Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1-2. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2001. január-február BEKE GYÖRGY Kisebbségi jogok nyitják az EU kapuját Ha nem is teljes biztonságérzettel, de mindenképpen bizakodással töltheti el a nemzetet, hogy az északi és a keleti kisebbségi magyar közösségek, a felvidékiek és az erdélyiek számára kedvező döntéseket hoztak az utóbbi hetekben az illető országok, Szlovákia és Románia kormányai. Előre lendült a kisebbségi nyelvek hivatalos használatának ügye a Felvidéken, ami igen biztató lépés, ha arra gondolunk, hogy nem is olyan régen a Meciar-kormányzat még a templomokból és nyilván, minden közhivatalból végképp ki akarta űzni a magyar nyelvet. Hasonlóképpen reménykedést kelthet, hogy Romániában is megerősítést nyert egy előbb kelt kormányhatározat, amely engedélyezte a magyar (és más kisebbségi) nyelv használatát a hivatalos érintkezésben olyan a helységekben, ahol az illető kisebbség lélekszáma meghaladja a lakosság 20 százalékát. Egyáltalán nem oldják meg ezek az intézkedések, határozatok a kisebbségi sérelmek mindegyikét, mert ezekből olyan sok gyűlt fel Trianon óta a Kárpát-medencében, hogy a legfontosabbak rendezése után látszik igazán: mennyi még a tennivaló az egyenjogúság, az önigazgatás terén. Nem titok, hogy Pozsony és Bukarest nem hirtelen nagylelkűségében fogadott el olyan szabályokat, amelyek már nagyon régen élnek és éltetnek nyugati tájakon a kisebbségeknek a többségi nemzethez kapcsolódó jogviszonyában. (Nyugaton ezúttal Észak is értendő, hiszen Finnországban olyan példás módon rendezték a svéd kisebbség helyzetét, hogy büszke nagyhatalmak nyugodtan követhetnék a mintát.) Pozsony és Bukarest lépéseit - ebben nincs semmi titok - az Európai Unió határozott fellépése váltotta ki. Ez a körülmény legfennebb azokban a naív álmodozókban kelthetett meglepetést, akik úgy vélik, hogy a kisebbségi jogok terén csak a többségi nemzet kormányzó köreitől várhatunk előrelépéseket, holott a mostani nemzetközi (legalábbis európai) politizálásban a többé-kevésbé jogfosztottak védelme Brüsszel és Strasbourg uniós szerveitől várható. Hiszen, lámcsak, Romániában nem az a kormány vitte végbe - a Nagy-Románia Párt képviselőinek a parlamenti ülésről való kivonulása árán is - az áttörést (vagy ennek közeli lehetőségét), amelynek koalíciós tagja volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is, hanem a nem sok jóval kecsegtető Iliescu-formáció, akkor, mikor a magyarság érdekvédelmi szervezete az alkotó szellemű ellenzék szerepére kényszerült. Ez a kisebbségi felfogás - tudniillik minden jogot a többség kegyétől várni, olyan lojalitás fejében, amely gyakran vezetett az asszimilálódáshoz - az 1945 utáni időkben alakult ki. A két világháború között például elképzelhetetlen lett volna, hiszen akkor Jakabffy Elemér és politikus társai újra meg újra nemzetközi fórumokhoz fordultak az elorzott magyar jogok visszaszerzése érdekében. Mégha az erdélyi magyar beadványok, kérések és tiltakozások a Népszövetségnél nagyon ritkán értek célt, ezek a fellépések a kisebbségi magyarság önbecsülését növelték, harckészségét fokozták. Vajon a Nyugat erőteljes szavára hozott bukaresti intézkedések felértékelik-e kellőképpen Jakabffy Elemér példáját az erdélyi magyar politizálásban? Hiszen ezek a román kormányzati lépések csak nagyon a kezdetét jelentik egy olyan kisebbségi életvitel kialakításának, amelyben a