Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2001. szeptember FARKAS ELEMÉR Az esélyegyenlőségről Olyan társadalom megteremtésére törekszünk, amelyik a jogegyenlőségen és a demokratikus jogok gyakorlásának lehetőségén túl az esélyegyenlőséget is biztosítja, vagyis a társadalmi-politikai-gazdasági élet minden területén az esélyegyenlőség feltételei között működik.- A jogegyenlőség fogalma egyértelmű és közismert, magyarázatot nem igényel.- A demokratikus jogok gyakorlásának értelmezése közismert, magyarázatot nem igényel.- Az esélyegyenlőség értelmezése bizonytalan, ezért az ezzel kapcsolatos felfogásunkat igyekszünk világossá tenni az alábbiakban. Sporthasonlattal élünk. A jogegyenlőség és a demokratikus jogok gyakorlásának lehetősége azt jelenti, hogy a sportban minden résztvevőre azonos szabályok vonatkoznak és ezek betartása mellett bárki résztvehet a versenyeken. Mindez azonban csupán szükséges, de messze nem elégséges feltétele annak, hogy a versenyek eredménye reálisan tükrözze a versenyzők közötti tényleges különbségeket. Ehhez az is kell, hogy a versenyzők edzettsége, szakmai felkészítése, tápláltsága és felszereltsége is azonos színvonalú legyen. Ezt nevezzük esélyegyenlőségnek. Példánk szerint az esélyegyenlőség a társadalmi-politikai-gazdasági életben azt jelenti, hogy a verseny szereplői lényegében azonos életkorban:- azonos tanulási, felkészülési lehetőséggel,- azonos felhasználható, befektethető pénzeszközökkel és vagyontárgyakkal,- azonos társadalmi, tudományos, szakmai ismeretséggel, nyilvánosságai (sajtónyilvánossággal),- azonos társadalmi (állami) támogatottsággal rendelkezzenek. Az esélyegyenlőség emez értelmezés szerinti biztosítása nélkül a jogegyenlőség és a demokratikus jogok gyakorlása csupán üres lehetőség marad, szemfényvesztő formalitás, amiből a társadalom akármilyen okból hátrányos helyzetű tagjai és tömegei nem képesek profitálni. Az esélyegyenlőség megteremtésének elmulasztása vezetett oda, hogy az elmúlt évszázadok polgári forradalmainak jelszavai nem valósultak meg és a demokratikusnak nevezett polgári (kapitalista) rendszerek nemhogy nem oldották meg a társadalmi igazságtalanság és egyenlőtlenség problémáit, hanem inkább még súlyosbították is azokat. Ennek csak látszólag mond ellent az e század első harmadától fokozatosan kialakuló szociális jólét és biztonság - ezt a folyamatot a II. Világháború csak egyes területeken és csak átmenetileg tudta megakasztani - mivel ennek hátterében a közben végbemenő technológiai forradalmak állnak, függetlenül az érintett országok társadalmi-politikai-gazdasági rendszerétől. Sőt! Egyértelműen kimondható, hogy miközben a civilizált országokban a társadalmi jólét mérőszámai a világtörténelemben eddig soha nem látott mértékben növekedtek, az esélyegyenlőség hiánya, vagyis a társadalmi-gazdasági igazságtalanság, még nagyobbá vált és a demokratikus jogrend által csak rosszul eltakart vagyoni-társadalmihatalmi szegregáció tovább fokozódott. Az emberiség legjobb gondolkodói számára régóta, ma már azonban mindnyájunknak világos kell legyen, hogy a fejlődésnek ez az útja nem csupán zsákutca, hanem mélységes szakadékba tartó katasztrófa folyamat, ami a következőkkel jellemezhető:- a termelés mindenáron való fejlesztésének feláldozza a természeti környezetet, kimeríti a nyersanyag- és energiaforrásokat és a földgolyó egész élővilágának a kárára ér el tiszavirág életű, bár látványos eredményeket;- a társadalom belső problémáinak megoldására Huxley rémítő látomásának, a „Szép új világnak” a módszereit alkalmazza, azzal a különbséggel, hogy a „szóma” okozta narkózist a gondosan programozott neveléssel, az irányított divattal, a reklámpszichológia rendkívül hatékony módszereivel és az egzisztenciális függőség kényszerével kialakított „fogyasztói mentalitás” helyettesíti. Az így kitermelt „konzumidióta” (Czakó Gábor találó kifejezése) tömegnek a problémáit azután már nem kell megoldani, elég azokat manipulálni egy látszatvilág halálos álomképeivel