Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-03-01 / 3. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. március művészeti Főiskola egy másik tanára, a drága Mádi Szabó Katalin. Tőle egyébként életigenlést és munkabírást is bízvást tanulhatunk valamennyien. Sáry László, a Zeneakadémia professzora szintén a tanárunk volt. Most éppen nélkülözni vagyunk kénytelenek, hisz Londonban, Párizsban, New Yorkban tanít zeneszerzést a róla elnevezett (Sáry’s Method), immár világszerte sikerrel alkalmazott módszerrel. Szolfézstanárunk, a frissen diplomázott Kulcsár Gitta nap mint nap bizonyítja, hogy jó úton jártam, amikor úgy gondoltam, hogy a „nagy öregek” mellé egészen fiatal pályakezdőket is beválasztok a „csapatba”. Ő egyébként zeneirodalmat és zenetörténetet is tanít. Mivel énekes gitáros előadóművészeket képzünk, roppant nagy hangsúlyt fektetünk az énekkíséretes gitártanításra. Ezt a tantárgyat kezdő szinten magam vállaltam, s kifejlesztettem egy olyan módszert, amellyel ma már bizonyíthatóan két-három hónap alatt színpadra lehet állítani azokat a fiatalokat, akik most vettek először gitárt a kezükbe. Természetesen ha egyébként énekből és előadó-művészetből elérték a megfelelő szintet. Felsőbb szinten a Kárpátaljáról érkezett Csobolya József diáktanárunk tanítja a gitározást, a haladók pedig Schmidt Ferencnek, a Honvéd Művészegyüttes nagyszerű szólistájának és Huzella Péternek, a Kaláka együttesből jól ismert gitárosnak a keze alatt tanulnak. A flamenco gitárt Kiss Attila tanítja, aki több együttesben is játszik, s úgy pengeti a húrokat, hogy csak lassított felvételen lehet megnézni, hogyan mozognak az ujjai. Jazz, blues és country gitározást is tanulnak hallgatóink Fekete Jenőtől, akinek a neve ugyancsak jól hangzik szakmai körökben, (Hobóval is játszott egy időben, most a Muddy Shoes együttes oszlopos tagja). A klasszikus gitározást Nády Csongor diáktanárunk, a rock- és musicaléneket pedig Vikidál Gyula tanítja. - elnézést ha kifelejtettem volna valakit a tanárok sorából. Rendszeresen fogadunk vendégelőadókat is. így megfordult nálunk Szörényi Levente, Bródy János, Varga Miklós, Cipő, Dinnyés József, Charlie, s elfogadta meghívásunkat Sebestyén Márta, Zorán és Cseh Tamás is. Megnéznek, meghallgatnak bennünket, aztán megosztják velünk sokéves tapasztalataikat. Most azonban, úgy tudom, Önök készülnek vendégségbe. Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk valamennyien. Tízen egy kéthetes nyugat-európai körútra készülünk, az itthon maradottak pedig egy egész sor március 15-i ünnepi fellépésre. Mindkettő fontos, de bennünket most, természetesen, az előbbi tart lázban elsősorban. A Svédországban élő magyar szervezetek meghívására március 8-a és 24-e között több svédországi és nyugateurópai nagyvárosban vendégszerepelünk. Ezek között olyan is lesz például, hogy Berlinben, az ottani magyar konzulátus központi márciusi ünnepségén, Bécsben pedig egy templomban lépünk fel. A többi előadás megannyi kiváló alkalom lesz a nyugaton élő magyarokkal való meghitt találkozásra. Szilágyi Károly Krónikásének Közhasznú Alapítvány Zeneiskola, 1039 Budapest, Zipemowsky Károly u. 1-3. Tel:+36 1 243 31 91, e-mail: dnk@freemail.hu , adószám: 18061419-1-43, számlaszám: OTP Rt. fi. kér. 11702036-20604211. DÉVAI NAGY KAMILLA ÉS IGRICEI Szállj, dalom, szállj... kelteni a műveiket, bekapcsolni őket az egyetemes magyar kulturális vérkeringésbe. Felkészítjük őket arra is, hogyan kell műsort készíteni, előadást szerkeszteni, kiállítást megnyitni, közönséget szervezni, jogvédő irodával tárgyalni, pályázatot írni. Népdalt, virágéneket és históriás éneket dalolva megtanulnak a mikrofonnal bánni, megismerik a sminkelés, a színpadi világítás fortélyait, a ruhatervezést. S megtanulják: az sem mindegy, hogy civilben milyen a tartásuk, az öltözékük, a hajviseletük. Egyértelműen megfogalmazott és kimondott célunk, hogy ezek a fiatalok menjenek haza, adjanak vigaszt, erőt, hitet, kitartást az otthoniaknak, legyenek megtartói annak a kultúrának és annak a közösségnek, amelyben születtek. Fontos és felelősségteljes