magyarság számára az anyanyelv szabad használata az élet minden területén, a magyar oktatás kiépítése fel az egyetemekig, a gazdasági egyenlőség biztosítása - hogy ne legyen szolganép a magyar Erdélyben! - elviselhetővé változtatja a mindennapokat, és lehetővé teszi, hogy a magyarság csakugyan boldogulhasson a szülőföldjén. Legjobb szándékkal sem lehet megteremteni ehhez a feltételeket az erdélyi magyarság történetének, helyzetének mélyreható ismerete nélkül. Nemcsak a bukaresti kormányzó köröknek, a román pártoknak kell tisztában lenniük a tényleges magyar helyzettel, de a Nyugat mértékadó, hatást gyakorló köreinek is. Ki tájékoztathatná őket pontosabban, mint az erdélyi magyar politika képviselői. Hiszen sok egyedi jegye van az erdélyi magyar valóságnak, amelyek eltérnek az országos (romániai) adottságoktól, még inkább mondjuk a nyugati országok helyzetétől. Kellő ismeretek hiányában könnyen félrehérthető és félreértelmezhető igen sok magyar igény, létfontosságú követelés. Honnan tudnák a nyugati nemzetállamok vezetői, hogy a magyar egyházi javak visszaszolgáltatásának követelése - amely mindeddig még biztos ígéretet sem kapott a teljesülésére - nem kapzsiság, harácsolás, meggazdagodás, hanem létfeltétele annak, hogy a tehetséges magyar fiatalok kellő iskolázottságban részesülhessenek, tehát a román ifjakkal egyenlő mértékben érvényesülhessenek a pályájukon. Hiába adott vissza a román állam néhány középiskolát a magyar vallásfelekezeteknek vagy engedélyezte ilyen tanintézetek létesítését, ha az iskolafenntartó egyházak nem kapják vissza elkobzott vagyonukat, amelyekből ezeket az iskolákat működtethetnék. Márpedig Nastase miniszterelnök egyes, valóban létfontosságú kisebbségi jogok bejelentésekor, határozottan kijelentette, hogy ezeknek a magyar egyházi, iskolai vagyonoknak a visszaadásáról szó sem lehet. Mélységesen társadalomellenes felfogás éppen közösségi javak további bitorlása, mikor az új kormányzat a közösségi érdekek erőteljesebb védelmezőjének tartja magát, de ezen túl: kisebbségellenes magatartás. Ugyanis az iskolák működését szolgáló egyházi és más közösségi javak visszaszolgáltatása egyedül a magyar közösség életfontosságú követelése; a román oktatást az állam kellőképpen működteti, tanárok, diákok érvényesülését biztosítja. Erdélyben sok évszázados hagyomány volt az iskolák - elsősorban a középfokú tanintézetek, gimnáziumok, tanítóképzők stb. - saját vagyonának létrehozása, ennek gyarapítása, mivel csak így tudták kialakítani az iskolák sajátos egyéniségét, diáksegítő lehetőségeit. A román felekezeti középiskolákat Trianon után a román egyházak azonnal átadták a bukaresti kormánynak, megszabadulva így iskolafenntartó gondjaiktól. Csupán jelképesen maradt meg egyházi kezelés2000. november 16-18-án dr. Várdy Béla történészprofesszor egy jelentős etnikai tisztogatással kapcsolatos nemzetközi történészkonferenciát rendezett a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-i Duquesne Egyetemen. E három napos konferencia alkalmából mintegy hét országból összejött hatvan szakember ülésezett elsősorban a második világháború óta Európában végbement erőszakos népességcserékkel és tömeges kiűzetésekkel kapcsolatban. (Nem foglalkozott viszont a holocaustként ismert tömeggyilkossággal, amely természeténél fogva lényegesen továbblép az etnikai tisztogatás szokásos fogalmán.) A konferencia tíz munkacsoport keretében tárgyalta az etnikai tisztogatás