna-deltai haláltáborokban elpusztított tízezrekért, a Tito partizánjai által 1944-45- ben Délvidéken legyilkolt közel 40 ezer magyar sorsáért?! Kinek a dolga, kinek a kötelessége lenne jóvátételt és kárpótlást követelni a magyar áldozatokért? Legalább méltó eltemetésükről gondoskodnának az 1949-es Genfi- Konvenció szellemében, ahogy itthon az idegen katonáknak és a nácizmus áldozatainak vannak kegyhelyei és méltó temetői, állami gondozásban. A népek akarata azonban átlépte a nagyhatalmi törekvéseket és a XX. század végén új történelmet írtak. Itt Közép Európában nemcsak a diktatúrák omlottak össze, hanem államok és államformák szűntek meg, a Trianonban és Párizsban létrehozott kényszer-államszövetségeket is ideértve. Ugyanakkor új államok születtek, mint Horvátország, Szerbia és Montenegró, Szlovénia, Szlovákia, Ukrajna. Egyikük sem létezett független államként sem 1920-ba, sem 1947-ben, így a velük kapcsolatos területvesztéseink érvényüket veszítették. Az 1975-ben, Helsinkiben az európai államok és USA által is aláírt Megállapodás az akkori államok jogállásáról, szintén hatályát veszítette. Az új államok fennhatósága alatt álló történelmi magyar területekre vonatkozóan nincs érvényes nemzetközi, de kétoldalú, az érintett államok közötti egyezmény sem. Tehát a mai közép-európai status quonak nincs politikai legitimitása. Mégis, valahányszor felmerül a trianoni békeszerződés felülvizsgálatának, vagy, mondjuk a magyarok kollektív bűnösségét kimondó 1945-ös Benesi dekrétum eltörlésének a kérdése, a nagyhatalmak, az USA- val az élen mereven elzárkóznak, ferdén néznek ránk, és visszavonulót intenek. A kisebbségekkel szembeni diszkriminatív törvényt érvényben tartó Cseh és Szlovák köztársaságot meg azonnal felveszik a NATO- ba, és beszavazzák az Unióba. Magyarország jelenlegi kormánya progresszív gazdaságpolitika és magyar érdekeket érvényesítő külpolitika helyett mást sem csinál, csak a nagyhatalmak kegyeit keresi - ugyanazon nagyhatalmakét, amelyeknek Trianont és a kommunista diktatúrát „köszönhetjük” - és megalázó módon, már-már nevetségessé téve önmagát és valamennyiünket, dörgölőzik a szomszédokhoz. Az pedig már mindennek a teteje, hogy mi nagyvonalúan előre „megszavazzuk” szomszédaink NATO-beli és uniós tagságát, ahelyett, hogy ezt az ott élő magyarság jogainak és területi autonómiáik megadásának feltételeként szabtuk volna voksunkat. Ezért ünnepli a román kormányfő Budapesten Erdély Romániához történő csatolását, s ezért meri a szlovák kormányfő Pesten a szemünkbe vágni, hogy a kedvezménytörvényről hallani sem akar. Követeljük, hogy a magyar kormány és a megszólaló politikusok a törvényhozás és a diplomácia minden eszközével álljanak ki a határon túli magyarság területi autonómiájáért, a kettős állampolgárság kollektív megadásáért. Ezt várja a nemzeti megmaradás jegyében a világon élő és a másikért felelős minden magyar. Minden más politikai megoldás és olcsó magyarázkodás az önfeladás útja, amely a hitelvesztéshez és a gyors asszimilációval a végső megsemmisüléshez vezet. Mi itt Európában, dicső történelmi múltunk és gazdag kultúránk szilárd hagyományaira támaszkodva csakis önmagunkra számíthatunk, nekünk nem lehet előbbre való érdekünk a magyarnál, a Hazánál. A határon túli nemzetrészek pedig nem kívánnak mást ebben a nagy uniós lázban, hogy végre 80 éves szenvedés után az anyanemzethez tartozás büszke tudatával magyarként, európai szabad polgárként élhessenek szülőföldjükön. Erdős László, nyá. honv. ezredes Felhívás a trianoni szerződés érvénytelenségét vizsgáló konferencia megszervezésére A harmadik évezred hajnalára kialakult világnézetek az emberi jogok terén azt igazolják, hogy