helyettesítve a valóságot;- a fogyasztói mentalitásnak áldozatul esnek az emberiség morális, kulturális és szociális értékei, az emberi lét lényegét alkotó közösségi létformák a családtól a legkülönbözőbb vallási, társadalmi és szakmai szerveződéseken keresztül a közös nyelven, kultúrán, érdekközösségen és genetikai örökségen alapuló faji keretekig;- mindezekhez a folyamatokhoz a liberalizmus eszmerendszere szolgáltatja a szellemi muníciót, aminek terjesztésében a szilárdan kézbentartott média játssza a legfőbb szerepet;- mint jeleztük, a fogyasztói társadalmak működése és fennmaradása a tömegek mesterségesen létrehozott pszichotikus állapotán nyugszi, ezért a gyógyító célú beavatkozások nem józan megértéssel, hanem dühödten agresszív és ellenséges „megvonási tünetekkel” találják magukat szemközt. Ezért a fogyasztói társadalom egészséges átalakítása során csak a radikális módszerek lehetnek eredményesek, vagyis azok, amelyek a demokráciát nem korlátlanul, hanem az erkölcs és a tudomány normái és eredményei által korlátozottan alkalmazzák. Azt állítjuk, hogy a fentiekben jelzett válság lényegében annak a következménye, hogy a polgári (kapitalista) átalakulás és fejlődés során a jogegyenlőség és a demokratikus jogok gyakorlási lehetősége mellett nem teremtették meg az esélyegyenlőséget is, ami lehetővé tette volna, hogy a legfelkészütebbek, legtehetségesebbek és legszorgalmasabbak emelkedjenek ki és vezessék az emberi társadalmat. Más megközelítésben úgy is fogalmazhatunk, hogy e mulasztás következtében a „minőség forradalma” helyett az „erősek forradalma” következett be, amikor is azok az „erősek” kerültek meghatározó pozícióba, akik családi helyzetük, vagy egyéb (faji, maffiás, politikai stb.) kapcsolataik révén eleve előnnyel indultak, vagy elég gátlástalanok és immorálisak voltak ahhoz, hogy másoknál kedvezőbb helyzetbe verekedjék magukat. Az esélyegyenlőség viszonyai között az akárhogyan is létrejött különbségek természetüknél fogva általában egyre növekszenek és megsemmisítve a korrekt versenyfeltételeket (a jogegyenlőség és a demokratikus jogok gyakorlási lehetőségének gyakorlati megvalósíthatóságát) a társadalmat szerencsés körülmények közé születő, illetve bűnöző alkatú brigatiknak szolgáltatják ki, akiknek egyetlen célja „önmaguk megvalósítása”, vagyis a minden téren és minden áron elért siker. Ennek a magatartásnak magától értetődően esnek áldozatul az emberiség öröklött erkölcsi, kultúrális és anyagi értékei, valamint az élő természet, a nyersanyagkészletek és az energiaforrások. Szeretnénk az elmondottakat más (ma már közel sem általános) szemlélet szerint is megfogalmazni: a liberlizmus eszmerendszerére épülő, az „isteni világrendhez” nem alkalmazkodó, azt el sem ismerő, annak magát alá nem rendelő, önmaga kiteljesítésére és megvalósítására törekvő emberi gondolkodás és magatartás egy sátáni program szerinti halálfolyamat, amelynek végén nemcsak az emberi társadalom, hanem az egész földi bioszféra pusztulása vár bennünket. A nyugati „demokratikus”, „fejlett”, „civilizált” társadalmak életének és fejlődésének ilyetén végveszéllyel fenyegető alakulása felfogásunk szerint meghatározó mértékben vezethető vissza az esélyegyenlőség hiányára. Ha most az esélyegyenlőség megteremtését és fenntartását célként fogadjuk el és ebből a célból kiindulva fejtjük vissza a szükséges feltételeket, olyan emberi-társadalmi alapértékekhez jutunk, amelyek az emberiség fejlődésének korábbi, egészégesebb szakaszában és számos, a nyugati civilizáción kívül eső területen és országban ma is általános tiszteletnek és elfogadottságnak örvendenek. Ilyen - többek között - a személyes szabadság önkéntes korlátozása az erkölcsi törvények (vallási előírások) és a tudomány eredményeinek tisztelet alapján, az élet (a bioszféra és az abba ágyazódó emberi élet) feltétlen tisztelete, az élő természettel való harmonikus összhangban folytatott emberi élet, az élő természet lényegét jelentő, fejlődését meghatározó biodiverzitás megértése