kérdését, illetve annak alkalmazását a Kárpát-medencére, volt keleti német területekre, egyes szétszórt német népcsoportokra, a Balkánra, Kis- Azsiára, valamint néhány volt szovjet nemzetiségre. Mint már korábban jeleztük, a magyar vonatkozású etnikai tisztogatást ben három román gimnázium: Balázsfalván, Nagyszebenben és Belényesen. Ezzel szemben merőben különböző a magyar felekezeti iskolahálózat jogalapja. Szentimrei Jenő írta egy Budapest-Bukarest vitában, 1943-ban: „A magyar felekezetek Erdélyben annak idején, teljes hűséggel a magyar állam iránt, fenntartották iskoláztató jogukat századokon keresztül. A nagyenyedi, kolozsvári, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, zilahi, szászvárosi református kollégiumok, az erdélyi Katolikus Státus gimnáziumai és a két unitárius kollégium a trianoni összeomlásnál abban a jogállapotban kerültek a román állam fennhatósága alá, ahogy annak idején a magyar állam keretei között éltek. A magyar állam csak a tanáraik fizetését egészítette ki a mindenkori állami tanári színvonalra, egyiknél-másiknál egy-két tanerő teljes fizetését vállalta, a legfőbb felügyeleti jog ellenében. De az iskolák tulajdonjoga mindvégig a magyar felekezeteké volt és maradt. A román állam megtehette, hogy a fizetéskiegészítés címén korábban folyósított államsegélyeket megtagadja - ezt meg is tette azonban az iskolák megszüntetésére, saját alkotmánytörvényének megsértése nélkül, jogalapot nem teremthetett.” (Székely Nép, 1943. október 31.) Nagyenyed sok százados kollégiuma a román földreform előtt több tízezer holdnyi értékes ingatlanok jövedelméből táplálkozott, ebből a román reform mindössze néhány száz hektár erdőt, száz holdra sem rúgó szántóföldet és szőlőbirtokot, valamint a tanári lakásokat hagyta meg. „Tanárok és tanulók összébb vonták igényeiket, egykori diákok megnyitották lesoványodott erszényüket” - úja ugyanott Szentimrei Jenő. De ha egy kapavágásnyi földje sincs ma egy erdélyi magyar felekezeti középiskolának, miből támogathatja jeles diákjait, a szegénysorsú tehetségeket, miből tarthatja fenn önmagát? Kellő gazdasági alap nélkül a felekezeti iskolák léte csak máról holnapra való tengődés, sorvadás. Nyugaton nyilván ez másként van, ott nincs ilyen gond. De ez mentesítheti-e a nyugati kormányzatokat az alól, hogy ilyen részletkérdésekkel is törődjenek, mint az egyházi, iskolai vagyonok visszaszolgáltatása? Ez is szorosan hozzátartozik az emberi jogok biztosításához, amelynek a Nyugat, Istennek hála, fáradhatatlan bajnoka. Nincs olyan magyar középiskola az újonnan megnyitott felekezeti tanintézetek között, amelynek nem volt az tárgyaló szakmai csoport november 17-én ülésezett, melynek keretében dr. Chászár Ede (Indiana University of Pennsylvania), dr. Barta Róbert (Debreceni Egyetem), dr. Ludányi András (Ohio Northern University), Hámos László (New York-i Magyar Emberi Jogok Alapítványa), dr. Giant Tibor (Debreceni Egyetem és George Washington University), dr. Mazsu János (Debreceni Egyetem és Indiana University), illetve a végleges kiadott formában a konferenciarendező dr. Várdy Béla (Duquesne University) folytatott eszmecserét a környező utódállamok magyarságot érintő politikájáról. A magyar kérdést azonban több más szakmai munkacsoport keretén belül is érintették. A konferencia két főelőadója: Michael Hayden tábornok (vezérezredes), a washingtoni Nemzeti Biztonsági Hivatal (National Security Agency) igazgatója, valamint