Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. szeptember A globalizáció alapkérdései (Filozófiai megközelítés) Információnak nevezünk minden olyan tartalmat, amely az Univerzum jelenségeiben és folyamataiban testet ölt. Az érzékletesség kedvéért: az Univerzumot úgy fogjuk fel, mint egy könyvet, amelynek van egy anyagi megvalósulása - ezzel a természettudományok foglalkoznak -, de van egy beleírt tartalma is, amely az anyagi világ tanulmányozásával nem közelíthető meg, nem érthető meg. Az anyagi világban megtestesülő információ olyan szemléletünk szerint anyagi objektumokat és folyamatokat hoz létre, amelyek alkalmasak a tartalmi információ kódolására, egyfajta anyagi megjelenítésére. Ebben a dolgozatban a tartalmi információval azért nem foglalkozunk, mert az a vallások és a filozófia tárgykörébe esik; figyelmünket az anyagi világban megtestesülő információra összpontosítjuk. Felfogásunk szerint egyébként - hogy a hagyományos világképbe is beleillesszük az elmondottakat -, mind az anyagi világban megtestesülő, mind az anyagi rendszerek által kódolt információ spirituális természetű. A spirituális létezés anyagtalan és kódolaüan létezési tartományának az ötödik dimenziót tekintjük. Ez összhangban van azzal az általános szemléletünkkel, miszerint minden dimenzió jelenségei és folyamatai a saját dimenziójukban kauzálisán determináltak, és bár az emberi típusú értelem számára megismerhetőek, nem értelmezhetőek, mert az általuk kódolt információ mindig csak a magasabb dimenziókból szemlélve válik felfoghatóvá és csak a magasabb dimenziókból válik lehetővé olyan beavatkozás, amely kívül esik a vizsgált dimenzió törvényeinek a rendszerén, tehát azokat mintegy felülbírálja, ha úgy tetszik - megszegi. Ezt a megszokott terminológia szerint szabadságnak nevezhetjük. Ha az embert a materializmus szemlélete szerint kizárólag a négydimenziós anyagi világ produktumának tartjuk, akkor az embernek nincsen szabadsága, mert megmagyarázhatatlan, hogy a kauzálisán determinált anyagi világ terméke hogyan rendelkezhetne olyan szabadsággal, amivel az őt létrehozó rendszer nem rendelkezik. Felfogásunk szerint azonban az ember az anyagi világnak olyan specifikus terméke, amely közvetlen ötödik dimenziós hozzáféréssel is fel van ruházva és ez bizonyos mértékig szabaddá teszi. Ezt hagyományosan úgy mondjuk, hogy az embernek lelke van. Az ember szabadsága tehát spirituális szabadság és ezért képes a négydimenziós tudományos megismerés eredményességét meghaladó megismerésekre, megértésekre. Ez a spirituáüs megértő képesség az emberi intellektus, amely hozzásegít minket ahhoz, hogy az anyagi világ jelenségei és folyamatai mögé látva az abban kódolt spirituális tartalomról is képet alkossunk. Ez úgy működik, hogy az emberi tudat mint az ötödik dimenzió „perifériális egysége”, a priori tartalmi modellekkel rendelkezik és ezekkel veti össze a materiálisán kódolt ismeretek érzékszerveink által transzformált vetületeit, illetve az emberi specifikumnak tekinthető verbális, auditív, vizuális és egyéb kódrendszerek által közvetített ismereteket. A megismerés tehát úgy jön létre, hogy a tudat összeveti az így keletkező tükörkép-modelleket az a priori modellekkel és egyezés, vagy hasonlóság esetén a ráismerés=megismerés technikával nagyjából állandósult ismeretanyagot halmoz fel. A tudatban lejátszódó megismerési folyamat annál teljesebb és annál kevesebb hibát, tévedést tartalmaz, minél közelebb áll a tükörkép-információ ahhoz az információhoz, amely a vizsgált jelenség, folyamat tőlünk független, objektív tartalma. A tudatban elraktározott a priori modellek tehát - hangsúlyozzuk - nem a