Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2001-04-01 / 4. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2001. április DOMONKOS LÁSZLÓ Az ellopott szabadság Vörös milliárdosok Magyarországa Obersovszky Gyula, a rikkancs és a próféta (1927-2001) „1990 tavasza. Feledhetetlen pillanatok. Mega­lakult az Antall-kormány, örömünnep az ország­ban. Optimizmusunk az egekig ér, legyőztük, el­kergettük a kommunistákat. Tudtuk, hogy nehéz esztendők várnak ránk, de megingathatatlanok voltunk hitükben. A nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük azokat. S mi biztosan legyőzzük, mondtuk. Történelmünk során, talán először, nem mi leszünk a vesztesek. Mondom, ezt hittük. Pe­dig ha tudtuk volna, amit azóta többé-kevésbé is­merünk már...” Ezekhez a szavakhoz csak annyit lehet hoz­zátenni: a naiv illúziók, a lebegtető, boldog opti­mizmus akkoriban teljesen indokoltnak tartott korszaka már jóval korábban, valamikor 1987 legvégén, 1988 elején elkezdődött Magyarorszá­gon. És valóban, legalább ennyire emlékezetesen keserű és kiábrándító volt az ébredés. (Ezt egyéb­ként valamennyire már 1990-ben is látni lehetett, főleg azoknak, akik akkorra már megtapasztal­hatták az MDF későbbi széthullását drasztikusan megelőlegező jelenségek özönét a századvégi magyar história legszebb reményekre jogosító po­litikai alakzatában.) Ám amint a fent idézett részlet szerzője, La­katos Pál, a Kossuth rádió Vasárnapi Újságjának főszerkesztője számos műsorában, inteijújában folyamatosan bizonyítja: még a szomorú felocsú­­dásnál, az illúziók színes buborékjainak szétpat­tanásánál is iszonytatóbb mindaz, ami a felszí­nen zajló eseményekkel párhuzamosan a háttér­ben történt. Az ország módszeres kirablása. A szabadság aljas ellopása. Az egykori kommunista nómenklatúra - a vörös milliárdosok - jóvoltá­ból. A Vasárnapi Újságban 1999 októberétől 2000 októberéig elhangzott Lakatos Pál-inteijúk szer­kesztett változatinak gyűjteményét tartalmazza a Kairosz Kiadónál megjelent, Vörös milliárdosok című kötet. Ami sokkal, de sokkal több társadalmi helyzetjelentés-kollekciónál, ezredvégi magyar látleletnél. A legfélelmetesebb vádiratok egyike. A magyarországi átalakulás, az úgynevezett rendszerváltozás hajnalán a hatalmat bitorló ká­dári kommunista vezetés prominens személyisé­gei pontos és megbízható információkkal rendel­keztek pompás nemzetközi kapcsolatrendszerük révén mindarról, aminek bekövetkezte akkor már mindenki számára elkerülhetetlennek tűnt. Tudták, hogy a régi ideológiának, a szovjet tí­pusú hazudozásáradatnak, az orosz hódoltságnak és a mindezzel párhuzamos, erre épülő gazdasági struktúrának vége. Ami pedig jönni fog - „a” ka­pitalizmus -, az mindenekelőtt és szinte kizáró­lag pénzt és pénzt, nagyon sok pénzt és erre ala­pozódó, a korábbinál sokkal édesebb, kényelme­sebb, veszélytelenebb gondtalanabb hatalmat je­lent. És cselekedtek. Időben, energikusan, össze­hangoltan, tökéletes hatékonysággal. Míg 1956 csoda-őszén a szabadság úgy született, hogy a pesti utcán folyt a vér - most úgy, hogy világra jöttének legelső pillanatában bankok, káefték, konzorciumok, részvénytársaságok viharos gyor­sasággal, elegáns diplomatatáskában már el is lopták, mondhatni szőröstől-bőröstől. A szemünk, az orrunk előtt. Úgy tűnik, szinte egyszer és