dr. Jeszenszky Géza magyar nagykövet volt. Hayden tábornok - aki 1993 és 1995 között az amerikai hadsereg eu-1948-as tanügyi reformig saját vagyona. Ha nem is tízezer holdnyi birtoka, mint az enyedi Bethlen Kollégiumnak. Vegyünk egy jóval szegényebb, ugyanakkor jóval fiatalabb tanodát, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumot. „Parasztkollégium” volt mindig, abban az értelemben is, hogy diákjainak többsége faluról jött, és az iskolát magát a háromszéki székely társadalom tartotta fenn. Már 1859-es alapításakor székely összefogásból emelkedtek a falak. Mikó Imre gróf - „Erdély Széchenyije” -, akinek a nevét az iskola viselte és most, 1990 után visszakapta, a legnagyobb adományt tette, ezért nevezték el róla. Az 1948-as államosítás nemcsak Mikó Imre nevét törölte el - az iskola nevét átlagosan ötévenként változtatták hol ide, hol oda -, de „állami kezelésbe” vette, vagyis elkobozta az alapítványokat is. Jelentős vagyon volt ez, aminek a visszaszolgáltatásáról Bukarest most hallani sem akar. Dálnok községben például 65 hektár szántó és 117 hektár erdőbirtok volt a kollégium nevén, közbirtokossági erdőrészek tartoztak az iskola vagyonához Barátoson, Kovásznán, Nagyborosnyón. Sepsiszentgyörgy központi részén, a későbbi Béke utcában egy tizenegy helyiségből álló épület tarozott a Mikóhoz. Annak idején itt volt az otthona Konsza Samu igazgató úrnak, a híres folklórgyűjtőnek és más tanároknak. Bíró Béla igazgató arról beszél, hogy jó lenne, ha a kollégium meghívhatna tanárokat, olyan pedagógusokat, akik valami pluszt tudnak nyújtani, ilyen vagy olyan vonatkozásban fellendítenék az iskolában folyó oktatást. Akik életükre szóló elkötelezettségnek tekintenék a tanárkodást a Mikóban. Miként hajdanán a kollégium meghívta a tanárait vagy - a szükségleteknek megfelelően - legjobb diákjait azért küldte az egyetem megfelelő szakára, hogy visszatérve a nyugdíjba vonulók helyére álljanak. Ilyenformán valóságos családi kapcsolat alakítható ki a tanárok és a kollégium között.- Milyen akadálya van annak, hogy ezt a módszert újból alkalmazzátok?- Lényegében csak egy, de a legnagyobb. Nem tudnánk lakást biztosítani nekik. Ezért lenne jó, ha meglennének most is a Béke utcai tanári lakások! Ilyen „életközeli” fontossága lenne az egyházi javak visszaszolgáltatásának Romániában, nem pusztán „elvi” rópai parancsnoksága hírszerző osztályának volt a feje - az etnikai tisztogatás boszniai megjelenését és kivitelezését tárgyalta - elsősorban saját élményei alapján. Ugyanakkor dr. Jeszenszky Géza nagykövet - az MDF kormány volt külügyminisztere - azt a folyamatot rajzolta meg, mely a Jászi Oszkár-féle pragmatikus és humánus Dunai Konföderáció gondolatától a később divatba jött brutális etnikai tisztogatáshoz vezetett. Az igen sikeres konferencia egy, a Várdy-házaspár által rendezett nagy fogadással végződött, amelyen mintegy százhúszan vettek részt. Az Etnikai Tisztogatás Konferencia keretében elhangzott előadások mindegyike kiadásra kerül 2001 folyamán a Columbia Egyetem „Kelet- Európai Monográfiák” című sorozat egyik önálló köteteként. Prof. dr. Várdy Béla MCAnulty Distinguished Professor of European History kérdés - persze az is! -, miként távolról tűnik. Az élni akarás, a megmaradás szívbéli vágya ugyan újabb alapítványokat, ösztöndíjat létesített az utóbbi évtizedben, de ezek távolról sem pótolhatják az elrabolt értékeket. Mégis oda kell figyelni ezekre a kezdeményezésekre, mert