a Trianoni Békeszerződésjogi érvénytelensége kétség kívül bizonyos. Ennek alapján elképzelhetetlen, hogy a világba szétszórt összes magyart ne érdekelné, hogy intézkedéseket kezdeményeztessen a szerződés felülvizsgálatára. Ludwig von Lang Zürichben élő magyar professzor beadványa Carla Del Pontéhoz a Nemzetközi Törvényszéki Főügyészéhez és az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Intézménye főbiztosához, Marie Robinsonhoz, szükségessé teszik a szórvány magyarság felsorakozását, hogy minél szélesebb körben hiteles alapja legyen a beadványnak. Az évtizedek folyamán számtalan egyéni kezdeményezés történt sok irányban - tüntetések, beadványok, irodalmi művek, stb. formájában - a szerződés felülvizsgálatáért. Anélkül, hogy sikerült volna megnyerni ügyüknek a világközvéleményt, vagy azokat a politikusokat, akiknek hatalmukban van mai perspektívában elemezni a történteket és itnézkedni a magyarságot érintő sérelmek orvoslásában. Alulírott, aki Párizsban született, több évtizeden át francia nyelvű írásokkal tájékoztatta a különböző politikai köröket, egyéneket, intézményeket e témában, és meggyőződött róla, milyen nagy az ellenállás revíziós kezdeményezéseinkkel szemben főleg azoknál, akiknek elődei okozták a magyarság sérelmeit. Tény ugyanakkor az is, hogy minden tárgyilagosan gondolkodó értelmiségi föl tudja fogni, hogy a magyarok által követelt felülvizsgálás nemcsak jogos, hanem előbb utóbb szükségessé is válik a közös Európa békességes jövője végett. Ugyanakkor világossá vált az is, hogy csak a magyarság erőteljes akarata győzheti meg a nemzetközi közösséget a Trianoni Békeszerződés felülvizsgálatának szükségességéről! Sajnos az utóbbi nyolcvan esztendő közismert kegyetlen politikai viszonyai nem sok lehetőséget adtak a magyar népnek, hogy országhatáron belül hangot adjon ezirányú követeléseinek. A szétszórt magyar diaszpóra pedig főleg anyagi érvényesülése és politikai megosztottsága miatt ezidáig nem volt képes hatásos szervezkedésbe fogni a trianoni kérdés ügyében. Most elérkezettnek látszik az idő minden szempontból, hogy félelem nélkül, nyíltan, bátran minden egyes hazafias érzelmű magyar, szerte a világon, szellemileg, anyagilag, egyéni kiállással támogasson egy olyan világszervezkedést, amely méltó hátteréül és támogatásául szolgál Prof. Ludwig von Lang beadványának. Első lépésként, úgy véljük, hogy egy átfogó jellegű értekezlet összehívására volna szükség, melyen belül különböző műhelyek alakulnának, és dolgoznák ki a részleteket, a fent említett cél végrehajtására. Ahhoz, hogy egy ilyen gyűlés sikeres legyen, kérünk minden olyan egyént, aki idegennyelvi képességei, értelmiségi és politikai kapcsolatokkal rendelkezik, és aki hajlandó támogatni - munkával, anyagiakkal, szellemi képességgel, elképzelésekkel - ezt a nagy ügyet, jelentkezzen az alábbi címen: Committee of Trianon 575 Barthelemy, Longueuil, Quebec, J4J 1M5 Canada Az értekezlet helyszínétől a jelentkezők összképe döntene. Ebben egy észak-amerikai nagyvárosra gondolunk, az USA-ban vagy Kanadában, 2004 első hónapjaiban. Ugyanakkor váijuk anyagi segítségüket mindazoknak, akik a távolságot és egyéb nehézségek miatt nem tudják jelenlétükkel támogatni majd az ügyet. Hozzájárulásukat kanadai vagy US devizában legyenek szívesek „Comity of Trianon” megjelöléssel, csekkel vagy nemzetközi utalvánnyal a fenti címre eljuttatni. Legyen mindenki tudatában annak, hogy közel van az idő, amikor a világ ráébred a magyarság értékeire, és kiáll melletünk követeléseinkben, hisz saját jövője szempontjából is érdeke, hogy elégtételt szolgáltasson e sokat szenvedett nemzetnek, és helyére tegye a dolgokat ebben a térségben. A trianoni szerződés jogi érvénytelenségét vizsgáló szervezet megteszi az első lépéseket. Aki ebben bármilyen módon segíti, az méltó őseihez. Kéijük jelentkezzenek minél többen, hogy a nemetközi közösség a jövőben ne hivatkozhasson a magyarok érdektelenségére. Charles Suchan, festőművész Trianon, Párizs - státustörvény A jelenlegi magyar kormány felszámolta a státustörvényt azzal az indoklással, hogy annak megalkotója, a volt magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, nem egyeztette Ukrajna, Szlovákia, Szerbia és Románia kormányaival. Az azóta elvégzett egyeztetések során a státustörvényt átalakították „segélynyújtás-gesztussá” és ezzel a törvény lényegét - a magyar nemzet egyesítésének gondolatát - széttiporták. Ahelyett, hogy legalább enyhítettek volna valamit a trianoni végzetes tévedéseken, gyorsan elfojtották még a gondolat ébredezését is. Úgy lászik, a jelenlegi magyar kormánynak fontosabb a szomszédos népek igényeinek kielégítése, mint az összmagyar nemzet egyesülése és talpraállása. Tisztelettel kérdezem az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Határozatot román társnemzetünk annak idején egyeztette-e a bánsági, paitiumi, máramarosi és erdélyi magyar társnemzettel? (Zárójelben jegyzem ide: Erdélyről lévén szó, a román társnemzetünk Gyulafehérvári Határozata nem vonatkozhat a nagy magyar alföld keleti nyúlványaira: Bánságra, Partiumra, Máramarosra. Erdélyre nézve elfogadom a román társnemzet azon óhaját hogy ahol ők vannak többségben éljenek a Kárpátokon kívüli román közigazgatásban, de ez a szándék legyen érvényes a székelységre nézve is, akik a nyugatról jövő magyar közigazgatásban szeremének tevékenykedni.) Az öt kontinensen mindenki tudja: az említett egyeztetés nem történt meg és ennek még napjainkban is szenvedő alanyai vagyunk a Kárpát-medence népeivel együtt! Kérdezem továbbá: amikor a háborúban győztes nagyhatalmak a trianoni békediktátumban elrendelték az ezer éves történelmi magyarország feldarabolását és szétosztását, a környező roszágok, amelyek részesültek a „koncokban”, annak idején egyzetették ezt a „gyarapodásukat” a magyar nemzettel? Ha mindezen döntéseket a mai napig sem egyeztették, akkor melyek azok az etikai, vallási, történelmi, gazdasági, nemzetközi jogi normák, amelyeknek alapján lehet működtetni - jogellenesen - egyeztetés nélkül is - immár 83 éven át - ezeket a határozatokat? Az egyeztetés elmaradása nem zavarja a szomszédos „baráti” államokat? 1947. február 10-én Párizsban szentesítik a trinanoni határozatukat, és ezt sem egyeztették a magyar nemzettel jó szomszédaink! Ha az említett határozatok egyeztetés nélkül is működhetnek immár 83 éve, akkor a státustörvény, amelynek a trianoni állapotokból kellett megszületnie, miért ne működhetne - per analogim - a Kárpát-medencében egyeztetés nélkül is? Ha a státustörvény eredeti rendeltetése a trianoni nyitott, vérző sebek ideiglenesen, átmenetileg való gyógyítás és enyhe fájdalomcsillapítója, vajon mit árthat ez a csepnyi fájdalomcsillapító az ukrán, szlovák, szerb, román nemzettársainknak? Hasonló helyzetben, ha velük történik meg az, ami velünk Trianonban bizonyára ők is keresnének valamilyen fájdalomcsillapítót bajukra, nem igaz? Az ukrán, szlovák, szerb, román igények rendjén kialakult procedúra teremtette új jurispmdencia alapján, vajon nem lehetne-e felverni a kérdést, hogy a nemzetközi közvélemény, az EU korifeusai tegyék egyeztetés tárgyává az említett határozatokat is, mert azok igazán nem felelnek meg az EU mai gazdasági, politikai, jogi és keresztényi igazságosságkoncepciójának sem! S ha már napjainkban minden döntést egyeztetni kell, hát akkor egyeztessük az