min­denkorra. Megkezdődött az a bizonyos, „spontán priva­tizációnak” becézett, nagyszabású szabadrablás folyamat, amelynek során az elvtársak enyhén szólva alaposan megcsapolták a nemzeti vagyont. Mindnyájunk vagyonát. Lakatos Pál megkérdezte dr. Körösi Józsefet, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnökét, a magyarországi munkaadói szervezetek nemzet­közi együttműködési szövetségének tagját, a ha­zai maffiavilág által egyik legjobban gyűlölt (és keresett-fenyegetett!) embert, aki elmondta: becs­lése szerint az az összeg, amely az úgynevezett privatizációs vagyont jelenti, mintegy húszezer milliárd forint. „Ez a húszezer milliárd megoszlik olajmaffi­ára, szesz- és gabonamaffiára, a brókermaffiára, az ÁFA-maffiára, az exporttámogatás visszatérí­tési maffiára, valamint az eltűnt nemzeti va­gyonra, a privatizációnak nevezett tolvajlásra... amit számszerűen is bizonyítani lehet. Nyilván­való, hogy ekkora összeg, ami közel ötéves nem­zeti jövedelmünk, hihetetlen károkat okozhatott mind a politikában, mind a közigazgatásban.” Közel ötéves nemzeti jövedelmünk. Ennyi pénz. Belegondolni is iszonyat. Az elkövetők pe­dig - igazi fehérgalléros bűnözők. Politikusok, bankemberek, bróker főnökök, „szakértők”. A művelet professzionális mivoltát bizonyítandó. Lakatos Pál hősies vállalkozásának legna­gyobb érdeme, hogy itt bizony minden és min­denki szigorúan nevén nevezve szerepel. Kész a vádirat. (Persze kivétel akad. Nem is akármilyen, nem is akárki. Mert megtudjuk ugyan, hogy 1988-tól szinte mostanáig kik, hogyan és mit műveltek a milliárdokkal, az is kimondatik, hogy 1988-ban a szervezett alvilág csúcsa már tudta, hogy 450 miihó ember vagyonát az elkövetkezendő évti­zedben magánosítják, vagyis másfél nyugat-eu­rópai méretű vagyon kerül magánkézbe az egy­kori keleti blokk országaiban. Az is nyilvánvaló, hogy ez a gigantikus rablás nem mehetett végbe hathatós állami támogatások nélkül. Csak arról nincs szó, hogy Magyarországon még a Németh­­kormány idején, 1989-ben létezett egy „privati­zációs kormánybiztos” elnevezésű közfunkció. Ezt a kulcspozíciót az az ember töltötte be, aki a jelenlegi magyar kormány jószerével egyetlen tagja, akit fura módon a nem éppen gátlásos honi média soha, semmikor, egyetlen pillanatra sem támadott és most sem támadja. Nem is fogja. Kü­lügyminiszter az illető és Martonyi Jánosnak hív­ják.) A Vörös milliárdosok-ban a lopás csúcstech­nológiáját mutatják be nekünk, nyomomlt bale­koknak, akik a legújabbkori magyar történelem egyik lebravúrosabb átverését éltük meg, erről ta­núskodhatunk. Persze ez a tanúzás körülbelül annyit ér, olyan hatékony, mint Lakatos Pál tény­kedése. A Vasárnapi Újság hallgatottsága ugyan elérte, sőt meghaladja a Győri Béla-féle hőskorban ta­pasztalt, a főszerkesztő elleni támadások, aljas „kikészítési” kísérletek pedig folyamatosak - a szabadság ellopói azonban sandán röhöghetnek a markukba. A kutya ugat, a karaván halad, gon­dolhatják. Nem minden alap nélkül. Mindeközben itt, a vörös milliárdosok Magya­rországán tovább zajlik az élet. Könyvek jelen­nek meg, mint a Lakatos Pálé is, a tömegkom­munikációs eszközök pedig jelentik, hogy a bé­­lapátfalvai cementgyár idegen kézbe juttatása és lebontása ellen gyűjtenek aláírásokat. Most ez a soron következő. A végkifejlet? Előre