küldetésük van. Mert fogy a nép. Azt mondják az emberek: erre a nyomorúságra szüljem meg a gyermekemet? Tudom: egy-egy előadás, kiállítás még nem szünteti meg a nyomorúságot. De szépséget, értéket mutat fel, és táplálja a lelket. És ennél nincs fontosabb. Mert ha a lélek egészséges, erős, sokkal könnyebb elviselni a test nyomorúságát. És szinte öntudatlanul lelkesedés és tenni akarás támad, megfeszülnek az izmok, megszólalnak az írók, mert van kinek és kikért, mert tanítványaink közvetítésével eljuthat a szavuk azokhoz, akiknek szánják. Kiváló tanítómesterek keze alatt Nem szívesen töröm meg a szárnyalását, kedves Művésznő - magam is kisebbségi sorból jöttem, tökéletesen átérzem e küldetés fontosságát, s azt is, mennyire igaz, amit most mondott -, de azt hiszem, csak erősítené a dolgok hitelét, ha visszakanyarodnánk a prózaibb, szakmai kérdésekhez. Ha elmondaná például, milyen tantárgyak keretében sajátítják el a növendékek az említett ismereteket, s kik tanítják őket. Maga nagyon téved - mondja Dévai Nagy Kamilla mosolyogva - ha azt hiszi, hogy ezzel a kérdéssel meg tudja tömi a szárnyalásomat. Mert én erről is csak az elragadtatás hangján tudok szólni. Ugye nem hangzik szerénytelenségnek, ha azt mondom: meggyőződésem, hogy az ország legjobb tanerőit sikerült megnyernem az ügynek. Olyan kiválóságok tanítanak nálunk, hogy azt sem tudom, kivel kezdjem a sort. Talán Wacha Imrével, aki öt egyetemen tanít, s emellett tudott időt szakítani rá, hogy hozzánk is eljárjon, szép magyar beszédre, verstanra, a vers mögöttes értelmének megértésére tanítani a hallgatókat. A beszédtechnikát és beszédművészetet az ország egyik legkiválóbb szakembere, dr. Stollár Katalin, a Színművészeti Főiskola tanára tanítja. (Egyébként ő írta a Beszéd Művészete című szakkönyvet is.) Ez roppant fontos dolog: énekelni csak az tud, aki szépen fejezi ki magát. És mivel a pódiumon egyszer suttogni kell, máskor kiabálni, el kell sajátítani a színpadi beszéd technikai fortélyait is. Hatodik éve tanít nálunk hangképzést, skálázást, hangtechnikát a Színbeültek a nézőtérre - mesélik sokan később - még halvány szándéka sem tudatosodott bennük a zenetanulásnak. Előadás alatt érintette meg őket valami: egy verssor, egy dallam, ki tudja. A végén csak odajönnek, és meghatódásukkal küszködve megkérdezik, hogyan tudnának csatlakozni hozzánk ők is. Sokszor van olyan, hogy ott, helyben, a színfalak mögött felvételiztetjük őket. Pláne ha lányról van szó. Lány növendékből ugyanis, magam sem tudom miért, kevesebb van, mint fiúból. Eleinte azt gondoltam, nehéz lesz majd alanyokat toboroznom elképzeléseimhez. Korábbi zsűrizéseim alkalmával megjegyeztem egy-egy tehetséges fiatal énekes nevét. Bevéstem őket az agyamba. Tudtam: Rimaszombaton van két tehetséges srác, Lendván egy, Erdélyben néhány... És amikor 1996 szeptemberében kezdett időszerűvé válni a, Jionnan szerzek én tanítványokat” kérdés, telepatikus úton sorra jelentkeztek e régi ismerősök szülei, hogy „megfertőződtek” a gyerekek a muzsikámtól, ilyen dalokat szeretnének tanulni, mondanék-e tanácsot, melyik iskolába írassák őket... Mondtam: hozzám, most indítom a Krónikásének Zeneiskolát. A KÜLDETÉS VARÁZSA A meghallgatáson felmutatott rátermettségen, tehetségen kívül mit hoznak még magukkal ezek a fiatalok? Fizetnek-e például tandíjat? Egy fillért sem. Semmi kétség: mi vagyunk Magyarország legszegényebb iskolája. S ezt nemcsak mi fájlaljuk - azt hiszem, az egész magyar kultúra kárát látja. Mert mi nemcsak énekelünk és gitározunk. Ez az iskola - nem szégyellem kimondani a szót - az Élet iskolája. Itt megtanulnak ezek a fiatalok zenét szerezni, verset írni, és megtanulnak vigaszt vinni a kisebbségben élő megfáradt magyaroknak. Ok lesznek azok, akik felkutatják hazatértük után az otthoni tehetséges írókat, költőket, zeneszerzőket, értelmiségieket, azokat is, akiket a Kaláka együttes vagy jómagam talán sohasem érkeznénk felfedezni. Segítenek életre ...gyenge kis madár, határon túl, a Hargitáig szállj, bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt, Jézus soha el nem hagyja őt! Megpróbálok visszafogottan fogalmazni: egy falanszter jellegű óbudai lakótelep igen-igen ronda épületmonstrumainak árnyékában húzódik meg két fölöttébb lestrapált iskolaépület - ezeknek egyikében működik a Krónikásének Zeneiskola. Idegen, ki ide belépsz, egy tatarozásért kiáltó hodály, egy vedlett bútorokkal telezsúfolt raktár és egy emberi tartózkodásra is alkalmas állapotokat előrevetítő építőmunka színhelyének különös összevisszaságában találod magad. Tisztelettel jelentem: ilyen körülmények között, a lelakott „örökségébe” beköltözött, semmiből toldozgató-foltozgató, máról holnapra élő s mindeközben termékeny magot hintegető szegény ember ínséges körülményei között működik ma, a harmadik évezred elején Budapesten egy zeneiskola. És alapító meg növendékei még hálásak is a III. kerületi önkormányzatnak és Tarlós István polgármesternek, hogy egyáltalán tetőt, otthont kapott ez a hatodik éve missziót teljesítő rendkívüli iskola. Igen, rendkívüli, hisz - úgy tudom - Európában is egyedülálló módon énekes gitáros előadóművészeket nevel a határon túli területekről érkezett fiatalokból. Mennyiben más, mitől ilyen egyedülálló ez az iskola? - kérdezem alapítójától és fenntartójától, Dévai Nagy Kamillától, akit - minthogy mind az öt földrészen élő magyaroknak énekelt már -, gondolom, nem kell külön bemutatnom a Nyugati Magyarság olvasóinak. Kivétel nélkül mindenben - hangzik a kategorikus válasz. - A felfogásában, a tantervében, tanmenetében, a tantárgyak összeválogatásában, a tanárok személyében, egyszóval működésének szinte valamennyi mozzanatában. Egészen más, mint a „normális” zeneiskolák, ahol a gyerek tanul egy kis szolfézst, egy kis összhangzattant, zeneirodalmat, és megtanítják, mondjuk, zongorázni, hegedülni. A mi növendékeink közül sokan szó szerint az utcáról jönnek be ide, ki előképzéssel, ki anélkül. Van köztük olyan, aki például kántorképzőt végzett, de olyan is, aki zeneileg nulláról indul. Mi pedig megpróbáljuk azt, amit más zeneiskola nem vállal: összehangolni ezt a sokféle hozadékot. Előfordul, hogy szolfézsből négy vagy öt csoportot kell szerveznünk, annyira különbözik a növendékek tudásszintje. De megtesszük, mert abból indulunk ki, hogy meg kell adnunk az esélyt annak is, aki a többieknél később, netán saját éveihez mérten is később jutott arra a felismerésre, hogy a zenében, az előadó-művészetben akaija s tudja kifejezni önmagát. Persze csak akkor, ha látjuk, hogy megvan hozzá a tehetsége, szorgalma, akaratereje is. Ez azt jelenti, hogy itt szinte testre szabott egyéni képzés folyik? Igen. Felméijük a jelentkezők tudását, aztán azt mondjuk: te ebből a tantárgyból kezdő vagy, a másikból meg haladó. Megteremtettük azt a sokat emlegetett átjárhatóságot a tantárgyak között, amit tudtommal, sajnos, sehol másutt nem engednek meg. Miért nem? Mert óriási káosz keletkezhet belőle. S itt nem keletkezik? Vagy okosan uralkodnak rajta? Ez csak látszólagos káosz, csak a csőlátású pedagógus számára probléma. Ez igenis rend. Olyan öntörvényű rend, mint amit sok tudós asztalán láthatunk: könyvek, jegyzetek és papírlapok egymás hegyén-hátán, emberünk meg csak odanyúl, és azt húzza ki a kupacból, amire éppen szüksége van. Jelenleg ötvenöt növendékünk van. Pontosan tudjuk mindegyikről, kinek mi a gyengéje, mi az erőssége. A gyengéit segítünk kiküszöbölni (akár úgy, hogy, mondjuk, negyedikes létére ezt vagy azt tantárgyat egy csoportban tanulja az elsőssel), az erősségeit meg kamatoztatni (kinevezzük diáktanárnak, s mondjuk ő tanítja gitározni a kezdőket). Egy valami van, amit nagyon következetesen végigviszünk, s ebben nincs apelláta: a négy évet énekből és énekkíséretes gitárból kötelezően végig kell vinni mindegyiküknek. Ezzel minden jelöltnek számolnia kell már a kezdet kezdetén. Hogy lehet ide bejutni? Nézzük egy kicsit közelebbről ezt a kezdetet! Hogyan lehet bejutni a Krónikásének Zeneiskolába? Önfenntartó iskola lévén növendékeink rendszeresen fellépnek különféle alkalmakkor, különféle rendezvényeken. Érdekes és jellemző módon rendszerint az ilyen fellépések után keresnek meg bennünket a fiatalok. Amikor