megismerési folyamat termékei, hanem ötödik dimenziós, spirituális eredetű tartalmak, vagyis a diszkrét tudat - mint valamely hologram részlet - a maga sajátos módján ugyanazokat a tartalmakat modellezi, mint maga az Univerzum. A megismerési folyamat így nem ismeretlen információk feltárásából áll, hanem az érzékszervi és specifikusan humán csatornákon érkező valamilyen módon kódolt információt átkódolja a saját a priori modelljeinek a nyelvére és így összeveti azokkal. Míg tehát az információkat a maga sajátos kódrendszerében megvalósító anyagi világ jelenségei, objektumai és folyamatai diszkrecionálisak és csak specifikus tartalmakat materializálnak, addig a tudat holografikus természetű, vagyis minden tudat minden információt modellez, csak nem azonos felbontóképességgel. A vázolt módon kódolt ismereteink szerint az Univerzum időbeli változásai két fő típusba sorolhatók. Az egyik típusba azok a változások tartoznak, amelyek során a materializálódott információ mennyisége nő, a tartalom bonyolultabbá, gazdagabbá válik. Különösen jól látható ez a bioszférajelenségeiben: a biológiai fejlődés egyértelműen a differenciálódás, a biodiveizitás növekedése felé halad. A másik típusban a megvalósuló tartalmak egyszerűsödnek, a materializált információ mennyisége csökken, a lebontás valahol az elemi energiakvantum elérésével ér véget. E két folyamathoz eltérő valószínűségek rendelhetők. Az informáicóban való gazdagodás egyre speciálisabb feltételekhez kötött, ezért egyre valószínűtlenebb létformákat hoz létre, amelyek előállításához és fenntartásához egyre nagyobb energiabevitel szükséges, míg a leépülési folyamat során egyre könnyebben fenntartható, tehát egyre valószínűbb alakzatok keletkeznek. Köznyelvi kifejezéseket használva, a differenciálódás, az információban való gazdagodás az élet jelensége, amely tehát fejlődése során egyre valószínűtlenebb formációkat hoz létre, míg a lebomlás, az egyszerűsödés a halál, amely szüntelenül növekvő valószínűségű folyamatként határozható meg. Az életfolyamatokban megnyilvánuló információ-felhalmozódás energiát nyel el, míg a lebomlásban realizálódó információcsökkenés során energia szabadul fel. Az ember és tipikus létformája, az emberi társadalom biológiai produktumok, ezért létezésükre, fejlődésükre a fent vázolt univerzális alapelvek érvényesek. Az ember biológiai fejlődése az agy mint szükséges „hardver” létrehozásával elvezetett az intellektus kifejlődéséhez, ami nem más, mint a tudat a priori tartalmakban gazdag formája, melyek révén magasabb szintre került az összefüggések felismerése, a rendszerek megértése, vagyis az úgynevezett lényeglátás. Az intellektus megjelenése azzal a következménnyel járt, hogy az emberiség fejlődésében a biológiai diverzifikációval párhuzamosan megjelent a nyelvi(Folytataás az 1■ oldalról) Nagyon jellemző korunkra az az eset is, hogy az új kormány kipenderített állásából egy olyan közalapítvány-vezetőt is, aki alig adott a magyar kultúra ápolására közpénzeket, viszont a polgári kormányt legalpáribb módon támadó sajtótermékek számíthattak a támogatására. Kirúgták, mert egyáltalán adott a magyar kultúrára pénzt. Most jönne vissza abba a táborba, amelyiknek a kultúrértékeit következetesen elárulta a „pártsemlegesség" paravánja mögé bújva. A polgári kormány annyira bízott választási sikerében, hogy a költségvetésben teli kasszát hagyott hátra. Ebből az összegből az új kormány nyugodtan meghozhatta azokat a szociális és bérpolitikai intézkedéseket, amelyek alapján jelentősen nőtt a népszerűsége az önkormányzati választások előtti időszakban. Az új Országgyűlés növelte a gyermekesek állami támogatásának, a családi pótléknak az összegét, és több, mint félmillió közalkalmazott - azaz pedagógus, orvos, levéltáros, szociális gondozó - fizetését 30-50%kal megemelte. Ezeket az intézkedéseket az ellenzéki pártok is megszavazták, hangsúlyozván, hogy ők erre a célra tartalékolták ezt a pénzt. Nos, ha ez igaz, akkor miért késlekedtek ezzel a jóléti intézkedéssel? Miért hagyták, hogy a kormányzásuk alatt megtakarított költségvetési tartalékot ellenfeleik költsék el, és az előző kormány fáradozásaikból ők szerezzenek dicsőséget? Sajnos, a polgári kormány mindmáig nem elemezte veresége rossz döntésekben rejlő okait - azaz félő, hogy a jövőben is hajlamos lesz hasonló hibák elkövetésére! A 100 napos időszak politikai hírei zömében nem a kormány munkájával foglalkoztak, hanem az előző és a mostani kormányba beépült Kádár-kori ügynökök kilétével. Júniusban ugyanis az egyetlen ellenzéki napilap nyüvánosságra hozta, hogy a miniszterelnök az idegen hatalmak érdekeit kiszolgáló, népelnyomó Kádár rendszer titkosrendőre volt, D-209-es fedőnéven. A miniszterelnök kezdetben tagadta a dokumentumok valódiságát, majd a bizonyítékok súlya alatt az egyik valódiságát elismerte. Ellencsapásként viszont azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy ne csak az ő múltjáról beszéljenek, hanem valamennyi 1990 után működő kormánytag múltját tátják fel, és hozzák nyilvánosságra azoknak a nevét, akik „bármilyen” kapcsolatba kerültek a titkosszolgálatokkal. A szocialisták ugyanis teljesen bizonyosak voltak abban, hogy egy ilyen vizsgálat csak az ellenfeleiknek árthat. Biztosra mentek a javaslatukkal, ugyanis már a hatvanas évek eleje óta nem szervezték kulturális diverzifikáció is, méghozzá a biológiai fejlődés sebességét jóval meghaladó fejlődési iramban. Míg tehát az emberi faj biológiai fejlődésének fontosabb állomásait tíz- és százezer évek választják el egymástól, addig a nyelvi-kulturális fejlődés szakaszai tíz és száz évekkel mérhetők. Az ember biológiai fejlődésének csak csekély, esetleg nem is mérhető mértékű változásokat hozó konstans időszakaiban is a nyelvi-kulturális diverzifikáció viharos sebességgel folyhat, és az emberi fejlődés csúcsait ez utóbbi folyamat szolgáltatja. Vagyis az emberi fejlődés csúcsterméke a nyelvi-kulturális közösség és a fejlődést ezek számának a növekedése, megkülönböztető karakterisztikumaik elmélyülése jellemzi. Természetesen, a halálfolyamatok, vagyis a lebomlás, egyszerűsödés, nyelvek kihalása, kultúrák eltűnése, ezen a területen is egyidejűleg hatnak, ezek azonban nem okozhatják az általános, emberiség méretű nyelvi-kulturális szisztéma diverzifikációjának a mérséklődését mindaddig, amíg fejlődésről beszélhetünk. Ha az egyszerűsödési, lebomlási, homogenizálódási trend dominánssá válik, ez egyértelműen a visszafejlődésnek, a pusztulásnak, az elhalásnak a jele. Az emberi fejlődés csúcsterméke a genetikai diverzifikációra szuperponálódó nyelvi-kulturális sokszínűség, ezért ezt kell az emberiség legfőbb kincseként kezelni és az ember egyéni és társadalmi létének jelenségeit ennek szempontjaival kell mérni, értékelni. A nyelvi-kulturális közösség léte, fennmaradása, fejlődése szempontjából a legkedvezőbb feltételeket a nemzetállam biztosítja. Ha pedig a nyelvi-kulturális közösség kisebbségi csoportként foml elő más be az állampárt tagjait ügynöknek. A titkosszolgálat irányítói tapasztalatból tudták, hogy a kommunista párt tagjai előtt nem őszinték az emberek, azaz egy párttag ügynök többnyire csak használhatatlan információkhoz juthat. Ezért a párt tagjai számára - ha tudomást szereztek szerintük államrendre veszélyes eseményekről és személyekről - párttagságból eredő kötelességük volt jelenteni. Ezt az információt pártvonalon kellett jelezniük, és nem az állami titkosszolgálat révén. Ezeket a mai közéleti személyeket is terhelő, párton belüli jelentéseket már régen megsemmisítették az érintettek. Akik netán még párttag-felvétel előtti korukban ügynökök voltak, és később magas pozíciókba kerültek, azoknak is számos lehetőségük volt dossziéjuk eltüntetésére. A polgári kormány volt titkosszolgálati minisztere több ilyen eltűnt dossziéra hívta fel most az Országgyűlés figyelmét. Nem tért ki a vizsgálóbizottság a titkosszolgálatoknak a legtöbb információt szolgáltató vonalára, az úgynevezett, hivatalos kapcsolatokra”. A hivatalos kapcsolat azt jelentette, hogy voltak olyan állások, pozíciók, beosztások, ahol kötelező volt jelentést adni az állambiztonsági szerveknek. Újságok főszerkesztői, egyes látogatottabb klubok, szállodák igazgatói, bírósági elnökök és helyetteseik, vállalati igazgatók, személyzeti részlegeket vezetők, tanácselnökök hivatalos pozíciójukból, beosztásukból adódóan, és nem mint titkosszolgálati személyek küldték el rendszeresen jelentéseiket az állambiztonság részére. Ezek a személyek nem ügynökök voltak, holott - titkosszolgálati statisztikák szerint - általában több használható információt továbbítottak, mint az ügynökök. A Kádár rendszerben ilyen bizalmi állásokat betöltők, és rendszeresen jelentők ma jobbára a szocialista párt „tiszta”, ügynökmúlt nélküli tagjai. Összegezve azt a csapdahelyzetet, amibe a kormányzó többség belekényszerítette az ellenzéket: nagyon féloldalas az olyan, elnevezése szerint a múltat „feltáró” vizsgálóbizottság, amelyik - iratok hiányában - nem foglalkozhat az MSZMP-n belüli, az állampolgárok tevékenységére vonatkozó jelentésekkel, és nem törekszik a sok-sok munkahelyi irattárban esetleg még ma is lappangó, a jelentések írására kötelezett munkahelyi vezetők iratainak a begyűjtésére. Augusztus közepén az Országgyűlés adatvédelmi biztosa és a köztársasági elnök is jelezték a múltfeltáró bizottságok működésével kapcsolatos alkotmányos aggályaikat. Az adatvédelmi biztos szerint eleve tendenciózus egy ilyen, csak volt kormánytagokra vonatkozó vizsgálat, minyelvi-kulturális indentitású nemzetállam kebelében, csak akkor maradhat meg, ha megfelelő nyelvi-kulturális-oktatási, közigazgatási és gazdasági autonómiával rendelkezik. Erre ma is látunk néhány pozitív példát pl. Dél-Tirol és Finnország esetében. Áz élet legfőbb princípiumának, a diverzitás állandó fokozódásának következtében az emberiség eminens érdeke a kisebbségi nyelvek és kultúrák fennmaradása és fejlődése. A korunkban számos helyen tapasztalható beolvasztási törekvések alapvetően sértik az emberiség - mint egységes rendszer - érdekeit, ezért az ilyen kérdések megoldását nem lehet rábízni a pillanatnyilag és lokálisan érvényesülő erőviszonyokra, hanem globális érvényességű és minden érintettre egyformán kötelező megoldásokat kell találni. A napi politika nyelvén szólva, alapvetően hibás az a jelenleg elfogadott felfogás, miszerint minden kisebbségi kérdés az érintett ország belügye. Az emberiségnek el kell jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy minden kisebbségi kérdés - tűnjön bármennyire is lokális jellegűnek - mindig és mindenhol az emberiség közügye, amit csak általános érvényű szabályok szerint lehet rendezni. A 20. század mások fele a nyelvi-kulturális közösségek fennmaradása és fejlődése szempontjából új fenyegetettség megjelenésével is szolgált: a globalizáció folyamatának a beindulásával. A globalizáció olyan egységesülési folyamat, amely világméretekben egyetlen hatalmi központ szupremációját biztosítja az élet minden területén: a nyelvben, a kultúrában, a gazdaságban, a szociális szférában, a politikában és a katonai erő tekintetében is. Méreteinél fogva ennek a folyamatnak már nemvei olyan felelős tisztségek maradnak ki belőle, mint a köztársasági elnök, az országgűlés elnöke, a legfelsőbb bíróság elnöke, legfőbb ügyész, az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői, a miniszteri ranggal azonos országgyűlési bizottságok elnökei, jegybanki elnök, a Magyar Rádió elnöke, a Magyar Televízió elnöke - amely posztok betöltői közül sokról szinte bizonyosan tudni, hogy a diktatúrát szolgálták a múltban. Bármelyik felsoroltnak nagyobb befolyása volt a közügyek alakulására, mint például a most alaposan megvizsgált államtitkároknak. Feltehetően ezért is maradtak ki ezek a potens személyek a vizsgálatból. A kormánypárti bizottság kihasználta azt a lehetőséget is, hogy azok nevének közlésére kapott felhatalmazást, akik „bármiféle” módon is, de kapcsolatba kerültek a titkosszolgálatokkal. A szociálliberális lapok ujjongva közölték öt olyan, a polgári kormányban miniszteri, vagy államtitkári posztot betöltött személy nevét és fényképét, mint „érintettét”, akik úgy lettek érintettek, hogy beszervezésükre sikertelenül tettek kísérletet, vagy akik megfigyeltek, azaz épp a titkosszolgálatok célpontjai voltak. A felületes olvasás, a posztkommunista média elnyomókat és áldozataikat összemosó, harsogó propagandája miatt ezért sokan azt gondolták, hogy a polgári kormányok vezetői is besúgók voltak korábban. Mindent összegezve, ma két volt kormánytagról derült ki egyértelműen, hogy a titkosszolgálatnak dolgoztak, mindkettő szocialista, és mindkettő büszke erre a szerinte hazát védő múltjára; egy volt kisgazda miniszterről valószínű ez az állítás, de ő hamisítványnak tartja a róla szóló iratokat, a többi hírbehozott minden jel szerint ártatlan. A hamisítások ellenzéki oldalról történő kiszűrését lehetetlenné tette az, hogy az ellenzék szakértőit nem engedték be az ülésekre, így ők nem láthatták az eredetinek mondott papírokat. A szakértőket azért tiltották ki, mert 56-os menekültek családjaiban nőttek fel, ezért kettős állampolgárok voltak, és a brit és német állampolgárság kockázati tényezőnek minősül még ma is a titkosszolgálatoknál. A Szovjetunióban töltött évek és évtizedek természetesen nem. Augusztus 30-án százezres tüntetést tartottak a polgári pártok a sajtószabadság megteremtése érdekében. Baj volt, hogy a tüntetés főszereplői nem vonták le korábbi rossz médiapolitikájuk következtetéseit. A tüntetés indokoltságát jól érzékeltette, hogy az esemény szinte visszhangtalan volt a médiában. Csakúgy, mint az 1990 előtti megmozdulások. Zuhanunk vissza az időben. csak kisebbségek esnek áldozatul, hanem egész nemzetállamok is, felszámolva ezáltal az emberiség fejlődésének legnagyobb eredményét: a nyelvi-kulturális közösségeket. A világnyelv elterjedése, az egyenkultúra, az egységes közízlés, homogenizálódott szokások és viselkedési formák - mind-mind a szellemi-kulturális lebomlás, a visszafejlődés velejárói, vagyis pusztulási jelenségek. Az emberiség fejlődési eredményeinek védelme érdekében gátat kell tehát vetni a globalizáció folyamatának és a pusztulási jelenségek visszafordításával regenerálni kell az emberiség egészséges nyelvi-kuturális-szellemi állapotát, valamint a nyelvi-kulturális közösségek létfeltételének tekinthető tulajdonosi és nemzetközi jogi viszonyokat. Ez csaknem olyan nehéz feladat, mint a súlyosan sérült bioszféra sebeinek a begyógyítása, de ugyanolyan fontos is. Első lépésként meg kell erősíteni a nyelvi-kulturális közösségek optimális létfeltételeit biztosító nemzetállamok minden irányú szuverenitását, valamint a kisebbségi autonómiák helyzetét. E megerősítésnek tudati, politikai és gazdasági összetevői egyaránt vannak. Egy ilyen rövid tanulmány nem ad lehetőséget a részletek megtárgyalására, de néhány fontos elvet megemlítenék: 1. Jogi-adminisztratív úton korlátozni kell a piaci alapon minden tekintetben normalizálatlanul teijedő kulturális termékeket és hatásokat, ugyanakkor intézkedéseket kell tenni a nemzeti kultúrák, hagyományok, szokások, életformák megerősítésére. Ezek között kiemelkedően fontos a nemzeti nyelv oktatása, használata. 2. Jogi-adminisztratív eszközökkel meg kell erősíteni a nemzetállamok és kisebbségi autonómiák anyagi bázisát, vagyis gondoskodni kell arról, hogy a föld, valamint a termelőeszközök (a föld nem termelőeszköz és nem is tőke), az ingó és ingatlan vagyon és pénz, illetve a pénzértékű tulajdonjogok a nemzetállam polgárainak, vagy magának a nemzetállamnak, illetve a kisebbségi autonómia tajgainak, vagy magának az autonómia szervezetnek a tulajdonában legyenek, ritka, különleges feltételekhez kötött eseménnyé téve a külföldiek és a kisebbségi autonómiákhoz nem tartozók tulajdonszerzését. 3. A nemzetközi kapcsolatokban fel kell számolni az erő (katonai, gazdasági, kulturális, stb. erő) meghatározó jelentőségét és helyette a tudományos szemléletet, az erkölcsi elveket, valamint az emberi és biológiai életközpontúságot kell érvényre juttatni. Ez nem is olyan fantasztikus követelmény, ha figyelembe vesszük, hogy néhány nagyhatalom és a globalizációs maffia kivételével a népek óriási többségének ez volna az érdeke, csak végre össze kellene fogniuk. Mindezt a gyakorlati politika nyelvére lefordítva arra az eredményre kell jutnunk, hogy az emberiség szellemi- kulturális és anyagi mentése érdekében radikálisan le kell számolnunk korunk számos, tabunak tekintett ideológiai tézisével, köztük a tőke, az áruk és a munkaerő, valamint a kulturális termékek és hatások szabad mozgásának az elvével. Nem üzleti, hanem világnézeti-tudományos alapon, szigorú erkölcsi elvek szerint, a nyelvi-kulturális diverzitás eredményeinek feltétlen tiszteletben tartásával működő erős nemzetállamokat és nyelvi-kulturális autonómiákat kell felépíteni, amelyek a jogegyenlőségen túl tényleges esélyegyenlőséget, egyenlő képzési és tanulási lehetőséget, megélhetési és szociális biztonságot, egészséges életmódok közbiztonságot és hatásos környezetvédelmet képesek garantáni a polgáraiknak, tagjaiknak. Mind a szocialista-kommunista, mind a kapitalista rendszerek, illetve az ezekből kinőtt globalizáció ezeken a területeken lényegében megbuktak, és sikertelenségük következtében az emberiség a végveszély állapotába jutott: az élő természet haldoklik, a légkör összeomlóban van, a szociális-társadalmi feszültségek növekednek, a javak elosztása egyre igazságtalanabb, a tudományt az erősek a maguk érdekében kisajátították, a kultúrák közötti harc éleződik, a világot katonai összecsapások veszélye fenyegeti. Ha ebben a helyzetben nem vagyunk képesek száznyolcvan fokos fordulatot tenni és elvetni az elmúlt két-háromszáz év polgári-liberális és baloldali elveit, akkor az emberiség jövője már csak évtizedekben mérhető. A legfontosabb feladat a globalizációellenes erők nemzetközi méretű összefogása. Minden más megosztottságot és ellentétet háttérbe szorítva csak a lényegre szabad koncentrálnunk: élni akarunk-e, vagy beletörődünk az emberiség és az egész bioszféra visszafordíthatatlan pusztulásába? Az egész földi élet múlik a globalizáció megfékezésén, visszaszorításán. Farkas Elemér A kormány első 100 napja