borítékolható. Lambrecht Miklós barátom - neves kórboncnok és orvostörténész - akkor ismertetett meg Ober­sovszky Gyulával, amikor a pártállami idők vé­gén, 1988-ban megjelent a márianosztrai börtön történetéről írott könyvem. Lambrecht doktor 15 évet kapott a Péterfy kórház mentőszolgálatának megszervezéséért, Obersovszkyra pedig előbb 3 évet, aztán kötelet mondtak ki bírái a forradalom s a passzív ellenállás idején írott cikkeiért, s azért a meghatározó, már-már vezéri szerepért, ame­lyet a második szovjet beavatkozást követően vál­lalt. Jó humorú, az életet kedvelő ember benyo­mását keltette bennem, s mivel ismerte könyve­met - amelyben őt, bár akkor még ez sem illett, épp csak megemlítettem -, rögtön rám is kérde­zett. - Már ilyen írásokat is megengednek nek­tek? Volt a hanghordozásában valami prófétai, de korántsem bántó gúny. Az örök lázadóé, aki er­kölcsi tanokat fogalmaz meg egy erkölcstelen vi­lágban. Halálos ítéletét is minden bizonnyal en­nek köszönhette: olyan ember volt, aki az iga­zság nevében még a népharag kilengései ellen is fel merte emelni a szavát, így aligha illett volna bele a kádári konszolidáció világába. Életét meg­lepő módon épp a nyugati, kettős szerepet játszó bloldali értelmiség Hruscsovot is elgondolkoztató tiltakozásának köszönhette: ezt az értelmiséget először a magyar forradalom mozdította ki a Szovjetuniónak kémkedést is vállaló társutasi sze­repéből. Hogy milyen is volt akkor Kádárék proletár­nak és forradalminak hazudott bátorsága? Ami­kor Obersovszkyt elfogták, házát s az egész Kre­­csányi utcát valóságos kis hadsereg szállta meg: az egy szál hírlapíróért 80 fegyveres ment pán­célos fedezettel. Fegyvert nem találtak nála, ké­ziratait és feljegyzéseit szomszédjához a lichtho­­fon mentette át. Pongrácz György mérnökem­berre való precizitással a konyhaasztalba fúrt négy széklábban rejtette el az iratokat: 1989-ben, a változás évében a TV kamera fürkész szeme előtt emelhette ki aztán azokat a jogos tulajdo­nosuk. Hét év börtönélet következett Obersovszky Gyula életében, nagyrészt a Marosán György ál­tal a legkegyetlenebb fegyháznak kijelölt Mária­­nosztrán. Itt valóságos kis írószövetség gyűlt össze. A klausztrofóbiában szenvedő Déry Tibor regénybeli virágai ekkor tanultak meg fejjel le­felé, a földbe nőni, s bár Háy Gyula úgy tett, mintha értené a nevelő főtörzs intő szavait az „el­lenforradalom lényegéről”, kartonjára azért az fel­jegyezte, hogy az író papokkal s más „osztályi­degen elemekkel” barátkozik. Az ókori manufak­túrákra emlékeztető kötélfonóban néha napi 20- 25 kilométert is gyalogolva Mensáros László Obersovszky val párban húzta a kötelet a hosszú­terem egyik végéből a másikba: a nagy zajban verseket mondtak egymásnak. Az ifjú költő és hír­lapíró néha kisegítette a nála idősebb Faddy Oth­­már atyát a 80 kilós bálák cipelésében: most az öreg ferences barát fogja mondani a gyászmisét ravatalánál. A kádári világra enyhe undorral rá­csodálkozó Obersovszky mégis szűkebb körben nem egyszer említette meg, hogy a létező szoci­alizmus láttán neki újra és újra „nosztalgiája” tá­mad. Talán egyet nem vett észre, hogy családja - legalábbis a hagyományos formákat tekintve - szétesett. Az apa nélkül töltött évek - s a börtönt követő hányattatások miatt - a három gyerek szá­mára szinte a serdülő