említetteket is: a gyulafehérvárit, a trianonit és a párizsit is! A státustörvény csak a minimuma annak a jogorvoslatnak, amelyre az elszakított területeken élő magyar nemzetrészek jogosultak lehetnek. Nyolcvanhárom éven át hallgattunk. További hallgatásunkat milyen tudományos, erkölcsi, vallási, gazdasági, politikai, jogi normák írhatnák elő? Tisztelettel kérem az illetékeseket méltóztassanak beleélni magukat megnyomorított helyzetünkbe, méltóztassanak felmérni a bennünket ért gazdasági, kulturális és egyéb kárunkat, és vita tárgyává tenni a státustörvénnyel párhuzamosan az említett határozatokat is, s olyan megoldást találni, hogy többet valóban ne legyen szükségünk státustörvényre. Kelt Kolozsvárott 2003. július hó -án. Dr. Újvári Ferenc, ügyvéd Kedves barátaim... (Folytatás az 1. oldalról) És tudja, ki a barátja még, Medgyessy úr? A László Csaba, például, aki készségesen segít önnek a forint „ócsításában”, a külső és belső adósság felhalmozásában meg az infláció növelésében. Meg aki az APEH-hel karöltve jobbnál-jobb tippekkel látja el önt és kormányát arra nézvést, hogyan lehetne még egy bőrt lehúzni a jámbor magyar adófizetőről. Arról a magyar adófizetőről, aki már így is vért izzad Európa legmagasabb ÁFÁ- jának, a világ legigazságtalanabb és legembertelenebb adórendszerének terhe alatt. Vagy a Keller László, például, akinek más dolga sincs, mint hogy a polgári kormány visszaéléseit kutassa, ha igazit nem talál, konstruáljon, minél többet, annál jobb, az sem baj, ha a bíróságon kipukkad valamennyi, telik az adófizetők pénzéből a helyesbítésekre meg a bírságokra! Vagy - külpolitikai berkekre is kitérve -, a Bársony András például, aki hetet-havat összehord holmi nem létező európai elvárásokról, s lehazudja a csillagot az égről, csak hogy ne kelljen megadni a délvidéki magyaroknak a kettős állampolgárságot. És, ha már a külügynél tartunk, itt van ez a Nastase például. Látja, ő is kiváló barátja önnek, Medgyessy úr. Igaz, hogy alaposan kivette a részét a kedvezménytörvény megfúrásából, igaz, hogy egy istennek nem adja vissza a gyulafehérvári Batthyaneumot a katolikus egyháznak és nem engedi visszaállítani az aradi vértanúk emlékművét, de szívesen jár román nemzeti ünnepet ünnepelni, önnel koccintgatni Budapestre, és önhöz hasonlóan nagyon szereti a vadkacsahúst (valószínűleg ezért kellett kétezret - nem tévedés, kedves Olvasó, kétezret! - kilőniük a szegény tőkés récékből a legutóbbi közös vadászatukon). Nem tudom, Konrád Györggyel, Jancsó Miklóssal vagy Kertész Imrével szokott-e együtt vadászgatni, Medgyessy úr. Merthogy, látja, őket is nyugodtan sorolhatjuk a barátai közé. Konrád és Jancsó - annak fejében-e, hogy az önök kultúrpolitikájának jóvoltából velük kezdődik és velük ér véget az irodalom-, illetve filmtörténet Németh Lászlótól és Korda Sándortól errefelé, nem tudom - élőszóban és írásban hathatósan segítenek önnek a jó magyar nép elkábításában, Kertészben pedig, gondolom, a rokonlelket tiszteli, miniszterelnök úr, a magyar nyelvvel és a magyarsággal szemben tanúsított ellenséges magatartásában. Abban egyébként, hogy utóbbi kedvéért külön törvényt szavaztatott meg, Medgyessy úr, hogy ne kelljen szegénynek adót fizetnie a Nobel-díj után, feltételezem nemcsak ez a barátság, hanem az ön közismert szociális érzékenysége is közrejátszott. Hát így állunk barátok dolgában, Medgyessy úr. Ezek és ilyenfélék volnának az önéi, én meg a magam részéről megválogatom a magaméit. Úgyhogy, ha legközelebb örömkoncertet rendeznének valahol a magyarok ünnepén, ha lehet ne nevezzen a kedves barátjának. Esetleg, ha lehet, ne mondjon beszédet, ne is jöjjön el. Őrizze meg az ünnep méltóságát.