és elfogadása, illetve ennek szemléleti átültetése az emberi társadalmat alapvetően jellemző genetikai, kulturális és spirituális diverzitás elfogadásába, érvényesítésébe és gyakorlatába. Az esélyegyenlőség biztosítása az emberek közötti versengésben a köztük lévő valós minőségi különbségeket (tehetség, intelligencia, alkotóképesség, akaraterő, különböző jellembeli adottságok stb.) hozza felszínre és ennek megfelelő minőségi hierarchiát teremt. Az esélyegyenlőség feltételei között folyó verseny egyrészt tehát mindenkit arra késztet, hogy a lehető legtöbbet hozza ki önmagából, másrészt arra, hogy fogadja el a verseny során elért igazságos „helyezést”, ami kizárólag önmagán múlik, nem pedig azon - a sport hasonlatnál maradva - hogy melyik ugrónak miből van a rudja, milyen a cipője, vagy hogy hozzájutott-e a szervezete elegendő vitaminhoz a felkészülés időszakában. Megismételjük: az esélyegyenlőség feltételei között a külső körülmények differenciáló hatása megsemmisül és a jobb szellemi, pszichikai és fizikai adottságokkal rendelkező „minőségileg különb” emberek kerülnek előtérbe, érnek el „jobb helyezéseket” és kapnak nagyobb szerepet az emberi társadalom irányításában. Ez pedig - ismerve az esélyegyenlőséget nélkülöző társadalmi modellek kudarcát - alapvető közérdek volna. Az esélyegyenlőség megvalósítása nem megy magától és nem is érhető el rövid idő alatt. Céltudatos, a kiüresedett demokratikus formákat félelem nélkül félresöprő, erős központi akaratra van szükség, amelyik képes átállítani a társadalmi haladás váltóit és fokról-fokra biztosítani a „jobb minőségű emberek” (a kifejezés teljes komplexitásában értendő) kiválasztását és helyzetbekerülését. Ezt az elképzelést, ezt a folyamatot, a megvalósíthatóság részleteit Platon egyszer már végiggondolta és a kidolgozott változatot örökül hagyta ránk. Végtelenül sürgető, hogy a platoni eszme korszerűsített változatát végre átültessük a gyakorlatba. (Folytatjuk) Tudatában vagyok annak, hogy önmagában sem a rím, sem az indulat nem tesz verssé egy szöveget. Ez tehát csak: Hozzászólás Szobrot neked? Szobrot, de sárból! Szemétdombot, mely bűzlik és rohad! Hazaáruló, gyilkos szörnyeteg, Utánad csak a pusztulás maradt:- Egy nép, amelyik elvesztette lelkét, Halvány emlék csak, hogy kik is vagyunk,- Egy nép, amelyik légvárakhoz szokott, Hazudtatok, hát ő is hazudott.- Bóvli-csillogás tört kirakatokban, Mögötte mély adósság-szakadék,- A kukák mélyén hatmillió magzat, S az ölés jogára büszke sunyi nép.- Testvéreink? Ugyan már.....kinek fájnak? Csak nekünk jusson több zsíros falat!- Jog és szabadság? Önérzet? Akarat? Egy büszke népből szolgahad maradt.- S kiket korbáccsal, kenyérrel megszokattál, Nosztalgiáznak: hol a moslékostál? De felébredtünk, nyitva már szemünk: Ne félj .... szobor nélkül sem feledünk! Felvéstünk szívünk kőtábláira, Hol gyűlnek már a förtelmes nevek: Haynau, Roth Manó, Jankó Csermanek.... Farkas Elemér \________________________________________________________/ George Szamuely a hetente megjelenő, alternatív New York Press című hetilapban a következőket íija a G8 hatalmak Genovában befejeződött csúcstalálkozójáról: A hantaméter csaknem felrobbant a múlt héten, amikor a G8-országok önelégült vezetői szenteskedtek a „globális szegénység” problémája kapcsán. Nem sok érdekeset tudtak mondani, ami nem meglepő, hiszen a globális szegénység azért létezik, mivel a G8 vezetői, valamint az a pénzügyi és üzleti elit, amelyet e vezetők képviselnek, azt akarják, hogy létezzen. A globális szegénység célja olyan hatalmas tömegű, olcsó munkaerő létrehozása, amelyet transznacionális cégek kihasználhatnak. Számos ázsiai, afrikai, kelet- és közép-európai ország, valamint a volt Szovjetunió országai egymással versengenek, hogy melyik tudja a legolcsóbb munkaerőt biztosítani. Az Egyesült Államokban és Európában sok cég bezáija üzemeit, és a világ más részében ver sátrat, ahol munkásainak óránként fél dollárt fizet. Amerikában és Európában pedig a kirúgásuktól reszkető munkások belemennek az alacsonyabb fizetésbe. Mindez nem véletlenül alakult így. A hidegháború vége után a nyugati kormányok kegyetlen kampányba kezdtek a nagyvállalatok munkájának megkönnyítése érdekében. Országok sokasága vett fel kölcsönt nyugati bankoktól. Ezt követően nehézségeik támadtak a törlesztéssel: vagy azért, mert a nyersanyagok ára összeomlik, vagy azért mert a dollár értéke meredeken emelkedik, vagy pedig azért, mert valutájukat spekulatív támadás teszi tönkre. Ezt követően a nemzetközi valutaalap (IMF) - amely a lényegét tekintve amerikai kormányszerv, és nyugati bankárok , valamint hitelezők érdekeit képviseli - felajánlja a kölcsönt, de „feltételekkel”. Az adós országoknak meg kell ígérniük, hogy csökkentik a közköltségeket, leértékelik pénzüket, bevezetik a szabad kereskedelmet, liberalizálják az árakat, deregulációs politikát folytatnak, és eladják az állami vagyont. Mindez hatalmas átalakulással jár. Hogy az emberek maguk mit akarnak, az érdektelen. Az adós országok ezután „szándéknyilatkozatot” írnak alá, amelyben jó magatartásukról biztosítják a Valutaalapot. Az IMF összevont szemöldökkel figyeli, hogy betartják-e ígéretüket. Ha a legkisebb jele mutatkozik annak, hogy mégsem bocsátják el munkahelyükről a kívánt számú embert, vagy támogatják az öregeket, hogy ne fagyjanak meg, és ki tudják fizetni a villanyszámlájukat, az IMF beszünteti a kölcsön folyósítását. Az állami vállalatok magánosítása együtt jár az adósságtörlesztéssel. Mert hogyan is fizethetné vissza egy ország az adósságát, ha nem a vagyona eladásával? A vevők a bankok vagy a velük kapcsolatban álló iparvállalatok lesznek. így azután a nemzetek gazdasági irányítása a nyugati pénzügyi elit kezébe csúszik. Ahhoz, hogy külföldi valutához jussanak, az adós országoknak meg kell nyitniuk határaikat a külföldi beruházók előtt, majd olcsó árut exportálniuk a nyugati piacokra. Saját piacra már nem termelnek. Mivel oly sok ország gyárt termékeket Európa és Amerika amúgy is telített piacaira, még ádázabbá válik a verseny, hogy ki tud olcsóbban termelni. Ennek eredményeként az exportjövedelmek csökkennek, és az adósságtörlesztés sokkal nehezebbé válik. A bérek nemhogy emelkednének, hanem csökkennek. Ennek következtében munkaerő vándorol a szegény országokból a gazdag országokba. Tehát miközben a multinacionális cégek olyan országokba mennek, ahol olcsó a munkaerő, a szegények az Egyesül Államokba és Európába áramlanak, a korábbinál sokkal nagyobb számban. Az ellenállás reménytelen. Ha az IMF nem ad kölcsönt egy országnak, az mástól sem számíthat kölcsönre. Az IMF mögött pedig az amerikai kormány áll, amelytől bombákra vagy CIA-szubverzióra számíthat. Vagy az úgynevezett nem kormányzati szervezetektől a gyűlölet felkorbácsolására, hogy a közvélemény is támogassa a nem engedelmeskedő kormányok ellen irányuló kemény megszorító intézkedéseket. Szamuely ezután Zimbabwe konkrét példáján bizonyítja a fentieket. Zimbabwe elnöke, Robert Mugabe ellen globálisan összehangolt kampány folyik, holott liberális körökben nem is olyan régen még tiszteletnek örvendő államfő volt. Mugabe bűne az, hogy nem hajlandó átadni országát a „nemzetközi közösség” irányításának. És nem hajtja végre az IMF utasításait. A Nemzetközi Válságcsoport (egy Soros által pénzelt szervezet) kiadott egy jelentést, amely a Jugoszláviában tanúsított bánásmódhoz hasonlót javasolt az afrikai országgal szemben. Milyen furcsa, hogy Sorost véletlenül komoly üzleti érdekek fűzik Zimbabwéhoz! Például Quantum-alapjának jelentős érdekeltsége van a Plantation & General hatalmas teaültetvényeiben. Információk szerint Soros Nyitott Társadalom Alapítványa pénzeli az Amerika Hangja zimbabwei programját is. Egyértelmű: Soros nem akaija, hogy hazai kezekbe kerüljenek a nemzetközi érdekeltségekbe tartozó földek. Mugabe, az ország vezetője pedig arra számíthat, hogy rövidesen a hágai Nemzetközi Bíróság előtt találja magát. ^________________________(Lovas István összeállításából, Magyar Nemzet)^