korig kitolódtak. Egyszer a legidősebb lány, Éva elmesélte nekem, hogy egy beszélőn úgy 7-8 évesen nekiesett az egyik smasszemak, s azt kiabálta: miért nem engeded el az apukámat? A kis történetet el is felejtettem volna, ha nem került volna a kezembe a napok­ban a büntetés-végrehajtás egy akkori képes ok­tató könyve, amely leírta, hogyan kell bánniuk az őröknek az elítéltekkel és a látogatókkal. Az egyik kép egy elsős forma kislányt mutat, aki ugyanazt kiabálva, mint a kis Éva, az őr lábát rúgja: a szentimentális jelenetre figyelmeztetésül felemelt gumibottal történő rendcsinálás követ­kezett. Hogy mi mindenben mesterkedett Ober­sovszky - akit ellenségei s barátai is csak az „iga­zságosnak” neveztek - amikor nem volt noszt­­ralgiája? A szükségből kovácsolt erényt, amikor gyermekverseket írt felnőtteknek is szóló tanul­ságokkal. Ami pedig a kisembereket illeti, a „sárga lap” a Sportfogadás szerkesztőjeként szol­gálta őket s a világ nemes szenvedélyét, a spor­tot és a labdarúgást. A rendszerváltó világ 1989 után kitüntette és kegyekkel halmozta el. A moralistának és örök lázadónak azonban nem tetszettek az új forgató­könyvíró játékai. Ahelyett, hogy statisztált volna a polgárinak mondott világ hitelesítéséhez, s a maga és családja anyagi gyarapodásán munkál­kodott volna, felrótta a hatalmasaknak a hamiss­­ságot, s nevén nevezte a gonoszt. Próféta ezúttal sem kellett. Megújított lapja, az Igazság a taxis­blokád barikádjain vérzett el, miután az újságban meghirdetett nemzeti egység sem a kormánynak, sem az ellenzéknek nem tetszett. A pénz nélkül maradt Oby - a rendszerváltásig írásai csak ezen a néven jelnhettek meg -, hogy hangját hallassa „egyszemélyes lapot” indított. A Vagyok rikkan­csa, mindenese, írója és szerkesztője lett, mond­ván, hogy „nagy ára lesz, hogy nem érvényesül­tek azok az etikai-erkölcsi normák, amelyek egy társadalom javulásának is feltételei, egy rendszer­­váltó társadalomnak pedig axiomatikus alaptör­vényei kell, hogy legyenek. Megkerülésük, ahogy megjósoltam, visszaüt.” Oby, a rikkancs s Obersovszky, a próféta már nem láthatta meg ez év március idusának ünne­pét. „Magánpárbeszédeit” immár az „örök főszer­kesztőségben” jegyzi. Tamáska Péter Tovább üldözhetik Tőkés Lászlót? Tizenegy éven át, 1989 decemberétől, hol itt, hol ott tűnt fel a romániai sajtóban, hogy Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, a temesvári és romániai forradalom szik­rája - ma is álíthatjuk, az Ő önfeláldozó szerepvál­lalása nélkül egészen másként alakult volna a ro­mániai helyzet! - a hírhedt Szekuritáté kollaboránsa volt. Különösen választások előestéjén rángatták elő az állítólagos és Tőkés László által aláírt nyilatko­zatot. A Tinerama újság közölte is az ominózus „do­kumentumot”. A román sajtóban publikált „dokumentumok” alapján az Associated Press hírügynökség egykori bukaresti tudósítója, Alison Mutier 1998 nyarán egy hírben közölte: a püspök maga is beismerte, hogy együttműködött a Szekuritátéval. A hírt átvevő Time Magazin később szimbolikus kártérítést fizetett. Az Associated Press azonban nem volt hajlandó hibai­gazítást közölni. A püspök - dr. Kincses Előd ma­rosvásárhelyi ügyvéd segítségével - rágalmazási pert indított a hírügynökség ellen. Nyugodtan vár­hatta a bukaresti n. kerületi bíróságon 2001. febu­­rár 23-ra kiírt tárgyalást, mert a Szekuritáté Irattá­rát Vizsgáló Országos Bizottság átküldte az emlí­tett bíróságra a püspökről megfogalmazott követ­keztetéseit: az átvilágító bizottság 15 kötetnyi, Tő­kés Lászlóról készített jelentés vallatási jegyzőkönyv áttanulmányozása után ez év február 8-án kimondta, hogy a püspök nem kollaboránsa, hanem áldozata volt az egykori Szekuritáténak! Ami óriási különb­ség! Sajnos, február 23-án az ítélet kimondásában újabb halasztást kért a hírügynökség! A kérdőjelek óhatatlanul ott vannak minden leírt mondat mögött. Milyen ítélet várható? Reménykedjünk, hogy ezút­tal, 11 évi állandó rágalmazás, gyanúsítgatás után végleg igazságot szolgáltatnak Tőkés Lászlónak! „A kártérítési igényt a kereset benyújtásakor egymilliárd lejben határoztuk meg, de a lej-dollár cserearány romlása miatt az összeg felére csökkent” - mondotta Tőkés László védőügyvédje, dr. Kincses Előd. Az ügyvéd - aki 1989-ben, a hírhedt kilakolta­­tási perben is védte Tőkés Lászlót - kijelentette: a kártérítés összegét a Nyugat-Európában megszokott szintre kell emelni! Ezt fogja kérni a bíróságtól: „... a rágalmazás nem Romániában, hanem Európa más országaiban és az Amerikai Egyesült Államokban fejtette ki hatását” - fűzte hozzá Kincses Előd, majd azt is kijelentette: Tőkés Lászlónak jogában áll kár­térítési pereket indítani azok ellen, akik az elmúlt három évben a Szekuritátéval való együttműködés­sel vádolták. Polgári perek esetében ugyanis három év az elévülési idő... 2001. február 20-a és 24-e között a Királyhágó­melléki Református Egyházkerületben többször is találkoztam Tőkés Lászlóval. Nagy-nagy elégtétellel nyugtázta, hogy 11 évi szakadatlan rágalmazás után végre nyugvópontra jut - legalábbis úgy tűnik - a Szekuritátéval való együtt­működésre utaló nyílt és burkolt gyanusítgatások sora: „Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen ese­tekben megtaláljam az igazságomat, annyi csalódást okozott már a román igazságszolgáltatás.” Jogos a kifakadása, hiszen az egyik legnagyobb bukaresti napilap, az Adevarul ellen indított rágal­mazási perben az újságnak, illetve a marosvásár­helyi tudósítójának adtak igazat. Tőkés László - úgymond - nem akar előre inni a medve bőrére. Ha megítélik a kártérítést, akkor az összeg jelentős részét - mintegy 40.000 ameri­kai dolláról van szó - a temesvári Új Évezred Re­formátus Központ építésére, és az 1989 szeptem­berében halálba kergetett harcostársa, Újvárosi Ernő fiának megsegítésére fordítaná. Minden bizonnyal Tőkés László pert indít Radu Tinu egykori őrnagy ellen, aki a Temes megyei Sze­kuritáté parancsnokhelyettese volt, s aki több tele­víziós adásban besúgónak és kémnek nevezte Tő­kés Lászlót, holott pontosan ő volt az, aki irányí­totta az egykori politikai rendőrség Tőkés László el­len szervezett akcióit. Annyi keserű csalódás után merjünk remény­kedni, hogy a bíróság is egyszer igazságot szolgál­tat Tőkés Lászlónak, s immár ország-világ előtt be­bizonyosodik, hogy diákkorától kezdve, teológus, majd segédlelkész és lelkész korában a Szekuritáté állandóan üldözte, zaklatta, s nem véletlenül vált Te­mesvár, az 1989. évi rendszerváltás hősévé! Ha magyarról van szó, akkor ezt állandóan bi­zonyítani kell? Tófalvi Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom