Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2003-06-01 / 6-7. szám

2003. június-július Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal BORBÉLY ZSOLT ATTILA Az erdélyi magyarság és az Európai Unió Érdekes polarizálódásnak lehetünk tanúi a magyar jobboldalon Ma­gyarország Éurópai Uniós csatla­kozásának kérdésében. Noha a ma­gukat nemzetinek mondó és a vá­lasztópolgárok tekintélyes része ál­tal is nemzetinek elfogadott pártok egyértelműen támogatják az EU csatlakozás jelen formáját, e pártok választói táborának jelentős része valószínűleg nemmel szavazott az áprilisi népszavazáson. Nyíltan fel­vállalni az “így nem” gondolatot csak a parlamenten kívüli MIÉP, valamint a nem párttípusú szerve­zetek (MVSZ, JOBBIK, HVIM) merik. Elvonatkoztatva akár a konkrét kérdéstől, gondoljuk el: elvben lé­tezhet-e olyan, jövőnket alapvetően meghatározó nemzetstratégiai lé­pés, melynek csak előnyei vannak, kockázatai, hátrányai nem? Ezek­ről nem kellene-e szólni? Jelen esetben pedig a hátrányok eviden­sek. A mezőgazdasági támogatások ügye, mint cseppben a tenger, meg­mutatja, hogy mi is az EU megha­tározó gazdasági köreinek szán­déka velünk. Ha a magyar gazda, aki eleve lépéshátránnyal indul, nem több, hanem kevesebb támo­gatást kap, mint unióbeli vetély­­társa, s a mesterségesen fenntartott hátrányos helyzetet ráadásul a ma­gyar állam sem kompenzálhatja, akkor nem evidens-e, hogy egy új­fajta gyarmatosításról van szó? S akkor nem szóltam a magyar szu­verenitás-vesztésnek olyan igen lé­nyeges vetületeiről, mint a beván­dorlás-politika s egy sor egyéb jo­gos aggály. Ami közös az anyaországi és az erdélyi magyarság esetében az EU vonatkozásában, az éppenséggel a teljes félretájékoztatottság. Ennek motivációi eltérőek. Az anyaország esetében világos a félretájékoztatás indítéka: a parlamenti elitnek meg­felel a csatlakozás immáron kodi­fikált, elfogadott formája. A balol­dal érzéketlen a nemzeti kérdé­sekre, a globalizmus terjedésében, az ország kiárusításában pozitív programot lát, és szerencsés egybe­esés számára, hogy mindezt EU- köntösben adhatja el, szemforgató módon hivatkozva több mint ezer éves európai múltunkra, kulturális kötődéseinkre. A parlamenti jobb­oldal egy része vélhetően őszintén hiszi, hogy a csatlakozás jelen for­májának is több az előnye, mint a hátránya, a másik része a nemzet­közi elszigetelődéstől s az országon belüli megbélyegzettségtől félve nem mer kiállni a NEM mellett. Az erdélyi magyarság esetében másként tevődik fel a kérdés. Itt a Frunda György-féle euro-retorika egy hamis jövőkép felmutatásával próbálja leplezni az RMDSZ jövő­képhiányát. A jelenlegi RMDSZ- politikának ugyanis a nemzeti meg­maradás szempontjából nincs jövő­képe, ezt mintegy villanófényben láthattuk a tavalyi népszámlálás nemhivatalos eredményének nyil­vánosságra kerülésekor. Ha tíz esz­tendő alatt kétszázezer lélek a vesz­teségünk, akkor a Reményik Sán­dor által a Parti sziklák című vers­ben megjósolt jövő, a teljes felmor­­zsoltatás nem is oly távoli. Ha ez így megy tovább, pusztulásunknak tragikuma is elvész, a román ki­sebbségi modellről szóló hazug mí­toszt éltető vezetőink vezérletével szép csendben elfogyunk. S “a sírt, hol nemzet süllyed el” nem gyász­könnyben úszó nemzetek veszik majd körül, hanem a jéghideg kö­zöny és a káröröm. Erdélyben a hi­vatalos RMDSZ euro-retorikája mítoszt gyártott Európából, annak intézményes vetületeiből. Mítosszá vált az Európa Tanács, az Európai Unió, de még a NATO is. Sokan azt remélik, hogy Románia integráci­ója egyből megoldja majd a ma­gyar nemzeti közösség sorskérdé­seit, hogy valamiféle automatizmus erejével minden problémánk orvos­lást nyer majd. Éveken keresztül hirdették s hirdetik ma is, hogy az EU-n belül jelentőségüket vesztik, légiesülnek a határok, melyek “nem elválasztani, hanem össze­kötni fogják a nemzeteket.” Egyik történész jóbarátom azt szokta erre mondani, hogy ha annyira jelentéktelenek lesznek a határok, akkor ugyanbizony miért ne lehetne a határ a Kárpátok von­alánál. De félre a tréfával! A ha­tárok légiesülésének mítosza még anyaországi jobboldali körökben is él. Megdöbbentő olykor az emberi gondolkodás felszínessége, mely képes a határ jelentőségét a vám­kezelés intézményére redukálni. Holott a határ mindenekelőtt egy állam szuverenitásának térbeli ki­terjedését jelöli ki, s ezt fogja kije­lölni a továbbiakban is. Azt a vo­nalat, amelyen belül a továbbiak­ban is adminisztratív eszközökkel szorítják vissza a magyar kultúrát és a magyar nyelvet, melyen belül a magyarság ellen lehet heccelni az egyházon keresztül a csángókat, melyen belül közterekről el lehet távolíttatni a Wass Albert szobro­kat, melyen belül a magyar isko­lákban a román államsovinizmust lehet taníttatni, melyen belül foly­tatni lehet az offenzívát a Székely­föld megszállására. De ha bárki mégis úgy hinné, hogy a román po­litikai elit évszázadok alatt a mély­rétegekben kódolt magyarellenes­­sége majd egy csapásra eltűnik, (---------------------------------------------\ Kit zavar a kettős állampolgárság? Nincs magyar kormányzati állás­pont a kettős állampolgárság ügyé­ben, miközben a Vajdaságban egyre hangsúlyosabban kerül előtérbe a kérdés. Zoran Zsivkovics szerb kor­mányfőjúnius elején a magyar mi­niszterelnökkel folytatott megbe­széléseit követően kijelentette: nincs kifogása az ellen, hogy a vaj­dasági magyarok állampolgárságot kapjanak anyaországuktól. Kasza József, a Vajdasági Ma­gyar Szövetség elnöke a Magyar Rádiónak nyilatkozva a minap el­mondta, mindig is támogatták a ket­tős állampolgárság bevezetését, az erre vonatkozó intézkedéseket azonban Budapesten kell mérle­gelni és meghozni. Medgyessy Pé­ter nemrégiben elzárkózott attól, hogy a határontúliak kettős állam­­polgárságot kapjanak. Tabajdi Csaba szocialista képviselő, az Eu­rópa Tanács magyar parlamenti küldöttségvezetője ezzel szemben úgy véli, az elképzelésnek komoly lehetőségei vannak. Szerinte a ket­tős állampolgárság bevezetésekor fel kell mérni, az a szülőföldön való megmaradást erősíti-e vagy áttale­­pülésre csábít. — hogy a habzószájú magyarellenes politikusok majd (Szűcs Géza sza­vával élve) hirtelen “megdöbben­nek és megjavulnak”, azok nézze­nek szét egy kicsit az EU-tag Gö­rögországban, hogy ott hogy bán­nak a kisebbségekkel. Arra a nevetséges retorikai for­dulatra, hogy a határok majd nem elválasztani, hanem összekötni fog­ják Magyarországot s a szomszé­dait, szót sem érdemes vesztegetni, legfeljebb mint a nyelvjátéknak a gondolkodást félrevinni képes isko­lapéldájára. Azért van szüksége minderre az RMDSZ vezető elitjének, hogy ön­feladó politikáját eladja, hogy a kö­zösséget belelovallja a csodavá­rásba, hogy igazolja a román nem­zetstratégiai érdekek elvtelen ki­szolgálását. A képlet egyszerű: az EU maga a Kánaán, s nekünk nincs más dolgunk, mint Romániát segí­teni csatlakozási igyekezetében. Akár annak árán is, hogy hallgató­lag támogatjuk a román vezetés ál­ságos propagandáját a példaértékű kisebbségpolitikáról. Ez a gondo­latmenet megfogalmazást nyert már a választási kampányban “kül­politika” címszó alatt, s kihámoz­ható a neptuni vonal valamint Markó Béla retorikájából is. E tá­bor tehát az erdélyi magyar kisebb­ség jogait az EU-n belül “reméli” kiteljesíteni. Nehéz lenne megmon­dani, hányán vannak tisztában en­nek abszurditásával. Vélhető, hogy a Markóékat fenntartó középgárda tekintélyes része őszintén hiszi, hogy a csatlakozás kisebbségpoli­tikai szempontból pozitív fordula­tot hoz majd. Holott semmi okunk ezt hinni. Szabédi László, midőn az ötvenes években megfogal­mazta, hogy román politikus szá­mára a magyar kérdés mindig úgy fog megjelenni, hogy mindent meg kell adni a magyaroknak, amit meg nem adni lehetetlen, máig érvényes aforizmaértékű gondolatot vetett papírra. Más szóval: a román poli­tika csak addig fog apró gesztuso­kat tenni a magyarság irányában, amíg erre rákényszerül. Márpedig a bizonyítási kényszer EU-n kívül nagyobb, mint az EU-n belül. S le­hetne még nagyobb, ha az RMDSZ azt az ésszerű taktikát választaná, hogy nyugati lobbizással, program­ban rögzített céljainak hirdetésével e kényszer mértékét növelni igye­kezne. De mi történik ehelyett? Az RMDSZ-elit néhány látszatenged­mény fejében lemond az erdélyi magyarság évtizedes célkitűzésé­nek, az autonómiának népszerűsí­téséről és kiépítéséről, s azokat, akik nem hajlandók ebbe a játékba belemenni, eszközökben nem válo­gatva kiszorítja a szervezetből. Nem véletlen, hogy egyre töb­ben keresik az RMDSZ-en kívül a helyüket, hogy az RMDSZ-t egyre kevesebben tartják már alkalmas­nak arra, hogy keretét adja az er­délyi magyar kulturális és politikai közéletnek. Tőkés László hívó sza­vára Erdély minden vidékéről ez­rek gyűltek össze Kolozsváron a Szent Mihály templomban, már­cius 15-e előestéjén s nagy érdek­lődés mellett zajlottak a Farkas ut­cai templomban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításának munkálatai. A Markó-párti sajtó azon fanyalog, hogy a Kezdemé­nyező Bizottság névsorában csupa ismert névvel találkozhatunk, csupa olyan emberrel, akit vagy ki­szorítottak az RMDSZ-ből vagy fo­lyamatban van a kiszorítása. Holott mi sem természetesebb, mint az, hogy azok emeljék fel az erdélyi magyar önállóság, az autonómia Markóék által porba tiport zászla­ját, akik oroszlánrészt vállaltak tíz évvel ezelőtt abban, hogy akkor még egységes akarattal az RMDSZ azt kibonthassa? A kihívás hatalmas. Két kor­mány akarata ellenére, médiaellen­­szélben, pénz nélkül, pusztán az eszme erejére alapozva igyekszik győzni a Tőkés László által fémjel­zett csapat. Ha a külső tényezőket nézzük, a túlerő győzelmére szá­míthatunk. Viszont még nem tud­hatjuk mekkora erő szunnyad a mélyben, az RMDSZ által elaltatott s most ébredező közösségben. Azoknak, akik nem értenek az alapszabályzat nyelvén, s akik nem bíbelődnek paragrafusokkal, vilá­gos és egyértelmű üzenet volt Tő­kés László félreállítása. Ok nemet készülnek mondani a Markó-Nep­­tun egységfront esélyeinket szétp­­rédáló politikájára. Sokan vannak. Reméljük, ele­gen. Az egyetemes magyar sportmozgalom erdélyi követei Szlovák kormány­­támogatás a kisebbségnek Ötvenöt millió koronát szavazott meg a szlovák kormány az ország­ban élő nemzeti kisebbségek támo­gatására. A Csáky Pál miniszterel­nök-helyettes előterjesztése nyomán megszavazott pénzből 20 millió ko­rona jut a kisebbségek nyelvi kultú­ráját, könyvkiadását, színházait, nép­­művészeti hagyományainak ápolását szolgáló törekvések támogatására, kulturális és egyházi intézmények megsegítésére, műemlékvédelemre és egyéb kisebbségeket szolgáló ter­vezetekre. Az 55 millió korona na­gyobbik részét képező 35 millió ko­ronát a roma közösségek kulturális és szociális felemelkedését segítő ter­vezetek megvalósítására költik. A jó­váhagyott 55 millió korona a szeren­csejátékokból befolyó jövedelmek­ből származik. Ezen kívül a szlovák kormány költségvetési keretekből - eseti támogatások formájában - to­vábbi 25-30 millió koronát fordít a kisebbségekre. (HTMH) Trianon „jóvoltából” kétszázhar­mincegy erdélyi magyar olimpiai versenyző gazdagította Románia hírnevét a nagyvilágban. Trianon­nak „köszönhetően” az olimpiá­kon, világ- és Európa-bajnoksá­­gokon több mint hetven alkalom­mal Románia képviselőjeként ma­gyarok álltak a dobogó legmaga­sabb fokára. Értük a román zász­lót lengette a szél az árboc legma­gasabb pontján. Nemzeti imádsá­gunk helyett az „Éljen a király!” „Csak három színt ismerek a vi­lágon!”, „Ébredj román!” kezdetű himnuszok akkordjait vagy szöve­gét hallhatta a versenyző, a kö­zönség, vagy a rádió, tévé hallga­tói, nézői. A fenti sportolók az aranyon kívül száz ezüst és bronz érmet is nyertek. Az olimpiai mozgalom cente­náriumán Magyarországon, Ro­mániában és az egész világon számtalan könyv és más kiadvány elevenítette fel az elmúlt száz esz­tendő történéseit, dicsőítette e tör­ténések hőseit. Viszont erdélyi magyarokról szinte egyetlen szó sincs bennük. Kivételt képeznek talán Iolanda Balas, illetve Ecate­rina Sabo, vagy Sabau, akik be­csületes neve Balázs Jolán és Szabó Katalin. A többiről hallgat a román sporttörténelem. Ami még fájóbb, hallgat az anyaország is. Milyen anya az, aki titokban tartja saját gyermekeit? Ezt a mostoha sorsot több mint nyolcvan éve él­jük. Csak reménykedtünk a válto­zásokban. De mindezeken sem az ál-rendszerváltások, sem az „Eu­rópához való közeledés” nem vál­toztatott. Ekkor jött a két Károly! A több évtizede tartó állapo­tokba nem nyugodott bele Áros Károly. Több mint negyven éven át tornatanárok, sportolók, újság­írók és más sportbarátok segítsé­gét is igénybe véve gyűjtötte az erdélyi sportolókra vonatkozó életrajzi adatokat. Mindezt a Há­romszék (Sepsiszentgyörgy) na­pilap Hétfői Sportmellékletében 1997 decemberében kezdte kö­zölni. Mivel a cikkek kedvező visszhangot váltottak ki, többek óhajára könyv formájában való megjelentetését tervezte. Ennek megvalósításához a második Ká­roly, a szentendrei Marcipán Mú­zeum tulajdonosa, Szabó Károly járult hozzá. A lexikonszerű kézikönyvet minden sportot szerető magyarnak ajánljuk éljen az, az öt világrész bármelyik szegletében. Megrendel­hető vagy megvásárolható a könyv a kiadójánál (Marcipán Múzeum. Szabó Károly, 2000 Szentendre, telefon: 00-36-26-311931). Forgal­mazók is fordulhatnak hozzá! Áros Károly újságíró (Nagymoha 1940. szeptember 27.) 1968 óta a Megyei Tükör, il­letve a Háromszék című napilap sportújságírója, rovatvezetője. Főbb művei: Sportjátékok könyve (Bukarest, 1980), Montevideótól Los Angelesig (Sepsiszentgyörgy, 1994), Montevideótól Párizsig (Sepsiszentgyörgy, 1998). Díszok­levelet kapott a magyar sportolók eredményeinek népszerűsítéséért, hírnevük öregbítéséért (Külhoni Magyar Sportcsillagok Világtalál­kozója, 1998), oklevelet 30 év sportújságírói munkájáért (1998), valamint a Magyar Újságírók Ro­mán Egyesületének különdíját (1999). Zágoni Jenő Végzősök és felvételizők Kárpátalján A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszö­vetség adatai szerint idén közel négy és fél ezer végzős diák kerül ki a me­gye magyar tannyelvű általános és kö­zépiskoláiból. Az elmúlt évek statisz­tikai mutatói szerint a kilencedikesek 90 százaléka marad iskolapadban, míg az érettségizők közül minden har­madik tanul tovább valamely felsőok­tatási intézményben. Továbbra is ala­csony azok száma, akik a 9. osztályt követően szakmatanulásra adják a fe­jüket. Aknaszlatináról tavaly 2, Visk­­ről 6, Nagydobronyból 5 kilencedikes nyert felvételt szakiskolába, techni­kumba, a Beregszászi 4. Számú Kö­zépiskolában ez a szám 13, a Nagy­­szőlősi Perényi Zsigmond Középsiko­­lában 19, a Munkácsi II. Rákóczi Fe­renc Középiskolában 25 volt. Érdekes, hogy a szakmunkásnak készülő fiata­lok egynegyede magyarországi okta­tási intézményt választ. Kárpátalján jelenleg öt magyar tannyelvű líceum váija a diákokat, melyek első évfolya­mai évete közel másfél száz új tanu­lót fogadnak. Ugyanakkor szinte va­lamennyi iskolai statisztika számon­­tart néhány magyarországi gimnazis­tát is. Ami a felsőoktatást illeti, a leg­több magyar végzős iskolás a Kárpá­taljai Magyar Tanárképző Főiskolán tanul tovább. (HTMH - Kárpátalja) Kérjük, újítsa meg előfizetését!

Next

/
Oldalképek
Tartalom