Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2001-10-01 / 10. szám

2001. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal Cigányok Ó-Romániában Kondrad Justinger krónikája (1419) szerint a cigányok egyiptomi erede­tűek, és a „fáraó népének” nevezi őket. A kutatók többsége viszont olyan nép­csoportként tartja számon a cigányo­kat, amelyik vándorlásai során kb. Kr.e. a 10. században jutott Indiába, ahol meghódítottta az ország lakossá­gának jelentős részét. Az eleve nomád életmódot folytató cigányság többsége Kr. u. az 5-10. század között elhagyta Indiát, és a mai Irán, Törökország és a Balkán vidékein vándorolt, néhol pe­dig letelepedett. A Bizánci Birodalom bukása után, az ottani cigányok nem kis része Nyugat-Európában is szétszó­ródva kereste a megélhetési lehetősé­get. Franciaországban, Angliában és más országokban, majd a 20. század­ban Németországban is kegyetlenül ül­dözték és gyilkolták őket. Annak ellenére, hogy Ó-Romániá­­ban (Moldvában és Havasalföldön) már a 14. századtól írásos dokumen­tumok bizonyítják a cigányok jelenlé­tét, a hivatásos történészek, de a nem cigány lakosság sem ismeri ezen nép valós életét, még kevésbé annak törté­nelmét. A két államalakulatról szóló feljegyzésekben vagy művekben rab­szolgaságukról, nyomorúságos életük­ről és vándorlásaikról alig történik em­lítés, pedig nagy területeken, sok eset­ben pedig egy tömbben éltek. Tény az is, hogy a két tartomány román lakos­sága sem élt sokkal jobb körülmények között. Nagyobb részük, ha nem is rab­szolgasorsban, de jobbágyként szol­gálta az urát. Ennek a szolgálatnak a következménye volt az 1907-es pa­rasztfelkelés, amikor a nép a nagybir­tokosok uradalmainak sokaságát fel­gyújtotta, elnyomói közül pedig nem keveset meggyilkolt. Az már „termé­szetes”, hogy mindezt a katonaság be­avatkozása és a véres megtorlás kö­vette. Voltak vidékek, ahol a lázadásba a cigány falvak is bekapcsolódtak. Csak megjegyezni kívánjuk, hogy a Ceausescu-féle - és a mindenkori - nemzetiségi politika, a nem kis lélek­számú cigányokat is elérte, bár asszi­milációjuk még várat magára, így az egységes román nemzeti állam mie­lőbbi létrehozása egyelőre csak álom maradt. Azonban nem kicsinyíthetjük le az eddig elért, ilyen vonatkozású „eredményeket” sem. Sikerült kemény valutáért eladni a szászokat, svábokat és zsidókat, elüldözni szülőföldjükről és a nagyvilágban szétszórni a magya­rok egy részét, beolvasztani a bolgá­rok, a törökök, a tatárok, az örmények és sok más nemzet fiainak és lányai­nak jelentős számát. Hogy a cikkben miért nem foglal­kozunk az erdélyi és a más csatolt te­rületek cigányságával, ennek az a ma­gyarázata, hogy az alábbi szerzők - akik között nincsenek magyarok! -, nem tesznek említést az erdélyi és a más csatolt területek cigányairól. Az első forásértékű mű a romániai cigány­ság történetéről George Pótra tollából született (Contributiuni la istoricul ti­­ganilor din Romania. Bucuresti, 1939.), majd ezt követi a neves fran­cia történész, Jean Pierre Liégeois: Tsi­­ganes (Paris 1983) műve, végül pedig Ioana Ursu - Valeriu Buduru: Tiganii. Un popor isi cauta istoria (Cigányok. Egy nép keresi történelmét) című ter­jedelmes tanulmánya, amely a Maga­zin Istoric című folyóiratban (Bucu­resti, 1991,1-4. sz.) jelent meg. A népszámlálások, közvélemény­kutatások, statisztikák adathalmaza ta­lán a cigány lakosság esetében a leg­kevésbé valós. Vannak cigány falvak, ahol a lakosság románnak vallja ma­gát, máshol pedig cigánynak. Mindez a pillanatnyi érdekek függvénye. 