a nemzeti felelősség ölt testet bennük, országhatárokon át. ülő tisztelettel emlegeti Bíró Béla igazgató a budapesti Mocsáry Alapítványt, a Székely Mikó Kollégium Alapítványt, a Pro Georgio Sancta Alapítványt, a kanadai Calgary-i magyar csoportot és a montreáli Szent István Magyar Kultúregyesületet. Ezeknek az adományaiból teltek ki a jutalmazások, ösztöndíjak. És magánszemélyek ugyancsak jelentős küldeményeiből. így merül fel Nagy György neve Kanadából, Vékás Domokos családja Budapestről, Péter János vállalkozó példája Sepsiszentgyörgyről. Az ösztöndíjak, magától értetődően, a névadók szellemét sugározzák. Vékás Domokos egy udvarhelyi falu, Kisgalambfalva szegény népéből jött és vált a Kollégium legjobb diákjává 1938 és 1946 között. A család most „újabb Vékás Domokos” megjelenését kívánja előmozdítani, és ezért hasonló sorsú falusi diákot pártol fel. Péter János a matematikából legjobb diáknak juttat ösztöndíjat - egy jövendő székely vállalkozónak, tudatában lévén annak, hogy a mai körülmények között gazdasági alapok nélkül a székelység nem őrizhetné meg nyelvét, kultúráját a jövőben. De az intézményi ösztöndíjak hátterében is egy-egy önzetlen, felelősségét érző, elszármazott székelyt kereshetünk. A motreáli Szent István Magyar Kultúregyesület öt mikós diáknak ad ösztöndíjat, fejenként 250 kanadai dollárt. Miként találta meg a kanadai testvérkéz a Mikó Kollégiumot? Nyilván, az egyesület elnöke, Baka Károly révén. Nem a Mikó Kollégiumban végzett Baka Károly, de Háromszék fia és azok közé a hajdani emigránsok közé tartozik, akik új otthonukban is a kényszerűségből elhagyott szülőföldjük gondjaival élnek. Nagyon természetesnek tartotta, hogy az 1989-es romániai történelmi változások után ilyen jelentős anyagi támogatást juttat a Mikó Kollégiumnak, hiszen a diktatúra idején is találkozhattam vele idehaza, és akkor is megpróbált - amivel lehetett - segíteni. A nyugdíjas mérnök a kanadai magyar társadalomban vezető szerepet játszik, egy ideig ő volt a magyar mérnökök egyesületének montreali elnöke, minden jó magyar ügy igaz felpártolója. Másik kanadai magyar, Nagy György 56-os emigráns, édesapja emlékére alapított ösztöndíjat a Mikóban. Ama nevezetes Nagy György a kollégium legjobb diákja volt a 19. század végén, egy időben az egyik székely kerület parlamenti képviselője és egész életében a magyar köztársasági eszmény önfeláldozó harcosa. De nagyon keveset tudtak róla Sepsiszentgyörgyön, habár utca viselte a nevét, amíg fia - Borszéki György néven közlő publicista, aki nemrég hunyt el Kanadában - nem tűzött ki pályadíjakat apja életének és szellemi örökségének tanulmányozására. Talán egyetlen iskola helyzete is elegendő annak tudatosulásához, hogy az egyházi, iskolai vagyonok visszaszolgáltatása az erdélyi magyarság megmaradásának egyik fontos záloga. Erdélyi magyar politikusok számtalanszor elmondták, hogy jogvédő harcukkal Románia érdekeit kívánják szolgálni, az ország jó hírét igazolni. Van-e fontosabb nemzeti érdeke Romániának mostanság, az Európai Unió kapuja előtt, mint ennek a kapunak a megnyitása. Nem varázsvessző vagy aranykulcs kell a kapunyitáshoz, egyszerűbb, szebb és tartósabb cselekedet: a kisebbségi magyar közösség minden létjogának nyílt, őszinte szándékú biztosítása. Például: az egyházi és iskolai vagyonok azonnali visszaszolgáltatása! Etnikai Tisztogatás Konferencia a Duquesne Egyetemen Pittsburgh, Pennsylvania, USA - 2000. november 16-18.