1930- ban Romániában hivatalosan 270.795 cigányt tartottak nyilván, ugyanakkor a Romániai Romák Országos Szövet­ségének 800 ezer tagja volt. 1990-ben a cigányság képviselői 2 millió 300 ezer, nemzetiségéhez ragaszkodó ci­gány nevében beszéltek A nemzetközi statisztikák, évkönyvek adatai szerint a világ országaiban mintegy 3-5 mil­lió cigány van. Kinek van igaza? A 14. század elejéről való első ci­gány vonatkozású dokumentumok sze­rint e népesség nagy része Havasal­földre és Moldvába a tatárok rabszol­gáiként került, a többi pedig azokhoz a vándorokhoz tartozott, akik délről, Észak-Afrika és Dél-Európa (a Bal­kán-félsziget) érintésével érkeztek ide. A tatárok elvonulása után mindkét cso­portra - századokon át - a rabszolgák sanyarú sorsa várt. A Román Akadémia 1891. április 1-i ünnepi ülésén Mihail Kogalnice­­anu, a neves román államférfi, törté­nész és író, többek között a követke­zőket nyilatkozta: „Ifjú koromban még Iasi utcáin is béklyóba, láncra vert te­remtményeket láttam. Kegyetlenül dol­goztatták, verték, éheztették őket. Aki hasznavehetetlenné vált közülük, mez­telenül kidobatott a hóra, vagy a fa­gyos-jeges folyóba taszíttatott. Ez volt a szerencsétlen cigányság sorsa! Uraik semmibe vették a családi kapcsolatok szentségét is. A feleséget elszakították férjétől, a lányokat a családtól, a cse­csemőket az anyai kebelről, eladva őket, akár a marhákat, Románia külön­böző vidékeire. Az égbekiáltó bánsá­­móddal szemben sem az emberségre való hivatkozás, sem a vallásosság, sem a törvény nem védte meg ezeket a szerencsétlen lényeket. Századunk szellemiségétől áthatva, néhány hala­dóbb gondolkozású öreg és ifjú bojár éppen ezért határozta el, hogy lemossa hazánkról a rabszolgaság intézményé­nek e gyalázatát.” Gazdáiktól függően a romániai ci­gányokat három fő csoportra osztották: udvari (uralkodóházi), kolostori és bo­­jári rabszolgák. Az első csoportból kerültek ki az aranymosók és azaranyművesek; a má­sodikból és a harmadikból a fakanala­sok és más faedénykészítők, kovácsok, medveszelidítők és -táncoltatok, a ze­nészek, szolgák, kocsisok, dajkák, sza­kácsok, s a legnagyobb számban a földműves munka legnehezebbjének végzői, akik még a jobbágyoknak is szolgái voltak. A fejedelmek cigánytanyákat ado­mányoztak a kolostoroknak és a bojá­roknak, ők pedig egymás között cse­rélték vagy eladták ezeket az adomá­nyokat. I. Dán, Munténia uralkodója 1385-ben a voditai kolostort megerő­síti a környékben lévő 40 cigánytanya birtoklásában, melyet korábban nagy­bátyja adott ezen egyházi inézményék­nek. 1388-ban Mircea cél Batrin töb­bek között 300 cigánytanyát adomá­nyozott a coziai kolostornak. Ale­xandra loan Mavrocordat 1785-ben nászajándékként 4 cigánytanyát adott az egyik elszegényedett bojár lányá­nak. 1800-ban a govorai kolostorból egy cigánylány két rézlábasért cserél gazdát. Számos olyan írásos emlék maradt fenn, amely szerint pénzért, há­ziállatokért, borért, méhekért lehetett adni-venni a cigányokat. Az egyik fel­jegyzés szerint egy Ghera nevű cigány hat lovat lopott. Tettéért kötél általi ha­lálra ítélték, de a strehaiai kolostor 30 magyar aranyért megváltotta őt. E népcsoport embertelen életkörül­ményeire a 19. század elejétől egyre több író, politikus és ifjú bojár figyelt fel, s a tarthatatlan állapotok megszűn­tetését szrogalmazta. Mihail Sturdza, Moldva uralkodója 1844-ben minden állami és egyházi tulajdonban lévő ci­gányt felszabadított. Ugyanez történt Havasalföldön is. Ott 420 bojár kárpót­lás nélkül szabadította fel őket, a töb­binek e tettért az állam jelentős össze­get, 4.613.112 lejt fizetett. 1855 de­cemberében Moldvában, 1856 febra­­átjában a Havasalföldön a magántulaj­donban lévő cigányokat is felszabadí­tották. Ezen intézkedések a szégyen­­teljes rabszolgatartás végét jelentették. A szabaddá vált cigányok nagy ré­szét földhöz juttatták; ők gazdálkodni kezdtek, és különböző mesterségeket űztek. Mások pedig a szabadságot megízlelve, az ősök szokásait követve vándorlásaik során az ország határain túlra is eljutottak. Alig ötven évvel a felszabadításuk után a cigányok számos kiváló ipa­rost, művészt, tisztet, adminisztrá­tort, orvost, parlamenti képviselőt adtak az országnak. A zenészek kö­zül kiemelkedik Barbu Lautaru, aki­nek művészetét Liszt Ferenc is nagyra értékelte, valamint Fanica Luca, aki nagysikerű koncerteket adott Párizsban, Londonban és az Egyesült Államok jelentősebb váro­saiban. A jelenkori Románia két ci­gány „királyt” is adott a világnak. Az első Janu Kwiek, akit 1937-ben Var­sóban választottak a világ cigányai­nak vezetőjéül, a második Ionéi Ro­­tara. Őt 1959-ben Franciaországban érte ez a megtiszteltetés. Kwiek, a Ro­mániából Lengyelországba áttelepedett vajda Abesszínia vagy Dél-Afrika egy részén, Rotaru pedig Szomáliában sze­rette volna megalapítani „Cigányorszá­got”. Ehhez az elképzeléshez a Nép­­szövetség, illetve az ENSZ támogatá­sát is kérték. Mindkettő számos nem­zeti és nemzetközi cigányszervezet és kongresszus kezdeményezője volt. Az utóbbi eredményesen munkálkodott azon, hogy az ENSZ és az UNESCO is nagyobb figyelmet szenteljen a ci­gánykérdésnek, támogassa az egyenjo­gúságukért, identitásuk megtartásáért, gazdasági felemelkedésükért vívott küzdelmüket. Ezt tartja szem előtt a ci­gányság nemzetközi szervezete az 1969-ben alakult Romani Union is. Zágoni Jenő A székely kémnő Élt egyszer Erdélyországban egy ham­vas, széplelkű tanítónő, Szilágyi Irma, akit mártíriuma méltatlanul elfeledett hőseink közé emelt. Szilágyi Irma 21 évesen jelentkezett hírszerzőnek, miu­tán a román királyi hadsereg első íz­ben végigpusztította, majd - a központi hatalmak pörölycsapásai alatt - el­hagyta Erdélyt. Az osztrák-magyar hír­szerzés többnyire prostituáltakat, fél­világi hölgyeket alkalmazott, éppen ezért meglepő, hogy komolyan vette a törékeny tanítónőt. Aki ráadásul - mint azt a halála utáni orvosi vizsgálat meg­állapította - „virgo intacta” volt. A fennmaradt jegyzőkönyvek és vissza­emlékezések alapján egy szuggesztív ifjú nő alakja bontakozik ki előttünk, aki a zordon, dörzsölt férfiakat is meggyőzte elhivatottságáról. A székely tanítónő a román katonák fosztogatá­sát, magyarellenes magatartását látva őszinte hazaszeretettől és kötelesség­tudattól vezérelve állt a Monarchia kémjeinek sorába, azonban hamar le­bukott. A moldvai Bákóban tartották fogva, majd ott is ítélték el, és végez­ték ki - cölöpökhöz kötözve agyon­lőtték. A fiatal székely nő Moldva közepén szinte megbabonázta fogvatartóit, ki­végzőit és rabtársait, köztük a papokat is. A tizenkét fős kivégzőosztag kétszeri fegyverhasználata után is csak négy go­lyó ért célba... Szilágyi Irma a halálos ítéletet nyugodtan fogadta, büszkén je­lent meg a kivégzés helyszínén, éksze­reit, pénzét odaadta fogvatartóinak, a szemét nem engedte bekötni, s a földi léttől hazáját éltetve búcsúzott. Nem a kémtörténet a lényeges, hanem az eszmény. „Mert igazi tet­tekhez mindig eszményeken - hiten - keresztül vezet az ösvény” - írja Domonkos László, akinek ez a nyol­cadik publikált könyve. Domonkos igazi nyomozói munkát végez, mor­zsákból söprögeti össze a feledésbe merült székely tanítónő élettörténe­tét. A szerző még az 1916-os hadi eseményeket is olyan olvasmányosan jegyzi le, hogy azt még a hadtörté­net iránt kevésbé fogékonyak is él­vezettel olvashatják. Munkájával pe­dig remélhetően hozzájárul ahhoz, hogy a magyar történelem egyik el­feledett nőalakja kikerülhessen a szinte teljes ismeretlenség homályá­ból. Zsebők Csaba (Magyar Demokrata) BARTIS FERENC És mégis élünk! Széttépve és összetörtén Győzelmektől meggyötörtén Már magzatként bajba ölten Vándor bölcsőtemetőkben - És mégis élünk Dobra vernek minden vágyat Árverezés és vasárnap Nászunkra is gyászhír támad Üresek a gyermekágyak - És mégis élünk Elvadult a dűlők lelke Kórót terem tarló mezsgye Pusztul a föld egyre-egyre Hull a szikla tenyerünkbe - És mégis élünk Fogaskerék futószalag Egyik elmegy másik marad Bölcsőnk, sírunk porrá szakad Zokognak a kövek szavak - És mégis élünk Hogyha sírunk: kiröhögnek, Hogyha kérünk: fel is kötnek, Hogyha küzdünk: odalöknek Történelmi kárörömnek - És mégis élünk Magyar, szavad világ értse: Anyanyelvűnk létünk vére; Anyánk szíve tetemére Átok zúdult: vége, vége... - És mégis élünk! Megjegyzés: Szerzőnk e versét 1956. november 1-én, Halottak napján sza­valta el Dsida Jenő költő síremléke előtt a kolozsvári Házsongárdi Teme­tőben, amiért a Román Katonai Tör­vényszék külön 7 évi nehézbörtönre ítélte. Azóta e vers bejárta a nagyvi­lágot, számtalan újság, folyóirat, an­tológia és könyv közölte, többen meg zenésítették, és néhány idegen­nyelvre is lefordították. A két vers között 45 év telt el! 56-os bajtársaimnak- Forradalmas szabadsághar­cunk 45. évfordulójára -Csupán egy verssomyi időt kérek vagy egy pillanatnyi ezredévet, hogy nem-volt bölcsőmbe visszatérjek és megpihenjek, ha nem lesz vétek; csak egy örök csóknyi időt kérek nem ijjú magamnak, hanem néktek, hogy ne legyetek rokkantak, vének fórumon, ágyban, ahol én égek s a dús éj még reggel sem ér véget, sem a gyász, sem a szemfedős élet; szedjétek össze a törmeléket s az ég jegébe vágjatok léket! Képzavar? Has(s)? Behúzni! Megérted? Győzelemre vigyen minden lépted! Fejet föl! Mellet ki! KÉZ A KÉZBEN! Tilos kihalnod, HŐS NEMZEDÉKEM! Próféta a hazájában Őstörténetkutatásunk helyzetére jel­lemző, hogy nincs önálló tanszéke egyetíen honi egytemen sem. Ennek el­lenére az őstörténeti kutatás létezik, mint önálló diszciplína. Irányzatai van­nak és óriási érdeklődés kíséri. Egyre­­másra jelentkeznek új kutatók. Közöt­tük is talán a legsikeresebb és legkar­akteresebb a Torontóban élő Forray Zoltán Tamás. Forray olyan kutató, aki nem csak dolgozószobája magányában elmélke­dik, és nem csak könyvekből tájékozó­dik, hanem elmegy minden olyan helyre, amit valamilyen szempontból fontosnak tart. A saját szemével kíván meggyő­ződni, evidensének tartott dolgokról is. Tudja, hogy a helyszínen, „magyar szemmel” még taláhat is olyan új ténye­ket, összefüggéseket, ami mellett a más kultúrájúak elmennek, mivel az nem fon­tos nekik, vagy nem is értik. Nézeteinek kialakulására különösen Körösi Csorna Sándor, Fáy Elek és Magyar Adorján ha­tott megtermékenyítően. Otthonosan mozog Közép-Ame­­rika dzsungeleiben, a Marquesas-szi­­geteken, a Közel-Keleten vagy Euró­pában egyaránt. Utolsó útja Dél-Tórök­­országban, a Nimrad-hegyen volt ta­vasszal. Utazásai eredményességét az­zal is növeli, hogy a mindig adott kér­désben naprakész a legfrissebb tudo­mányos álláspontokat illetően. Főleg az angol és a spanyol nyelvű tudomá­nyos irodalomban jártas. Ezzel min­denképpen előtte jár kutatótársai javá­nak, akik „nyelvi nehézségeik” miatt többnyire csak egymástól tanulnak. És abban is, hogy független, maga teremti elő munkáságának anyagi feltételeit, így alkalmazkodnia se kell senkihez. Taktikázás nélkül kimondhatja a meg­talált igazságait. Felfedezéseit, meglátásait azonnal közkinccsé teszi lapjában, a Táltosban. Könyvei közül a legfontosabb, a mél­tatlanul csekély visszhangot keltett: A kerék ősmagyar eredete című. Leg­utolsó könyve az Ősi hitünk I. A mag népeinek rejtett titkai címet viseli. írá­sainak sikerét jól mutatja, hogy az Ár­pád, a papkirály című már több mint tizenháromezer példányban fogyott el. Derűsen figyeli a gyakran újszerű gondolatai hatását, a megdöbbenése­ket, a felháborodásokat. De viták alkal­mával rendre kiderül, hogy egy-egy felzúdulást keltő megállapítása mögött még mennyi rejtett tény, bizonyíték van. Szívesen szólja szét tudását, lel­kesen tanít. Áldoz is rá. lassan már ha­gyománnyá válik örvényesi táborozta­tása, ahová főleg fiatalokat hív tanulni és szórakozni. Mások üzletet csinálnak az őstör­ténet iránti érdeklődésből. Gondoljunk csak az elszaporodott, Észak-Ameriká­ban is haknizó táltosokra, sámánokra. Ő azonban nagyúri eleganciával áldoz rá. Miközben saját világát építi, abban igyekszik kiteljesedni. Neki sikerült, ami a közmondás szerint is lehetetlen. Vannak már itthon hívei, követői: pró­féta lett hazájában. Bognár József Hol van Táncsics műve? Az elmúlt évtizedek magyar könyvki­adása minden szempontból igen gaz­dagnak mondható. Európában csak egy-két nagy nyelven (német, angol) jelenik meg szélesebb választék. így vagyunk ezzel a magyar múlt feltárá­sán munkálkodók műveinek kiadása terén is. Ezt erősíti, és ezért is figye­lemre méltó Babinecz László és ki­adója az ANAHITA-NINTI kezdemé­nyezése, aki az eddigi szétszórt és eset­leges őstörténeti kiadásokkal szemben egy sorozatba kezdett. Rég elfeledett művek lámák napvilágot kiadásában. Rövid terjedelmű művekről van szó. Áruk is kedvező (ezer forint alatt). Eddig megjelent kötetek: Rock Gyula: Zsidó volt-e Jézus, Télfy János: Magyarok őstörténete, görög források a scythák történetéhez, Horvát István: Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből. E művek első kiadásuk (Télfyé pél­dául 1863, Horváté 1825) óta most je­lennek meg először. És mire e sorok megjelennek, már kapható lesz Németi Kálmán: Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánytára című műve is. A kiadó elfelejtett, vagy ismeretlen kéziratok kiadását is tervezei. Ezért szí­vesen vesz ilyen jellegű felajánlásokat. Továbbá, kiadás céljából keresi Táncsics Mihály fellelhetetlen nyelvé­szeti munkáját, melynek megjelenése az egész magyar kultúra jelentős ese­ménye lenne. Amerikában, Kanadában tud erről az elveszettnek látszó műről valamit valaki? BJ.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom